egrizsanna összes bejegyzése

Minden rajtad múlik! – akció

Szabályzat

A Szív-titkok-könyv akciót hirdet a Szív-titkok-könyv Facebook oldalán az oldal felhasználói számára

Rajtad múlik címmel.

A  játék időtartama: 2018. 01.12 – 2018. 01.14-ig

A játék menete:  

 

A Kiadó több könyvrészletet tölt fel a facebook oldalára.

Az “A” jelölésű könyvrészletben egy kód található

A “B” jelölésű részletben annak a könyvnek a címe, amelyre a kedvezmény érvényesíthető.

A kedvezmény 2018.01.14-ig vehető igénybe a Szív-titkok könyv webshopban.

 

Kik vehetnek részt a játékban?

A játékon azon Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező természetes személyek, felhasználók vehetnek részt, akik csatlakoztak a Szív-titkok-könyv kiadó Facebook oldalhoz.

A kedvezmény igénybevétele: Bárki igénybe veheti

 

Személyes adatok kezelése:

A játékban való részvételhez a felhasználó egyes Facebook-on megadott adataira van szükség, mely adatok az alkalmazás engedélyezésére való felszólítás előtt részletezve vannak a felhasználó előtt.

A nyertes a játékban való részvételével hozzájárul, hogy a Szív-titkok-könyv a nyertes személyi adatait és személyes jellegű információit (név, állandó lakcím) díjmentesen nyilvántartásba vegye és a jelen nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára a jövőben is díjmentesen kezelje a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben foglalt célból, valamint marketingtevékenysége és a Nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára. További harmadik személyeknek a Szív-titkok-könyv ezen információkat nem adja tovább. A Szív-titkok-könyv kötelezettséget vállal arra, hogy a résztvevők személyes adatait a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával kezeli.

Kik nem vehetnek részt a játékban?

A játékban nem vehetnek részt a Szív-titkok-könyv munkatársai.

A játék szervezője az esetleges hibás, valótlan regisztrációkért felelősséget nem vállal. Az előírttól eltérő formátumú regisztrációk helyességének elbírálására a jogot a játék szervezője fenntartja magának.

Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.

This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by or associated with, Facebook.

 

 

Találd ki a keresztnevet 2. heti megfejtés

4.  Megfejtés: JIMMY

Hallie Nadal: Több titoknyi távolság

Izgalmas krimi, jó sok csavarral, itt olvashatsz bele.

 

 

5. Megfejtés: ÁGNES

Egri Zsanna: Az Ördög lánya 1.

Mi történik, ha egy magyar rendőrlány arab országban csali lesz? Részletet itt olvashatsz.

 

6. Megfejtés: ANDRÁS

Egri Zsanna: elveszve Mexikóban

Kibe szeret bele az elveszett lány Mexikóban? Egy mexikói férfiba, vagy netalán egy magyarba? Vagy mégis az eltűnt kedvese után vágyódik?

Részletet itt olvashatsz.

 

Victoria Green: Valter és Vivien -részlet

Prológus
2008. Székesfehérvár
A csendes vasárnapi reggelen egy rendőrautó járőrözött Székesfehérvár utcáin. Kora hajnalban a forgalom csekély volt. Az üres utcán ráérősen gurult a pirosra váltott lámpa alá a járgány. Oldalsó ablakát leengedték, és egy összegyúrt rágógumit hajítottak ki rajta.
– Tényleg muszáj ezt? – szólt rá a vezető ülésnél ülő idősebb férfi.
– Bocs, apa! Legközelebb kidobom egy kukába – viccelődött a fiatalabbik rendőr.
– Ne szemtelenkedj velem az első napodon! – szólt rá szigorúan a felettese. Az anyósülésen ülő, miután látta, a társa nem vevő a poénjaira, vigyorgását abbahagyta, majd komolyra váltan bólintott.
A lámpa először sárgára, majd zöldre váltott. A vasárnap reggeli csendjét egy vérfagyasztó kiáltás hasította fel. Bár a lámpa zölden világított már, a rendőrautó mégsem indult el.
A két rendőr a kiáltás forrását kereste az autóból, és mikor megtalálták, nem akartak hinni a szemüknek.
– Azt a kurva… – reagálta le az idősebbik férfi, és már ugrott is ki az autóból, hogy a csomagtartóból kikapja a tűzálló takarót. Társa ennél lassabban tudta megemészteni a látványt. Álmában sem gondolta volna, hogy az első napján ilyet kell átélnie. A zebrán egy lángokba borult fiatal fiú szaladt üvöltözve, végül a kíntól az autójuk előtt esett össze.
– Gyere és segíts! – hallotta felettesét.
A férfi odaszaladt az égő testhez, és befedte a takaróval. A tűz ropogásának hangja megszűnt, helyébe gyomorforgató sistergés hallatszott, ami a szénné égett bőrből fakadt. A fiatal fiú reszketett, mint a nyárfalevél, ruhája teljesen leégett, csak a cipője maradt meg a lábán. Haja, szemöldöke eltűnt. Riadt szemével a két rendőrt figyelte.
– Hívd a mentőket! – förmedt az idősebb férfi a társára, mikor meglátta, hogy az csak az áldozatot figyelte. A szag elviselhetetlen volt. Égett hús és bőr szag terjengett a levegőben. Míg az ifjonc rendőr a mentősökkel beszélt, addig felettese újra az áldozathoz fordult.
– Ki tette ezt veled fiam?
A reszkető test sokkos állapotban volt. Csak nézte a rendőrt, majd szólásra nyitotta száját, de hang nem hagyta el ajkát.
– Mond ki a nevét, és egy életre lecsukjuk azt a rohadékot!
– Valter – nyöszörögte az áldozat alig hallhatóan. A rendőrnek közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy meghallja a nevet. Közben nem vett levegőt, mert már az ő gyomra sem tudta bevenni az égett test szagát.
– A teljes nevét! – kérte, de válasz már nem érkezett, csak egy halk sóhajtás, mint mikor a haldokló a lelkét leheli ki.
A reszketés abba maradt, a fiú szeme pedig örökre lecsukódott.
1.Fejezet
2013. Szeptember
Vivien

A világ legédesebb gyermekét tartottam a kezemben! Gyönyörű barna szemét az anyukájától, a szőkésbarna haját pedig az apukájától örökölte. Sosem hittem volna, hogy egy napon még fogok bárkit ezen a néven szólítani: Pálfi Zsolt. Kimondani ezt a nevet egyszerre volt félelmetes és örömteli. Az oka ennek évekkel ezelőttre nyúlik vissza. Pontosabban négy évvel ezelőtt a nővérem első nagy szerelme volt, akit Pálfi Zsoltnak hívtak, életét vesztette egy autóbalesetben. Borzalmas időszak volt mindenki számára. És most, mintha az unokaöcsémben újjászületett volna.
Ha látogatóba jöttek a nővéremék, és a pici Zsoltika meglátott, a vigyora azonnal az arcára ragadt. Eleinte jókat nevettünk ezen, mára már mindenki megszokta, csak egyedül én nem. Olyan szépséges mosolya volt, hogy átragadt rám, és én sem tudtam tovább komoly fejet vágni. Rajongott értem a Zsoltika, és én is imádtam őt. Most is kacagott a kezemben, ahogy a magasba emeltem. Apró kezeivel megérintette az arcomat, majd a levegőben összecsapta tenyerét. Élvezte, ha vele játszottam. A távozáskor mindig hatalmas sírás lett, mert nem szeretett elbúcsúzni tőlem. A szívem szakadt meg ilyenkor érte. De tudtam, hogy egy héten belül újra ölelhetem, mert több részt hétvégente szoktak jönni hozzánk.
Anyukám egészen az autójukig kísérte őket, de nekem erre most nem volt időm. Készülődnöm kellett az esti bulihoz. A nővérem azonnal megértette. Ismert már annyira és tudta, hogy nekem minimum másfél óra szükségeltetik a teljes elkészüléshez. És már ennél is kevesebb időm volt, ezért mihelyst a bejárati ajtó becsukódott és a pici Zsoltika keserves sírásának hangja távolodni kezdett, én azonnal bevágódtam a fürdőszobába. Gyors ütemben letusoltam, hajat szárítottam, vasaltam. Sminkkel adtam egy kis csillogást az amúgy is szépséges arcocskámnak. Hibátlan arcbőrömre nem is tettem semmit, csak a szemhéjamra kentem egy kis tust, és szempillaspirállal hosszabb és dúsabb pillákat varázsoltam. Elégedetten vigyorogtam magamra a tükörben, de tudtam még csak most jön a neheze. A ruhaválasztás. Valahogy a saját cuccaim sosem tetszettek annyira, mint a nővéremé, de ő már nem lakott itt, és kénytelen voltam a saját béna ruháim közül választani. Ez körülbelül negyven percembe került, és már az utolsó simításokat végeztem, amikor az óra nagy mutatója a tizenkettes szám alá kúszott. Este hét van. Indulnom kellett. Magamra nyomtam egy kis parfümöt, utoljára ellenőriztem a kinézetem a tükörben, majd anyukámhoz fordultam.
– Elmentem! Hajnalban érkezem!
– Vigyázz magadra, és siess haza! – hallottam Bertát, de ekkor már fél lábbal kint voltam a lakásból. Nem kellett messzire mennem. Az utca végében a sarkon volt egy kis kocsma, ahol a barátaimmal alapozni szoktunk. Majd miután úgy érezzük kellően feltöltődtünk gátlásoldó itallal, buszra szállunk és a legközelebbi diszkóig meg sem állunk. A sarki kocsma – én csak így hívtam – bejáratánál találkoztam a barátaimmal, Péterrel és Patrikkal. Lány barátom nem igazán volt. Valahogy nem jöttem ki jól a lányokkal. Azok mind kétszínűek, és szeretnek a hátadba kést döfni. A fiúkkal jobb szerettem együtt lógni. Ők csak idegesítőek, és fárasztóak voltak, de legalább őszinték. Patrik mikor meglátott, vigyorogva köszöntött. Mindig bejöttem neki, milyen kár, hogy nekem nem az esetem. De ezt az infót sem tőle tudom, hanem a haverjától, Pétertől, mert arra is gyáva volt, hogy közölje velem az érzéseit. Így hát én meg postagalambnak használva Pétert, visszaüzentem, hogy nem az esetem. Azóta még csendesebb lett, amit annyira nem is bántam. Elég volt Pétert hallgatnom, akinek viszont be nem állt a szája. Mindig volt valami mesélni valója.
– Szia, Vivi! Csodásan nézel ki! – üdvözölt Patrik.
– Köszi! Péter?
– Már bent van. Az első kört ő állja. Éppen azt rendezi a pultnál – Patrik illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, és előre engedett. Ezt az egyet szerettem benne. Udvarias volt, nem úgy, mint Péter. Ő már nem egyszer pofátlanul elém vágott, mikor belépni készültem valahova.
Patrikkal helyet foglaltunk a csocsó asztal mellett. Péter három pohár boros kólával csatlakozott hozzánk.
– Hát, megérkeztél Vivi! Már-már azt hittük Patrikkal, hogy kettesben kell neki vágnunk az éjszakának.
– Dehogy! Hisz ismertek, egy estét sem hagynék ki! – kezembe vettem a hideg italt és jó nagyot kortyoltam belőle. Ez kellett nekem. A szénsav jólesően csiklandozta végig a torkom, a hűvös italtól egy pillanatra kirázott a hideg. Nem voltak sokan a kocsmában. Rajtunk kívül még egy valaki ácsorgott a pultnál, és ketten ültek egy másik asztalnál. Miközben a jobb oldalamon Péter valami sztorit mesélt a haverjának, én azon merengtem, lehet, hogy elindítok egy zenét. A zenegépre néztem, majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a szemközti asztal felé pillantottam. Engem figyelő barna szemekbe ütköztem bele, amik olyan mélyrehatóan bámultak, hogy az egész testem beleborzongott. Pillantásomat azonnal elkaptam és a barátaim felé fordultam. Péter meséje abszolút nem foglalkoztatott, de muszáj volt rá koncentrálnom. Nem szabadott megfordulnom, pedig lassan már el sem hittem, hogy valóban engem nézett az a srác. Csak egy pillanatra olvadt egybe a tekintetünk, mégis a testem azonnal reakcióba lépett. Hiába próbáltam magam arról győzködni, hogy ne nézzek oda újra… Azon kaptam magam, hogy megint őt bámulom. Világosbarna szeme szinte belém égett. Bőre fehér volt, ajka mosolyra húzódott. Jesszusom! Felpattantam ültömből, a fiúk pedig kérdőn néztek fel rám. Hirtelen a hangomat sem találtam. A szívem zakatolva vert a mellkasomban, és még mindig magamon éreztem annak a srácnak a pillantását.
– Megyek… Elindítok valami zenét – magyaráztam a barátaimnak, majd a gép felé indultam. Nem néztem se jobbra se balra, csak a zenegépet bámultam, a gondolataim pedig a szemközti asztalnál ülő fiú körül jártak. Az a koromfekete bezselézett haj, azok a szemek…

Beduin sólyom – részlet

A szőke haj engedelmesen igazodott a fésű fogaihoz. Szilvia szembenézett a tükörképével. Egyáltalán nem volt csalódott, még mindig szép nő. Kicsit megijedt, amikor úgy látta, ősz hajszál tűnt fel a halántékánál. Az nem lehet, hiszen még csak negyvenegy éves. Persze csalóka ez a hajszín, de az tagadhatatlan, hogy egy kicsit elkezdett aggódni a kora miatt.
A fésülködőasztalon aranyozott keretben állt a családi fotó. Szilvia szerette, ha a családja mindig a szeme előtt van, még ha csak fényképen is. Órákig el tudta volna nézni őket. Ott volt a fotón a húsz éves nagyfia, Szali. Ali fiára még az iskolában ragadt ez a becenév, ma már természetes, hogy mindenki így hívja.
Nézte a képet, és pontosan tudta, hogy a fia tökéletes hasonmása a nemző apjának. Szerencsére a természete igazán jó, nincsenek gyilkos ösztönei. Valószínűleg Zsolt nevelése is közrejátszott, aki szigorúan, de szeretettel nevelte, akár a sajátját. Nyugodt, jólelkű fiú a fia, egyáltalán nem az a vad, akaratos természet, mint amilyen ő volt ennyi idős korában. Talán túlzottan komoly, különösen, ha a korosztályával hasonlítja össze. Nagyon szerteágazó az érdeklődési köre, minden érdekli. Egészen kicsi korától meg akarta ismerni azt a helyet, ahonnan származott. Így nagyon jó lehetőség volt, hogy amikor csak tehették, ellátogattak Ománba Ágiékhoz, ahogy az egykori rendőrlány gyermekei is gyakran meglátogatták őket. A két család gyerekei úgy nőttek fel, mintha unokatestvérek lettek volna.
Ennek ellenére elámultak, amikor Szali elkezdett az iszlám vallással foglalkozni. Ez minden kétséget kizáróan Jafar hatása, és valamennyire Szilviáé is, hiszen sokat mesélt neki a sivatagról, és a beduin faluban eltöltött hetekről. A legnagyobb meglepetést mégis az váltotta ki, amikor az egyik ománi nyaralása után közölte velük, hogy muzulmán lett. Emlékszik rá, ő maga egészen pánikba esett, bár oka nem volt rá. Hiszen az Ománban eltöltött idő alatt megtapasztalta, hogy az iszlámnak van olyan irányzata, amely kevésbé szigorú. Egy kicsit haragudott Jafarra, mintha ő tehetne mindenről. Pedig Szali önállóan döntött.
Zsolt is a gyerek mellé állt, azzal, hogy el kell fogadnia: a fia mégiscsak arab származású, még ha az anyja magyar is. Hihetetlen, hogy mindkét férfi hatással volt a fiára. Szali mindig is felnézett Zsoltra, majdnem mindenben a nevelőapját akarta követni. Így annyira természetes volt, hogy a rendőrtiszti főiskolára jelentkezett. Persze nem csak Zsolt és Jafar befolyásolta a fia életét, a sport szeretetét ő, az anyja adta át neki. Szali kicsi korától karatézik, ahogy Szilvia lány korában.  Egészen jól megy a gyereknek.
Szilviát egy kissé bántotta, hogy mostanában nincs ideje sportolni, de azért időnként még a fiával együtt edz. Sajnos vele is egyre kevesebbet.
Mosolyogva nézte a fotót. A nagyfia mellett közvetlenül ott áll a húga, Jázmin. Ők nagyon kötődnek egymáshoz, Szali mindig megvédte a testvérét. Sokszor volt olyan gondolata, hogy a fia túlzásba viszi a húga oltalmazását, mert alig enged valakit a közelébe. Szinte féltékenyen óvta.
Szilvia büszke a lányára is. Igaz, őt nem annyira érdekli a tanulás, mint a bátyját, inkább a divat világa vonzza. Minden elfogultság nélkül ki meri jelenteni, hogy igazán szép lánya van. A tőle örökölt platinaszőke haj szépen keretezi a bájos arcot, a tengerkék szemeket és a szép vonalú ajkakat. Apja lánya, nagyon hasonlít rá. Nem csoda, hogy mindketten büszkék az első közös gyermekükre, ahogy a nagymamája is.
Nos, az anyósa nem igazán kedveli őt. Nem tetszik neki, hogy egy ilyen lány lett a fiacskája felesége. Azt azért becsüli a nagyiban, hogy soha nem tett különbséget a gyerekek között. Szalival is mindig úgy bánt, mintha az unokája lenne.
A fürdőszobából kihallatszott a víz csobogása, amitől Szilvia összeborzongott. Sosem szokta meg igazán, hogy Zsolt hideg vízben zuhanyozik. Ő maga sokkal jobban szeretett a forró víz ölelésében kádban elsüllyedni.
Milyen régen is volt, amikor kihallgatta őt az a fiatal nyomozó! Most pedig, mint a város rendőrkapitánya itt van minden nap mellette. Már amikor otthon van. Túl sok időt tölt a munkájával, és ez okoz némi feszültséget kettejük között.
Miközben a gondolatai kalandoztak, egy finom, diszkrét sminkkel igyekezett a kezdődő szarkalábakat eltűntetni. Neki még mindig fontos, hogy jól nézzen ki.
Már kora reggel előkészítette a következő bemutatót. Rashida a társa, őrá mindig könnyedén rá meri hagyni az üzletet. Rashida, az egykori kislány, aki bevezette a sivatag rejtelmeibe, akire mindig húgaként tekintett. Úgy érezte, megörökölte Karidától. Az arab lány halála után mindenhez erősen ragaszkodott, ami rá emlékeztette, így Rashidához is. Ezért Zafirah nagymama halála után, magával hozta Magyarországra.
Eszébe jutott a kis bolt, a Szilvia arab világa, ahol elkezdődött a karrierje. Milyen szépen indult… És milyen hamar elvesztette a varázsát. Szerencse, hogy akkora már jól kiismerte a kisváros asszonyainak, lányainak az ízlését. Tudta, az arab és beduin stílusú ruhák továbbra is ámulatba ejthetik őket titokzatosságukkal. Izgalmas, különleges stílust vitt a divat világába. Amikor Rashida betársult hozzá, egyre sikeresebbek lettek. A vevők még ma is rajonganak a Rashida által tervezett ruhákért, aki divattervezést tanult Magyarországon. Külön örült, amikor magyar férjet talált magának, így már igazi kis család lettek, és biztos lehetett abban, hogy Rashida Magyarországon marad. Azért is hálás az arab lánynak, hogy segítségével a gyermekei tökéletesen beszéli az arabot, sőt még Zsoltra is ragadt egy-két szó.
Erre a gondolatára, mint egy végszóra, kilépett a fürdőszobából a férje.
Szilvia ránézett, és elégedetten állapította meg, hogy még mindig vonzó férfi. A halántéka már erősen őszül, ami egy pasinál még előnyös is. Világos bőre pont az ellentéte az övének, pont olyan, mint a lányuké. Tényleg, mennyire hasonlít Jázmin az apjára! Az ő gyönyörű kicsi lányuk.
Jázmin különösen vonzódott a szép ruhákhoz, és mindent megtett, hogy a kifutóra lépjen. Igen, Szilvia divatházának a legszebb modellje, és nem azért, mert a gyermeke. Ő egy tökéletes alakú, különleges lány, és ezt más is észrevette már. Nemegyszer szerepelt már a helyi divatújság címlapján.
Ennek Zsolt nem igazán örült, Szilvia pedig csak mosolygott a férje morgásán, amiért félti a kicsikéjét, még ha az már lassan felnőtt nő is. Jövőre tölti be a tizennyolcat. Furcsa, hogy neki, Szalóky Szilviának, az egykori maffiafőnök lányának két gyereke van. Az egyikőjük már felnőtt, igazi férfi.  Úgy elszaladt az idő!
Az óra kongatott bele a gondolataiba. Úristen! Már hét óra! Bele kell gyorsítani az öltözködésbe, mindjárt indulnia kell, a repülőgépet nem késheti le. A gyerekek egy hete, hogy elutaztak Ománba. Csak most tud utánuk menni.
Zsolt szokás szerint most sem tud jönni, valami fontos ügyben nyomoznak.
Szilvia felállt a kis asztalka mellől és átölelte a férjét.
–Hiányozni fogsz! – mondta Zsolt kissé hűvösen, majd eltolta magától Szilviát, hogy megigazítsa a ráncmentesre vasalt ingjét. – Sajnálom, hogy nem mehetek veled, de a karrierem múlhat ezen az ügyön.
–Semmi baj, boldogulok egyedül is – mondta Szilvia. Megbántva érezte magát amiért ő kedveskedni akart a férjének, de neki fontosabb volt az ing kifogástalansága.
Úgy érezte, hogy már nem úgy öleli a férje, mint szerelmük kezdetén. – Mintha nem is számítanék neki, a munkája mindig fontosabb! – pufogott magában.
A hirtelen keletkezett csöndbe belehasított a telefoncsörgés.
Szilvia kelletlenül vette fel a telefont,  nem örült, amiért pont indulás előtt hívják, ilyenkor mindig tartott tőle, hogy valami probléma van az üzlet körül, ám most Ománból érkezett a hívás.
–Helló, Jafar, de örülök, hogy hívtál! Nemsokára indulok hozzátok. Jól vannak a gyerekek? – kérdezte mosolyogva, mert tényleg megörült a távoli hívásnak. A következő pillanatban sápadtan rogyott le a székre.

Három nyereményjáték, öt nyertes.

Megérkezett a Szív-titkok Mikulás! 

Három sorsolási eredmény volt a puttonyában. A nyerteseket kérem, hogy jelentkezzenek a facebook oldalon, vagy az egrizsanna@gmail.com email címen.

  1. játék. Válaszd ki a nyereményt.

1. Gratulálok Molnár Gyulának! Remélem a kedvese is örülni fog az ajándéknak.

Nyereménye: Egri Zsanna: Meghívó nászútra című könyve

 

2. játék Három növény név = SZÍV

2, Gratulálok Ferenczi-Oszkó Ágnesnek!

Nyereménye: Egri Zsanna: Megégett szív című könyve

500 Ft-os vásárlási kupon.

3. Gratulálok Hüse Sándornénak!

 

Nyereménye: Szív-titkok webshopban beváltható 500 Ft-os vásárlási kupon

3. játék: Virágnyelv

4.Gratulálok Kisgyurka Mariannának!

Nyereménye: Egri Zsanna: Megégett szív című könyve

 

3. Virágnyelv pótjáték (Legtöbb játékban résztvevők között)

5. Gratulálok Tiszlaviczné Karácsony Máriának!

Nyereménye: meglepetés csomag, amelynek tartalma: Egri Zsanna: Megégett szív című könyve

 

 

Sorsolás!

Kisorsoltuk a Keresd a kulcsot! nyereményjáték nyerteseit, random, véletlenszerű kiválasztással.

Meglepetésként két 500-500 Ft-os nyomtatott könyv vásárlásra jogosító kupont is kisorsoltunk.

Ime a nyertesek, sárgával jelölve:

5000 Ft értékű utalványt nyert :

 

 

500 Ft értékű utlványt nyert:

500 Ft értékű utalványt nyert:

Gratulálunk a nyerteseknek! Akik most nem nyertek, ne búsuljanak, hamarosan jelentkezünk újabb játékkal, és kedvezményekkel.

Elcserélve – Egy milliomos bőrében 2. részlet

Ben csukott szemmel szimatolt bele a levegőbe. Tiszta fertőtlenítő szag vette körbe, és valami végtelen csönd, némi duruzsoló hanggal. Az agya nem fogta fel, hogy mik azok az illatok, és mi az a folyamatos géphang. Nem érezte a megszokott nyirkos érzést, a távoli szennyvíz telep árasztotta bűzt, a szél borzolta bokor csiklandozását. Arra gondolt, hogy biztosan meghalt, mert bármennyire erőltette az emlékezetét, csak az az irdatlan vasrúd volt előtt. Azért mégis kinyitotta a szemét.
–Hol a pöcsömbe vagyok? – pislogott körbe a vakító fehér szobában, ahol csak a gépek halk zümmögése vette körbe. – Baszd ki! Ez egy kórház! – hatolt a tudatáig a gondolat. A vonatnál történtek utáni időből semmire nem emlékezett.
Abban a pillanatban ugrott be neki, hogy tulajdonképpen egy csomó mindent ellopott attól a hullától. –Na, most tuti leültetnek! Úgy érezte, menekülnie kell, nem akar börtönbe kerülni. Erőteljes mozdulattal próbált felpattanni, de az ágy azonnal visszahúzta. – Mi a picsa! Megkötöztek? Mi a szar van?– Kiabálni akart, de csak tehetetlenül vergődött a kórházi ágyon az ajtó felé tekingetve, valamilyen segítségre várva, amely néhány másodperc múlva meg is érkezett. Bennek még jobban elkerekedett a szeme. –Biztosan a mennyországba kerültem, ha ilyen angyal jön hozzám – gondolta, de rögtön rájött, hogy ő sosem kerülhet a mennybe, de még a pokolba is csak nagy nehezen fogadnák be. Biztos volt benne, hogy az ördögnek sem kellene.
A fiatal babaarcú szőke ápolónő arcára mosolyt erőltetett, ami inkább volt visszafojtott nevetés. Betti elszégyellte magát, azért a röhögés mégsem illett az intenzív osztály komolyságához. Persze megvolt az oka a vidámságnak.
A szobában fekvő férfi igencsak megmozgatta a nővérek fantáziáját. A baleset után hamar elterjedt, hogy a mentővel érkező sebesült igencsak gazdag pasi, aki valahonnan külföldről érkezett. Kíváncsian várták, ám amikor öltöztették, mindnyájuknak felfordult a gyomra.
Ő is segédkezett, és egészen elszörnyedt, hogy a drága ruhák alatt milyen elhanyagolt koszos testet találtak. Rengeteg fertőtlenítő szert elhasználtak. Lehet, hogy sok pénze van, de a szappant biztos nem ismeri! Egy pillanatra fel is vetődött, hogy valaki más, de a mentősök is megerősítették, valóban Kállay Edvárd az. A kisiklott vagonban csak ő volt, és a zakójában is ott volt a pénztárcája.
Az egyik lány szomszédságában lakott a kalauz, aki lelkeseken elmesélt minden apró részletet, még azt is, hogy micsoda karórája volt a férfinak. Betti az órát saját kezűleg húzta le a sérült karról. Bármennyire is hihetetlen, de egy különc emberre találtak, aki a töméntelen pénze ellenére nem kedveli a tisztaságot. A kórházban találkoztak már sok furcsasággal, így ezen is túlléptek.
Egyáltalán nem szoktak szórakozni a betegeken, ám ez a férfi sok viccelődésre, kötekedésre adott okot a nővérek között. Egymásra licitáltak, hogy ki mennyit adna a férfiért, ha az túléli a sérüléseit. Betti lett a nyertes. Tízezer forintot ajánlott fel.
Most, hogy már biztos életben marad, mindenki vele viccelődik. Már az egész osztály úgy emlegeti a férfit, hogy Betti szerelme. Pedig szegényke egy feltrancsírozott roncs, aki csoda, hogy egyáltalán életben maradt.
A férfi nyöszörögni kezdett, de egyetlen hang sem jött ki a torkán.
– Nyugalom! – nyomta vissza a lány gyöngéden a vastagon bekötözött férfit, még rá is mosolygott.
A sebesült kétségbeesetten akart megszólalni, ám egyetlen hang nem jött ki a torkán, csupán keserves nyögdécselés.             
Elkeseredetten igyekezett jelezni, és ezt csak a kezével tehette volna meg. Iszonyú pánik kapta el, amikor meglátta, hogy mindkét keze be van pólyálva, ráadásul olyan mintha két betondarabot emelgetne. A teste vonaglott az ágyon, mindaddig, míg a gyorsan beadott nyugtató hatására ismét el nem aludt.
– Szép álmokat! – közölte ironikus hangnemben a lány, ahogy látta a lecsukódó szemeket. Egy darabig nézte az alvó beteget, elképzelése sem volt, hogy milyen lehet a gézzel eltakart arc.
A professzor szerint vasból van a fickó, mert bár súlyosak a sérülései, de biztosan fel fog épülni. Ennek ellenére Betti nem tudta elképzelni, hogy valaha épp ember lesz belőle. Alapjában véve nagyon sajnálta, és már borzasztóan bánta, hogy belement a buta viccelődésbe.
– Jó napot! – zavarta meg a gondolatait a női hang.
Betti a hang irányába fordult. Pillanatok alatt felmérte az ajtóban toporgó nőket. Az idősebb asszony eleganciája még a magára öltött kórházi köpeny alól is kitűnt, a zöld nylon sapka alól itt-ott kibújtak ősz fürtjei. Az asszonynak kedves, nyugodt arca volt. Betti kedvelte az ilyen elegáns,  szimpatikus idősebb nőket, úgy érezte valamilyen bizalmat sugároznak magukból.
Mellette kissé lemaradva egy fiatal lány pislogott körbe. A lány arcáról sütött az undor. Betti látott már hasonló arckifejezést a látogatóknál. Valószínűleg a gyógyszerek, fertőtlenítők szaga okozza, amit nem mindenki viselt jól.
A szőke lány márkás öltözéke elárulta, hogy egyáltalán nem a szegényebb rétegből származik. Bettinek azonnal szemet szúrt a lány cipője, egész pontosan, ami kilátszott a kórházi papucsból. Annyi is elég volt, hogy megállapítsa az a topánka egy havi fizetésébe kerülne.
Az idősebb asszony végignézett az ágyban fekvő betegen. Szeméből szánalom sugárzott.
 – Ő Edvárd? Úristen! De csúnyán megsebesült! Szegénykém! – lépett a betegágyhoz az ősz hajú asszony.
– Igen, ő Kállay Edvárd – nézett a kórlapra (nem mintha nem tudta volna, hogy az). – Ön rokona, vagy netalán az édesanyja? – kérdezett rá bizonytalanul Betti, mert az elhangzottakból nem igazán tudta megállapítani.
– Nem, dehogy! Én csak a házvezetőnője vagyok a családnak. Ő a húga – mutatott az ajtóban ácsorgó lányra.
– Ó, bocsánat!
– Semmi gond. Hogy van? Meggyógyul? – kérdezett ismét Ildikó, Lea helyett, aki továbbra is minden érzelemtől mentesen ácsorgott az ajtóban.
– A körülményekhez képest elég jól, hamarosan átkerül az osztályra, de többet csak az orvosa tud mondani, én csak nővér vagyok.
– Tudom kedves. Lehetne, hogy külön szobába kerüljön?
– Külön szobába? – akadt meg egy pillanatra Betti, ebben a kórházban nem megszokott kérés. – Ezt nem az én tisztem eldönteni, talán a professzor úr tud segíteni, és ő többet is tud mondani a beteg állapotáról. Jöjjenek, odavezetem önöket – mutatott a kijárati ajtó felé.
– Köszönjük, hogy gondoskodik róla – csúsztatott Ildikó egy bélelt borítékot a nővér zsebébe.
– Nem, ezt nem fogadhatom el! – tiltakozott a nővér, bár magában igencsak megörült az adománynak.
– Tegye csak el. Jól tudom én, hogy milyen kevés fizetést kapnak. Magam is jó pár évig műveltem ezt a hivatást – mosolygott az ősz hajú asszony a lányra.
Betti jóleső érzéssel csúsztatta vissza a zsebébe a borítékot, már csak azért is, mert olyan embertől kapta, aki szintén nővér volt. Bár egyáltalán nem értette, hogy miért a házvezetőnő intézkedik.
Lelkiismeret furdalása sem volt igazán, hiszen a beteg húga egymaga többszörös értéket viselt magán, mint az a pénz a borítékban.
–Tudja, kedves, ezt a szegény fiút –, mutatott az idős asszony a betegre, mintha csak Betti gondolatára válaszolna – egyedül én ismerem, még igen fiatal volt, amikor elhagyta a Kállay házat, Lea is csupán három éves volt.

 

Egy milliomos bőrében – Új kiadás

A tragédia
Az égbolt alján halvány fénysugár jelezte a közeledő reggelt. Néhány koránkelő madár óvatos dalba kezdett, kigúnyolva a kakasok rekedt kukorékolását. A hűvös szellő sejtelmesen susogott. Ebbe a nyugalomba  dübörgött bele hangosan az éjszakai vonat. A fülsiketítően zakatoló kerekek megtörték a csendet, felriasztva az alvó állatokat. A felerősödő szél a vagonok rései között vészjóslóan huhogott. Mindezekkel a zajokkal mit sem törődtek a fülkék mélyén kókadozó utasok. A kopott ülésen elnyújtózva békésen horkolt néhány munkáskülsejű férfi, még a piacra tartó kofák is nyugodtan támaszkodtak a fülke oldalának.
A kalauz is félálomban támolygott fülkéről fülkére, hogy fáradtan rázza fel az alvókat.
Az étkezőkocsi üresen tátongott. A büfések még csak készülődtek az éhező, szomjazó utasokra. Mormogva fogadták a köszöntést, mintha mindenki ballábbal kelt volna fel. A levegőben fura, morcos hangulat, talán mondhatnánk, hogy baljós jelek uralkodtak, de erre senki sem gondolt.
Az első osztály kihaltsága egészen megnyugtatóan hatott a jegykezelő kedélyállapotára. Tekintette végigfutott a párnázott fotelokon, miközben megkönnyebbülten konstatálta, hogy egy lelket sem lát. Csupán a legutolsó fülke egyetlen utasa nyújtotta felé a jegyét. A harmincas férfi merev arccal süllyesztette el az úti okmányait a mellette heverő, gondosan szabályos szögletes formára hajtogatott, zakója zsebébe. A köszönésre csupán egy lekezelő fejbiccentéssel reagált.
A kalauz elhúzta a száját. Ki nem állhatta az ilyen alakokat, amiért átnéztek rajta, mintha üvegből lenne. Azért alaposan felmérte a nem mindennapi utast.
A férfi táskája, kabátja, a drága karórája igencsak márkás volt. A vaskos pénztárcája, amelyben a vonatjegye is volt, hivalkodott a méretével. A kalauz jól látta, hogy dugig van pénzzel.  Nem is értette, hogy mi a fenét keresnek az ilyenek a vonaton, miért nem mennek a saját luxus járgányukkal.
Távolabb érve legyintett egyet a levegőbe. Minek bosszantja magát az ilyen alakok miatt?
A kisváros csendjébe belevisított a vonatfütty. A rövid megállás alatt csupán pár álmos utas kászálódott fel, így néhány  perc és ismét úton voltak.
A városszélén néhány ablakból halvány fény szűrődött ki, a koránkelők álmosan törölték szeműket. Nem volt szükségük órára, nekik a hajnali vonat jelezte a pontos időt.
Távolabb a lámpák fényétől már csak a homoktól szürkére festett bokrok, és egy országút kísérte a vonat útját. Minden olyan tökéletesen nyugodt, egyhangú volt.
Ezt a törékeny nyugalmat egy másodperc alatt kettétörte az iszonyatos hang, akár egy robbanás.
Az irdatlan csattanás hangja azonnal kiverte az álmot a rémült utasok szeméből. Az emberek ijedten ugrottak fel, riadtan tekingettek körbe, de még fel sem foghatták, hogy mi történt, amikor hatalmasat rázkódott a vasúti kocsi és egy szempillantás alatt szétszórta az embereket. Kétségbeesetten kapaszkodtak az ülésekbe, csomagjaikba, szomszédjaikba, ki mibe tudott.
Kintről fékcsikorgás, majd egyre félelmetesebb hangok szűrődtek be. A fények kialudtak, csak a kétségbeesett kiabálás, jajgatás hangja hallatszott mindenfelől.
A vonat egyre lassabban ment, érződött, hogy néhány perc múlva megáll. A földről feltápászkodók ijedtsége is kezdett alábbhagyni, amikor újabb hatalmas rándulást éreztek. A hátsó vagonokban utazók még hallották, ahogy a vonat végében lévő első osztály iszonyú hangerővel az oldalára borul, miközben az összekötő csavarkapocs hatalmas csattanással kettétörik.
A kisiklott vonat első osztálya, szabadságának engedve, a töltés oldalán megpenderülve, egyenesen lerepült a városka legszélső házaihoz. A zuhanás hatására a vagon egyetlen utasa kirepült a darabokra tört ablakon keresztül, és hangos puffanással földet ért.
Néhány másodperc múlva a kisiklott vagon utolérte, és pontosan a férfi teste mellett landolt.
***
Ben fázósan húzta össze magán a szakadt pokrócot. Brunyálnia kellett, de legszívesebben maga alá engedte volna. Mégis az öreg Józsi szavai jutottak eszébe, hogy a kutya sem húgyozik a vackára. Neki az a kuckója, az a szakadt bokor, ahol a sokat látott öreg pokróca alatt hever éppen. Arra persze egyáltalán nem emlékszik, hogyan került a bokor alá. Már csak annyi emléke volt az előző napról, hogy az öreg Józsi nyugdíjat kapott, így, mint mindig, napokig ünnepeltek. Az öreg olyan volt, mintha az apjuk lett volna, a csövesek mind szerették, különösen ezekben a napokban. Mégis csak páran voltak a barátai. A gebe Pisti, akinek mindegy volt, hogy mi van benne, csak egy üveg legyen a szája közelében. A testvérek Marci meg Jani majdnem elválaszthatatlanok voltak, talán azért mert ikrek voltak. Ők mindenen megosztoztak, néha még Julin is. Juli, férfias alkatával, beesett arcával alig tűnt ki közülük, aki távolról szemlélte őket, bizton férfinak nézhette volna. Ők maguk is úgy bántak vele, kivéve Janit, aki mellé éjszakánként bújt, hacsak nem keverte össze a testvérével. Persze ebből sosem csináltak gondot, családon belül maradt.
És ott volt ő, aki egy kissé kirítt közülük. Emlékszik rá, hogy alig akarták befogadni, csak ficsúrként emlegették.
Kapart ő mindig felfele, de a sors mindig lenyomta a mélybe. Ott az otthonban mindig őt mutogatták, mint az árvaház legjobb tanulóját. Milyen büszke volt, amikor megkapta az érettségijét, mégis amikor kikerült…Nem várta egyéb, mint az utca.
Eleinte ment is volna dolgozni, de amikor a lakcímét kérdezték... Nem kellett senkinek sem. Olyankor nem volt más választása. Az ital mindig jó társa volt. Benne sosem kellett csalódnia. Megnyugtatta, elkábította. Most is így történt. Kurva erős volt a bor, és az a pálinka is, együtt rendesen fejbe kólintották. Már csak a pia, és más semmi nem érdekli. Csak annyira volt szüksége, arra a kábulatra, amely megszállta a fejét, és nem engedte gondolkodni.
Régen azt hitte csak néhány napot kell majd az utcán tölteni, de ez lett belőle. Csak a szesz tartja benne az életet.
Nagy nehezen kikászálódott a rongyos pléd alól. Nehezek voltak a léptei, úgy érezte a feje mindjárt elrántja. Fél kézzel maga után húzta az elnyűtt rongyot. Csak alig pár lépést tett meg, hogy egy másik bokrot megöntözzön, amikor a katasztrófa megtörténik. Borgőzös fejjel nézte, ahogy a töltésről egyenesen felé zuhan a hatalmas vagon. A föld megrázkódott a becsapódástól. Ott áll egyik kezével a farkát szorongatva, másikban a rongyos pokrócot, és csupán annyi jutott az eszébe,  még jó, hogy a pokrócot magával hozta, mert a vonat pont ráesett volna.
Kótyagosan húzta fel a zipzárját, majd a szakadt göncöt maga után vonszolva elindult az előtte tornyosuló, összeroncsolódott vonat felé, ami még mindig nyikorgó, recsegő hangokat adott ki magából.
Szétszóródott vasdarabokon botladozott át, másnapos tekintettel pásztázva a környéket, valami használható dolog után kutatva. Még elég sötét volt, így várható volt, hogy valamin átesik, így is történt. Jó nagyot vágódott, mégsem ütötte meg magát, egy test felfogta az ütést. Mintha rúgó lett volna a lábában, úgy ugrott fel a véres testről, de a következő pillanatban már tudta mit kell tennie. A fickón úgyse lehet már segíteni, lehajolt gondosan átkutatva zsebeit, meg is találta amit keresett. Elég vastag volt a tárca, azért még a karóráját is lecsatolta a halott férfinak. Egész jól mutat a karján, állapította meg elismerően a márkás karóráról. A magával hurcolt takarót a hulla testére dobta. Néhány méterrel beljebb bukdácsolt, hátha talál még valamit. Egy zakó hevert a kitört ablaküveg darabjai között. Felemelte, a jó szabású ruhadarab pontosan passzolt a felsőtestére, és a hajnali hűvösben egész melegnek tűnt. Kissé távolabb egy utazótáska hívogatta. Nem sokat vacillált, a tartalmát a földre borította. Csalódottan látta, hogy csak ruhadarabok terültek szét a roncsdarabokon. Gondolkodott egy keveset, ledobálta a ruháit. Kéjesen húzta magára az új ruhadarabokat.
Távolban felhangzott a sziréna hangja, tudta, hogy sietnie kell. Ám meglátott egy szögletes táskát, a szíve nagyot dobbant. Az csak egy laptop táska lehet! A lába máris lódult az értékes csomagért, amikor az előtte tornyosuló fémszörny recsegve-ropogva megindult egyenesen felé. Hegyes vasrúd fordult vele szembe. Minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje a találkozást a gyilkos vasdarabbal. A nyakán érzett iszonyú fájdalom azonban pillanatok alatt elvette az eszméletét.
***
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, és már csak néhány helyen füstölgött a csonkig égett bokorcsoport. A mentőcsapat tétován botladozott a roncsok között, csupán egyetlen testet kerestek. A kalauz már elmondta, hogy szerencsére nem voltak az első osztályon utasok, csupán egy férfi utazott a szerencsétlenül járt vagonban.
Egyikőjük a kocsi oldalán fellépve, a kitört ablakon próbált bekukucskálni a roncs belsejébe, amikor megakadt a szeme a véres ujjakon. Hatalmasat kiáltott. Ugyanakkor, szinte egy időben, hangzott fel a jelzés, a másik test megtalálásáról.
A mentősök készenlétben álltak, ugrásra készen. A töltés aljában heverő férfival hamar végeztek, szerencsétlen ember feketére égett, ott már nem volt mit tenniük, annál inkább az ablakba beszorult férfinál. Iszonyat lassan haladt az idő, míg a tűzoltók nagy nehezen kiszabadították a testet.
A mentőorvos reménytelenül rázta a fejét, mindazok ellenére, hogy sikerült a férfi állapotát stabilizálni.
A környék lakói hamar összecsődültek, mindenki tudni akarta, hogy mi történt. A rendőrök igyekeztek távol tartani a kíváncsi tömeget, ám ennek ellenére pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy az egyetlen túlélő milyen borzalmas állapotban van. A sziréna hangjára többen összeborzongtak, miközben sajnálkozó hangon tárgyalták tovább az eseményeket.
A rendőrautó mellett, egy izgatott vasutas, széles mozdulatokkal ecsetelte a nyomozónak, az általa megtalált sebesült állapotát. A férfinak a felismerhetetlenségig szétroncsolódott a feje, és a keze. Lemondóan legyintett a mentőautó után mutatva.
– Nem marad az életben!
– Hm. Ki tudja – rázta a fejét a középkorú nyomozó.
Zalai hadnagy nem először vett részt közúti balesetek, szerencsétlenségek okának a felkutatásában. Pontosan tudta, hogy a kíváncsi nézelődök között vannak lehetséges szemtanúk, akik sokat segíthetnek az ügy részleteinek megismerésében. Így elindult a bámészkodók felé, hogy még több mindent tudjon meg a baleset okáról, de legfőképpen az egyetlen halott kilétéről. A kalauz, aki túljutott az első ijedtségen, készségesen mesélte a történteket a nézelődőknek, csak akkor hallgatott el, amikor a nyomozó mellé lépett.
– Mondja csak, az a másik férfi is a vonaton utazott?  – tette fel a kérdést Zalai hadnagy. – Nem találtunk nála semmilyen papírt – tette hozzá.
– Nem tudom, én nem láttam ott másik utast – tárta szét a karját a megszeppent jegykezelő, majd rögtön utána keresztet vetett magára. – Jézus! Pont a baleset előtt hagytam el az első osztályt.
– Én sejtem ki lehetett az – szólalt meg a tömegből egy kopott kabátos férfi. A körülötte állók arrébb húzódtak, miközben a férfi közelebb lépett a nyomozóhoz.
– Igen? – nézett a rend őre a láthatólag hajléktalan férfi felé – Ki volt?
– Hát az csak Ben lehetett, ő szokott mindig ott aludni – mutatott a bokrok felé.