Victoria Green: Valter és Vivien -részlet

Prológus
2008. Székesfehérvár
A csendes vasárnapi reggelen egy rendőrautó járőrözött Székesfehérvár utcáin. Kora hajnalban a forgalom csekély volt. Az üres utcán ráérősen gurult a pirosra váltott lámpa alá a járgány. Oldalsó ablakát leengedték, és egy összegyúrt rágógumit hajítottak ki rajta.
– Tényleg muszáj ezt? – szólt rá a vezető ülésnél ülő idősebb férfi.
– Bocs, apa! Legközelebb kidobom egy kukába – viccelődött a fiatalabbik rendőr.
– Ne szemtelenkedj velem az első napodon! – szólt rá szigorúan a felettese. Az anyósülésen ülő, miután látta, a társa nem vevő a poénjaira, vigyorgását abbahagyta, majd komolyra váltan bólintott.
A lámpa először sárgára, majd zöldre váltott. A vasárnap reggeli csendjét egy vérfagyasztó kiáltás hasította fel. Bár a lámpa zölden világított már, a rendőrautó mégsem indult el.
A két rendőr a kiáltás forrását kereste az autóból, és mikor megtalálták, nem akartak hinni a szemüknek.
– Azt a kurva… – reagálta le az idősebbik férfi, és már ugrott is ki az autóból, hogy a csomagtartóból kikapja a tűzálló takarót. Társa ennél lassabban tudta megemészteni a látványt. Álmában sem gondolta volna, hogy az első napján ilyet kell átélnie. A zebrán egy lángokba borult fiatal fiú szaladt üvöltözve, végül a kíntól az autójuk előtt esett össze.
– Gyere és segíts! – hallotta felettesét.
A férfi odaszaladt az égő testhez, és befedte a takaróval. A tűz ropogásának hangja megszűnt, helyébe gyomorforgató sistergés hallatszott, ami a szénné égett bőrből fakadt. A fiatal fiú reszketett, mint a nyárfalevél, ruhája teljesen leégett, csak a cipője maradt meg a lábán. Haja, szemöldöke eltűnt. Riadt szemével a két rendőrt figyelte.
– Hívd a mentőket! – förmedt az idősebb férfi a társára, mikor meglátta, hogy az csak az áldozatot figyelte. A szag elviselhetetlen volt. Égett hús és bőr szag terjengett a levegőben. Míg az ifjonc rendőr a mentősökkel beszélt, addig felettese újra az áldozathoz fordult.
– Ki tette ezt veled fiam?
A reszkető test sokkos állapotban volt. Csak nézte a rendőrt, majd szólásra nyitotta száját, de hang nem hagyta el ajkát.
– Mond ki a nevét, és egy életre lecsukjuk azt a rohadékot!
– Valter – nyöszörögte az áldozat alig hallhatóan. A rendőrnek közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy meghallja a nevet. Közben nem vett levegőt, mert már az ő gyomra sem tudta bevenni az égett test szagát.
– A teljes nevét! – kérte, de válasz már nem érkezett, csak egy halk sóhajtás, mint mikor a haldokló a lelkét leheli ki.
A reszketés abba maradt, a fiú szeme pedig örökre lecsukódott.
1.Fejezet
2013. Szeptember
Vivien

A világ legédesebb gyermekét tartottam a kezemben! Gyönyörű barna szemét az anyukájától, a szőkésbarna haját pedig az apukájától örökölte. Sosem hittem volna, hogy egy napon még fogok bárkit ezen a néven szólítani: Pálfi Zsolt. Kimondani ezt a nevet egyszerre volt félelmetes és örömteli. Az oka ennek évekkel ezelőttre nyúlik vissza. Pontosabban négy évvel ezelőtt a nővérem első nagy szerelme volt, akit Pálfi Zsoltnak hívtak, életét vesztette egy autóbalesetben. Borzalmas időszak volt mindenki számára. És most, mintha az unokaöcsémben újjászületett volna.
Ha látogatóba jöttek a nővéremék, és a pici Zsoltika meglátott, a vigyora azonnal az arcára ragadt. Eleinte jókat nevettünk ezen, mára már mindenki megszokta, csak egyedül én nem. Olyan szépséges mosolya volt, hogy átragadt rám, és én sem tudtam tovább komoly fejet vágni. Rajongott értem a Zsoltika, és én is imádtam őt. Most is kacagott a kezemben, ahogy a magasba emeltem. Apró kezeivel megérintette az arcomat, majd a levegőben összecsapta tenyerét. Élvezte, ha vele játszottam. A távozáskor mindig hatalmas sírás lett, mert nem szeretett elbúcsúzni tőlem. A szívem szakadt meg ilyenkor érte. De tudtam, hogy egy héten belül újra ölelhetem, mert több részt hétvégente szoktak jönni hozzánk.
Anyukám egészen az autójukig kísérte őket, de nekem erre most nem volt időm. Készülődnöm kellett az esti bulihoz. A nővérem azonnal megértette. Ismert már annyira és tudta, hogy nekem minimum másfél óra szükségeltetik a teljes elkészüléshez. És már ennél is kevesebb időm volt, ezért mihelyst a bejárati ajtó becsukódott és a pici Zsoltika keserves sírásának hangja távolodni kezdett, én azonnal bevágódtam a fürdőszobába. Gyors ütemben letusoltam, hajat szárítottam, vasaltam. Sminkkel adtam egy kis csillogást az amúgy is szépséges arcocskámnak. Hibátlan arcbőrömre nem is tettem semmit, csak a szemhéjamra kentem egy kis tust, és szempillaspirállal hosszabb és dúsabb pillákat varázsoltam. Elégedetten vigyorogtam magamra a tükörben, de tudtam még csak most jön a neheze. A ruhaválasztás. Valahogy a saját cuccaim sosem tetszettek annyira, mint a nővéremé, de ő már nem lakott itt, és kénytelen voltam a saját béna ruháim közül választani. Ez körülbelül negyven percembe került, és már az utolsó simításokat végeztem, amikor az óra nagy mutatója a tizenkettes szám alá kúszott. Este hét van. Indulnom kellett. Magamra nyomtam egy kis parfümöt, utoljára ellenőriztem a kinézetem a tükörben, majd anyukámhoz fordultam.
– Elmentem! Hajnalban érkezem!
– Vigyázz magadra, és siess haza! – hallottam Bertát, de ekkor már fél lábbal kint voltam a lakásból. Nem kellett messzire mennem. Az utca végében a sarkon volt egy kis kocsma, ahol a barátaimmal alapozni szoktunk. Majd miután úgy érezzük kellően feltöltődtünk gátlásoldó itallal, buszra szállunk és a legközelebbi diszkóig meg sem állunk. A sarki kocsma – én csak így hívtam – bejáratánál találkoztam a barátaimmal, Péterrel és Patrikkal. Lány barátom nem igazán volt. Valahogy nem jöttem ki jól a lányokkal. Azok mind kétszínűek, és szeretnek a hátadba kést döfni. A fiúkkal jobb szerettem együtt lógni. Ők csak idegesítőek, és fárasztóak voltak, de legalább őszinték. Patrik mikor meglátott, vigyorogva köszöntött. Mindig bejöttem neki, milyen kár, hogy nekem nem az esetem. De ezt az infót sem tőle tudom, hanem a haverjától, Pétertől, mert arra is gyáva volt, hogy közölje velem az érzéseit. Így hát én meg postagalambnak használva Pétert, visszaüzentem, hogy nem az esetem. Azóta még csendesebb lett, amit annyira nem is bántam. Elég volt Pétert hallgatnom, akinek viszont be nem állt a szája. Mindig volt valami mesélni valója.
– Szia, Vivi! Csodásan nézel ki! – üdvözölt Patrik.
– Köszi! Péter?
– Már bent van. Az első kört ő állja. Éppen azt rendezi a pultnál – Patrik illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, és előre engedett. Ezt az egyet szerettem benne. Udvarias volt, nem úgy, mint Péter. Ő már nem egyszer pofátlanul elém vágott, mikor belépni készültem valahova.
Patrikkal helyet foglaltunk a csocsó asztal mellett. Péter három pohár boros kólával csatlakozott hozzánk.
– Hát, megérkeztél Vivi! Már-már azt hittük Patrikkal, hogy kettesben kell neki vágnunk az éjszakának.
– Dehogy! Hisz ismertek, egy estét sem hagynék ki! – kezembe vettem a hideg italt és jó nagyot kortyoltam belőle. Ez kellett nekem. A szénsav jólesően csiklandozta végig a torkom, a hűvös italtól egy pillanatra kirázott a hideg. Nem voltak sokan a kocsmában. Rajtunk kívül még egy valaki ácsorgott a pultnál, és ketten ültek egy másik asztalnál. Miközben a jobb oldalamon Péter valami sztorit mesélt a haverjának, én azon merengtem, lehet, hogy elindítok egy zenét. A zenegépre néztem, majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a szemközti asztal felé pillantottam. Engem figyelő barna szemekbe ütköztem bele, amik olyan mélyrehatóan bámultak, hogy az egész testem beleborzongott. Pillantásomat azonnal elkaptam és a barátaim felé fordultam. Péter meséje abszolút nem foglalkoztatott, de muszáj volt rá koncentrálnom. Nem szabadott megfordulnom, pedig lassan már el sem hittem, hogy valóban engem nézett az a srác. Csak egy pillanatra olvadt egybe a tekintetünk, mégis a testem azonnal reakcióba lépett. Hiába próbáltam magam arról győzködni, hogy ne nézzek oda újra… Azon kaptam magam, hogy megint őt bámulom. Világosbarna szeme szinte belém égett. Bőre fehér volt, ajka mosolyra húzódott. Jesszusom! Felpattantam ültömből, a fiúk pedig kérdőn néztek fel rám. Hirtelen a hangomat sem találtam. A szívem zakatolva vert a mellkasomban, és még mindig magamon éreztem annak a srácnak a pillantását.
– Megyek… Elindítok valami zenét – magyaráztam a barátaimnak, majd a gép felé indultam. Nem néztem se jobbra se balra, csak a zenegépet bámultam, a gondolataim pedig a szemközti asztalnál ülő fiú körül jártak. Az a koromfekete bezselézett haj, azok a szemek…

Beduin sólyom – részlet

A szőke haj engedelmesen igazodott a fésű fogaihoz. Szilvia szembenézett a tükörképével. Egyáltalán nem volt csalódott, még mindig szép nő. Kicsit megijedt, amikor úgy látta, ősz hajszál tűnt fel a halántékánál. Az nem lehet, hiszen még csak negyvenegy éves. Persze csalóka ez a hajszín, de az tagadhatatlan, hogy egy kicsit elkezdett aggódni a kora miatt.
A fésülködőasztalon aranyozott keretben állt a családi fotó. Szilvia szerette, ha a családja mindig a szeme előtt van, még ha csak fényképen is. Órákig el tudta volna nézni őket. Ott volt a fotón a húsz éves nagyfia, Szali. Ali fiára még az iskolában ragadt ez a becenév, ma már természetes, hogy mindenki így hívja.
Nézte a képet, és pontosan tudta, hogy a fia tökéletes hasonmása a nemző apjának. Szerencsére a természete igazán jó, nincsenek gyilkos ösztönei. Valószínűleg Zsolt nevelése is közrejátszott, aki szigorúan, de szeretettel nevelte, akár a sajátját. Nyugodt, jólelkű fiú a fia, egyáltalán nem az a vad, akaratos természet, mint amilyen ő volt ennyi idős korában. Talán túlzottan komoly, különösen, ha a korosztályával hasonlítja össze. Nagyon szerteágazó az érdeklődési köre, minden érdekli. Egészen kicsi korától meg akarta ismerni azt a helyet, ahonnan származott. Így nagyon jó lehetőség volt, hogy amikor csak tehették, ellátogattak Ománba Ágiékhoz, ahogy az egykori rendőrlány gyermekei is gyakran meglátogatták őket. A két család gyerekei úgy nőttek fel, mintha unokatestvérek lettek volna.
Ennek ellenére elámultak, amikor Szali elkezdett az iszlám vallással foglalkozni. Ez minden kétséget kizáróan Jafar hatása, és valamennyire Szilviáé is, hiszen sokat mesélt neki a sivatagról, és a beduin faluban eltöltött hetekről. A legnagyobb meglepetést mégis az váltotta ki, amikor az egyik ománi nyaralása után közölte velük, hogy muzulmán lett. Emlékszik rá, ő maga egészen pánikba esett, bár oka nem volt rá. Hiszen az Ománban eltöltött idő alatt megtapasztalta, hogy az iszlámnak van olyan irányzata, amely kevésbé szigorú. Egy kicsit haragudott Jafarra, mintha ő tehetne mindenről. Pedig Szali önállóan döntött.
Zsolt is a gyerek mellé állt, azzal, hogy el kell fogadnia: a fia mégiscsak arab származású, még ha az anyja magyar is. Hihetetlen, hogy mindkét férfi hatással volt a fiára. Szali mindig is felnézett Zsoltra, majdnem mindenben a nevelőapját akarta követni. Így annyira természetes volt, hogy a rendőrtiszti főiskolára jelentkezett. Persze nem csak Zsolt és Jafar befolyásolta a fia életét, a sport szeretetét ő, az anyja adta át neki. Szali kicsi korától karatézik, ahogy Szilvia lány korában.  Egészen jól megy a gyereknek.
Szilviát egy kissé bántotta, hogy mostanában nincs ideje sportolni, de azért időnként még a fiával együtt edz. Sajnos vele is egyre kevesebbet.
Mosolyogva nézte a fotót. A nagyfia mellett közvetlenül ott áll a húga, Jázmin. Ők nagyon kötődnek egymáshoz, Szali mindig megvédte a testvérét. Sokszor volt olyan gondolata, hogy a fia túlzásba viszi a húga oltalmazását, mert alig enged valakit a közelébe. Szinte féltékenyen óvta.
Szilvia büszke a lányára is. Igaz, őt nem annyira érdekli a tanulás, mint a bátyját, inkább a divat világa vonzza. Minden elfogultság nélkül ki meri jelenteni, hogy igazán szép lánya van. A tőle örökölt platinaszőke haj szépen keretezi a bájos arcot, a tengerkék szemeket és a szép vonalú ajkakat. Apja lánya, nagyon hasonlít rá. Nem csoda, hogy mindketten büszkék az első közös gyermekükre, ahogy a nagymamája is.
Nos, az anyósa nem igazán kedveli őt. Nem tetszik neki, hogy egy ilyen lány lett a fiacskája felesége. Azt azért becsüli a nagyiban, hogy soha nem tett különbséget a gyerekek között. Szalival is mindig úgy bánt, mintha az unokája lenne.
A fürdőszobából kihallatszott a víz csobogása, amitől Szilvia összeborzongott. Sosem szokta meg igazán, hogy Zsolt hideg vízben zuhanyozik. Ő maga sokkal jobban szeretett a forró víz ölelésében kádban elsüllyedni.
Milyen régen is volt, amikor kihallgatta őt az a fiatal nyomozó! Most pedig, mint a város rendőrkapitánya itt van minden nap mellette. Már amikor otthon van. Túl sok időt tölt a munkájával, és ez okoz némi feszültséget kettejük között.
Miközben a gondolatai kalandoztak, egy finom, diszkrét sminkkel igyekezett a kezdődő szarkalábakat eltűntetni. Neki még mindig fontos, hogy jól nézzen ki.
Már kora reggel előkészítette a következő bemutatót. Rashida a társa, őrá mindig könnyedén rá meri hagyni az üzletet. Rashida, az egykori kislány, aki bevezette a sivatag rejtelmeibe, akire mindig húgaként tekintett. Úgy érezte, megörökölte Karidától. Az arab lány halála után mindenhez erősen ragaszkodott, ami rá emlékeztette, így Rashidához is. Ezért Zafirah nagymama halála után, magával hozta Magyarországra.
Eszébe jutott a kis bolt, a Szilvia arab világa, ahol elkezdődött a karrierje. Milyen szépen indult… És milyen hamar elvesztette a varázsát. Szerencse, hogy akkora már jól kiismerte a kisváros asszonyainak, lányainak az ízlését. Tudta, az arab és beduin stílusú ruhák továbbra is ámulatba ejthetik őket titokzatosságukkal. Izgalmas, különleges stílust vitt a divat világába. Amikor Rashida betársult hozzá, egyre sikeresebbek lettek. A vevők még ma is rajonganak a Rashida által tervezett ruhákért, aki divattervezést tanult Magyarországon. Külön örült, amikor magyar férjet talált magának, így már igazi kis család lettek, és biztos lehetett abban, hogy Rashida Magyarországon marad. Azért is hálás az arab lánynak, hogy segítségével a gyermekei tökéletesen beszéli az arabot, sőt még Zsoltra is ragadt egy-két szó.
Erre a gondolatára, mint egy végszóra, kilépett a fürdőszobából a férje.
Szilvia ránézett, és elégedetten állapította meg, hogy még mindig vonzó férfi. A halántéka már erősen őszül, ami egy pasinál még előnyös is. Világos bőre pont az ellentéte az övének, pont olyan, mint a lányuké. Tényleg, mennyire hasonlít Jázmin az apjára! Az ő gyönyörű kicsi lányuk.
Jázmin különösen vonzódott a szép ruhákhoz, és mindent megtett, hogy a kifutóra lépjen. Igen, Szilvia divatházának a legszebb modellje, és nem azért, mert a gyermeke. Ő egy tökéletes alakú, különleges lány, és ezt más is észrevette már. Nemegyszer szerepelt már a helyi divatújság címlapján.
Ennek Zsolt nem igazán örült, Szilvia pedig csak mosolygott a férje morgásán, amiért félti a kicsikéjét, még ha az már lassan felnőtt nő is. Jövőre tölti be a tizennyolcat. Furcsa, hogy neki, Szalóky Szilviának, az egykori maffiafőnök lányának két gyereke van. Az egyikőjük már felnőtt, igazi férfi.  Úgy elszaladt az idő!
Az óra kongatott bele a gondolataiba. Úristen! Már hét óra! Bele kell gyorsítani az öltözködésbe, mindjárt indulnia kell, a repülőgépet nem késheti le. A gyerekek egy hete, hogy elutaztak Ománba. Csak most tud utánuk menni.
Zsolt szokás szerint most sem tud jönni, valami fontos ügyben nyomoznak.
Szilvia felállt a kis asztalka mellől és átölelte a férjét.
–Hiányozni fogsz! – mondta Zsolt kissé hűvösen, majd eltolta magától Szilviát, hogy megigazítsa a ráncmentesre vasalt ingjét. – Sajnálom, hogy nem mehetek veled, de a karrierem múlhat ezen az ügyön.
–Semmi baj, boldogulok egyedül is – mondta Szilvia. Megbántva érezte magát amiért ő kedveskedni akart a férjének, de neki fontosabb volt az ing kifogástalansága.
Úgy érezte, hogy már nem úgy öleli a férje, mint szerelmük kezdetén. – Mintha nem is számítanék neki, a munkája mindig fontosabb! – pufogott magában.
A hirtelen keletkezett csöndbe belehasított a telefoncsörgés.
Szilvia kelletlenül vette fel a telefont,  nem örült, amiért pont indulás előtt hívják, ilyenkor mindig tartott tőle, hogy valami probléma van az üzlet körül, ám most Ománból érkezett a hívás.
–Helló, Jafar, de örülök, hogy hívtál! Nemsokára indulok hozzátok. Jól vannak a gyerekek? – kérdezte mosolyogva, mert tényleg megörült a távoli hívásnak. A következő pillanatban sápadtan rogyott le a székre.

Három nyereményjáték, öt nyertes.

Megérkezett a Szív-titkok Mikulás! 

Három sorsolási eredmény volt a puttonyában. A nyerteseket kérem, hogy jelentkezzenek a facebook oldalon, vagy az egrizsanna@gmail.com email címen.

  1. játék. Válaszd ki a nyereményt.

1. Gratulálok Molnár Gyulának! Remélem a kedvese is örülni fog az ajándéknak.

Nyereménye: Egri Zsanna: Meghívó nászútra című könyve

 

2. játék Három növény név = SZÍV

2, Gratulálok Ferenczi-Oszkó Ágnesnek!

Nyereménye: Egri Zsanna: Megégett szív című könyve

500 Ft-os vásárlási kupon.

3. Gratulálok Hüse Sándornénak!

 

Nyereménye: Szív-titkok webshopban beváltható 500 Ft-os vásárlási kupon

3. játék: Virágnyelv

4.Gratulálok Kisgyurka Mariannának!

Nyereménye: Egri Zsanna: Megégett szív című könyve

 

3. Virágnyelv pótjáték (Legtöbb játékban résztvevők között)

5. Gratulálok Tiszlaviczné Karácsony Máriának!

Nyereménye: meglepetés csomag, amelynek tartalma: Egri Zsanna: Megégett szív című könyve