Megégett szív 12. rész – Tánc és vágy

 

–Ezt nem hiszem el! – mérgelődött Gabi a táncterem közepén, miközben a nagy nehezen beszervezett koreográfus unottan nézte az óráját, neki mindegy volt, hogy van tanítvány vagy nincs. Bár egyben kíváncsi is volt, hogy ki az a fiú, aki miatt a Krabiszky lány mindent felforgat. Kripovszki Kázmér keze alatt már sok botlábú manöken jelölt megfordult, és arról volt híres, hogy ha vért izzadtak  a tanítványai, ő akkor is kihozta belőlük a legjobbat.
A szőke lány izgatottan toporgott, legszívesebben kirohant volna a kertbe, hogy beleüvöltsön a csendbe. – Sámson! Hol a fészkes fenében vagy, amikor már rég itt kellene lenned?  Persze ezt mégsem tehette meg, neki magabiztos vezetőnek kellett lennie, nem a kertben óbégatni. Mégis olyan szintre nőtt benne a feszültség, hogy amikor végre belépett a férfi, odalépett hozzá és lekevert neki egy csinos pofont.
Sámson egy pillanat alatt elkapta a csuklóját, mélyen a lány szemébe nézett, arcán egy izom sem mozdult, csupán annyit kérdezett:
–Ez is az oktatás része?
Gabi arcán a piros több árnyalata átfutott, mire nagy nehezen kinyögte.
–Ne haragudj, csak már ideges voltam, amiért nem jöttél időben.
–Meg kellett locsolnom a virágokat, elszáradnak ebben a nagy melegben.
–Minden diákomnak be kell tartani az időpontokat! A pontosság alapvető a mi munkánkban.
–Oké. Akkor hajnalban locsolok.
–Nem neked kellene csinálni a kertet, majd szólok Bandi bácsinak, hogy vegyen fel mást.
­–Felesleges! Megoldom. Na, akkor mit kell csinálnom?
–Hát fiacskám –, nézte végig Kázmér az izmos férfit – táncikálni fogunk.
Sámsonnak felszaladt a szemöldöke. Azzal a lehetőséggel azért számolt, hogy fel kell mennie a kifutóra, de táncolni?
–Na, gyerünk! Gatyára! – viccelődött a koreográfus. Gabi a háttérben pukkadozott. Tetszett neki a szituáció, különösen, hogy most látta először grimaszolni Sámsont.
A kertészfiú vonakodva, de nekiállt öltözni, míg Kázmér le nem állította.
–Fiacskám, ez itt nem sztriptíz, ott kell öltözni – mutatott a szomszédos szobára.
Gabi kissé elhúzta a száját, mert ő szívesen végignézte volna a férfi vetkőzését. Arra gondolt, hogy ezzel a testtel még chippendale fiú is lehetne belőle. Elképzelte, hogy csak neki táncol, és a forró testük összeér. Nagyot sóhajtott, és ismét magára haragudott. Mi ő? Egy csitri, aki álmodozik? Hiszen nem is ismeri Sámsont, még jóformán két értelmes mondatot nem beszéltek. Gondolatait csak az tudta visszatéríteni, hogy visszatért a kertészlegény, és már nem is tűnt annak. A fehér atléta megmaradt, a kopott farmert egy bemelegítő nadrág váltotta fel, amely a könnyebb mozgáshoz elengedhetetlen volt.
Gabi agyán azonnal átsuhant a gondolat. – Légies mozgás?  Úristen! Már az elején elbukunk! – csavargatta idegesen a haját, ahogy Kázmér a tükör előtt mutogatni kezdte a lépéseket.
Sámson nézte, hogy mit bohóckodik a fickó, majd rávette magát és pontosan leutánozta a lépéseket. Nem csak a szőke lánynak esett le az álla, de a koreográfusok gyöngye is elismerően bólogatott. Ki nem nézte volna a fickóból, hogy egyetlen normális lépést is tud tenni, de ahhoz képest egész jól mozognak a lábai.
Kázmér a szokásostól eltérően nem egy-két óra oktatást vezetett le, hanem egészen négy órahosszáig egzecírozta Sámsont, aki meglepően jól bírta a kemény kiképzést.
Az már kevésbé ment jól neki, amikor a mozgását, járását igyekezett a tánctanára igazítani.
–Tessék elfelejteni ezt a parasztos menést! – parancsolt rá Kázmér, de Sámson nem hagyta magát.
–Ha már egyszer az vagyok! Egy parasztlegény.
Még Gabi is felpattant, bár eddig nem szólt bele a tanításba, de nem bírta tovább.
–Nem! Te egy csillag vagy! – emelte fel a férfi állát. – Neked felfele kell nézned, mert te vagy a legjobb. Tökéletes a tested, szép az arcod, istenien vonzó vagy! – sorolta fellelkesülten, teljesen elfelejtkezve arról, hogy Sámson más, mint a többi tanítványa.
Abban a pillanatban, ahogy leesett neki miket is mondott. az arca tűzpiros árnyalatot vett fel. Sámson finoman elmosolyodott, a rúzsvirág képe jelent meg előtte, és a növény másik neve is eszébe jutott: Szégyenlősvirág. Éppen előző nap csodálta meg az üvegházban a virágba borult szépséget.  Ugyanolyan volt Gabi is, feltűnő vörös színű, és ahogy lesütötte a szemét szemérmes virágszállá változott.
–Annyira azért ne dicsérjük a fiatalembert, mert még elbízza magát – vágott közbe Kázmér, bajusza alatt mosolyogva.
–Ó, én csak önbizalmat akartam adni – nézett fel Sámsonra, akinek a szája sarkában ott maradt egy pici halvány mosoly, úgy nézett a lány szemébe. Gabi szédülten vonult vissza a terem túlsó sarkában levő székéhez.
–Meg kellene nyílni a földnek, vagy valaminek a fejemre zuhanni, mert ez már annyira durva! Mintha én udvarolnék Sámsonnak. Miért nem tudok úgy tekinteni rá, mint bármelyik hallgatóra? Hogy én mekkora idióta vagyok! – morogta magában.
***
Sámson hanyatt feküdt a fűben, végre egy kis nyugalomra talált. A kastély kertjére is ráborult az este, csupán a kerti lámpák fénye világított, valamint az égen ragyogó csillagok. Sámsonnak a háta közepe sem kívánta az egész hercehurcát, ami körbevette, bár egy kicsit kezdte élvezni, hogy a középpontban van. Egész eddigi életében csak háttérbe volt szorítva, mindig más volt a fontos. Most egy egészen más világba csöppent, és megpróbálta a legjobbat kihozni belőle. Meg akart felelni Gabi elvárásainak, bizonyítani, hogy erre is képes. Fura érzései voltak a lánnyal kapcsolatban. Tiszteletben kellett tartania, hogy a főnöke, de mégis csak azt a lányt látja benne, aki levetette magát a tetőről egyenesen a szénakazalba. Elmosolyodott, ahogy eszébe ötlött a lány kalimpáló lába, a tarka szoknya alól kivillanó fekete csipkés bugyija, és a riadt tekintette, ahogy kiemelte a traktor hátuljából. Tényleg komikus helyzet volt. Az elmúlt évek alatt, egész pontosan az Edinával való szakításuk óta most esett meg először, hogy egy nőben nem csak szex-tárgyat látott, hanem valami egészen mást. Bár a szíve egyáltalán nem éledt fel, csupán megfogta Gabi gyámoltalansága és egyben vagánysága. Nem is tudta eldönteni pontosan, hogy szánja vagy felnézzen rá.
–Alszol? – térdepelt le Gabi a csukott szemű férfi mellé. Sámson lassan, nagyon lassan nyitotta ki a szemét, hogy tengerkék pillantását a lányra emelje.
–Nem. Éppen rád gondoltam.
–Rám? – öntötte el az arcát a pír.
–Igen. Most is leugranál a kedvemért? Mondjuk onnan – mutatott fel a fejük fölé tornyosuló öreg kőrisfa ágára.
–Nem is miattad ugrottam le! – pattant fel Gabi mérgesen, de Sámson elkapta a kezét és visszarántotta a fűre.
–Csak vicceltem, nem kell azért felkapni a vizet – cirógatta végig a lány karját
Gabi lélekben végigjárta a poklok poklát. Megtudta, hogy rá gondolt Sámson, majd gúnyolódott vele az ugrás miatt, most meg a karját simogatja! A teste olyan bizsergésbe kezdett, hogy legszívesebben azonnal a férfi karjába vettette volna magát. Durcás arccal húzta el a karját. Sámson arcán egy enyhe mosoly suhant át, ami azért nem kerülte el Gabi figyelmét. Hiszen csodaszámba ment a férfitól még egy ilyen aprócska kis mosoly is.
–Hülye vicceid vannak! – húzta el a száját a férfira nézve.
–Gyere! Nyújtózz el a fűben, innen jól látszanak a csillagok. Mintha az Istennek vidám kedve volna ma este, és gyöngyökkel szórta volna tele az eget.
–Nem tudtam, hogy egy poéta veszett el benned, hiszen te egy kőszobor vagy! – csipkelődött a lány, pedig legszívesebben kiugrott volna a bugyijából. Mitől lett hirtelen ilyen romantikus? Lehet, hogy ő is érez valamit irántam?– pislogott a férfi felé, aki rövid ideig csendben bámulta az eget.
–Nem voltam mindig ilyen – tört ki hirtelen belőle az őszinteség, majd gyorsan el is hallgatott.
–Mi történt?
–Nem fontos.
–Mégis, mi lett veled, hogy ilyen lettél?
–Megégett a szívem.
–Megégett? – nevetett fel a lány. – Tudod, te hány embernek ég meg a szíve, mennyien csalódnak?
–Az enyém más volt – állt fel Sámson és szó nélkül magára hagyta a lányt.
Gabinak a szája is tátva maradt, és egy hang nem jött ki a torkán, csak meredten bámult a távozó férfi után.

 

Sorsolás!

Kisorsoltuk a Keresd a kulcsot! nyereményjáték nyerteseit, random, véletlenszerű kiválasztással.

Meglepetésként két 500-500 Ft-os nyomtatott könyv vásárlásra jogosító kupont is kisorsoltunk.

Ime a nyertesek, sárgával jelölve:

5000 Ft értékű utalványt nyert :

 

 

500 Ft értékű utlványt nyert:

500 Ft értékű utalványt nyert:

Gratulálunk a nyerteseknek! Akik most nem nyertek, ne búsuljanak, hamarosan jelentkezünk újabb játékkal, és kedvezményekkel.

Megégett szív 11. rész – Áfra titka

– Miért? Miért tette ezt velem? – mondta ki hangosan a gondolatait. 
 Mintha csak a gondolataira érkezett volna a válasz, vagy leszakadt volna az ég, úgy érkezett az iszonyatos hang a szoba mélyéből. Mint egy földindulás, amelytől a bennlévő bútorok életre keltek. Rémülten ugrott fel, egy pillanatra megremegett a lába, majdnem lerántva a keskeny párkány széléről. Ettől még riadtabban kapaszkodott az ablakkeretbe, majd egyetlen gyors mozdulattal a szobában termett.
Az óriási hanghatás ellenére csupán csak a míves ékszeres ládika feküdt a szoba közepén, leszakadt ajtajával. A fali szekrény ajtaja szélesre tárva, mintha kacagna azon, hogy a tartalma a földön hever.
Gabi gyorsan felkapta asztmapipáját, mélyet szippantott belőle, ez valamennyire enyhítette a riadalom okozta fulladásérzetét. Bosszúsan rázta a fejét. Ezek az öreg bútorok!
–Úristen! Mi történt? – lihegett Irma néni kétségbeesetten az ajtóban. 
 –Semmi baj, csak az ócska szekrények kezdenek széthullani. 
 –Jaj, Gabikám! Nem itt kellene tartanod az ékszereket! – térdelt le a lány mellé, az ékszeres ládika szétszóródott tartalmának összegyűjtéséhez. – Ó nézd csak! Nagymamád fülbevalói. 
 – Igen – mosolyodott el Gabi. – Emlékszem, mindig lopva vette fel, hogy senki ne lássa meg, és csupán rövid ideig illegette magát a tükör előtt. Titokban kellett tartania, hogy gyémánt fülbevalói vannak, de mindig várta a pillanatot, amikor szabadon felveheti.
– Bizony, bizony – bólogatott az idős asszony miközben tovább rakosgatta a dobozkába a szétszóródott csecsebecséket. – Ezt megtartottad? – kapott kézbe egy finoman megmunkált gyűrűt. Az idős asszony elképedt, jól ismerte az ékszert, hiszen egy ideig Gabi ujjának a dísze volt.
– Igen, nem akarta vissza venni Ádám. De volt itt még más is – tekingetett körbe a lány.
–Micsoda? Csak nem arra a nagy szívmedálra gondolsz – kapott a fejéhez a néni.
Az idős nő szeme gyorsan végigfutott a padlón, még az ágy alá is bekukucskált, de a drága ékszer sehol sem volt. Irma néni gyors tempóban keresztet vetett magára.
–Jézus Mária! Ez csak Áfra műve lehet!
– Ugyan már! – pillantgatott körbe-körbe a szőke lány, mert hitt is meg nem is a kastély szellemében.
Ám az tény, hogy abba a szobába rajta kívül legfeljebb Irma néni járt be, de ő benne tökéletesen megbízik. Az idős nőre és a férjére akár az életét is rámerné bízni.
– Á! Biztosan máshova tettem – rázta meg a fejét, pedig biztos volt benne, hogy ott kellene lenni az ékszeres dobozban.
Az idős asszony nem szállt vitába a lánnyal, csak kétkedően rázta a fejét. Magában már eldöntötte, hogy mindenképpen ki kell űzni a házból a kleptomániás kísértetett. 
 *** 
 Gabi még mindig az előző este történetek hatása alatt állt, amit fokozott az éjszakai álma. 
 Fizikai fájdalmat érzett az emlékek és a feltörő új érzelmek miatt. Nem tartotta magát nyafogós, érzelgős nőnek és annak a látszatát is igyekezett elkerülni. Mégsem sikerült legyőznie a bizsergő érzést Sámson iránt. Ahogy az éjszaka álmában hozzáért!... Még ilyet, de hasonlót sem álmodott.
Ott az álomvilágban egy cseppet sem félt, amikor a férfi terebélyes tűzcsóvává változott és úgy ölelte át. Nem volt fájdalmas egy cseppet sem a hatalmas lángok ölelése, sőt még az sem, ahogy a teste szép lassan hamuvá vált. Ott akkor azt érezte, hogy abban a tűzben nemcsak ő ég el, hanem a férfi jeges szíve is megolvad. Összeborzongott az álomkép hatására. Irdatlan nagy erőfeszítésébe került, hogy a gondolatait más irányba terelje, és csak az elébe tálalt reggelire koncentráljon. Arra sem igazán figyelt, hogy az idős házvezetőnő arca a szokásosnál is sápadtabb, és szánakozóan figyeli az ő monoton mozdulatait.
Mindketten összerándultak a hangos kopogtatásra. Gabi ingerülten ugrott fel a székéből. Ki lehet az, aki ilyen korai órában megzavarja őket. Irma néni egy lendülettel fordult meg, de Gabi elkapta a vállát.
–Majd én!
Hatalmas lépésekkel tartott az ajtó felé, forrt benne az elmúlt napok feszültsége, a kudarcok miatt érzett kilátástalanság, és amúgy minden, ami ki akart törni belőle. Azt érezte, hogy ha nem szabadítja ki magából, és nem zúdítja valakire a haragját, szét fog durranni.
Biztos volt benne, hogy az ajtó túloldalán lévő ember pillanaton belül megkapja az összes mérgét, beleengedi a fullánkját. Szó szerint feltépte az ajtót, hogy leüvöltse a váratlan vendéget, aki bejelentés nélkül érkezett. Nagyon remélte, hogy valamelyik tanítványa, nem pedig egy ügyfél. Bár azok sosem jönnek bejelentés nélkül. És igazából nem szeretett volna egyetlen partnert sem megbántani. Ezért is várta, hogy a gonosz hangulatát valamelyik diákja nyakába zúdíthassa.
Mégis megnémult abban a pillanatban, ahogy feltárult az ajtó.
A bejáratban, mintegy bibliai hős, úgy állt a felkelő nap fényével glóriázott férfi. A bronz-barnára sült Sámson mereven tekintett a felpaprikázott lányra, akinek egy szempillantás alatt a semmibe veszett a haragja. Csak tátogni tudott, mint egy partra vetett hal.
Arra nem számított, hogy azonnal a hatalmába keríti az érzés. A háborgó lelke, sőt az egész teste abban a pillanatban csak arra várt, hogy elmerüljön a mélykék szempárban, és ott megtalálja lelke selymes nyugalmát. Mégis a férfi hideg pillantástól csak a jeges borzongás járta át a testét. Miféle ember az, aki így tud nézni, ennyire dermesztően és mégis forrón?
–Jó reggelt! – bólintott Sámson ugyanolyan érzéketlen arckifejezéssel, amely oly hideggé tette a tekintetét.
–Jó..jó reggelt! – dadogta Gabi, és azonnal megérezte, mennyire idétlenül viselkedik, mindezt még fokozta, hogy majdnem tátott szájjal nézett fel férfira, egészen addig, míg rá nem jött, mit is művel. Feszülten fordította el a fejét, amikor Sámson kimondta a várva várt szót.
–Vállalom!
Gabi hirtelen nem tudta, hogy a száját tátsa el, vagy rögtön elájuljon, de az is meglehet, hogy azonnal felszáll az égbe. Igen, megint elfelejtkezett arról, hogy nincsenek szárnyai, de még az is kiment a fejéből, hogy válaszoljon, vagy legalább megforduljon.
Sámson várt egy rövid pillanatot, majd szó nélkül megfordult, és minden magyarázat nélkül elindult a kert felé.
Gabi mellkasát belülről verték ököllel, legalábbis úgy érezte. Szédült, és kapkodta a levegőt, de most egyáltalán nem az asztmája miatt. A férfi jelenléte, vagy a kimondott szó volt ilyen hatással rá? Fogalma sem volt, hogy mi történt vele? Elfelejtett gondolkodni?
– Azt a mindenségit! A francba! – káromkodta el magát hangosan.
Sámson komótosan, lassan sétált, tulajdonképpen arra várt, hogy valamit mond Gabi, vagy visszahívja, de a lány csak állt, mint egy kupac száraz falevél. Persze nem gondolta róla, hogy olyan lenne, mint egy komposzthalom, annál azért jobban tetszett neki a lány. Kicsit flúgos volt, kicsit zavaros, de azt meg kellett adnia, hogy igen csinos. Az is imponáló volt, hogy ilyen fiatalon ennyi mindent tudhat a magáénak, az ügynökség, az iskola, na és a kastély… Persze könnyű úgy, hogy mindent megörökölt. 
–A francba! A francba! – ismételte magát Gabi. – Gyere vissza! – üvöltötte a férfi után, akinek merev arcvonásain átfutott egy derűs mosoly, és szép lassan megfordult.

Elcserélve – Egy milliomos bőrében 2. részlet

Ben csukott szemmel szimatolt bele a levegőbe. Tiszta fertőtlenítő szag vette körbe, és valami végtelen csönd, némi duruzsoló hanggal. Az agya nem fogta fel, hogy mik azok az illatok, és mi az a folyamatos géphang. Nem érezte a megszokott nyirkos érzést, a távoli szennyvíz telep árasztotta bűzt, a szél borzolta bokor csiklandozását. Arra gondolt, hogy biztosan meghalt, mert bármennyire erőltette az emlékezetét, csak az az irdatlan vasrúd volt előtt. Azért mégis kinyitotta a szemét.
–Hol a pöcsömbe vagyok? – pislogott körbe a vakító fehér szobában, ahol csak a gépek halk zümmögése vette körbe. – Baszd ki! Ez egy kórház! – hatolt a tudatáig a gondolat. A vonatnál történtek utáni időből semmire nem emlékezett.
Abban a pillanatban ugrott be neki, hogy tulajdonképpen egy csomó mindent ellopott attól a hullától. –Na, most tuti leültetnek! Úgy érezte, menekülnie kell, nem akar börtönbe kerülni. Erőteljes mozdulattal próbált felpattanni, de az ágy azonnal visszahúzta. – Mi a picsa! Megkötöztek? Mi a szar van?– Kiabálni akart, de csak tehetetlenül vergődött a kórházi ágyon az ajtó felé tekingetve, valamilyen segítségre várva, amely néhány másodperc múlva meg is érkezett. Bennek még jobban elkerekedett a szeme. –Biztosan a mennyországba kerültem, ha ilyen angyal jön hozzám – gondolta, de rögtön rájött, hogy ő sosem kerülhet a mennybe, de még a pokolba is csak nagy nehezen fogadnák be. Biztos volt benne, hogy az ördögnek sem kellene.
A fiatal babaarcú szőke ápolónő arcára mosolyt erőltetett, ami inkább volt visszafojtott nevetés. Betti elszégyellte magát, azért a röhögés mégsem illett az intenzív osztály komolyságához. Persze megvolt az oka a vidámságnak.
A szobában fekvő férfi igencsak megmozgatta a nővérek fantáziáját. A baleset után hamar elterjedt, hogy a mentővel érkező sebesült igencsak gazdag pasi, aki valahonnan külföldről érkezett. Kíváncsian várták, ám amikor öltöztették, mindnyájuknak felfordult a gyomra.
Ő is segédkezett, és egészen elszörnyedt, hogy a drága ruhák alatt milyen elhanyagolt koszos testet találtak. Rengeteg fertőtlenítő szert elhasználtak. Lehet, hogy sok pénze van, de a szappant biztos nem ismeri! Egy pillanatra fel is vetődött, hogy valaki más, de a mentősök is megerősítették, valóban Kállay Edvárd az. A kisiklott vagonban csak ő volt, és a zakójában is ott volt a pénztárcája.
Az egyik lány szomszédságában lakott a kalauz, aki lelkeseken elmesélt minden apró részletet, még azt is, hogy micsoda karórája volt a férfinak. Betti az órát saját kezűleg húzta le a sérült karról. Bármennyire is hihetetlen, de egy különc emberre találtak, aki a töméntelen pénze ellenére nem kedveli a tisztaságot. A kórházban találkoztak már sok furcsasággal, így ezen is túlléptek.
Egyáltalán nem szoktak szórakozni a betegeken, ám ez a férfi sok viccelődésre, kötekedésre adott okot a nővérek között. Egymásra licitáltak, hogy ki mennyit adna a férfiért, ha az túléli a sérüléseit. Betti lett a nyertes. Tízezer forintot ajánlott fel.
Most, hogy már biztos életben marad, mindenki vele viccelődik. Már az egész osztály úgy emlegeti a férfit, hogy Betti szerelme. Pedig szegényke egy feltrancsírozott roncs, aki csoda, hogy egyáltalán életben maradt.
A férfi nyöszörögni kezdett, de egyetlen hang sem jött ki a torkán.
– Nyugalom! – nyomta vissza a lány gyöngéden a vastagon bekötözött férfit, még rá is mosolygott.
A sebesült kétségbeesetten akart megszólalni, ám egyetlen hang nem jött ki a torkán, csupán keserves nyögdécselés.             
Elkeseredetten igyekezett jelezni, és ezt csak a kezével tehette volna meg. Iszonyú pánik kapta el, amikor meglátta, hogy mindkét keze be van pólyálva, ráadásul olyan mintha két betondarabot emelgetne. A teste vonaglott az ágyon, mindaddig, míg a gyorsan beadott nyugtató hatására ismét el nem aludt.
– Szép álmokat! – közölte ironikus hangnemben a lány, ahogy látta a lecsukódó szemeket. Egy darabig nézte az alvó beteget, elképzelése sem volt, hogy milyen lehet a gézzel eltakart arc.
A professzor szerint vasból van a fickó, mert bár súlyosak a sérülései, de biztosan fel fog épülni. Ennek ellenére Betti nem tudta elképzelni, hogy valaha épp ember lesz belőle. Alapjában véve nagyon sajnálta, és már borzasztóan bánta, hogy belement a buta viccelődésbe.
– Jó napot! – zavarta meg a gondolatait a női hang.
Betti a hang irányába fordult. Pillanatok alatt felmérte az ajtóban toporgó nőket. Az idősebb asszony eleganciája még a magára öltött kórházi köpeny alól is kitűnt, a zöld nylon sapka alól itt-ott kibújtak ősz fürtjei. Az asszonynak kedves, nyugodt arca volt. Betti kedvelte az ilyen elegáns,  szimpatikus idősebb nőket, úgy érezte valamilyen bizalmat sugároznak magukból.
Mellette kissé lemaradva egy fiatal lány pislogott körbe. A lány arcáról sütött az undor. Betti látott már hasonló arckifejezést a látogatóknál. Valószínűleg a gyógyszerek, fertőtlenítők szaga okozza, amit nem mindenki viselt jól.
A szőke lány márkás öltözéke elárulta, hogy egyáltalán nem a szegényebb rétegből származik. Bettinek azonnal szemet szúrt a lány cipője, egész pontosan, ami kilátszott a kórházi papucsból. Annyi is elég volt, hogy megállapítsa az a topánka egy havi fizetésébe kerülne.
Az idősebb asszony végignézett az ágyban fekvő betegen. Szeméből szánalom sugárzott.
 – Ő Edvárd? Úristen! De csúnyán megsebesült! Szegénykém! – lépett a betegágyhoz az ősz hajú asszony.
– Igen, ő Kállay Edvárd – nézett a kórlapra (nem mintha nem tudta volna, hogy az). – Ön rokona, vagy netalán az édesanyja? – kérdezett rá bizonytalanul Betti, mert az elhangzottakból nem igazán tudta megállapítani.
– Nem, dehogy! Én csak a házvezetőnője vagyok a családnak. Ő a húga – mutatott az ajtóban ácsorgó lányra.
– Ó, bocsánat!
– Semmi gond. Hogy van? Meggyógyul? – kérdezett ismét Ildikó, Lea helyett, aki továbbra is minden érzelemtől mentesen ácsorgott az ajtóban.
– A körülményekhez képest elég jól, hamarosan átkerül az osztályra, de többet csak az orvosa tud mondani, én csak nővér vagyok.
– Tudom kedves. Lehetne, hogy külön szobába kerüljön?
– Külön szobába? – akadt meg egy pillanatra Betti, ebben a kórházban nem megszokott kérés. – Ezt nem az én tisztem eldönteni, talán a professzor úr tud segíteni, és ő többet is tud mondani a beteg állapotáról. Jöjjenek, odavezetem önöket – mutatott a kijárati ajtó felé.
– Köszönjük, hogy gondoskodik róla – csúsztatott Ildikó egy bélelt borítékot a nővér zsebébe.
– Nem, ezt nem fogadhatom el! – tiltakozott a nővér, bár magában igencsak megörült az adománynak.
– Tegye csak el. Jól tudom én, hogy milyen kevés fizetést kapnak. Magam is jó pár évig műveltem ezt a hivatást – mosolygott az ősz hajú asszony a lányra.
Betti jóleső érzéssel csúsztatta vissza a zsebébe a borítékot, már csak azért is, mert olyan embertől kapta, aki szintén nővér volt. Bár egyáltalán nem értette, hogy miért a házvezetőnő intézkedik.
Lelkiismeret furdalása sem volt igazán, hiszen a beteg húga egymaga többszörös értéket viselt magán, mint az a pénz a borítékban.
–Tudja, kedves, ezt a szegény fiút –, mutatott az idős asszony a betegre, mintha csak Betti gondolatára válaszolna – egyedül én ismerem, még igen fiatal volt, amikor elhagyta a Kállay házat, Lea is csupán három éves volt.

 

Megégett szív 10. rész – Gabi és Ádám

A lenyugvó nap halvány rózsaszínre festette az eget, itt-ott sötétebb lilás árnyalatokat csempészve a sötétebb felhők mögé. A Krabiszky kastélyra végtelen nyugalom telepedett.
A levegőben rózsák édeskés illata szállt. Egy-egy méh halk duruzsolással röppent egyik virágról a másikra, még egy utolsó szippantásra a leszálló sötétség előtt. 
A festői kép romantikus hangulatot sugárzott, ám mindez egyáltalán nem foglalkoztatta a párkányon ücsörgő lányt.
Gabi lelkében tüzes vihar kavargott, józan esze harcolt az ébredő szenvedély ellen. Az nem lehet, hogy lángra lobbanjon egy alig ismert férfi miatt! Csak egyre tudott gondolni napok óta, a nap minden percében, mint egy tinédzser lány, a pár napja megismert Sámsonra. A férfira, aki szinte az első pillanatban nemet mondott neki. Akkor úgy érezte szétrobban az elutasító szó hallatán. Pedig az nem szerelmi felkérés volt, csupán egy munkára akarta rávenni.
Dühös volt. Ritkán esett meg, hogy neki ellentmondjanak. Úgy szakmai téren, ahogy a magánéletében sem. Egészen kislány korától a figyelem középpontjában állt. Vitathatatlan szépsége mindenkit lenyűgözött, rajongtak érte. Ahogy a családja, a tanárai, de még az osztálytársai is elismerték.
A karrierje hamar a magasba szökkent. Senki sem lepődött meg, hogy pillanatokon belül topmodellként sétált végig a kifutón. Mégsem tudta boldoggá tenni a csillogás, a fény. Az egyetemi tanulmányai után úgy érezte, hogy másra van szüksége. Feladta az akkora már igen magasra ívelt pályáját. Keményen meg kellett harcolnia a tiltakozó szponzorokkal, és a riválisokkal. Senki nem állt mellette, hogy segítse az ügynökség létrejöttét, csupán a jól kiépített kapcsolatainak, és kitartásának köszönheti.
Az a néhány barátja is mind tiltakozott amiért abbahagyta a modellkedést, és a tanítás felé fordult. De, neki mindig az volt a vágya, egy saját modelliskola.
Ment mindig a maga feje után, nem volt szüksége, sem szülői, sem baráti tanácsra. Abban sem tudtak ráhatni, hogy ne Ádámot válassza. Nem hitte el, hogy fájdalmat fog okozni neki, annyira szerelmes volt. Olyan végtelen boldogság szállta meg, hogy a saját szemének sem akart hinni. Amikor meglátta édes kettesben Angelikával, csak arra tudott gondolni, hogy ez csupán szakmai kapcsolat lehet. Ádám is erről győzködte, és ő boldogan hitt benne.
Közismert volt, hogy az a lány mindent bevetett a karrierje érdekében, átgázolt embereken, megfordult bárkinek az ágyában, ha azzal célt ért. De azt álmában sem gondolta, hogy ez fordítva is megtörténhet. Ádám ugyanezt tette. Ő kereste az utat Angelika párnái között.
Felsóhajtott a kellemetlen emlékek hatására, az agya erősen tiltakozott, hogy a rossz pillanatokat felidézze. Mégis valami belső kényszer újra és újra felidézte azt a kompromittáló pillanatot. 
Langyos nyári délután volt, a szellő finoman meglengette szőke haját, ahogy kiszállt a taxiból. Repesett attól a gondolattól, hogy újra Ádám karjaiban lehet, aki csak ámulni fog a csodás meglepetéstől. A belvárosban bérelt exkluzív otthonuk a félemeleten volt, ahonnan csodás kilátás nyílt a közeli folyóra. A teraszon sok-sok varázslatos estét töltöttek együtt, és Gabi az élet minden pillanatát élvezte.
Arcára finom mosoly költözött, ahogy elfordította a kulcsot a zárban. Hangtalan léptekkel osont be, akár egy tolvaj. Frenetikus meglepetést akart. Megkapta!
A hálószoba félhomályában ketten pihentek az ágyában. A lazán magukra dobott takaró alatt szétdobált kezekkel feküdt Ádám, hóna alatt a vörös hajú Angelikával, aki cseppet sem angyali pózban hevert.
Gabi nézte őket, és képtelen volt megszólalni. Legbelül, mint kitörni készülő vulkán, úgy gyűlt a harag, és egyszer csak kirobbant. Fogalma nem volt, hogy ekkora hangerőre képes, de valószínű, hogy az egy kilométerre levő folyó partján is hallották a hangerejét. A két alak rémülten pattant ki az ágyból. Ádám két kézzel takarta magát, ami azért elég felesleges volt, hiszen nem először látta meztelenül Gabi.
Angéla bénultan ült az ágy szélén, álmos szemekkel pislogott rá. Gabi nemcsak az ügynökség vezetője volt, hanem egykor az ő keze alatt vált a másik lány felkapott modellé. Gabi abban a pillanatban nem foglalkozott azzal, hogy a tanítványa vagy sem. Az adrenalin dolgozott a vérében. Egyetlen erőszakos mozdulattal megragadta a lány vörös haját, és egyenesen az utcai teraszra vontatta. Néhány másodpercen belül a topmodell az ablak alatti park halványzöld gyepszőnyegén hevert, úgy ahogy az anyja világra hozta. Szerencséjére az esés nem volt nagy, csak a hátsó része sajgott, mégis úgy nyüszített, mint egy kivert kutya.
–Kidobtál! Valamim biztosan eltört. Hívjál mentőt, rendőrséget! – kiabálta a közben odaérő Ádámnak, aki sebtében kapkodta magára a ruháit.
–Eredj utána! – lökte meg Gabi hátulról. A férfi meglepetten ingott meg, ami olyan jól sikerült, hogy valóban átzuhant a korláton.
–A ruhám! – sipította a vörös lány, rögtön azután, hogy Ádám melléje pottyant.
Gabi egyetlen lendülettel befordult a szobába, felkapkodta a szétdobált ruhaneműket, rádobta az ágyra, és úgy ahogy volt ágyneműstől, mindenestől összefogta, mint egy batyut, úgy hajította a pár után. A lepedő szétnyílt és a tartalma egyenesen beterítette a tápászkodó párocskát. Gabi egyetlen szó nélkül megfordult. Az üvegajtó hangosan csapódott, miközben vastag repedés futott végig a tejüvegen.

Egy milliomos bőrében – Új kiadás

A tragédia
Az égbolt alján halvány fénysugár jelezte a közeledő reggelt. Néhány koránkelő madár óvatos dalba kezdett, kigúnyolva a kakasok rekedt kukorékolását. A hűvös szellő sejtelmesen susogott. Ebbe a nyugalomba  dübörgött bele hangosan az éjszakai vonat. A fülsiketítően zakatoló kerekek megtörték a csendet, felriasztva az alvó állatokat. A felerősödő szél a vagonok rései között vészjóslóan huhogott. Mindezekkel a zajokkal mit sem törődtek a fülkék mélyén kókadozó utasok. A kopott ülésen elnyújtózva békésen horkolt néhány munkáskülsejű férfi, még a piacra tartó kofák is nyugodtan támaszkodtak a fülke oldalának.
A kalauz is félálomban támolygott fülkéről fülkére, hogy fáradtan rázza fel az alvókat.
Az étkezőkocsi üresen tátongott. A büfések még csak készülődtek az éhező, szomjazó utasokra. Mormogva fogadták a köszöntést, mintha mindenki ballábbal kelt volna fel. A levegőben fura, morcos hangulat, talán mondhatnánk, hogy baljós jelek uralkodtak, de erre senki sem gondolt.
Az első osztály kihaltsága egészen megnyugtatóan hatott a jegykezelő kedélyállapotára. Tekintette végigfutott a párnázott fotelokon, miközben megkönnyebbülten konstatálta, hogy egy lelket sem lát. Csupán a legutolsó fülke egyetlen utasa nyújtotta felé a jegyét. A harmincas férfi merev arccal süllyesztette el az úti okmányait a mellette heverő, gondosan szabályos szögletes formára hajtogatott, zakója zsebébe. A köszönésre csupán egy lekezelő fejbiccentéssel reagált.
A kalauz elhúzta a száját. Ki nem állhatta az ilyen alakokat, amiért átnéztek rajta, mintha üvegből lenne. Azért alaposan felmérte a nem mindennapi utast.
A férfi táskája, kabátja, a drága karórája igencsak márkás volt. A vaskos pénztárcája, amelyben a vonatjegye is volt, hivalkodott a méretével. A kalauz jól látta, hogy dugig van pénzzel.  Nem is értette, hogy mi a fenét keresnek az ilyenek a vonaton, miért nem mennek a saját luxus járgányukkal.
Távolabb érve legyintett egyet a levegőbe. Minek bosszantja magát az ilyen alakok miatt?
A kisváros csendjébe belevisított a vonatfütty. A rövid megállás alatt csupán pár álmos utas kászálódott fel, így néhány  perc és ismét úton voltak.
A városszélén néhány ablakból halvány fény szűrődött ki, a koránkelők álmosan törölték szeműket. Nem volt szükségük órára, nekik a hajnali vonat jelezte a pontos időt.
Távolabb a lámpák fényétől már csak a homoktól szürkére festett bokrok, és egy országút kísérte a vonat útját. Minden olyan tökéletesen nyugodt, egyhangú volt.
Ezt a törékeny nyugalmat egy másodperc alatt kettétörte az iszonyatos hang, akár egy robbanás.
Az irdatlan csattanás hangja azonnal kiverte az álmot a rémült utasok szeméből. Az emberek ijedten ugrottak fel, riadtan tekingettek körbe, de még fel sem foghatták, hogy mi történt, amikor hatalmasat rázkódott a vasúti kocsi és egy szempillantás alatt szétszórta az embereket. Kétségbeesetten kapaszkodtak az ülésekbe, csomagjaikba, szomszédjaikba, ki mibe tudott.
Kintről fékcsikorgás, majd egyre félelmetesebb hangok szűrődtek be. A fények kialudtak, csak a kétségbeesett kiabálás, jajgatás hangja hallatszott mindenfelől.
A vonat egyre lassabban ment, érződött, hogy néhány perc múlva megáll. A földről feltápászkodók ijedtsége is kezdett alábbhagyni, amikor újabb hatalmas rándulást éreztek. A hátsó vagonokban utazók még hallották, ahogy a vonat végében lévő első osztály iszonyú hangerővel az oldalára borul, miközben az összekötő csavarkapocs hatalmas csattanással kettétörik.
A kisiklott vonat első osztálya, szabadságának engedve, a töltés oldalán megpenderülve, egyenesen lerepült a városka legszélső házaihoz. A zuhanás hatására a vagon egyetlen utasa kirepült a darabokra tört ablakon keresztül, és hangos puffanással földet ért.
Néhány másodperc múlva a kisiklott vagon utolérte, és pontosan a férfi teste mellett landolt.
***
Ben fázósan húzta össze magán a szakadt pokrócot. Brunyálnia kellett, de legszívesebben maga alá engedte volna. Mégis az öreg Józsi szavai jutottak eszébe, hogy a kutya sem húgyozik a vackára. Neki az a kuckója, az a szakadt bokor, ahol a sokat látott öreg pokróca alatt hever éppen. Arra persze egyáltalán nem emlékszik, hogyan került a bokor alá. Már csak annyi emléke volt az előző napról, hogy az öreg Józsi nyugdíjat kapott, így, mint mindig, napokig ünnepeltek. Az öreg olyan volt, mintha az apjuk lett volna, a csövesek mind szerették, különösen ezekben a napokban. Mégis csak páran voltak a barátai. A gebe Pisti, akinek mindegy volt, hogy mi van benne, csak egy üveg legyen a szája közelében. A testvérek Marci meg Jani majdnem elválaszthatatlanok voltak, talán azért mert ikrek voltak. Ők mindenen megosztoztak, néha még Julin is. Juli, férfias alkatával, beesett arcával alig tűnt ki közülük, aki távolról szemlélte őket, bizton férfinak nézhette volna. Ők maguk is úgy bántak vele, kivéve Janit, aki mellé éjszakánként bújt, hacsak nem keverte össze a testvérével. Persze ebből sosem csináltak gondot, családon belül maradt.
És ott volt ő, aki egy kissé kirítt közülük. Emlékszik rá, hogy alig akarták befogadni, csak ficsúrként emlegették.
Kapart ő mindig felfele, de a sors mindig lenyomta a mélybe. Ott az otthonban mindig őt mutogatták, mint az árvaház legjobb tanulóját. Milyen büszke volt, amikor megkapta az érettségijét, mégis amikor kikerült…Nem várta egyéb, mint az utca.
Eleinte ment is volna dolgozni, de amikor a lakcímét kérdezték... Nem kellett senkinek sem. Olyankor nem volt más választása. Az ital mindig jó társa volt. Benne sosem kellett csalódnia. Megnyugtatta, elkábította. Most is így történt. Kurva erős volt a bor, és az a pálinka is, együtt rendesen fejbe kólintották. Már csak a pia, és más semmi nem érdekli. Csak annyira volt szüksége, arra a kábulatra, amely megszállta a fejét, és nem engedte gondolkodni.
Régen azt hitte csak néhány napot kell majd az utcán tölteni, de ez lett belőle. Csak a szesz tartja benne az életet.
Nagy nehezen kikászálódott a rongyos pléd alól. Nehezek voltak a léptei, úgy érezte a feje mindjárt elrántja. Fél kézzel maga után húzta az elnyűtt rongyot. Csak alig pár lépést tett meg, hogy egy másik bokrot megöntözzön, amikor a katasztrófa megtörténik. Borgőzös fejjel nézte, ahogy a töltésről egyenesen felé zuhan a hatalmas vagon. A föld megrázkódott a becsapódástól. Ott áll egyik kezével a farkát szorongatva, másikban a rongyos pokrócot, és csupán annyi jutott az eszébe,  még jó, hogy a pokrócot magával hozta, mert a vonat pont ráesett volna.
Kótyagosan húzta fel a zipzárját, majd a szakadt göncöt maga után vonszolva elindult az előtte tornyosuló, összeroncsolódott vonat felé, ami még mindig nyikorgó, recsegő hangokat adott ki magából.
Szétszóródott vasdarabokon botladozott át, másnapos tekintettel pásztázva a környéket, valami használható dolog után kutatva. Még elég sötét volt, így várható volt, hogy valamin átesik, így is történt. Jó nagyot vágódott, mégsem ütötte meg magát, egy test felfogta az ütést. Mintha rúgó lett volna a lábában, úgy ugrott fel a véres testről, de a következő pillanatban már tudta mit kell tennie. A fickón úgyse lehet már segíteni, lehajolt gondosan átkutatva zsebeit, meg is találta amit keresett. Elég vastag volt a tárca, azért még a karóráját is lecsatolta a halott férfinak. Egész jól mutat a karján, állapította meg elismerően a márkás karóráról. A magával hurcolt takarót a hulla testére dobta. Néhány méterrel beljebb bukdácsolt, hátha talál még valamit. Egy zakó hevert a kitört ablaküveg darabjai között. Felemelte, a jó szabású ruhadarab pontosan passzolt a felsőtestére, és a hajnali hűvösben egész melegnek tűnt. Kissé távolabb egy utazótáska hívogatta. Nem sokat vacillált, a tartalmát a földre borította. Csalódottan látta, hogy csak ruhadarabok terültek szét a roncsdarabokon. Gondolkodott egy keveset, ledobálta a ruháit. Kéjesen húzta magára az új ruhadarabokat.
Távolban felhangzott a sziréna hangja, tudta, hogy sietnie kell. Ám meglátott egy szögletes táskát, a szíve nagyot dobbant. Az csak egy laptop táska lehet! A lába máris lódult az értékes csomagért, amikor az előtte tornyosuló fémszörny recsegve-ropogva megindult egyenesen felé. Hegyes vasrúd fordult vele szembe. Minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje a találkozást a gyilkos vasdarabbal. A nyakán érzett iszonyú fájdalom azonban pillanatok alatt elvette az eszméletét.
***
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, és már csak néhány helyen füstölgött a csonkig égett bokorcsoport. A mentőcsapat tétován botladozott a roncsok között, csupán egyetlen testet kerestek. A kalauz már elmondta, hogy szerencsére nem voltak az első osztályon utasok, csupán egy férfi utazott a szerencsétlenül járt vagonban.
Egyikőjük a kocsi oldalán fellépve, a kitört ablakon próbált bekukucskálni a roncs belsejébe, amikor megakadt a szeme a véres ujjakon. Hatalmasat kiáltott. Ugyanakkor, szinte egy időben, hangzott fel a jelzés, a másik test megtalálásáról.
A mentősök készenlétben álltak, ugrásra készen. A töltés aljában heverő férfival hamar végeztek, szerencsétlen ember feketére égett, ott már nem volt mit tenniük, annál inkább az ablakba beszorult férfinál. Iszonyat lassan haladt az idő, míg a tűzoltók nagy nehezen kiszabadították a testet.
A mentőorvos reménytelenül rázta a fejét, mindazok ellenére, hogy sikerült a férfi állapotát stabilizálni.
A környék lakói hamar összecsődültek, mindenki tudni akarta, hogy mi történt. A rendőrök igyekeztek távol tartani a kíváncsi tömeget, ám ennek ellenére pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy az egyetlen túlélő milyen borzalmas állapotban van. A sziréna hangjára többen összeborzongtak, miközben sajnálkozó hangon tárgyalták tovább az eseményeket.
A rendőrautó mellett, egy izgatott vasutas, széles mozdulatokkal ecsetelte a nyomozónak, az általa megtalált sebesült állapotát. A férfinak a felismerhetetlenségig szétroncsolódott a feje, és a keze. Lemondóan legyintett a mentőautó után mutatva.
– Nem marad az életben!
– Hm. Ki tudja – rázta a fejét a középkorú nyomozó.
Zalai hadnagy nem először vett részt közúti balesetek, szerencsétlenségek okának a felkutatásában. Pontosan tudta, hogy a kíváncsi nézelődök között vannak lehetséges szemtanúk, akik sokat segíthetnek az ügy részleteinek megismerésében. Így elindult a bámészkodók felé, hogy még több mindent tudjon meg a baleset okáról, de legfőképpen az egyetlen halott kilétéről. A kalauz, aki túljutott az első ijedtségen, készségesen mesélte a történteket a nézelődőknek, csak akkor hallgatott el, amikor a nyomozó mellé lépett.
– Mondja csak, az a másik férfi is a vonaton utazott?  – tette fel a kérdést Zalai hadnagy. – Nem találtunk nála semmilyen papírt – tette hozzá.
– Nem tudom, én nem láttam ott másik utast – tárta szét a karját a megszeppent jegykezelő, majd rögtön utána keresztet vetett magára. – Jézus! Pont a baleset előtt hagytam el az első osztályt.
– Én sejtem ki lehetett az – szólalt meg a tömegből egy kopott kabátos férfi. A körülötte állók arrébb húzódtak, miközben a férfi közelebb lépett a nyomozóhoz.
– Igen? – nézett a rend őre a láthatólag hajléktalan férfi felé – Ki volt?
– Hát az csak Ben lehetett, ő szokott mindig ott aludni – mutatott a bokrok felé.

 

Megégett szív 9. rész Válaszút

Talán egy óra is eltelt mire lenyugodott, hogy már tiszta fejjel átnézze a kertész iratait.
Az első, ami megfogta a név volt. Sámson. Úgy vigyorgott, mintha a főnyereményt nyerte volna meg. Körbe tudta volna röpdösni a szobát, már ha lett volna szárnya. Arra viszont nem vette rá magát, hogy körbeszaladja a szobát, pedig azzal biztosan levezette volna a hirtelen rátörő izgatott feszültséget. Csak egy dologra tudott gondolni. A kertészét az isten is arra teremtette, hogy az ő topmodellje legyen, és lesöpörje Ádám egész kompániáját, azokkal együtt, akiket tőle csalogatott el. Igen, talán az bosszantotta a legjobban, hogy egykori vőlegénye tőle csábította el a legjobb tanítványait. Fellobbant benne a bosszúvágy, és az önelégült magabiztosság, hogy ezzel a Sámson nevű férfival tarolni fog!
–Hm! – lapozta tovább az önéletrajzot. – Csak huszonkét éves?És már ősz hajszálai vannak? Vajon min ment keresztül? Vagy csak ilyen korán őszül? Igaz, jobb, mintha kopaszodna! – nevetett fel halkan. Kintről ajtócsapódás hallatszott, amitől összerezzent, és gyorsan visszadobta a fiókba az iratokat. Nem mintha bárki is megszólhatta volna érte, hiszen mégiscsak ő volt a kastély tulajdonosa, egyben a kertész munkaadója is.
– Gabi! – a kintről felhangzó férfihang térítette magához. István a könyvelője volt az. Gyorsan kirohant a fürdőszobába, hogy a maradék fűszálakat is kifésülje a hajából, nehogy félreérthető legyen.
István, nemcsak a könyvelője volt, hanem jó barátja is. Ő mindig visszarángatta a földre, ha nagyon elszálltak a gondolatai, így talán most is a legjobb időben érkezett.
***
– ­Megőrültél?! – nézett elképedve István a kipirult, izgatott lányra. – Egy senkiből akarsz sztárt csinálni?
A férfi nehezen akarta elhinni, hogy a mindig megfontolt nő ilyen butasággal álljon elő. Kertészből topmodellt csinálni?!
– Gyere! Nézd csak meg! – rángatta az ablakhoz a szigorú arcú könyvelőt. 
A férfi nézte a kinti látványt, de számára nem ugyanazt jelentette, mint a szőke lánynak. Gabi a leendő topmodellt látta, míg István csupán egy másik férfit. Igaz, az valóban izmosabb volt az átlagnál, de semmi más különlegeset nem talált benne.
– Nézd Gabi, azt látom, hogy a pasi jól néz ki, bár én inkább a nőkhöz vonzódok – nevette el magát ­–, de kétséges, hogy egy kertészből hat hét alatt egy kifutó csillagot varázsolsz.
– Jaj, ne a melóst lásd már benne! Tanult a srác, és most felvételizett az egyetemre. 
– Hm – rázta a fejét a férfi. – Az én szakterületem a pénz, és a számok között élek. Nem értek a modellvilághoz, mégsem hiszem el, hogy ennyi idő alatt sikerülni fog. Tudom, hogy vannak olyan filmek, amiben ilyen csodák történnek, de inkább szállj le a földre! Kizárt, hogy az – mutatott a kert felé – benne lenne ilyesmiben. Add el az iskolát, és kezdj valami másba!
– Nem, szó sem lehet róla! –  szorította össze dacosan a száját, ő már eldöntötte, hogy nem adja meg magát olyan könnyedén. 
Még folytatódott volna a meddő vita, ha nem szólal meg a férfi telefonja.
Gabi továbbra is az ablakon át bámult ki a kastély udvarára, gondosan újra és újra felmérve a kertben munkálkodó férfi vonalait. Maga sem tudta, hogy vajon a szakmai érdeklődés, vagy valami más vonzotta. Közel a harmincadik évéhez sehogy sem illett a vágyakozás egy huszonkét éves férfi iránt. – Miért is lenne olyan sok? Hiszen csak hat évvel vagyok idősebb – motyogta magában, amitől egészen megrettent. Saját magával vitázott.
–Ejnye, Gabi! – szólt rá rosszallóan a könyvelő, aki értetlenül nézte az ablakra tapadó lányt. Ilyennek még sosem látta.
Gabi zavartan lépett hátra, arcára halvány pír telepedett. Úgy érezte István a gondolataiba látott.
– Jaj, ne már! Ne értsd félre! Csak azt néztem, milyen a mozgása. Szerintem, egész jól fog mozogni a kifutón is.
–Te komolyan megbuggyantál! Mondom, hogy az a fickó sosem fogja elvállalni! És ha mégis, akkorát fogsz vele bukni, hogy az isten sem rángat vissza az üzleti életbe!
–Be fogom bizonyítani! – szorította össze konokul a száját. Annyira eltökélt volt, hogy senki nem győzhette meg, és teljesen biztos volt benne, hogy egyedül Sámson a mentsvára.
***
Sámson megilletődötten állt a lány íróasztala előtt. Már ezerszer megbánta, hogy kötekedett Gabival, de akkor még fogalma sem volt arról, hogy ő a kastély tulajdonosa. Ki gondolta volna, hogy pont az a lány, aki gondolkodás nélkül leveti magát a tetőről. Azt hitte az egyik modell.
Most különösen dühös volt magára, mert teljesen biztos volt benne, hogy kirúgják. Pedig imádta a munkáját. Ott a Krabiszky kastély zegzugos útjain csak a kertnek, a növényeknek tudott élni. A fájdalmas múlt nem akart eltűnni, csak ha elvonult a világtól, és ez a hely tökéletes volt arra. Bár tudta, hamarosan vége lesz a nyugalomnak, ha megkezdődik az egyetem. Persze azt is alig várja, annyira bízik benne, hogy majd meg fogja változtatni az életét. Kitűzött egy célt, illetve nem is egyet. Elfelejteni Edinát, a múltját, és bebizonyítani, hogy többre viszi, mint az apja. Remélte, hogy a tanulás mellett a kastély kertjében is tovább dolgozhat, de az most már  csak remény maradt.
Gabi zavartan nézte a tétován toporgó férfit. Egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ki van nagyobb kínban. A lánynak fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá a mondanivalójához, de Sámson hamarabb szólalt meg.
–Most ki fogsz rúgni?
– Dehogy! Inkább van egy állásajánlatom számodra? Szükségem van egy modellre – szaladt ki a száján az elkapkodott mondat, pedig jobb lett volna apránként adagolni a kérést.
– Mire? – nézett Sámson elképedve a szőke lányra, de igazán meg sem mozdultak az arcizmai. Ő már lelkileg felkészült, hogy vége a jó kis munkájának, pedig mekkora kihívás volt a gaz lepte kertből gondozott parkot csinálni. Most meg valami ficsúrt akarnak belőle csinálni?
– Megpróbálom elmagyarázni – lépett közelebb Gabi. Alig fél fejjel volt magasabb a férfi, és a lány tűsarkúja ezt a különbséget is majdnem kiegyenlítette, így egyenesem a szemébe nézhetett. A mélykék szempár semmit nem árult el, hűvösen pillantott vissza. Gabi finoman Sámson vállára tette a kezét. Megpróbálta elkerülni, hogy ez a mozdulat lekezelő legyen, de mégis megrezzent a férfi válla. Gabi riadtan kapta el a kezét, fogalma sem volt, hogy mit csinál. Tulajdonképpen, a szakmájából adódóan is tudnia kellene, hogyan viselkedjen a férfiakkal, a tanítványaival. Most mégis félénk kislányként pislogott a férfira, akinek az arca továbbra is rezzenéstelen maradt. –Mint egy kőszobor – meredt rá a szőke lány. Teljesen elállt a szava, bizonytalanná vált. – Vajon tényleg ez a megoldás? 
Egy rövid ideig egymásba forrt a ház asszonyának és alkalmazottjának pillantása. Gabinak csak forgott az agya, mint egy propeller, szerencsére nem hangosan, mert akkor Sámson igencsak érdekes dolgokat tudhatott volna meg.
Gabinak néhány másodperc alatt egy komplex stratégiai terv futott át az agyán. Persze a végeredmény ugyanaz lett, ami már a kezdett kezdetén volt. Szüksége van a férfira, nélküle elveszett. Bár meglehet, vele még jobban elbukhat. Ezt a lehetőséget is számba kellett vennie.
Nem volt más választása, folytatnia kell. Igazából az zavarta a legjobban, hogy semmilyen érzelmet nem fedezett fel a kertész arcán. – Így elég nehéz lesz kitalálni, hogy mire gondol!
–Nézd, te alkatilag tökéletes vagy a célomhoz – pirult el egy pillanat alatt, hiszen ez totál félreérthető volt. – Nem, ne értsd félre, csak szakmai szempontból. Néhány hét alatt betanítanálak, és egy igen színvonalas versenyen be is futhatnál. Sok pénz, nagyon sok pénz van ebben a szakmában. Én nem kérek egy fillért sem a tanításért, csak segíts nekem megnyerni a versenyt. Annyi pénzed lesz, hogy nem kell többet a kertet túrnod, még az egyetemet is tudod belőle fizetni – hadarta a lehetőségeket egy szuszra. Tudta a nagy jövedelem említése az mindig beválik, a pénz nagy úr. Ám nem Sámson számára, bármilyen érzékletes is volt az előadás, csak egyetlen szó lehetett a válasz.
– Nem.