Az Ördög lánya – részlet

A durva talpú bakancsok tompán dobogtak a vaskos tölgyfa lépcsőn. A három fekete ruhás, felfegyverzett férfi lábbal rúgta be az ajtókat, aztán gyors pillantással felmérték, van-e bent valaki. Hamar végeztek az üresen tátongó vendégszobákkal, csupán egyetlen helyiség volt hátra. Az a szoba, amelyben Szilvia ébredezett. Kellemes félhomály vette körbe, a vastag brokát függönyök elzárták a napfényt. A szőke lány lassan nyitogatta a szemét, mindig nehezen ébredt, ezen a reggelen különösen fáradt volt az esti buli után. Gondolatai átfutottak a történteken. A fiúk teljesen meg voltak húzatva, versenyre keltek a legnagyobb piás címért. Ráadásul neki kellett hazafuvarozni őket. Még szerencse, hogy egyikőjük sem hányt bele az autójába.                                                                                     Kéjesen nyújtózott el az ágyon. Augusztus 31-e van, a huszadik szülinapja, izgatottan várta ezt a napot, csakúgy, mint minden évben. Az örege ilyenkor mindig tartogatott neki valami különlegeset. Őrült humora volt az apjának, és őt állandóan meg tudta lepni. Újra meg újra viccet csinált a születésnapjából. Utána mindig együtt röhögtek a bizarr tréfáin, de csak azután, hogy ő lecsillapodott, és az apja megölelgette. Az, hogy az apja átkarolja, igen ritka alkalom volt. Nem volt szokása. Átfutottak az agyán az elmúlt évek meglepetései. A gondolattól egy kicsit összeborzongott. Nem mindegyik emlék volt kellemes. Például a két évvel azelőtti, kilakoltatási végzés. Annyira megijedt, hogy abban az évben nemcsak a szülinapja marad el, hanem az élete is keservessé válik. Csak állt és nézte az öltönyös férfit, aki sorolta a lehetőségeiket. Szükséglakás, egy szoba, város széle, stb. stb. Miközben figyelte a férfi szavait, nem vette észre, hogy az apja lehajtott fejjel pukkadozik, akárcsak az őket körülvevő emberei is.                                                                                                                   Sosem vallotta be az apjának, az a félelme még mindig nem múlt el. A rémület, hogy elveszíthet mindent. A gazdagságot, ami születésétől kezdve kísérte, a saját jól berendezett életét. Mégis legjobban attól félt, egyszer egyedül marad. A magány gondolata ijedté, gyengévé tette. Azt a szörnyű élményt a gyémánt karkötő sem tudta feledtetni vele. Rémálmaiban mindig ott van, hogy egyszer minden oda lesz, és ők olyan szegények lesznek, mint némelyik osztálytársa.

Na, és a tavalyi születésnap! Az apja bekötött szemmel vezette az ajándékához.  Ő meg sikított a dühtől, ahogy meglátta azt az ócska kismotort. Még akkor is dühöngött, amikor az igazi ajándékát megmutatta. Egy gyönyörű hófehér sportkocsit kapott, amivel ma is ő a legvagányabb csaj a városban.                                                                         Így lett a születésnapjából izgalom, rémálom és öröm egyszerre. Hiába fogadta meg ezerszer, többé nem hagyja magát átverni.

Hallotta, ahogy a léptek dübörögtek a lépcsőn. Fel sem fogta igazán, mik azok a fura hangok, csattanások a folyosón, amelyek egyre közelebb kerültek az ő ajtajához. Félni egy cseppet sem félt, mert nem volt mitől. Testőrök vigyázták a házat, a profi biztonsági berendezés mellett.                                                                                                   Nagy lendülettel vágódott ki az ajtó. Fekete maszkos férfiak lepték el a szobát, kezükben géppisztollyal. Szilvia agyán rögtön átfutott, hogy ez egy újabb szívatás.

 

Meghívó nászútra

A sivatagi forró homokban lassan vonszolta magát és utasát a halálosan kimerült teve. Talán egy hete kóvályog az utat keresve. A rajta ülő nő már alig bírja tartani magát. Fejét, arcát égeti a kegyetlen sivatagi nap. A nő keze a teve takarója alatt, óvatosan emeli fel, hogy megérintse az arcát. Érzi a sebeket, égési foltokat. Orvos, így jól tudta, ha túléli a kalandot, az arcán örökre ott marad a nyoma. Alig fél órája itta meg az utolsó korty vizet. Minden olyan reménytelenné vált. Szeme előtt leperegtek az utóbbi napok eseményei, nem is értette, hogyan jutott el idáig? Talán ott kezdődött minden a repülőtéren… Meghívó nászútra bővebben…

Elveszve Mexikóban

Egri Zsanna                                                                                                                 Elveszve Mexikóban                                                                                             Kathy lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét. Még mindig nem merte elhinni, hogy igaz amit lát. A lakosztály fényűző pompája annyira álomszerű volt. Minden egyes alkalommal biztos volt benne, hogy a képzelete játszik vele, ezt az érzést még fokozta, ahogy a mellette alvó férfira tekintett. John, az álmai férfija. Kislánykorától kezdve ilyen férfiról álmodott. Szemével végigfutott a mennyezet díszes rozettáin, a halványkék színben pompázó falakon. Eszébe jutott, hogy honnan indult. Ő egy falusi lány volt, aki a magasba tört, és fel is jutott a csúcsra. Hihetetlen, mennyire szerencsés, annak ellenére, hogy gyerekkorától kezdve mindig rosszul választott, úgy baráti, mint szerelmi téren. Folyamatosan kihasználták és ő tűrte. Még a munkájában sem volt túl sikeres, kivéve mióta Johnt megismerte. Eleinte vidéki kisvárosok ritkán látogatott fordítóirodáiban unatkozott, vagy szállodai adminisztráció töltötte ki az életét. Emlékszik rá, mennyire örült, amikor megkapta az állást a Margó Bt-nél, és vidékről végre feljutott Budapestre. Világéletében imádta a nyelveket, könnyedén szerezte a nyelvvizsgákat, így a családja, ismerősei egyáltalán nem lepődtek meg, hogy tolmács lett. Mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna. Neki csak a fordítások jutottak. Órákig görnyedhetett a monitor előtt. Margó, a főnöke sosem őt küldte, ha tolmácsolni kellett. Persze! Ott volt Lili, a szőke dögös csaj, mindenki őt kérte. Kathy jól tudta, hogy labdába sem rúghat a férfiaknál Lili jelenlétében. Márkot, a másik munkatársát is szívesebben látták, még akkor is, amikor mindenki tudta róla, hogy meleg. Most is érzi az orrában az agresszív kölni illatát, amely körbelengte a férfit, ahogy az belépett az irodába. Örökké feszélyezve érezte magát a kollégái között, mintha levegőnek néznék. Nem is tudta igazán miért, pedig annyira igyekezett. Tényleg mindent elvállalt azért, hogy megkedveljék. Egyszer mégis egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. A szürke kis veréb kitárta szárnyait, és mint színes gyönyörű madár szállt az ég felé. Élénken élt az emlékeiben az a nap, amely elindította a változás felé. Sürgős hívás jött, így Margónak, a főnökének nem volt más választása, őt kellett a „kis békácskát” küldenie.                         Békácska.  Így becézték gyerekkorában, ami akkor még egyáltalán nem zavarta. Egyszer az anyukája meglátogatta, akkor hallották meg a kollégái, és szinte azonnal átvették. Eleinte tiltakozott, hiába mondták neki, hogy ez egy aranyos becenév. Nem hitt nekik, nem akarta, végül mégis feladta. A főnöke is átvette ezt a megnevezést, ezzel egyértelművé vált számára, hogy a cégnél senki sem veszi komolyan.                                                                                                                       Ezért is volt melengető érzés, amikor John Kathynek nevezte, ettől azonnal úgy érezte, hogy véget ért a „Békácska” korszak.                    Azt a napot sosem felejti el, amikor meglátta Johnt. Azt a John Kinget, aki igazán menő mexikói üzletember volt, de egyáltalán nem nézett ki mexikóinak, sőt a neve alapján sem gondolta volna. A férfi sötét haja, égkék szeme, kissé kreolos bőre, és tökéletes eleganciája azonnal elkápráztatta. Abban a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy ő az a férfi, akit megálmodott. Soha nem gondolta, hogy az emberi szív ennyire erősen is tud verni. Egy tévésorozat jutott az eszébe, ahol a csúnya lányba beleszeret a főnöke. Hátha vele is megtörténik!                                                                                                Olyan jó volt ábrándozni, bár józan esze pontosan tudta, hogy esélye sincs. És ahogy lenni szokott, az álmodozás csak estig tartott, amíg be nem fejeződött a munkája. John igazán udvarias volt, külön megköszönte, hogy az anyanyelvén beszélhetett vele. Egészen meglepődött a férfi, amikor elmondta neki, hogy hány nyelven beszél. Csupán ennyi volt a külön beszélgetésük. Hívott neki egy taxit, és véget ért a fantáziálás. Elváltak az útjaik. A hercege ment az ötcsillagos hoteljébe, ő pedig a külvárosi albérletébe.                   Másnap minden ugyanúgy ment, mint mindig. John ismét tolmácsot kért az esti fogadásra, és helyette természetesen a szőke bombázót, Lilit küldték. Kathy pedig csak meredten bámulta a monitort, miközben a másik lány a szomszédos irodában lelkesen készülődött.   Mit is gondoltam! A hercegnek majd pont én kellek? – motyogta az orra alatt, hogy senki ne hallja meg. Még csak az kellene, hogy ki is nevessék!                                                                                                                     Aznap este egészen korán, morcos hangulatban bújt a pizsamájába. Igazán szeretett volna elbújni a takaró alá, nem mintha bárki is láthatta volna a rossz kedvét. Már majdnem álomba szenderült, amikor belehasított a szoba csöndjébe a telefoncsörgés. Ijedten ugrott fel. A vonal túloldalán a főnöke rikácsolt a telefonba fülsértő hangon.                                                                                                                                     –Békácska! Máris indulj! Van estélyi ruhád? Nincs? Szerez! De azonnal!                                                                                                                                    –Mi történt? – kapkodta a fejét, a nyakába zúdult szófolyamtól.          –Jaj! Lilike nem tud franciául, és nem szóltak, hogy az is kell. Az a szépfiú meg külön téged kért. Nem is értem!                                                      –Nekem csak kosztümöm van. Az nem jó? – kérdezte Kathy bizonytalanul.                                                                                                                       –Nem! – hangzott a határozott válasz. – Csak estélyi lehet. Kérj kölcsön! Egy óra múlva ott lesz az autó érted – és máris letette a telefont.                                                                                                                           Kathy emlékezett rá, hogy milyen kétségbeesetten kereste a megoldást. Szerencsére gyorsan eszébe jutott az egyik szomszédban lakó asszonyka, aki gyakran járt operába.                                      Mosolygott magában, ahogy eszébe jutott a jelenet. Amikor meglátta magát a tükörben, eléggé lehangolódott.  Így utólag belátja: vicces látvány nyújtott. Nem igazán voltak egyforma alkat a szomszédasszonnyal. Szerencsére néhány biztosítótűvel az alkatára tudták igazítani a két számmal nagyobb ruhát.                                       Utána már jött minden magától.                                                                         John naponta hívta fordítani, ő pedig igyekezett minden gondolatát kitalálni. Néhány nap után, a mexikói férfi egyre hosszabb időre vette igénybe a Margó Bt szolgáltatásait, azaz az ő tolmácsolását. Ezután sokszor ebédeltek együtt, ami Kathy számára mindig különleges élmény volt. John alaptermészetéből adódóan hallgatag volt, a lány pedig zavarában, egyre többet kezdett beszélni, ami fura módon sokszor csalt mosolyt a férfi arcára.  Kathy hamarosan rájött, hogy a férfi kemény páncélja mögött egy érzékeny ember bújik meg. Nem az a szappanopera típus (bár ő kedvelte azokat is), inkább olyan finom, szeretettre, megértésre vágyó lélek.                                        Sokszor elgondolkodott, hogy tulajdonképpen milyen ember is? Külsőleg komoly, szigorú férfi, aki úgy tűnt érzelmek nélkül, csak a munkának él. Mégis amikor azzal állt elő, hogy hagyják a munkát a fenébe, és csak kettesbe utazzanak el valahová, egy teljesen más embert ismert meg. Nem beszélve arról, hogy egészen a fellegekbe járt, amiért Johnnal kettesben utazhat, bár fogalma sem volt mi vár rá. Kicsit reménykedett, hogy talán mégis megtörténik a csoda, de gyorsan lebeszélte magát a buta gondolatról. Nem nagyvilági helyre mentek, csupán egy csendes kis hegyi faluba. Kathy számára felfoghatatlan volt, hogy az ő jelenlétében felszabadult az a zárkózott férfi, akit alig pár hete ismert meg. Ekkor mesélt az életéről, a Mexikóban eltelt gyermekkoráról, az Angliai egyetemi éveiről. A magyar lány szíve elszorult, amikor a John az apja haláláról beszélt. Kathy számára is sokat jelentett az édesapja, akit rajongásig szeretett. Csendben hallgatta John szavait, és akkor értette meg, hogy a férfi mennyire magányos. John, apja után az anyját is elveszítette, de ahogy Kathy ki tudta érezni a szavakból, az kevésbé rendítette meg. Ezt egyáltalán nem értette. Amikor megkérdezte tőle, hogyan vesztette el az anyját, John arca elkomorult. Másodpercek alatt lezárta a témát azzal, hogy beteg volt.              Kathy mérges volt magára, hogy ennyit kíváncsiskodott a férfi magánélete felől, különösen azért, mert az ismét bezárkózott, többet nem akart mesélni magáról.                                                                Aznap este a szálloda teraszán, egymás mellett ülve bámulták a csillagokat. Minden olyan romantikus volt. Ám mégsem ez volt az a pillanat, amikor a szerelmük elkezdődött. Nagyon pontosan érezte: akkor még, mint nő, egyáltalán nem dobogtatta meg a férfi szívét. Úgy tűnt csupán egy megértő barátra volt szüksége.                       Viszont ennek az utazásnak köszönhetően, alig egy hét múlva felkérte, hogy legyen a titkárnője. Iszonyú boldog volt a gondolattól is, hiszen neki annyi is elég, hogy ott lehet a hercege közelében. Ráadásul, amikor meghallotta a fizetés nagyságát, hinni sem akart a fülének, kétszer is rákérdezett, mintha nem hallana jól. Eléggé kínos volt a helyzet, de John csak mosolygott, és megismételte. Ő meg persze képtelen lett volna visszautasítani az ajánlatot. Nem csak John miatt, a karrierjében is nagy előlépés volt ez a lehetőség. Hiszen nem csak tolmácsolt, hanem a főiskolán külkereskedelmet is tanult.                                                                                                                                        A változás mégis akkor kezdődött, amikor John külön pénzt adott neki, hogy a megjelenésén javítson, mivel rengeteg fogadásra kellett kísérnie. Érezte, hogy a férfit rettentően zavarja az ő öltözködése. Így utólag teljesen igazat ad neki. Sosem törődött magával, mindig az volt a fontos, hogy a ruhája kényelmes legyen, a divat, vagy ő hogyan néz ki, egyáltalán nem számított. Mindent megtett volna a férfiért, és ez a változtatás nem is volt olyan nehéz feladat. Akkor került le az ormótlan szemüveg, hogy kontaktlencse kerüljön a helyére, és lassan az öltözködése is megváltozott. A bő, lezser, sötét színű ruhákat felváltotta a pasztell színekben pompázó elegáns öltözet. Vette a bátorságot, hogy néhány testre simuló, színes nyári ruhával is kiegészítse a ruhatárát. Ekkor vette észre, hogy mennyire megváltoztak vele szemben az emberek, különösen a férfiak.   Kezdte magát nőnek érezni. Szárnyalni tudott volna az új érzéstől. Annak a férfinak köszönheti, hogy a ronda hernyóból pillangóvá tudott válni, aki most mellette alszik.