Egy milliomos bőrében

A tragédia

Az égbolt alján halvány fénysugárral érkezett a reggel. Madárdal kelt versenyre a kakasok rekedt kukorékolásával. Tökéletes volt a nyugalom, míg a hajnali vonat be nem futott az állomásra. A kerekek csikorogva lassítottak a rozoga állomásépület előtt. A fülkék mélyén munkásemberek és piaci kofák szenderegtek, a kalauz is félálomban támolygott fülkéről fülkére. Egy nyitott ablakon kísértetiesen süvített be a szél, felborzolva a jegykezelő kedélyállapotát. Rossz érzés kerítette hatalmába, dühösen rángatta fel az ablakot.
Már csak az utolsó vagon volt hátra. Az első osztály üresen kongott, sok dolgot nem adott a jegykezelőnek, csupán a legutolsó fülkében talált utast. A harmincas férfi merev arccal tekintett a belépő kalauzra.  A köszönésre csupán egy lekezelő fejbiccentéssel válaszolt.
A kalauz elhúzta a száját. Ki nem állhatta az ilyen alakokat, átnéztek rajta, mintha üvegből lenne.
A férfi ráérősen nyúlt a zakója felé. A karján megcsillanó a karóra felkeltette a kalauz kíváncsiságát. Óvatosan odapislogott. – Aranyból lenne? 
 Az utas elővette vaskos pénztárcáját, hivalkodóan nyitotta ki, majd két ujjal kicsippentette a vonatjegyet. Úgy nyújtotta a várakozó jegykezelő felé, hogy egy pillantást sem vetett rá. A kalauz szeme megakadt a nyitott buksza láttán, amelyből jókora köteg pénz villant elő.
–Tessék – tolta a férfi orra alá a lekezelt jegyet, aki még a fejét sem fordította felé. – További jó utat! – köszönt el udvariasan.
Tulajdonképpen meg sem lepődött, hogy válaszra sem méltatta az idegen.
Nem is értette, hogy mi a fenét keresnek az ilyenek a vonaton, miért nem mennek a saját autójukkal, mert az ilyeneknek biztosan van.
Távolabb érve legyintett egyet a levegőbe. Minek bosszantja magát az ilyen alakok miatt?
Ránézett az órájára, de már a vonatfütty is jelezte, megérkeztek a következő állomásra. Leszállt a vonatról, de mivel sem leszálló, sem felszálló nem volt, előre baktatott az első kocsiba. Néhány perc után ismét úton voltak, maguk mögött hagyva a vasútállomás fényeit.
A városszélén néhány ablakból halvány fény szűrődött ki, a korán kelőknek a hajnali vonat jelezte a pontos időt.
Távolabb a lámpák fényétől már csak sötét bokorcsoport, és egy országút kísérte a vonat útját. Minden tökéletesen nyugodt volt.
Ezt a nyugalmat egy másodperc alatt törte ketté az iszonyatos hang.
A csattanás hangja azonnal kiverte az álmot az utasok szeméből. Ijedten ugráltak fel, de még fel sem foghatták, hogy mi történt, amikor hatalmasat rázkódott a vasúti kocsi. Az emberek a kapaszkodók után kapkodtak, de néhányan így is a padlóra zuhantak, vagy visszaestek az ülésre. Kintről fékcsikorgás hallatszott. A fények kialudtak, csak a kiabálás, jajgatás hangja hallatszott mindenfelől.
A vonat hatalmasat rándulással megállt. Az utolsó vagon ráfutott a szerelvényre, az összekötő csavarkapocs egyetlen reccsenéssel kettétört. A vonat végére csatolt első osztály döndülve az oldalára fordult. Egyetlen utasa, az arany karórás férfi rongybabaként zuhant ki az ablakon, egyenesen a töltés aljába. Néhány másodperc múlva a vagon lebukfencezett, és megállt az utasa mellett.
***
Ben dideregve húzta össze magán a szakadt pokrócot. Brunyálnia kellett, de legszívesebben maga alá engedte volna. Az öreg Józsi szavai jutottak eszébe, a kutya sem hugyozik a vackára. Alulról bámulta a bokrot, nem emlékezett rá, hogyan került alá. Az öreg Józsi nyugdíjat kapott, azt ünnepelték már két napja. Az öreg olyan, mintha az apjuk lenne. A csövesek mind szerették, különösen, amikor pénzt kapott. Józsinak mégis alig voltak a barátai, csak ők öten. A gebe Pisti, akinek csak az számított, hogy üveg legyen a szája közelében. Néha észre sem vette, hogy üres flakont szorongat. Ott volt még Marci meg Jani, az ikrek. Ők mindenen megosztoztak, még Julin is.
Juli, férfias alkatával, és beesett arcával alig tűnt ki közülük. Aki távolról szemlélte férfinak nézhette. Egyedül Jani bánt vele nőként, így szívesen bújt mellé éjszakánként... Néha megesett, hogy Juli Marci paplanja alá tévedt, de ebből sosem csináltak gondot.
És ott volt Ben, aki egy kissé kirítt közülük. Alig akarták befogadni, csak ficsúrként emlegették.
Bent elfogta a keserűség. Kapart ő felfele, de a sors mindig lenyomta a mélybe. Az otthonban csak őt mutogatták, mint az árvaház legjobb tanulóját. Milyen büszke volt, amikor leérettségizett, mégis amikor kikerült az intézet falai közül, és lejárt az otthon támogatása, az albérletét is felmondták… nem várta más, csak az utca. Elment volna dolgozni, de amikor a lakcímét kérdezték, nem tudott mit mondai. Kinek is kellene egy hajléktalan? Azután már nem volt választása, csúszott egyre lejjebb. Az ital mindig jó társa volt, megnyugtatta, elkábította, nem engedte gondolkodni, erre volt szüksége.
 Előző este is így történt. Kurva erős volt a bor és a pálinka, együtt rendesen fejbe kólintották.
Régen azt hitte csak néhány napot kell majd az utcán tölteni, de nem így történt. Sokszor gondolt arra, nem ér semmit az élete, nincs jövője, semmije sincs.
Megrázta magát, és nagy nehezen kikászálódott a rongyos pléd alól. Nehezek voltak a léptei. A feje sajgott, gyomra kavargott. Fél kézzel maga után húzta az ócska pokrócot. Csak alig pár lépést tett meg, hogy egy másik bokrot megöntözzön, amikor megdöndült a föld. Borgőzös fejjel nézte amint a töltésen sebesen közeledik felé a hatalmas vagon. A föld megrázkódott a becsapódástól, a környéket porfelhő lepte be.
Ben megkövülten állt, egyik kezével a farkát szorongatta, másikban a rongyos takarót. Az járt a fejében, jó, hogy a pokrócot magával hozta, mert a vonat pont ráesett volna.
Kótyagosan húzta fel a cipzárját, majd a szakadt plédet még mindig maga után vonszolva elindult a nyikorgó roncs felé. Szétszóródott vasdarabokon botladozott át, másnapos tekintettel pásztázta a környéket. A szürkületben alig látott, remélte, talál valami használhatót.
–A rohadt életbe! – akadt be a lába valamibe. Nagyot nyekkent, és valami puhára esett. Közvetlen közelről bámult egy hulla fennakadt szemébe. – Mi a tököm! – pattant fel a véres testről. Még a szája is tátva maradt, és hirtelen azt sem tudta mit csináljon. De a következő pillanatban már tudta mit kell tennie. – A fickón úgysem lehet már segíteni! – hajolt le. Gondosan átkutatta a férfi zsebeit. Csalódottan állapította meg, hogy azok teljesen üresek.
Sercegő hangra lett figyelmes. A vagonból kiszakadt vezeték felparázslott. A hirtelen jött fényben meglátta a csillogó karórát. Arca felderült. Egyáltalán nem zavarta, hogy egy halott karjáról rángatta le, azonnal a sajátjára húzta. Elégedetten szemlélte, még a nadrágja oldalán ki is fényesítette, így legalább a vérfoltok is eltűntek.
A magával hurcolt takarót a hullára dobta. Néhány méterrel közelebb bukdácsolt a vonathoz, hátha talál még valamit. Egy zakó hevert a kitört ablaküveg darabjai között. Felemelte, a ruhadarab pontosan passzolt a felsőtestére.
–Baszd ki! – emelte ki a zsebből a pénztárcát. – Azt a kurva! Hú, de vastag volt a pali! – meredt vigyorogva a köteg pénzre.
Gyorsan körbenézett, nem látja-e valaki. Rajta kívül egy lélek sem volt a közelben.
Vészjósló csend telepedett a környékre. A szürkületben csak az égő vezeték parázslott, bevilágítva a vagon egy részét, és egy sötét színű utazótáskát. Ben nem sokat vacillált, két lépéssel a csomag mellett termett, tartalmát kiborította, csak ruhadarabok terültek szét a földön. Nem sokat gondolkodott, ledobálta a ruháit. Szélsebesen kapkodta magára a földön heverő ruhákat. Pontosan ráillettek a testére, még gyorsan felkapta a zakót, aminek a zsebébe süllyesztette a megszerzett tárcát, pénzzel, iratokkal együtt.
Távolban felhangzott egy sziréna hangja, tudta, sietnie kell. Utolsó pillanatban meglátott egy szögletes táskát, a szíve nagyot dobbant. Az csak egy laptop táska lehet. Sietve ugrott oda, felkapta, majd egyetlen lendülettel megfordult, hogy elmeneküljön. Túl késő volt.
Recsegve ingott meg a fölé magasodó fémszörny. Hatalmas pofont kapott egy kiszakadó ajtótól. Tehetetlenül zuhant be a vagon alá egyenesen egy földmélyedésbe. Másodpercek töredéke alatt fordult a szerelvény, és ugyanolyan hirtelen temette maga alá. Ben már csak annyit látott, hogy egy vasrúd egyenesen felé tart. Megfeszítette a testét, minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje a találkozást a gyilkos vasdarabbal. A fejét még időben elrántotta, de a nyakát ért ütéstől elvette az eszméletét.
A földet ért vagonból lángok törtek fel.
***
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, ami már csak néhány helyen füstölgött. A mentőcsapat tüzetesen átvizsgálta a roncsot és a környéket, túlélőket kerestek, bár a kalauz elmondása szerint, egyetlen emberre számíthattak. Néhány vasúti szakember is velük tartott. Egyikőjük a kocsi oldalán fellépve a kitört ablakon próbált bekukucskálni a roncs belsejébe, és már távozni készült, amikor megakadt a szeme a vagon alól kivillanó véres ujjakon. Hatalmasat kiáltott. Ugyanabban a pillanatban hangzott fel a jelzés a másik test megtalálásáról.
A mentősök futva tartottak a töltés aljában heverő férfihoz, de már nem volt mit tenniük, szerencsétlen ember feketére égett. A másik csapat mentős a vagon alá szorult férfihoz sietett, őt a földmélyedés megvédte a tűztől. A tűzoltók is hamar odaértek, keményen dolgoztak mire sikerült  kiszabadítani a testet.
Sikeresen stabilizálták a sérült állapotát, a mentőorvos mégis kétkedően rázta a fejét.
A környék lakói hamar összecsődültek, feszült csöndbe figyelték a mentőautót, amely nem mozdult a helyszínről.
–Na, itt már baj van! – szólalt meg egy idős asszony.
–Az biztos! Ha ennyi ideje dolgoznak a szerencsétlenen...– kontrázott egy másik.
Pár kíváncsi ember közelebb merészkedett a helyszínhez, rá sem hederítve a rendőrségi helyszínelő szalagra. Néhány marcona rendőr igyekezett távolabb tartani az embereket, akik kitartóan lesték a nyüzsgő mentőcsapatot, helyszínelőket.
A rendőrautó mellett a sérült megtalálója széles mozdulatokkal ecsetelte egy nyomozónak az általa megtalált sebesült állapotát.
–Istenem! Én még nem láttam ilyet, annak a szerencsétlennek az arca olyan volt, mint a darált hús – rázkódott meg a férfi. – De még a karja is fel volt szecskázva, nem is beszélve a vállába fúródott vasdarabról – legyintett a mentőautó után. – Nem marad az életben!
–Hm. Ki tudja. Nem vagyunk orvosok – rázta a fejét a középkorú nyomozó, majd elindult a bámészkodók felé.
–Hadnagy úr – szólt utána az egyik közrendőr. – A megégett áldozatnál nem találtunk semmilyen iratot.
–Naná! Biztos elégett – intett és folytatta az útját.
 Zalai őrnagy nem először vett részt közúti szerencsétlenségek okának a felderítésében. Pontosan tudta, hogy a nézelődök között vannak lehetséges szemtanúk, akik sokat segíthetnek az ügy részleteinek felderítésében.
A kalauz, aki addigra túljutott az első ijedtségen, készségesen mesélte a történteket a nézelődőknek, csak akkor hallgatott el, amikor a nyomozó nekiszegezte a kérdést.
–Mondja csak, az a másik férfi is a vonaton utazott? 
–Nem, biztosan nem, csak egy utas volt – tárta szét a karját a jegykezelő, majd keresztet vetett. – Jézus! Pont a baleset előtt hagytam el az első osztályt.
–Én tudom – szólalt meg a tömegből egy kopott kabátos férfi. A körülötte állókat félrelökve közelebb lépett a nyomozóhoz.
–Igen? – nézett Zalai a hajléktalanra. – Ki volt?
–Hát az csak Ben lehetett, ő szokott a töltés lábánál aludni.
–Milyen Ben? Mi a vezetékneve?
–Fogalmam sincs, mindenki így ismerte, de hívták Ficsúrnak is. A szállón biztos tudják a nevét, elég gyakran bejárt oda, mindig a masina mellett ült.
–Miféle masina?.
–Hát, valami számítógép vagy micsoda – csuklotta a nyomozó arcába. Zalai kénytelen volt hátrébb lépni, ahogy arcába csapott az alkoholos lehelet. A férfiból ráadásul tömény bűz is áradt, nadrágján sötétlő foltok jelezték a szag eredetét.
–Biztos benne, hogy az a Ben volt? – faggatta tovább.
–Ja, ő volt. Bármilyen részeg volt, odáig mindig el tudott mászni – böfögte a férfi, majd se szó, se beszéd hátat fordított és elvonult.
Zalai néhány mondatot firkantott a noteszébe, majd később felkeresi a hajléktalan szállót. Még visszament a roncshoz. Kollégái már az egyik rendőrautó oldalát támasztották. Lemondóan integettek felé, hogy ott már nem talál semmit. Ami igaz is volt, a tűz minden nyomot eltüntetett. A műszaki szakemberek a maradék roncsdarabokat begyűjtötték, a későbbi elemzések majd kimutatják a baleset okát.
–Mekkora mázlija volt a palinak, hogy odáig nem ért el a tűz, mert ő is ropogósra sült volna, mint az a szerencsétlen csöves. – állapította meg. Elindult az autója felé, csak a telefoncsörgés megállította. – A központ az – intett a többieknek. – Kállay Edvárdnak hívják a fickót, valami menő üzletember. Honnan jött? – kérdezett rá a diszpécserre. – Micsoda?  Dél–Afrikából?  Az apja temetésére?
–Az apja temetésére? – ismételte az egyik nyomozó. – Egy kissé elkésett, mert az már egy hónapja meghalt. Ismerem a Kállay családot. Övék az a fuvarozó cég az Északi–soron.
–Biztos az örökségért jött – vágott közbe egy másik rendőr.
–Nem hinném. – szólt közbe egy másik rendőr. – A sógorom magánnyomozó, őt bízta meg a család a fickó felkutatásával. Nem sok mindent mondott, csak annyit, hogy tényleg Dél-Afrikában talált rá, és állítólag egy vagon pénze van. Biztos gyémánttal foglalkozik.
Zalai felhúzta a vállát, nem érdekelte a szerencsétlen magánélete. Intett a többieknek, hogy indulhatnak vissza.

Szerelmes gyilkos 4. rész

Előző nyom: Gabi ajkán bordó rúzs van, de a táskájában vörös színű.

4.rész

–Helló! – libbent be az ajtón egy szőke fiatal nő, kezében egy kisebb paksamétát lengetve.  – Gyorsak voltunk. Itt van a helyszíni szemle jegyzőkönyve.
–Ó, de jó! –kapta ki Zsolt a kezéből a frissen gépelt lapokat. – Kösz, édes! – mosolygott a távozó nő után.
–Édes? Házinyúlra vadászol? – bazsalygott Andrea.
–Ugyan! Térjünk rá a munkára, mert egy hétig sem végzünk – terítette az asztalra az anyagot. Mindketten elmerülten olvastak, miközben akaratlanul is közelebb került a testük. Mintha egyre melegebb lett volna a szobában. Andrea zavartan húzódott arrább, majd hangosan felnevetett.
–Te, ezek össze-vissza nyalták a poharakat! Még az üvegek száján is ott vannak az ajaklenyomatok, üvegenként legalább három.
–Az semmi! Láttad milyen nyomokat találtak a nyakkendőn? – röhögött hangosan Zsolt. – Rúzs és széklet.
–Pfuj! Mit csináltak ezek?!
Zsolt nem válaszolt, mert egészen más kötötte le a figyelmét.
–Nézd! Megjött a holtestekről a kép. Nézzük csak! –lapozott bele a jegyzőkönyvbe. – Csak egy kés van. A doki szerint is ugyanazzal a késsel végezhetek az áldozatokkal. Így biztos vagyok benne, csak egyetlen gyilkost kell keresnünk. Itt nekünk viszont négy gyanúsítottunk van.
–Érdekes! – vágott közbe Andrea. – egészen közel fekszenek az áldozatok, ráadásul egymással szemben. Mintha még halálukban is összetartoznának. Sőt! Fogják egymás kezét.
–Gondolod, hogy haláluk után elmozdították őket? – vakarta meg a fejét Zsolt.
–Nem tudom. Tegnap Valentin nap volt. Lehet, valamelyik agyament összetolta őket. Szólj át a helyszínelő csoportnak, hogy ők nem láttak-e erre utaló jeleket. Utána kezdjük meg a kihallgatást, és szerintem ezzel a Gabriellával indítsunk. Túl sok jel mutat felé. A rúzs színe... Ráadásul csak az ő táskáját látom a helyszíni fotón, és az egész viselkedése teljes zavarodottságra utal. Mint aki megjátssza magát.
–Igen, nekem is feltűnt a száján az a ronda bordó rúzs, de a táskájában mégis vörös van – mutatott a monitorra Zsolt, miközben füléhez emelte telefonját.
***
A szőke szépség feszélyezve lépett be a nyomozópáros irodájába.
–Krabiszky Gabriella? – nézett rá szigorú tekintettel Zsolt.
–Igen. Én öltem meg mind a kettőt – hadarta azonnal a vallomását.
A két nyomozó meghökkenve nézett rá.
–Miért tett ilyet?
–Mert az a kis ribanc kikezdett a barátommal.
–És Conor Malone mit ártott magának?
–Akadályozott a pályámon.
–És ezért meg kellett ölnie őket? – rázta a fejét Andrea, egy szavát sem hitte el a lánynak.
–Nagyon sokat ittam – fordult bíborvörösbe a lány arca.
–Hogyan végzett az áldozatokkal?
–Ö..Ö... Azt hiszem, Conort fejbe vágtam egy üveggel – hallgatott el egy rövid időre. – Úgy rémlik Alizt is ugyanazzal ütöttem meg. Mindketten a földre estek – tört ki a zokogás Gabiból.
Andrea és Zsolt egymásra néztek, némán rázták a fejüket, és vártak, míg lecsillapodik a gyanúsított.
–Miért van vörös rúzs a táskájában?
–Tessék?
–A száján bordó rúzs van, a táskájában pedig vérvörös.
–Ó! ­– kapott a szájához. – Ez nem az én rúzsom, csak próbálgattuk egymásét. Van ennek jelentősége?
–Nem – rázta a fejét Zsolt. – Még felteszek néhány kérdést, és utána átkísértetjük a fogdába.
–Börtönbe kell mennem?
–Nem, csak negyvennyolc órára bent tartjuk, míg tisztázzuk az ügyet. A bűnösségéről a bíróság dönt, amennyiben átadjuk az ügyét – válaszolt Zsolt.
Néhány általános kérdés elhangzása után elvezették a szőke lányt. Következett a barát, Sámson meghallgatása.
A férfi nyúzott arccal lépett be a szobába, száját összeszorította úgy nézett kihallgatóira.
Andrea szeme végigsiklott a férfi testén, akinek a halványkék ingje az éjszaka viszontagságai ellenére még mindig makulátlannak látszott. A széles váll, a dagadó izmok vonzották a szemet. Andrea szeme is pillanatok alatt odaragadt. A másodpercnyi mustra után Zsoltra tekintett, aki rosszallóan rázta a fejét, és azonnal belevágott a közepébe.
–Mesélne nekünk az elmúlt éjszakáról?
–Nem sok mindent tudok mondani. Nem szoktam inni, teljesen kiütött a pia, így nem emlékszem semmire sem.
–Akkor miért állította, hogy maga ölte meg a két áldozatot?
–Khm. Csak halványan emlékszem – helyesbített. Fejét leszegte és dacosan bámulta a szoba bal oldali szegletét.
–Megölt két embert, és csak ennyi? – szólt közbe Andrea. – Miért és hogyan tette?
A férfi felemelte a fejét és égszínkék szemével egyenesen a rendőrlány szemébe mélyedt. Andrea elkapta a tekintetét.
–Az a férfi, az a Conor sértegette Gabit. Dühös lettem, és nekiestem az ír fickó nyakának. Sajnálom, de az ital elvette az eszem, elfelejtkeztem az erőmről. Megfojtottam szerencsétlent – hajtotta a fejét a tenyerébe.
Zsolt elvigyorodott, de hamar visszafogta magát, és komolyságot erőltetett az arcára.
–És miért kellett megölni a lányt?
–Nem is tudom, alig emlékszem. Úgy rémlik, hogy hozzám vágta a cipőjét, meg kiabált valamit, nekem meg elborult az agyam, és ráborítottam az asztalt.
–Azt a nagy tölgyfaasztalt? – ámult el Andrea.
–És utána mit csinált? – faggatta tovább Zsolt.
–Azt hiszem, kimentem a konyhába, utána nem emlékszem semmire. Reggel a konyha padlóján találtak rám a rendőrök, és ők mondták, hogy Aliz is meghalt. Én öltem meg, azzal a nehéz asztallal – sóhajtott egy óriásit Sámson, és ismét a tenyerébe temetkezett.
A két nyomozó összenézett, Zsolt szája sarkában ott bujkált egy huncut mosoly.
–Nekem nincs több kérdésem. Egyelőre őt is küldjük a fogdába – intett Andrea felé. – Folytassuk a többiekkel.







 

Szerelmes gyilkos – Eddig megjelent részletek.

 1. rész

Gróf Zsolt hadnagy erősen vakarta a fejét. Már sok mindent megélt, de ilyenről még csak nem is hallott.
A konyhapult mellett két fiatal pár kornyadozott. A szőke és vörös lány még mindig holtsápadtan kapaszkodott a pultba. Szemük körül durva karikák ékeskedtek, az éjszakai tivornyának köszönhetően. Mellettük két férfi ült kómás tekintettel, mint akiknek fogalma sincs arról, mi történik körülöttük.
Zsolt köszörült egyet a torkán, de mielőtt bármit mondhatott volna, nyílt az ajtó. A belépő kolléga láttán felderült az arca. Andrea a kapitányság egyetlen női nyomozója volt, aki ráadásul könnyedén oldotta meg a legcsavarosabb ügyeket is. Zsolt boldogan irányította nappali felé, ahol már végeztek a műszakiak.
A látvány lehangoló volt.
A földön egymás mellett egy női és férfi holtest feküdt, mindketten terjedelmes vértócsában.
–Lehet tudni, kik az áldozatok?
–A lány modell, a fiú pedig a barátja – nyitotta ki a noteszét Zsolt. – Tóth Aliz és Conor Malone. Ír a fickó, és a lány barátja. Egyelőre nem sok mindent tudok róluk, annál többet a kintiekről.
–Ők a tanúk? – intett Andrea a konyha felé.
–Nem, ők az elkövetők.
–Viccelsz? Együtt ölték meg őket?
–Azt nem tudom, de külön-külön mindegyik magára vállalta. Szerintem fogalmuk sincs mi történhetett. Tudod, összejött bulizni három párocska... És, ez a végeredmény – mutatott a hullák felé.
–Kik ezek az emberek?
–A magas vékony fickó –, vette elő Zsolt a laptopját. – egy ír férfi PAUL, a férfi áldozat barátja. A másik Kovács SÁMSON, egy felkapott modell.
–Nem nagyon látszik rajta, hogy az lenne – húzta el a száját a nyomozólány.
–Egy ilyen éjszaka után? Te sem lennél ilyen fitt – vigyorgott Zsolt.
–Igaz, a lányok is elég nyúzottak.
–Ja – folytatta Zsolt. –A nők közül a szőke Krabiszky GABI, valami modelliskola tulajdonos. A vörös lány LOLA .... Nocsak! – vigyorodott el Zsolt, érdekes a múltja.
–Érdekes? Miért?
–Prosti volt a kis aranyos.
–Ez egyáltalán nem vicces – mérgelődött Andrea. – Gyere, inkább nézzünk szét, hátha találunk valamilyen nyomot.
Az asztalon egyenletesen elosztva öt különböző színű pohár, ugyanannyi borosüveg, és még egy üres palack hevert az asztal alatt.
–Mindegyik megivott egy üveggel? – csodálkozott el a lány.
–Ezek szerint.
–Várj csak! Itt valami nem stimmel! – kiáltott fel Andrea.
1.nyom: eggyel kevesebb pohár van.

2. rész
Zsolt gumikesztyűt halászott ki a zsebéből, a kezére húzta, és óvatosan felemelte az egyik poharat az asztalról.
‒ Elképzelhető, hogy azért van egy pohárral kevesebb, mint ahányan itt mulattak az éjjel, mert ebből többen is ittak? Látok rajta rúzsos és rúzs nélküli ajaknyomot is.
Andrea közelebb hajolt az asztal lapjához, és azonnal megcáfolta a férfi elméletét:
‒ Ebből a pohárból is legalább ketten ittak ‒ emelte az ujját a hozzá legközelebb lévőre. ‒ Két nő bizonyosan.
Most már Zsolt is látta, hogy az említett poháron kétféle színben pompáztak az ajaklenyomatok. Egyúttal az is tudatosult benne, hogy a három nő ajkát a vörös más-más árnyalata díszíti. A kolléganője arca felé emelte a kezében lévő poharat.
‒ Vizsgáltassuk meg az összeset!
‒ Tedd oda vissza, ahonnan elvetted! ‒ mondta Andrea. ‒ Támadt egy ötletem.
Zsolt engedelmeskedett, Andrea pedig találomra behívta az egyik gyanúsítottat.
‒ Ön Paul, igaz? Árulja el nekünk a vezeték nevét is, kérem!
‒ Namara. Paul Mac Namara vagyok.
‒ Melyik az ön pohara?
Paul lenézett a nyomozónőre, majd, mintha kegyet gyakorolna, az asztalhoz lépdelt, és rábökött az egyikre.
‒ Ezen női rúzsnyomok is vannak ‒ mutatott rá Zsolt a mélybordó foltra.
‒ Attól ez még az enyém.
‒ Hogy hihetsz neki, amikor számos más részletre nem emlékszik? ‒ súgta Andreának a társa, félrevonva őt a tanú mellől.
‒ Hidd el, sok részeggel volt már dolgom. Ezek két dologra mindig emlékeznek: hogy hová tették le a poharukat, és hogy merre induljanak hazafelé.
A nyomozópáros visszasétált az asztalhoz, Zsolt elgondolkozva vakargatta az állát.
‒ Tehát ön itt állt? ‒ kérdezte, mire Paul bólintott. ‒ És ki állt maga mellett?
A gyanúsított szeme összeszűkült az erőlködéstől, mégsem jutott sokra.
‒ Nem is tudom. Talán Lola.
‒ Vele osztotta meg a poharát?
Mielőtt válaszolhatott volna, a fejfájásosokra oly jellemző hunyorgással Gabi lépett a szobába. Szőke haja és világos bőre ellenpontjaként bordó ajka táncolni látszott, ahogy megszólalt:
‒ Mindannyiunknak szüksége lenne némi aszpirinre. Részemről az ügyvédről is szívesen lemondok cserébe, ha elmulasztja valaki a lüktetést az agyamban.
Ekkor érkezett meg a halottkém, a mindig morcos, zárkózott Dr. Zuker.
‒ Szép napot, Cuki! ‒ üdvözölte a nyomozópáros. Kórusuk hallatán a zömök férfi elhúzta a száját, és köszönésképpen hümmögött valamit.
Vigyázva, hogy a helyszínt össze ne tapossa, gyors, kimért mozgással a hulláknál termett, és melléjük guggolt.
‒ Mit mond, doki? ‒ ringatta meg pajkosan a csípőjét Andrea Dr. Zuker előtt, amitől Zsoltot megmagyarázhatatlan féltékenység lepte meg.
‒ Azt ‒ felelte a halottkém ‒, hogy micsoda szerencséjük van, amiért én kaptam ezt az ügyet.
‒ Persze! Maga nélkül tehetetlenek lennénk ‒ zsörtölődött Zsolt
2.nyom: Gabi ivott Paul poharából (bordó rúzsnyom)
  1. rész.
‒ Rendben ‒ csapta össze a tenyerét Zsolt. ‒ Az egész kompániát bevisszük az kapitányságra, picit regenerálódnak, aztán folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ilyen állapotban nem sokra megyünk velük.
‒ Legalább a helyszínelők nyugodtan dolgozhatnak ‒ értett egyet Andrea.
Cuki doktor sajnálkozva nézett Andrea, pontosabban a nyomozónő feneke után.
A kapitányságon ellátták gyógyszerrel a gyanúsítottakat, egy kanapékkal és fotelekkel bebútorozott, csupa ablak szobába vezették őket, rájuk zárták az ajtót, és hagyták, hadd pihenjék ki magukat. Kisvártatva Colon horkolásától visszhangzott az egész helyiség.
Andrea belesett a reluxák résein át.
‒ El sem hiszem, hogy a többiek képesek aludni ebben a ricsajban.
‒ Na, hallod? Ennyi pia meg gyógyszer után! ‒ állt meg mögötte Zsolt, aki éppen őt kereste. ­‒ Átküldte a helyszíni fotós az első felvételeit.
‒ Lássuk! ‒ dörzsölte össze a tenyerét Andrea.
Zsolt lehuppant a számítógépe elé, de ügyelt arra, hogy a nőnek is helyet adjon. Andrea gurulós székbe ült, és pipiskedő léptekkel kollégája mellé gördült.
Zsolt megnyitotta a fájlt. Tizenhat kép jelent meg a képernyőn mozaikos elrendezésben. Lejjebb lépdelt a listán, és miután megállapította, hogy első körben húsz kép érkezett, egyesével megnyitotta őket.
Az első képen a poharak és üvegek ismert kompozíciója látszott. Még azelőtt készült, hogy bezacskózták volna valamennyit a labor számára. Még két kép ábrázolta az asztalon lévő tárgyakat más-más szögben, aztán a bulizók holmija következet, szintén több oldalról fényképezve. Volt közöttük kibomlott nyakkendő bordós-barnás folttal; fél pár női cipő; nyitott bicska, amelyen nem volt szemmel látható szennyeződés; egy földön heverő, nyitott női táska, benne szemfesték, vörös rúzs, kulcskarika, amelyre legalább négy kulcsot fűztek, na, meg egy plasztik igazolvány, melynek színei elárulták, hogy a tulajdonosa magyar, de az írást nem lehetett elolvasni rajta. Egy újabb képen ugyanez a táska volt látható szerencsésebb szögből fotózva. Ezen már annyit ki lehetett betűzni, hogy a kártya bizonyos …elláé.
‒ A hullákról egy sincs? ‒ biggyesztette le a száját Andrea.
‒ Idővel a többi kép is befut. Addig éppen elég munkát ad ez a néhány.
3. nyom: Gabi ajkán bordó a rúzs, de a táskájában vörös van.

4.rész

–Helló! – libbent be az ajtón egy szőke fiatal nő, kezében egy kisebb paksamétát lengetve.  – Gyorsak voltunk. Itt van a helyszíni szemle jegyzőkönyve.
–Ó, de jó! –kapta ki Zsolt a kezéből a frissen gépelt lapokat. – Kösz, édes! – mosolygott a távozó nő után.
–Édes? Házinyúlra vadászol? – bazsalygott Andrea.
–Ugyan! Térjünk rá a munkára, mert egy hétig sem végzünk – terítette az asztalra az anyagot. Mindketten elmerülten olvastak, miközben akaratlanul is közelebb került a testük. Mintha egyre melegebb lett volna a szobában. Andrea zavartan húzódott arrább, majd hangosan felnevetett.
–Te, ezek össze-vissza nyalták a poharakat! Még az üvegek száján is ott vannak az ajaklenyomatok, üvegenként legalább három.
–Az semmi! Láttad milyen nyomokat találtak a nyakkendőn? – röhögött hangosan Zsolt. – Rúzs és széklet.
–Pfuj! Mit csináltak ezek?!
Zsolt nem válaszolt, mert egészen más kötötte le a figyelmét.
–Nézd! Megjött a holtestekről a kép. Nézzük csak! –lapozott bele a jegyzőkönyvbe. – Csak egy kés van. A doki szerint is ugyanazzal a késsel végezhetek az áldozatokkal. Így biztos vagyok benne, csak egyetlen gyilkos kell keresnünk. Itt nekünk viszont négy gyanúsítottunk van.
–Érdekes! – vágott közbe Andrea. – egészen közel fekszenek az áldozatok, ráadásul egymással szemben. Mintha még halálukban is összetartoznának. Sőt! Fogják egymás kezét.
–Gondolod, hogy haláluk után elmozdították őket? – vakarta meg a fejét Zsolt.
–Nem tudom. Tegnap Valentin nap volt. Lehet, valamelyik agyament összetolta őket. Szólj át a helyszínelő csoportnak, hogy ők nem láttak-e erre utaló jeleket. Utána kezdjük meg a kihallgatást, és szerintem ezzel a Gabriellával indítsunk. Túl sok jel mutat felé. A rúzs színe... Ráadásul csak az ő táskáját látom a helyszíni fotón, és az egész viselkedése teljes zavarodottságra utal. Mint aki megjátssza magát.
–Igen, nekem is feltűnt a száján az a ronda bordó rúzs, de a táskájában mégis vörös van – mutatott a monitorra Zsolt, miközben füléhez emelte telefonját.
***
A szőke szépség feszélyezve lépett be a nyomozópáros irodájába.
–Krabiszky Gabriella? – nézett rá szigorú tekintettel Zsolt.
–Igen. Én öltem meg mind a kettőt – hadarta azonnal a vallomását.
A két nyomozó meghökkenve nézett rá.
–Miért tett ilyet?
–Mert az a kis ribanc kikezdett a barátommal.
–És Conor Malone mit ártott magának?
–Akadályozott a pályámon.
–És ezért meg kellett ölnie őket? – rázta a fejét Andrea, egy szavát sem hitte el a lánynak.
–Nagyon sokat ittam – fordult bíborvörösbe a lány arca.
–Hogyan végzett az áldozatokkal?
–Ö..Ö... Azt hiszem, Conort fejbe vágtam egy üveggel – hallgatott el egy rövid időre. – Úgy rémlik Alizt is ugyanazzal ütöttem meg. Mindketten a földre estek – tört ki a zokogás Gabiból.
Andrea és Zsolt egymásra néztek, némán rázták a fejüket, és vártak, míg lecsillapodik a gyanúsított.
–Miért van vörös rúzs a táskájában?
–Tessék?
–A száján bordó rúzs van, a táskájában pedig vérvörös.
–Ó! ­– kapott a szájához. – Ez nem az én rúzsom, csak próbálgattuk egymásét. Van ennek jelentősége?
–Nem – rázta a fejét Zsolt. – Még felteszek néhány kérdést, és utána átkísértetjük a fogdába.
–Börtönbe kell mennem?
–Nem, csak negyvennyolc órára bent tartjuk, míg tisztázzuk az ügyet. A bűnösségéről a bíróság dönt, amennyiben átadjuk az ügyét – válaszolt Zsolt.
Néhány általános kérdés elhangzása után elvezették a szőke lányt. Következett a barát, Sámson meghallgatása.
A férfi nyúzott arccal lépett be a szobába, száját összeszorította úgy nézett kihallgatóira.
Andrea szeme végigsiklott a férfi testén, akinek a halványkék ingje az éjszaka viszontagságai ellenére még mindig makulátlannak látszott. A széles váll, a dagadó izmok vonzották a szemet. Andrea szeme is pillanatok alatt odaragadt. A másodpercnyi mustra után Zsoltra tekintett, aki rosszallóan rázta a fejét, és azonnal belevágott a közepébe.
–Mesélne nekünk az elmúlt éjszakáról?
–Nem sok mindent tudok mondani. Nem szoktam inni, teljesen kiütött a pia, így nem emlékszem semmire sem.
–Akkor miért állította, hogy maga ölte meg a két áldozatot?
–Khm. Csak halványan emlékszem – helyesbített. Fejét leszegte és dacosan bámulta a szoba bal oldali szegletét.
–Megölt két embert, és csak ennyi? – szólt közbe Andrea. – Miért és hogyan tette?
A férfi felemelte a fejét és égszínkék szemével egyenesen a rendőrlány szemébe mélyedt. Andrea elkapta a tekintetét.
–Az a férfi, az a Conor sértegette Gabit. Dühös lettem, és nekiestem az ír fickó nyakának. Sajnálom, de az ital elvette az eszem, elfelejtkeztem az erőmről. Megfojtottam szerencsétlent – hajtotta a fejét a tenyerébe.
Zsolt elvigyorodott, de hamar visszafogta magát, és komolyságot erőltetett az arcára.
–És miért kellett megölni a lányt?
–Nem is tudom, alig emlékszem. Úgy rémlik, hogy hozzám vágta a cipőjét, meg kiabált valamit, nekem meg elborult az agyam, és ráborítottam az asztalt.
–Azt a nagy tölgyfaasztalt? – ámult el Andrea.
–És utána mit csinált? – faggatta tovább Zsolt.
–Azt hiszem kimentem a konyhába, utána nem emlékszem semmire. Reggel a konyha padlóján találtak rám a rendőrök, és ők mondták, hogy Aliz is meghalt. Én öltem meg, azzal a nehéz asztallal – sóhajtott egy óriásit Sámson, és ismét a tenyerébe temetkezett.
A két nyomozó összenézett, Zsolt szája sarkában ott bujkált egy huncut mosoly.
–Nekem nincs több kérdésem. Egyelőre őt is küldjük a fogdába – intett Andrea felé. – Folytassuk a többiekkel.
5. rész
‒ Nagyon sajnálom, amit tettem ‒ sóhajtotta Lola lehorgasztott fejjel. ‒ Ha iszom, kissé meggondolatlan vagyok. Ezért is iszom olyan ritkán egyetlen pohárkánál többet. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre. Olyan szépen alakulta az este, de amikor Paul eltűnt egy időre, Alíz és Colon rajtam kezdte köszörülni a nyelvét. Konkrétabban a múltamon. Gondolom, utána néztek már, miből éltem korábban.
Zsolt ismét, most már ki tudja hányadszor, végigmérte a nőt. Valahogy hihetetlennek tűnt számára, hogy valaha is a testét árulta. Lolánál még Andrea is prostisabb volt, bár ehhez az érzéshez bizonyára sokat hozzáadott Zsolt nem is olyan régi féltékenységi rohama.
‒ Pontosan mi történt? ‒ kérdezte.
Lola megrögzötten bámulta a padlót.
‒ Nem emlékszem szóról-szóra, inkább csak a benyomások maradtak meg. Alíz viccelődött, hogy engem az isten is modellnek teremtett, mert az alkatom is megvan hozzá, és az utat is fényesre tudom térdelni magam előtt. Colon meg adta alá a lovat. Totál kihoztak a sodromból, és végeztem mindkettővel.
‒ Mégis hogyan?
‒ A gondolat erejével.
‒ Megismételné? ‒ szólt közbe Andrea.
‒ A halálukat akartam, és meghaltak.
‒ Ha a gondolattal ölni lehetne, sokkal több ügyünk lenne a mostaninál.
Lola rájuk nézett. Vörösre sírt szemei körül mély barázdák ültek.
‒ Mondja ezt Alíznak és Colonnak.
A két nyomozó lemondóan nézett össze.
‒ Vigyék a fogdába! ‒ mondta a férfi, pusztán azért, mert a másik két kihallgatott is ott várta az ügy fejleményeit.
Andreával átsétáltak a szomszédos kihallgatóba, ahol már várta őket Paul.
‒ Kizárásos alapon ő a mi emberünk ‒ mondta a nyomozónő.
‒ Várjuk ki a végét! Ritka idióta ügy ez.
Beléptek. Paul bűnbánó arccal nézett fel rájuk.
‒ A barátnője elmondása szerint ‒ kezdett bele Andrea ‒ maga otthagyta a társaságot egy időre. ‒ Paul bólintott, ő folytatta: ‒ Hol volt ön az alatt az idő alatt?
‒ Rosszul lettem, és a mosdóba mentem.
‒ Az italtól?
‒ Nem. Alíz és Conor, a két áldozat, sértegette a barátnőmet, amitől én bepöccentem, és mindkettőt agyonszúrtam. Amikor ráeszméltem, hogy megöltem a barátainkat, rosszul lettem, és ki kellett mennem, ha nem akartam összehányni a szobát.
‒ Értem ‒ mondta zavarodottan Andrea, aztán az őr felé fordult. ‒ Vezesse el!
Zsolton is látszott a tanácstalanság.
‒ Nem tudom, mit szívtak ezek, de én olyat nem kérek.
Folytatásban fény derül mindenre.