egrizsanna összes bejegyzése

Utazz Afrikába! Nyereményjáték szabályzat

A Szív-titkok-könyv játékot hirdet a Szív-titkok-könyv Facebook oldalán az oldal felhasználói számára

Utazz Afrikába!

címmel.

A  játék időtartama: 2018.05.25-2018.06.24

A játék menete:  

Egy kérdésre kell válaszolni. A poszt megosztásával minél több lájkot szerezni a hozzászólásra. A legtöbbet kedvelt hozzászólás nyer.

 

Kik vehetnek részt a játékban?

A játékon azon Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező természetes személyek, felhasználók vehetnek részt, akik csatlakoztak a Szív-titkok-könyv Facebook oldalhoz.

Nyeremények:A résztvevő Játékosok közül 2018. 06. 25-én a legtöbb kedvelést elérő hozzászóló nyereménye Egri Zsanna Egy milliomos bőrében Afrikában című e-könyvét, valamint a Meghívó nászútra és Elveszve Mexikóban nyomtatott könyvet is.

A nyertest e-mailben/Facebook privát üzenetben értesítjük, amelyben a nyeremény átvételének pontos feltételeiről, helyszínéről és határidejéről is tájékoztatást kapnak. A nyertes által megadott személyes adatok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, email-cím elírás stb.) a (szervező ) semmiféle felelősséget nem vállal.

Személyes adatok kezelése:

A játékban való részvételhez a felhasználó egyes Facebook-on megadott adataira van szükség, mely adatok az alkalmazás engedélyezésére való felszólítás előtt részletezve vannak a felhasználó előtt.

Az adatvédelem megegyezik a www.szív-titkok-könyv.hu  webáruház adatvédelmi nyilatkozatában leírtakkal..

A nyertes a játékban való részvételével hozzájárul, hogy a Szív-titkok-könyv a nyertes személyi adatait és személyes jellegű információit (név, állandó lakcím) díjmentesen nyilvántartásba vegye és a jelen nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára a jövőben is díjmentesen kezelje a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben foglalt célból, valamint marketingtevékenysége és a Nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára. További harmadik személyeknek a Szív-titkok-könyv ezen információkat nem adja tovább. A Szív-titkok-könyv kötelezettséget vállal arra, hogy a résztvevők személyes adatait a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával kezeli.

Kik nem vehetnek részt a játékban?

A játékban nem vehetnek részt a Szív-titkok-könyv munkatársai.

A játék szervezője az esetleges hibás, valótlan regisztrációkért felelősséget nem vállal. Az előírttól eltérő formátumú regisztrációk helyességének elbírálására a jogot a játék szervezője fenntartja magának.

A nyeremények készpénzre nem válthatók.

A Szív-titkok-könyv fenntartja magának a jogot jelen Játékszabály módosítására illetve kiegészítésére.

NAIH szám bekérése folyamatban.

Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.

This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by or associated with, Facebook.

 

 

Victoria Green: Valter és Vivien II. kötet

Prológus
Vivien

Szerencsés lánynak éreztem magam. Mint kiderült, Valternak hatalmas szíve van! Minden rossz ellenére, amit elkövettem ellene, képes volt megbocsájtani. Messzemenően nem ezt érdemeltem volna. Szokták mondani, az igaz szerelem képes minden akadályt legyűrni. Na, a mienk pont ilyen volt! A mi szerelmünk kapott hideget, meleget, de leginkább hideget, és a legtöbbet sajnos én okoztam. Nem vagyok rá büszke.
A kapcsolatunk elején nagy volt a bizonytalanság részemről, próbáltam hinni neki, de a sok negatív benyomás, ami ért, elbizonytalanított. Valter kezdetektől fogva azt vallotta, hogy nem ő ölte meg legjobb barátját, Nimródot. Mégis elítélték, és az időnkénti agresszív viselkedése is arra utalt, hogy nem ártatlan. Összezavart.
Szerencsére az igazság győzött, és Valter ártatlanságára hivatalosan is fény derült. Arra, hogy ez miként következett be, nem szívesen emlékeztem. Sajnos hoztam olyan rossz döntéseket az életemben, amit lehet, hogy soha nem fogok tudni jóvátenni. Örökre nyomot hagyott a lelkemen, és talán csak tengernyi idő lesz képes arra, hogy elhalványítsa.

1. Fejezet

Vivien

A langyos víz finoman simogatta a bőrömet, ahogy a szivacsból kisajtolva végig csorgott rajtam. Valter újra a kádba merítette a szivacsot, majd kiemelve a mellemre csöpögtette belőle a vizet. A fürdőhabot szép lassan eltávolította róla, így szabadon meredeztek a mellbimbóim. Látványuktól Valter vágyakozva a fülembe sóhajtott.
– Imádom őket. Olyan gyönyörűek – suttogta, és hangjától libabőrbe borult a karom. Mély sóhaj kíséretében behunytam a szememet, és átadtam magamat a kéjnek, amit Valter ujjai okoztak. Gyengéden ingerelte keményre duzzadt mellbimbóimat, játszott velük, bennem pedig fokozatosan kelt életre a szexuális vágy. Megnyaltam alsó ajkamat, és fejemet a vállára döntöttem, úgy élveztem tovább kényeztetését. Egy percre sem hagyta abba, én pedig lassan elveszítettem a fejemet. Önkéntelenül nyögtem fel egyik vadabb érintésétől.
A nyakamat csókolta, mialatt ujjai lecsúsztak a mellemről a vízbe, és megérintették a legérzékenyebb pontomat. Hogyan tudja ilyen érzékien csinálni? Alig ért hozzám, de már az orgazmusom határát súrolta. Egész testem reszketett. Elvesztem az érzékiség világában. Finoman körözött a csiklómon, miközben nyelvével a nyakamat masszírozta. Akartam, hogy a számba hatoljon, és nyelve vad táncot lejtsen az enyémmel, de annyira élveztem simogatását, hogy képtelen voltam oldalra fordítani a fejem. Teljesen az uralma alá vont. A szenvedély, amit percek alatt kihozott belőlem, semmissé foszlatta az akaratomat.
Férfiassága keményen nyomódott a hátamnak, ami még inkább felizgatott. Meg akartam érinteni, ízlelni, a számba venni. Valter sóhajaira vágytam, ahogy a gyönyör felé sodrom őt.
Már pusztán ennek gondolatától felrobbantam. Lábaimat reszketve szorítottam össze, de Valter nem hagyta magát egykönnyen. Tovább ingerelt, én pedig a fürdőszoba csendjébe sikoltottam. Túlontúl érzékennyé váltam.
– Csendesebben, szépségem! – hallottam a fülemben felcsendülni hangját.
– Nem megy, ha ilyen jól csinálod! – emeltem fel a fejem, és néztem vágytól égő barna szemébe.
– Most te következel! – jelentettem ki huncut mosollyal az ajkamon, miközben tenyeremet végighúztam a mellkasán. – Állj fel, kérlek!
Valter elutasítóan csóválta a fejét. – Felizgattál – magyarázta.
– De hisz’ hozzád sem értem! – nevettem. Valter kilépett a kádból, és megragadta a kezemet. Én is kimásztam, majd sietve követtem őt a hálószobába. Egyenesen az ágyhoz húzott. – Pusztán a látványod olyan izgató, hogy ha most még a száddal kezdesz el játszani rajtam, biztosan nem jutunk el az ágyig. Én viszont most keményen a magamévá akarlak tenni! – hadarta, miközben az óvszert kotorászta elő a fiókból.
– Értettem… – feleltem kislányos hangon, az ágy szélén ülve. Valter széttépte a zacskót, és kiszedte belőle a gumit. Én leugrottam az ágyról, és elé siettem.
– Várj! Hadd csináljam én! – Alsó ajkamba haraptam, miközben kikaptam kezéből a gumit, és letérdeltem. Ő lepislantott rám, lélegzete felgyorsult, túlfűtött vággyal nézte végig, hogyan csúsztatom merev, vérrel telített férfiasságára a gumit.
– Ah, Vivien! Kicsinálsz! – sóhajtotta, majd hónom alá nyúlt, és felhúzott a földről. Háttal dőltem le a puha franciaágyra. Valter fölém magasodott, lábával szétnyitotta az enyémet, és közéjük helyezkedett. A számba csókolt, nyelvével mélyre hatolt, miközben vadul és hirtelen csapódott belém. Felsikoltottam az érzéstől, ahogy teljesen kitöltött. Újra eggyé váltunk. Szerelmünk vad szenvedéllyé alakult, és semmi sem csillapíthatta. Az árral sodródtunk, körülöttünk minden lángba borult. Mindenütt a forróság, és mérhetetlen boldogság. Testünk szinkronban mozgott, a hátam ívben megfeszült döféseitől. A szobában nem lehetett mást hallani, csak az ágy ritmusos recsegését, és édes élvezésünk dallamát. – Őrülten szeretlek, Vivien! – hallottam meg ziháló hangját.
– Én is szeretlek! Örökké! – válaszoltam, bár erősen kellett koncentrálnom a szavaimra, mert közben nem lassított. Kezével végigsimított melleimen, majd finoman rájuk csapott. Örömittas nyögéssel díjaztam tettét. Ő a szájába vette az egyiket, és mámorító érzést keltve nyalta és szívta a mellbimbómat. Fekete hajába markoltam, jelezve, mennyire élvezem azt, amit csinál. Megragadta a kezemet, és a fejem fölé tolta. Nyakába vette a lábaimat, ismét fölém magasodott egész testével. Még mélyebbre jutott, és minden döfésével az orgazmus felé lökött. Hangosan élveztem el alatta, testem vonaglott. Ő a plédbe markolt, miközben a csúcsra jutott. Kimerülten dőlt mellém az ágyba. Percekig csak heves zihálásunkra figyeltünk, mely fokozatosan váltott normális ritmusra. Majd mikor kellőképpen magunkhoz tértünk, egymásra néztünk. Valter széles vigyorral az arcán csúszott oda hozzám. Összebújtunk, és élveztük a meghitt pillanatot.

Valter
                – Valter! – hallottam Vivien kiáltását. Nem akartam most rá figyelni. Sokkal fontosabb volt az, hogy ezt a görényt, itt előttem, kicsináljam. Már el is képzeltem hogyan szúrom a kést a torkába. Nem érdekelt a börtönbüntetés. Vivien Dénest választotta! Hiába figyelmeztettem arra, hogy kicsoda. Nem hitt nekem. Én viszont nem fogom hagyni, hogy Nimród gyilkosa szabadon garázdálkodjon, és élje kis életét a szerelmem oldalán! Inkább leülök húsz-harminc évet a sitten, mint hogy ez a senkiházi tovább rontsa itt a levegőt!
– Ne bántsd őt, kérlek! Visszamegyek hozzád, csak hagyd ezt abba! – kiáltott újra a szerelmem.
Visszajön hozzám? Az ígéretét hallva szívem hatalmasat dobbant. Még a levegő is megrekedt a tüdőmben. Biztos jól hallottam? Feléje fordultam, amit nagyon rosszul tettem, mert Dénes azonnal kihasználta az alkalmat, és kicsavarta a kést a kezemből. Alig volt időm mozdulni, Dénes keményen állon vágott egy alulról jövő ökölcsapással. A fogaim durván összekoccantak, szédülve billentem hátra. Éreztem, hogy a gravitáció lehúzza a testemet, és megragadtam Dénest. Ha én zuhanok, akkor szépen tartson velem! Korántsem akartam meghalni, így a híd korlátja után kaptam. Oldalra pillantva viszont sajnálattal láttam, hogy Dénesnek is sikerült megkapaszkodnia. A francba! Igazán lezuhanhatott volna! Dühösen néztünk egymásra, majd megpróbáltuk felhúzni magunkat. Reménytelen próbálkozásnak bizonyult. Annyit küzdöttünk egymással, hogy teljesen kimerültünk. Vivien megjelenése a hídon reményt ültetett a szívembe.
Mégis megúszom. Eljött értem, hogy megmentsen. De mikor áthajolt a korláton, mindkettőnket fel akart húzni. Nem lehet ennyire hülye! Dénes veszélyt jelent mindenkire! Minek akarja megmenteni? Miért nem tud bízni bennem?!
Vivien hiába próbálkozott, erőtlen karjával ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Egyszerre csak egyikünket lesz képes felhúzni. Ezzel még nem is volt probléma, de az idő vasfoga igen meggyötörte a hidat, és egy szívből jövő reccsenéssel jelezte felénk, hogy hármunkat nem sokáig képes megtartani. Dénes figyelmeztette is erre Vivient, aki ekkor már teljesen magán kívül volt a pániktól.
– Segítsen valaki! – kiabálta a távolba, tehetetlenségében könnyei az arcát áztatták. Segíteni akartam neki a döntésben, ezért a kezébe adtam az életemet.
– Húzz fel, Vivi! – kértem, de ekkor megláttam valamit a szemében, amitől riadtan dobbant a szívem.
– Bocsáss meg! – nyögte ki elkínzottan. Én hatalmasra nyílt szemekkel meredtem rá. Kérni akartam, hogy ne tegye, de ahogy kimondta szavait, már el is engedte a kezemet.
– Vivien! – ordítottam, és a becsapódástól való félelmem dió nagyságúra zsugorította a gyomromat. A szívem elviselhetetlenül zakatolt. Vivien döntése miszlikbe szakított belülről. Szerencsére a szenvedésem nem tartott sokáig, mert pillanatok alatt becsapódtam. Az életem minden fájdalmával együtt örökre elillant.

Egri Zsanna: Egy milliomos bőrében Afrikában

Irány Afrika!

–Meg fognak ölni, fiam!
A szavak elszálltak a szélben. Ildikó némán meredt a távozók után. Szavaira senki nem válaszolt, csak egy vonatfütty sikított fel a távolban. Bennel és Bettivel elindult a vonat.
Ben szótlanul bámult ki az ablakon. A vonat hangja visszaidézte a múltat. A töltés aljában eltöltött éjszakákat, és azt a hajnalt, amikor a vagon lezuhant mellé. Sápadtan gondolt a pillanatra, amikor minden megváltozott. Ott zakatolt benne a kérdés: ki is ő tulajdonképpen? Csöves vagy a milliomos? Csóró vagy gazdag? Kinek az életét kellene élnie?
Szemben vele a gyönyörűséges szerelme, és egyenesen Dél-Afrikába tartanak. Mi ez, ha nem csoda? Egy jel, hogy folytatnia kell! Egy másik ember életét élni, és elfelejteni a hajléktalan múltat.
Betti szótlanul fürkészte a férfi arcát.
–Edvárd... – akadt el a hangja. – Akkor most hogyan is hívjalak?  Bennek? Benjáminnak? Edvárdnak?
–Hívj, ahogy akarsz – vonta közelebb a lányt, megcsókolta az ajkát. – Csak szeress!
–Szeretlek, te bolond! De, nem tudlak Benjáminnak hívni. Olyan fura! Nekem Edvárd maradsz.
–Most már az vagyok.
–Dehogyis! Ő meghalt balesetben.
–Így is volt, de nézd! – nyúlt a zsebébe. – Az útlevelem Kállay Edvárd névre szól. Ki más lennék? Különben is, külföldön senki nem fogja kétségbe vonni.
–Jaj, nem jó ez így! – tördelte a kezét Betti. – Mégis be kellett volna menni a rendőrségre.
–Megőrültél? Börtönbe zártak volna. Különben is, Kis Benjámin meghalt, eltemették.
–Baj lesz belőle! Rá fognak jönni.
–Ugyan! Ki jönne rá? Nyugodj meg, édes! Én vagyok Kállay Edvárd, a milliomos – húzta ki magát önelégülten.
–Várj csak! – kapott a fejéhez Betti. – Te pénzt loptál tőlük?
Ben arca elszürkült. Sosem gondolta, hogy ennyire rosszul eshet, ha tolvajnak nézik. Régen ez nem jelentett gondot, hiszen gyakran megesett, hogy egy-két dolgot elcsent a boltokból. Az utcán talált értékkel sem rohant a talált tárgyak osztályára.
–Mit képzelsz rólam! – csattant fel. – A pénzért megdolgoztam. Nem bízol bennem? Vagy megbántad, hogy velem jöttél? – hajtotta le a fejét.
–Nem, kedves, csak félek – súgta Betti.
–Nincs mitől, megvédelek mindig, mindenhol! Soha nem hagynám, hogy bántsanak!
–Megígéred?
–Igen.
–És akkor most elmondod, hova megyünk és mit fogunk csinálni?
–Nem is tudom – hajtotta le a fejét. – Van kint egy magyar család, Tóthék, ők majd segítenek.
–Hol fogunk lakni? Mi lesz velünk?
Ben széttárta a két kezét. Amikor Betti elhagyta, már nem érdekelte az afrikai utazás, nem tervezte a jövőt. Minden mindegy volt.
–Micsoda! Nem tudod?
–Mondom, hogy a Tóth család segít. Van egy bérelt lakásuk. Itt a címűk – vett ki egy papírlapot a tárcájából. – Csak jut egy szoba nekünk. Majd lesz valahogy!
–Edvárd, így nem lehet! Elutazunk több ezer kilométert és nem tudjuk miért, hova, minek?
–Ugyan már! Legyél egy kicsit kalandvágyó! Meglátod, nagyon jó lesz!
–Nem is tudom – nézett elkomorulva Ben szemébe.
Jó lesz! Hidd el! – biztatta Ben.
Afrikában
Ben és Betti, mint két elveszett gyermek, úgy kapaszkodtak egymásba. Szédültek a kavargó tömegtől, tétován tekingettek körbe.
–Most hova menjünk? – nézett Benre Betti.
Ben mogorván bámult maga elé. Ebben a pillanatban tudatosult benne, mennyire átgondolatlanul vágott neki a nagy kalandnak. Már nem volt visszaút.
–Keresünk taxit, és elmegyünk ahhoz a magyar családhoz, várnak ránk.
–Nézd! – rángatta meg Betti a karját, fejével intett egy fekete férfi felé. Az idegen kezében tartott táblán jól olvasható volt a név: Edvárd Kállay.
–Ez meg hogy lehet? – kerekedett el Ben szeme.
–Nem mondtad, hogy elénk jönnek.
–Nem is volt róla szó, csak a címüket adták meg.
–Akkor nem is biztos, hogy ők küldték ide?
–A francba! Ha már értünk jöttek, miért ne mehetnénk?ragadta meg Betti kezét. –Gyerünk!
–De, nem is ismerjük, az a férfit! Nem is biztos, hogy ránk vár.
–Ugyan! Nem hinném, hogy rajtam kívül még egy Kállay Edvárd lenne itt – nevetett fel Ben a gondolatra.
–Edvárd, ne menjünk, nekem ez nem tetszik!
–Ne légy buta! Ez egy remek alkalom, lehet mégis Tóth Laci küldte. Tudod, akikkel beszéltem – rángatta magával Bettit, aki megadóan követte.
Ben abban a pillanatban eldöntötte: ha a sors így akarta, akkor bizony marad a milliomos bőrében. Mennyivel könnyebb így!
Mikor a férfihoz értek, Ben határozottan nyújtotta a kezét, és gyönge angolsággal üdvözölte. Hátrahőkölt a hirtelen rázúduló idegen szavaktól. A férfi afrikans nyelven beszélt, és kézzel-lábbal mutogatva a kijárat felé tessékelte őket, egyenesen egy fekete limuzinhoz.  Ben köpni – nyelni nem tudott.
–Látod, kedves, minden kialakul! – mosolygott Bettire, aki egyre idegesebben tekingetett körbe, de mielőtt tiltakozni lett volna ideje, Ben karjánál fogva betolta az autóba, majd maga is bebújt mellé. 
–Edvárd, ki küldhette ezt az autót? Azt mondtad, hogy az a család bérelt lakásban él. Miből lenne nekik ilyen autójuk?
Ben csak a vállát húzogatta.
–Biztos kölcsön kérték.
Ben még mindig nem fogta fel. Mi történik vele? Egyik pillanatról a másikra valóra válnak az álmai. Ott ül mellette egy gyönyörű szőke nő, és egy luxusautó suhan velük.
Semmiképpen sem akarta elrontani ezt a fantasztikus pillanatot holmi kétkedéssel, egyszerűen csak élvezni akarta. Maga mögött hagyta hajléktalan létét, és azt is, ami utána következett. Új életet akart kezdeni, és ami most vele történik, határozottan jó.
A vonatbaleset örökre megváltoztatta az életét, és ő azt a jövőt akarta, amely Kállay Edvárdra vár.
Vajon milyen ember lehetett az igazi Edvárd? Sokat tudott a férfiról, de inkább csak az üzleti ügyeiről. Hiába hackelte meg a laptopját, a magánéletéről semmit nem talált. Nem is érdekelte, amit tudott elég volt, hogy elhitesse, ő a Kállay vagyon egyik örököse. Bár az a hír, hogy valahol Afrikában él egy nő, aki Kállay felesége volt... Az egy kicsit megzavarta.
Az élet mégis a legszebbet adta neki. Szerelmet, boldogságot. Ezt az érzést nem akarta elveszíteni, azzal, hogy visszafordul vagy feladja magát.
–Edvárd, félek!
–Mitől, kicsim? Nem lopnak el bennünket, főleg nem egy ilyen autóval – cirógatta meg a lány arcát.
Betti lemondóan bámult ki a limuzin lehúzott ablakán, nézte, ahogy az autópálya túloldalán időnként elsuhannak mellettük az autók. Hátranézett a távolodó repülőtér felé. Mögöttük egy bordó színű autó buzgón próbálta leelőzni a mellettük haladó ezüstszínű furgont. – Mintha otthon lennénk, itt sem engedik el egymást – figyelte a két jármű viaskodását. A kisteherautó továbbra is szomszédságukban száguldott.
Betti elmélyülten olvasta a virágszállító oldalán lévő szöveget. TON-KIN FLORIST. Hátrafordította a fejét, felnézett a platóra, ahol színes virágok sorakoztak. Mindez pár másodperc volt, ahogy visszafordult, elállt a lélegzete. Egy pisztolycső meredt rá a teherautó ablakából. Egyszerűen képtelen volt megszólalni, csak nyöszörögni tudott. 
Ben nem figyelt Bettire, némán bámult az ellenkező irányba. Az elkövetkező jövőjükre gondolt. Hogyan tudná használni azt a pénzt, ami a számláján van? Vajon mire elég? Talán csak néhány hónapra, vagy akár egy évre is. Először bérel egy lakást, és munkát is fog keresni. Ettől egy kicsit bizakodóbbá vált. Betti felé fordult, hogy a gondolatait elmondja.
Betti sápadtan meredt ki az ablakon, teste remegett, majd hatalmasat sikított. Ben ijedten kapott a szívéhez.
–A frászt hozod rám! Mi...  kiáltott fel, de a mondatot már nem tudta befejezni.
Mintha villám csapott volna le a szomszédságukban, a mellettük haladó furgon megpördült.
 Ben szemével követte. A furgon keresztbefordulva megállt az autópálya közepén, háta mögött egy bordó Mazda beletekeredett a szalagkorlátba.
Sofőrjük lassított. Néhány másodperc múlva a karambolozó autók ajtaja kinyílt, az utasok kiszálltak. Ben felsóhajtott, már nem is látszott olyan komolynak a baleset. A limuzin vezetője is csak legyintett, majd beletaposott a gázpedálba. Egyedül Betti zokogott hisztérikusan.
–Úristen! Meg akartak ölni!
–Ugyan már! Ez csak egy koccanás, két autó összeszaladt. Még csak hozzánk sem értek.
–Pisztoly volt náluk!
–Ugyan! Képzelődsz, kicsim!
–De, láttam...
–Kérlek, ne hisztizz! Mindenben a rosszat látod, engedd el magad! Élvezd a kényelmet! Afrikában vagyunk, itt nem ismer senki – ölelte át Betti vállát, aki tovább szipogott.
Betti lehajtotta a fejét. – Tényleg a képzeletem játszott velem? Vagy valaki csak vicces kedvében volt? Ki akarna minket megölni? – Nem tudom. Lehet, rosszul láttam – nézett fel Benre.
–Túlzottan aggódsz! Rémképeket látsz, nincs itt semmilyen veszély. A legrosszabb, ami történhet, hogy rájönnek, nem azok vagyunk, akinek gondolnak.
–És akkor mi lesz? Kidobnak az autóból?
–Menet közben biztos nem, csak ha megállunk – nevetett Ben. – Akkor majd legfeljebb kifizetjük a fuvart.
–Miből?
–Van pénzem, ne izgulj! Mondtam, hogy milliomos vagyok.
–De...
–Mi a picsa! – kiáltott fel Ben elfeledkezve a jó modorról. – Ez meg mi?

Egy milliomos bőrében

A tragédia

Az égbolt alján halvány fénysugárral érkezett a reggel. Madárdal kelt versenyre a kakasok rekedt kukorékolásával. Tökéletes volt a nyugalom, míg a hajnali vonat be nem futott az állomásra. A kerekek csikorogva lassítottak a rozoga állomásépület előtt. A fülkék mélyén munkásemberek és piaci kofák szenderegtek, a kalauz is félálomban támolygott fülkéről fülkére. Egy nyitott ablakon kísértetiesen süvített be a szél, felborzolva a jegykezelő kedélyállapotát. Rossz érzés kerítette hatalmába, dühösen rángatta fel az ablakot.
Már csak az utolsó vagon volt hátra. Az első osztály üresen kongott, sok dolgot nem adott a jegykezelőnek, csupán a legutolsó fülkében talált utast. A harmincas férfi merev arccal tekintett a belépő kalauzra.  A köszönésre csupán egy lekezelő fejbiccentéssel válaszolt.
A kalauz elhúzta a száját. Ki nem állhatta az ilyen alakokat, átnéztek rajta, mintha üvegből lenne.
A férfi ráérősen nyúlt a zakója felé. A karján megcsillanó a karóra felkeltette a kalauz kíváncsiságát. Óvatosan odapislogott. – Aranyból lenne? 
 Az utas elővette vaskos pénztárcáját, hivalkodóan nyitotta ki, majd két ujjal kicsippentette a vonatjegyet. Úgy nyújtotta a várakozó jegykezelő felé, hogy egy pillantást sem vetett rá. A kalauz szeme megakadt a nyitott buksza láttán, amelyből jókora köteg pénz villant elő.
–Tessék – tolta a férfi orra alá a lekezelt jegyet, aki még a fejét sem fordította felé. – További jó utat! – köszönt el udvariasan.
Tulajdonképpen meg sem lepődött, hogy válaszra sem méltatta az idegen.
Nem is értette, hogy mi a fenét keresnek az ilyenek a vonaton, miért nem mennek a saját autójukkal, mert az ilyeneknek biztosan van.
Távolabb érve legyintett egyet a levegőbe. Minek bosszantja magát az ilyen alakok miatt?
Ránézett az órájára, de már a vonatfütty is jelezte, megérkeztek a következő állomásra. Leszállt a vonatról, de mivel sem leszálló, sem felszálló nem volt, előre baktatott az első kocsiba. Néhány perc után ismét úton voltak, maguk mögött hagyva a vasútállomás fényeit.
A városszélén néhány ablakból halvány fény szűrődött ki, a korán kelőknek a hajnali vonat jelezte a pontos időt.
Távolabb a lámpák fényétől már csak sötét bokorcsoport, és egy országút kísérte a vonat útját. Minden tökéletesen nyugodt volt.
Ezt a nyugalmat egy másodperc alatt törte ketté az iszonyatos hang.
A csattanás hangja azonnal kiverte az álmot az utasok szeméből. Ijedten ugráltak fel, de még fel sem foghatták, hogy mi történt, amikor hatalmasat rázkódott a vasúti kocsi. Az emberek a kapaszkodók után kapkodtak, de néhányan így is a padlóra zuhantak, vagy visszaestek az ülésre. Kintről fékcsikorgás hallatszott. A fények kialudtak, csak a kiabálás, jajgatás hangja hallatszott mindenfelől.
A vonat hatalmasat rándulással megállt. Az utolsó vagon ráfutott a szerelvényre, az összekötő csavarkapocs egyetlen reccsenéssel kettétört. A vonat végére csatolt első osztály döndülve az oldalára fordult. Egyetlen utasa, az arany karórás férfi rongybabaként zuhant ki az ablakon, egyenesen a töltés aljába. Néhány másodperc múlva a vagon lebukfencezett, és megállt az utasa mellett.
***
Ben dideregve húzta össze magán a szakadt pokrócot. Brunyálnia kellett, de legszívesebben maga alá engedte volna. Az öreg Józsi szavai jutottak eszébe, a kutya sem hugyozik a vackára. Alulról bámulta a bokrot, nem emlékezett rá, hogyan került alá. Az öreg Józsi nyugdíjat kapott, azt ünnepelték már két napja. Az öreg olyan, mintha az apjuk lenne. A csövesek mind szerették, különösen, amikor pénzt kapott. Józsinak mégis alig voltak a barátai, csak ők öten. A gebe Pisti, akinek csak az számított, hogy üveg legyen a szája közelében. Néha észre sem vette, hogy üres flakont szorongat. Ott volt még Marci meg Jani, az ikrek. Ők mindenen megosztoztak, még Julin is.
Juli, férfias alkatával, és beesett arcával alig tűnt ki közülük. Aki távolról szemlélte férfinak nézhette. Egyedül Jani bánt vele nőként, így szívesen bújt mellé éjszakánként... Néha megesett, hogy Juli Marci paplanja alá tévedt, de ebből sosem csináltak gondot.
És ott volt Ben, aki egy kissé kirítt közülük. Alig akarták befogadni, csak ficsúrként emlegették.
Bent elfogta a keserűség. Kapart ő felfele, de a sors mindig lenyomta a mélybe. Az otthonban csak őt mutogatták, mint az árvaház legjobb tanulóját. Milyen büszke volt, amikor leérettségizett, mégis amikor kikerült az intézet falai közül, és lejárt az otthon támogatása, az albérletét is felmondták… nem várta más, csak az utca. Elment volna dolgozni, de amikor a lakcímét kérdezték, nem tudott mit mondai. Kinek is kellene egy hajléktalan? Azután már nem volt választása, csúszott egyre lejjebb. Az ital mindig jó társa volt, megnyugtatta, elkábította, nem engedte gondolkodni, erre volt szüksége.
 Előző este is így történt. Kurva erős volt a bor és a pálinka, együtt rendesen fejbe kólintották.
Régen azt hitte csak néhány napot kell majd az utcán tölteni, de nem így történt. Sokszor gondolt arra, nem ér semmit az élete, nincs jövője, semmije sincs.
Megrázta magát, és nagy nehezen kikászálódott a rongyos pléd alól. Nehezek voltak a léptei. A feje sajgott, gyomra kavargott. Fél kézzel maga után húzta az ócska pokrócot. Csak alig pár lépést tett meg, hogy egy másik bokrot megöntözzön, amikor megdöndült a föld. Borgőzös fejjel nézte amint a töltésen sebesen közeledik felé a hatalmas vagon. A föld megrázkódott a becsapódástól, a környéket porfelhő lepte be.
Ben megkövülten állt, egyik kezével a farkát szorongatta, másikban a rongyos takarót. Az járt a fejében, jó, hogy a pokrócot magával hozta, mert a vonat pont ráesett volna.
Kótyagosan húzta fel a cipzárját, majd a szakadt plédet még mindig maga után vonszolva elindult a nyikorgó roncs felé. Szétszóródott vasdarabokon botladozott át, másnapos tekintettel pásztázta a környéket. A szürkületben alig látott, remélte, talál valami használhatót.
–A rohadt életbe! – akadt be a lába valamibe. Nagyot nyekkent, és valami puhára esett. Közvetlen közelről bámult egy hulla fennakadt szemébe. – Mi a tököm! – pattant fel a véres testről. Még a szája is tátva maradt, és hirtelen azt sem tudta mit csináljon. De a következő pillanatban már tudta mit kell tennie. – A fickón úgysem lehet már segíteni! – hajolt le. Gondosan átkutatta a férfi zsebeit. Csalódottan állapította meg, hogy azok teljesen üresek.
Sercegő hangra lett figyelmes. A vagonból kiszakadt vezeték felparázslott. A hirtelen jött fényben meglátta a csillogó karórát. Arca felderült. Egyáltalán nem zavarta, hogy egy halott karjáról rángatta le, azonnal a sajátjára húzta. Elégedetten szemlélte, még a nadrágja oldalán ki is fényesítette, így legalább a vérfoltok is eltűntek.
A magával hurcolt takarót a hullára dobta. Néhány méterrel közelebb bukdácsolt a vonathoz, hátha talál még valamit. Egy zakó hevert a kitört ablaküveg darabjai között. Felemelte, a ruhadarab pontosan passzolt a felsőtestére.
–Baszd ki! – emelte ki a zsebből a pénztárcát. – Azt a kurva! Hú, de vastag volt a pali! – meredt vigyorogva a köteg pénzre.
Gyorsan körbenézett, nem látja-e valaki. Rajta kívül egy lélek sem volt a közelben.
Vészjósló csend telepedett a környékre. A szürkületben csak az égő vezeték parázslott, bevilágítva a vagon egy részét, és egy sötét színű utazótáskát. Ben nem sokat vacillált, két lépéssel a csomag mellett termett, tartalmát kiborította, csak ruhadarabok terültek szét a földön. Nem sokat gondolkodott, ledobálta a ruháit. Szélsebesen kapkodta magára a földön heverő ruhákat. Pontosan ráillettek a testére, még gyorsan felkapta a zakót, aminek a zsebébe süllyesztette a megszerzett tárcát, pénzzel, iratokkal együtt.
Távolban felhangzott egy sziréna hangja, tudta, sietnie kell. Utolsó pillanatban meglátott egy szögletes táskát, a szíve nagyot dobbant. Az csak egy laptop táska lehet. Sietve ugrott oda, felkapta, majd egyetlen lendülettel megfordult, hogy elmeneküljön. Túl késő volt.
Recsegve ingott meg a fölé magasodó fémszörny. Hatalmas pofont kapott egy kiszakadó ajtótól. Tehetetlenül zuhant be a vagon alá egyenesen egy földmélyedésbe. Másodpercek töredéke alatt fordult a szerelvény, és ugyanolyan hirtelen temette maga alá. Ben már csak annyit látott, hogy egy vasrúd egyenesen felé tart. Megfeszítette a testét, minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje a találkozást a gyilkos vasdarabbal. A fejét még időben elrántotta, de a nyakát ért ütéstől elvette az eszméletét.
A földet ért vagonból lángok törtek fel.
***
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, ami már csak néhány helyen füstölgött. A mentőcsapat tüzetesen átvizsgálta a roncsot és a környéket, túlélőket kerestek, bár a kalauz elmondása szerint, egyetlen emberre számíthattak. Néhány vasúti szakember is velük tartott. Egyikőjük a kocsi oldalán fellépve a kitört ablakon próbált bekukucskálni a roncs belsejébe, és már távozni készült, amikor megakadt a szeme a vagon alól kivillanó véres ujjakon. Hatalmasat kiáltott. Ugyanabban a pillanatban hangzott fel a jelzés a másik test megtalálásáról.
A mentősök futva tartottak a töltés aljában heverő férfihoz, de már nem volt mit tenniük, szerencsétlen ember feketére égett. A másik csapat mentős a vagon alá szorult férfihoz sietett, őt a földmélyedés megvédte a tűztől. A tűzoltók is hamar odaértek, keményen dolgoztak mire sikerült  kiszabadítani a testet.
Sikeresen stabilizálták a sérült állapotát, a mentőorvos mégis kétkedően rázta a fejét.
A környék lakói hamar összecsődültek, feszült csöndbe figyelték a mentőautót, amely nem mozdult a helyszínről.
–Na, itt már baj van! – szólalt meg egy idős asszony.
–Az biztos! Ha ennyi ideje dolgoznak a szerencsétlenen...– kontrázott egy másik.
Pár kíváncsi ember közelebb merészkedett a helyszínhez, rá sem hederítve a rendőrségi helyszínelő szalagra. Néhány marcona rendőr igyekezett távolabb tartani az embereket, akik kitartóan lesték a nyüzsgő mentőcsapatot, helyszínelőket.
A rendőrautó mellett a sérült megtalálója széles mozdulatokkal ecsetelte egy nyomozónak az általa megtalált sebesült állapotát.
–Istenem! Én még nem láttam ilyet, annak a szerencsétlennek az arca olyan volt, mint a darált hús – rázkódott meg a férfi. – De még a karja is fel volt szecskázva, nem is beszélve a vállába fúródott vasdarabról – legyintett a mentőautó után. – Nem marad az életben!
–Hm. Ki tudja. Nem vagyunk orvosok – rázta a fejét a középkorú nyomozó, majd elindult a bámészkodók felé.
–Hadnagy úr – szólt utána az egyik közrendőr. – A megégett áldozatnál nem találtunk semmilyen iratot.
–Naná! Biztos elégett – intett és folytatta az útját.
 Zalai őrnagy nem először vett részt közúti szerencsétlenségek okának a felderítésében. Pontosan tudta, hogy a nézelődök között vannak lehetséges szemtanúk, akik sokat segíthetnek az ügy részleteinek felderítésében.
A kalauz, aki addigra túljutott az első ijedtségen, készségesen mesélte a történteket a nézelődőknek, csak akkor hallgatott el, amikor a nyomozó nekiszegezte a kérdést.
–Mondja csak, az a másik férfi is a vonaton utazott? 
–Nem, biztosan nem, csak egy utas volt – tárta szét a karját a jegykezelő, majd keresztet vetett. – Jézus! Pont a baleset előtt hagytam el az első osztályt.
–Én tudom – szólalt meg a tömegből egy kopott kabátos férfi. A körülötte állókat félrelökve közelebb lépett a nyomozóhoz.
–Igen? – nézett Zalai a hajléktalanra. – Ki volt?
–Hát az csak Ben lehetett, ő szokott a töltés lábánál aludni.
–Milyen Ben? Mi a vezetékneve?
–Fogalmam sincs, mindenki így ismerte, de hívták Ficsúrnak is. A szállón biztos tudják a nevét, elég gyakran bejárt oda, mindig a masina mellett ült.
–Miféle masina?.
–Hát, valami számítógép vagy micsoda – csuklotta a nyomozó arcába. Zalai kénytelen volt hátrébb lépni, ahogy arcába csapott az alkoholos lehelet. A férfiból ráadásul tömény bűz is áradt, nadrágján sötétlő foltok jelezték a szag eredetét.
–Biztos benne, hogy az a Ben volt? – faggatta tovább.
–Ja, ő volt. Bármilyen részeg volt, odáig mindig el tudott mászni – böfögte a férfi, majd se szó, se beszéd hátat fordított és elvonult.
Zalai néhány mondatot firkantott a noteszébe, majd később felkeresi a hajléktalan szállót. Még visszament a roncshoz. Kollégái már az egyik rendőrautó oldalát támasztották. Lemondóan integettek felé, hogy ott már nem talál semmit. Ami igaz is volt, a tűz minden nyomot eltüntetett. A műszaki szakemberek a maradék roncsdarabokat begyűjtötték, a későbbi elemzések majd kimutatják a baleset okát.
–Mekkora mázlija volt a palinak, hogy odáig nem ért el a tűz, mert ő is ropogósra sült volna, mint az a szerencsétlen csöves. – állapította meg. Elindult az autója felé, csak a telefoncsörgés megállította. – A központ az – intett a többieknek. – Kállay Edvárdnak hívják a fickót, valami menő üzletember. Honnan jött? – kérdezett rá a diszpécserre. – Micsoda?  Dél–Afrikából?  Az apja temetésére?
–Az apja temetésére? – ismételte az egyik nyomozó. – Egy kissé elkésett, mert az már egy hónapja meghalt. Ismerem a Kállay családot. Övék az a fuvarozó cég az Északi–soron.
–Biztos az örökségért jött – vágott közbe egy másik rendőr.
–Nem hinném. – szólt közbe egy másik rendőr. – A sógorom magánnyomozó, őt bízta meg a család a fickó felkutatásával. Nem sok mindent mondott, csak annyit, hogy tényleg Dél-Afrikában talált rá, és állítólag egy vagon pénze van. Biztos gyémánttal foglalkozik.
Zalai felhúzta a vállát, nem érdekelte a szerencsétlen magánélete. Intett a többieknek, hogy indulhatnak vissza.

Szerelmes gyilkos 4. rész

Előző nyom: Gabi ajkán bordó rúzs van, de a táskájában vörös színű.

4.rész

–Helló! – libbent be az ajtón egy szőke fiatal nő, kezében egy kisebb paksamétát lengetve.  – Gyorsak voltunk. Itt van a helyszíni szemle jegyzőkönyve.
–Ó, de jó! –kapta ki Zsolt a kezéből a frissen gépelt lapokat. – Kösz, édes! – mosolygott a távozó nő után.
–Édes? Házinyúlra vadászol? – bazsalygott Andrea.
–Ugyan! Térjünk rá a munkára, mert egy hétig sem végzünk – terítette az asztalra az anyagot. Mindketten elmerülten olvastak, miközben akaratlanul is közelebb került a testük. Mintha egyre melegebb lett volna a szobában. Andrea zavartan húzódott arrább, majd hangosan felnevetett.
–Te, ezek össze-vissza nyalták a poharakat! Még az üvegek száján is ott vannak az ajaklenyomatok, üvegenként legalább három.
–Az semmi! Láttad milyen nyomokat találtak a nyakkendőn? – röhögött hangosan Zsolt. – Rúzs és széklet.
–Pfuj! Mit csináltak ezek?!
Zsolt nem válaszolt, mert egészen más kötötte le a figyelmét.
–Nézd! Megjött a holtestekről a kép. Nézzük csak! –lapozott bele a jegyzőkönyvbe. – Csak egy kés van. A doki szerint is ugyanazzal a késsel végezhetek az áldozatokkal. Így biztos vagyok benne, csak egyetlen gyilkost kell keresnünk. Itt nekünk viszont négy gyanúsítottunk van.
–Érdekes! – vágott közbe Andrea. – egészen közel fekszenek az áldozatok, ráadásul egymással szemben. Mintha még halálukban is összetartoznának. Sőt! Fogják egymás kezét.
–Gondolod, hogy haláluk után elmozdították őket? – vakarta meg a fejét Zsolt.
–Nem tudom. Tegnap Valentin nap volt. Lehet, valamelyik agyament összetolta őket. Szólj át a helyszínelő csoportnak, hogy ők nem láttak-e erre utaló jeleket. Utána kezdjük meg a kihallgatást, és szerintem ezzel a Gabriellával indítsunk. Túl sok jel mutat felé. A rúzs színe... Ráadásul csak az ő táskáját látom a helyszíni fotón, és az egész viselkedése teljes zavarodottságra utal. Mint aki megjátssza magát.
–Igen, nekem is feltűnt a száján az a ronda bordó rúzs, de a táskájában mégis vörös van – mutatott a monitorra Zsolt, miközben füléhez emelte telefonját.
***
A szőke szépség feszélyezve lépett be a nyomozópáros irodájába.
–Krabiszky Gabriella? – nézett rá szigorú tekintettel Zsolt.
–Igen. Én öltem meg mind a kettőt – hadarta azonnal a vallomását.
A két nyomozó meghökkenve nézett rá.
–Miért tett ilyet?
–Mert az a kis ribanc kikezdett a barátommal.
–És Conor Malone mit ártott magának?
–Akadályozott a pályámon.
–És ezért meg kellett ölnie őket? – rázta a fejét Andrea, egy szavát sem hitte el a lánynak.
–Nagyon sokat ittam – fordult bíborvörösbe a lány arca.
–Hogyan végzett az áldozatokkal?
–Ö..Ö... Azt hiszem, Conort fejbe vágtam egy üveggel – hallgatott el egy rövid időre. – Úgy rémlik Alizt is ugyanazzal ütöttem meg. Mindketten a földre estek – tört ki a zokogás Gabiból.
Andrea és Zsolt egymásra néztek, némán rázták a fejüket, és vártak, míg lecsillapodik a gyanúsított.
–Miért van vörös rúzs a táskájában?
–Tessék?
–A száján bordó rúzs van, a táskájában pedig vérvörös.
–Ó! ­– kapott a szájához. – Ez nem az én rúzsom, csak próbálgattuk egymásét. Van ennek jelentősége?
–Nem – rázta a fejét Zsolt. – Még felteszek néhány kérdést, és utána átkísértetjük a fogdába.
–Börtönbe kell mennem?
–Nem, csak negyvennyolc órára bent tartjuk, míg tisztázzuk az ügyet. A bűnösségéről a bíróság dönt, amennyiben átadjuk az ügyét – válaszolt Zsolt.
Néhány általános kérdés elhangzása után elvezették a szőke lányt. Következett a barát, Sámson meghallgatása.
A férfi nyúzott arccal lépett be a szobába, száját összeszorította úgy nézett kihallgatóira.
Andrea szeme végigsiklott a férfi testén, akinek a halványkék ingje az éjszaka viszontagságai ellenére még mindig makulátlannak látszott. A széles váll, a dagadó izmok vonzották a szemet. Andrea szeme is pillanatok alatt odaragadt. A másodpercnyi mustra után Zsoltra tekintett, aki rosszallóan rázta a fejét, és azonnal belevágott a közepébe.
–Mesélne nekünk az elmúlt éjszakáról?
–Nem sok mindent tudok mondani. Nem szoktam inni, teljesen kiütött a pia, így nem emlékszem semmire sem.
–Akkor miért állította, hogy maga ölte meg a két áldozatot?
–Khm. Csak halványan emlékszem – helyesbített. Fejét leszegte és dacosan bámulta a szoba bal oldali szegletét.
–Megölt két embert, és csak ennyi? – szólt közbe Andrea. – Miért és hogyan tette?
A férfi felemelte a fejét és égszínkék szemével egyenesen a rendőrlány szemébe mélyedt. Andrea elkapta a tekintetét.
–Az a férfi, az a Conor sértegette Gabit. Dühös lettem, és nekiestem az ír fickó nyakának. Sajnálom, de az ital elvette az eszem, elfelejtkeztem az erőmről. Megfojtottam szerencsétlent – hajtotta a fejét a tenyerébe.
Zsolt elvigyorodott, de hamar visszafogta magát, és komolyságot erőltetett az arcára.
–És miért kellett megölni a lányt?
–Nem is tudom, alig emlékszem. Úgy rémlik, hogy hozzám vágta a cipőjét, meg kiabált valamit, nekem meg elborult az agyam, és ráborítottam az asztalt.
–Azt a nagy tölgyfaasztalt? – ámult el Andrea.
–És utána mit csinált? – faggatta tovább Zsolt.
–Azt hiszem, kimentem a konyhába, utána nem emlékszem semmire. Reggel a konyha padlóján találtak rám a rendőrök, és ők mondták, hogy Aliz is meghalt. Én öltem meg, azzal a nehéz asztallal – sóhajtott egy óriásit Sámson, és ismét a tenyerébe temetkezett.
A két nyomozó összenézett, Zsolt szája sarkában ott bujkált egy huncut mosoly.
–Nekem nincs több kérdésem. Egyelőre őt is küldjük a fogdába – intett Andrea felé. – Folytassuk a többiekkel.







 

Szerelmes gyilkos – Eddig megjelent részletek.

 1. rész

Gróf Zsolt hadnagy erősen vakarta a fejét. Már sok mindent megélt, de ilyenről még csak nem is hallott.
A konyhapult mellett két fiatal pár kornyadozott. A szőke és vörös lány még mindig holtsápadtan kapaszkodott a pultba. Szemük körül durva karikák ékeskedtek, az éjszakai tivornyának köszönhetően. Mellettük két férfi ült kómás tekintettel, mint akiknek fogalma sincs arról, mi történik körülöttük.
Zsolt köszörült egyet a torkán, de mielőtt bármit mondhatott volna, nyílt az ajtó. A belépő kolléga láttán felderült az arca. Andrea a kapitányság egyetlen női nyomozója volt, aki ráadásul könnyedén oldotta meg a legcsavarosabb ügyeket is. Zsolt boldogan irányította nappali felé, ahol már végeztek a műszakiak.
A látvány lehangoló volt.
A földön egymás mellett egy női és férfi holtest feküdt, mindketten terjedelmes vértócsában.
–Lehet tudni, kik az áldozatok?
–A lány modell, a fiú pedig a barátja – nyitotta ki a noteszét Zsolt. – Tóth Aliz és Conor Malone. Ír a fickó, és a lány barátja. Egyelőre nem sok mindent tudok róluk, annál többet a kintiekről.
–Ők a tanúk? – intett Andrea a konyha felé.
–Nem, ők az elkövetők.
–Viccelsz? Együtt ölték meg őket?
–Azt nem tudom, de külön-külön mindegyik magára vállalta. Szerintem fogalmuk sincs mi történhetett. Tudod, összejött bulizni három párocska... És, ez a végeredmény – mutatott a hullák felé.
–Kik ezek az emberek?
–A magas vékony fickó –, vette elő Zsolt a laptopját. – egy ír férfi PAUL, a férfi áldozat barátja. A másik Kovács SÁMSON, egy felkapott modell.
–Nem nagyon látszik rajta, hogy az lenne – húzta el a száját a nyomozólány.
–Egy ilyen éjszaka után? Te sem lennél ilyen fitt – vigyorgott Zsolt.
–Igaz, a lányok is elég nyúzottak.
–Ja – folytatta Zsolt. –A nők közül a szőke Krabiszky GABI, valami modelliskola tulajdonos. A vörös lány LOLA .... Nocsak! – vigyorodott el Zsolt, érdekes a múltja.
–Érdekes? Miért?
–Prosti volt a kis aranyos.
–Ez egyáltalán nem vicces – mérgelődött Andrea. – Gyere, inkább nézzünk szét, hátha találunk valamilyen nyomot.
Az asztalon egyenletesen elosztva öt különböző színű pohár, ugyanannyi borosüveg, és még egy üres palack hevert az asztal alatt.
–Mindegyik megivott egy üveggel? – csodálkozott el a lány.
–Ezek szerint.
–Várj csak! Itt valami nem stimmel! – kiáltott fel Andrea.
1.nyom: eggyel kevesebb pohár van.

2. rész
Zsolt gumikesztyűt halászott ki a zsebéből, a kezére húzta, és óvatosan felemelte az egyik poharat az asztalról.
‒ Elképzelhető, hogy azért van egy pohárral kevesebb, mint ahányan itt mulattak az éjjel, mert ebből többen is ittak? Látok rajta rúzsos és rúzs nélküli ajaknyomot is.
Andrea közelebb hajolt az asztal lapjához, és azonnal megcáfolta a férfi elméletét:
‒ Ebből a pohárból is legalább ketten ittak ‒ emelte az ujját a hozzá legközelebb lévőre. ‒ Két nő bizonyosan.
Most már Zsolt is látta, hogy az említett poháron kétféle színben pompáztak az ajaklenyomatok. Egyúttal az is tudatosult benne, hogy a három nő ajkát a vörös más-más árnyalata díszíti. A kolléganője arca felé emelte a kezében lévő poharat.
‒ Vizsgáltassuk meg az összeset!
‒ Tedd oda vissza, ahonnan elvetted! ‒ mondta Andrea. ‒ Támadt egy ötletem.
Zsolt engedelmeskedett, Andrea pedig találomra behívta az egyik gyanúsítottat.
‒ Ön Paul, igaz? Árulja el nekünk a vezeték nevét is, kérem!
‒ Namara. Paul Mac Namara vagyok.
‒ Melyik az ön pohara?
Paul lenézett a nyomozónőre, majd, mintha kegyet gyakorolna, az asztalhoz lépdelt, és rábökött az egyikre.
‒ Ezen női rúzsnyomok is vannak ‒ mutatott rá Zsolt a mélybordó foltra.
‒ Attól ez még az enyém.
‒ Hogy hihetsz neki, amikor számos más részletre nem emlékszik? ‒ súgta Andreának a társa, félrevonva őt a tanú mellől.
‒ Hidd el, sok részeggel volt már dolgom. Ezek két dologra mindig emlékeznek: hogy hová tették le a poharukat, és hogy merre induljanak hazafelé.
A nyomozópáros visszasétált az asztalhoz, Zsolt elgondolkozva vakargatta az állát.
‒ Tehát ön itt állt? ‒ kérdezte, mire Paul bólintott. ‒ És ki állt maga mellett?
A gyanúsított szeme összeszűkült az erőlködéstől, mégsem jutott sokra.
‒ Nem is tudom. Talán Lola.
‒ Vele osztotta meg a poharát?
Mielőtt válaszolhatott volna, a fejfájásosokra oly jellemző hunyorgással Gabi lépett a szobába. Szőke haja és világos bőre ellenpontjaként bordó ajka táncolni látszott, ahogy megszólalt:
‒ Mindannyiunknak szüksége lenne némi aszpirinre. Részemről az ügyvédről is szívesen lemondok cserébe, ha elmulasztja valaki a lüktetést az agyamban.
Ekkor érkezett meg a halottkém, a mindig morcos, zárkózott Dr. Zuker.
‒ Szép napot, Cuki! ‒ üdvözölte a nyomozópáros. Kórusuk hallatán a zömök férfi elhúzta a száját, és köszönésképpen hümmögött valamit.
Vigyázva, hogy a helyszínt össze ne tapossa, gyors, kimért mozgással a hulláknál termett, és melléjük guggolt.
‒ Mit mond, doki? ‒ ringatta meg pajkosan a csípőjét Andrea Dr. Zuker előtt, amitől Zsoltot megmagyarázhatatlan féltékenység lepte meg.
‒ Azt ‒ felelte a halottkém ‒, hogy micsoda szerencséjük van, amiért én kaptam ezt az ügyet.
‒ Persze! Maga nélkül tehetetlenek lennénk ‒ zsörtölődött Zsolt
2.nyom: Gabi ivott Paul poharából (bordó rúzsnyom)
  1. rész.
‒ Rendben ‒ csapta össze a tenyerét Zsolt. ‒ Az egész kompániát bevisszük az kapitányságra, picit regenerálódnak, aztán folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ilyen állapotban nem sokra megyünk velük.
‒ Legalább a helyszínelők nyugodtan dolgozhatnak ‒ értett egyet Andrea.
Cuki doktor sajnálkozva nézett Andrea, pontosabban a nyomozónő feneke után.
A kapitányságon ellátták gyógyszerrel a gyanúsítottakat, egy kanapékkal és fotelekkel bebútorozott, csupa ablak szobába vezették őket, rájuk zárták az ajtót, és hagyták, hadd pihenjék ki magukat. Kisvártatva Colon horkolásától visszhangzott az egész helyiség.
Andrea belesett a reluxák résein át.
‒ El sem hiszem, hogy a többiek képesek aludni ebben a ricsajban.
‒ Na, hallod? Ennyi pia meg gyógyszer után! ‒ állt meg mögötte Zsolt, aki éppen őt kereste. ­‒ Átküldte a helyszíni fotós az első felvételeit.
‒ Lássuk! ‒ dörzsölte össze a tenyerét Andrea.
Zsolt lehuppant a számítógépe elé, de ügyelt arra, hogy a nőnek is helyet adjon. Andrea gurulós székbe ült, és pipiskedő léptekkel kollégája mellé gördült.
Zsolt megnyitotta a fájlt. Tizenhat kép jelent meg a képernyőn mozaikos elrendezésben. Lejjebb lépdelt a listán, és miután megállapította, hogy első körben húsz kép érkezett, egyesével megnyitotta őket.
Az első képen a poharak és üvegek ismert kompozíciója látszott. Még azelőtt készült, hogy bezacskózták volna valamennyit a labor számára. Még két kép ábrázolta az asztalon lévő tárgyakat más-más szögben, aztán a bulizók holmija következet, szintén több oldalról fényképezve. Volt közöttük kibomlott nyakkendő bordós-barnás folttal; fél pár női cipő; nyitott bicska, amelyen nem volt szemmel látható szennyeződés; egy földön heverő, nyitott női táska, benne szemfesték, vörös rúzs, kulcskarika, amelyre legalább négy kulcsot fűztek, na, meg egy plasztik igazolvány, melynek színei elárulták, hogy a tulajdonosa magyar, de az írást nem lehetett elolvasni rajta. Egy újabb képen ugyanez a táska volt látható szerencsésebb szögből fotózva. Ezen már annyit ki lehetett betűzni, hogy a kártya bizonyos …elláé.
‒ A hullákról egy sincs? ‒ biggyesztette le a száját Andrea.
‒ Idővel a többi kép is befut. Addig éppen elég munkát ad ez a néhány.
3. nyom: Gabi ajkán bordó a rúzs, de a táskájában vörös van.

4.rész

–Helló! – libbent be az ajtón egy szőke fiatal nő, kezében egy kisebb paksamétát lengetve.  – Gyorsak voltunk. Itt van a helyszíni szemle jegyzőkönyve.
–Ó, de jó! –kapta ki Zsolt a kezéből a frissen gépelt lapokat. – Kösz, édes! – mosolygott a távozó nő után.
–Édes? Házinyúlra vadászol? – bazsalygott Andrea.
–Ugyan! Térjünk rá a munkára, mert egy hétig sem végzünk – terítette az asztalra az anyagot. Mindketten elmerülten olvastak, miközben akaratlanul is közelebb került a testük. Mintha egyre melegebb lett volna a szobában. Andrea zavartan húzódott arrább, majd hangosan felnevetett.
–Te, ezek össze-vissza nyalták a poharakat! Még az üvegek száján is ott vannak az ajaklenyomatok, üvegenként legalább három.
–Az semmi! Láttad milyen nyomokat találtak a nyakkendőn? – röhögött hangosan Zsolt. – Rúzs és széklet.
–Pfuj! Mit csináltak ezek?!
Zsolt nem válaszolt, mert egészen más kötötte le a figyelmét.
–Nézd! Megjött a holtestekről a kép. Nézzük csak! –lapozott bele a jegyzőkönyvbe. – Csak egy kés van. A doki szerint is ugyanazzal a késsel végezhetek az áldozatokkal. Így biztos vagyok benne, csak egyetlen gyilkos kell keresnünk. Itt nekünk viszont négy gyanúsítottunk van.
–Érdekes! – vágott közbe Andrea. – egészen közel fekszenek az áldozatok, ráadásul egymással szemben. Mintha még halálukban is összetartoznának. Sőt! Fogják egymás kezét.
–Gondolod, hogy haláluk után elmozdították őket? – vakarta meg a fejét Zsolt.
–Nem tudom. Tegnap Valentin nap volt. Lehet, valamelyik agyament összetolta őket. Szólj át a helyszínelő csoportnak, hogy ők nem láttak-e erre utaló jeleket. Utána kezdjük meg a kihallgatást, és szerintem ezzel a Gabriellával indítsunk. Túl sok jel mutat felé. A rúzs színe... Ráadásul csak az ő táskáját látom a helyszíni fotón, és az egész viselkedése teljes zavarodottságra utal. Mint aki megjátssza magát.
–Igen, nekem is feltűnt a száján az a ronda bordó rúzs, de a táskájában mégis vörös van – mutatott a monitorra Zsolt, miközben füléhez emelte telefonját.
***
A szőke szépség feszélyezve lépett be a nyomozópáros irodájába.
–Krabiszky Gabriella? – nézett rá szigorú tekintettel Zsolt.
–Igen. Én öltem meg mind a kettőt – hadarta azonnal a vallomását.
A két nyomozó meghökkenve nézett rá.
–Miért tett ilyet?
–Mert az a kis ribanc kikezdett a barátommal.
–És Conor Malone mit ártott magának?
–Akadályozott a pályámon.
–És ezért meg kellett ölnie őket? – rázta a fejét Andrea, egy szavát sem hitte el a lánynak.
–Nagyon sokat ittam – fordult bíborvörösbe a lány arca.
–Hogyan végzett az áldozatokkal?
–Ö..Ö... Azt hiszem, Conort fejbe vágtam egy üveggel – hallgatott el egy rövid időre. – Úgy rémlik Alizt is ugyanazzal ütöttem meg. Mindketten a földre estek – tört ki a zokogás Gabiból.
Andrea és Zsolt egymásra néztek, némán rázták a fejüket, és vártak, míg lecsillapodik a gyanúsított.
–Miért van vörös rúzs a táskájában?
–Tessék?
–A száján bordó rúzs van, a táskájában pedig vérvörös.
–Ó! ­– kapott a szájához. – Ez nem az én rúzsom, csak próbálgattuk egymásét. Van ennek jelentősége?
–Nem – rázta a fejét Zsolt. – Még felteszek néhány kérdést, és utána átkísértetjük a fogdába.
–Börtönbe kell mennem?
–Nem, csak negyvennyolc órára bent tartjuk, míg tisztázzuk az ügyet. A bűnösségéről a bíróság dönt, amennyiben átadjuk az ügyét – válaszolt Zsolt.
Néhány általános kérdés elhangzása után elvezették a szőke lányt. Következett a barát, Sámson meghallgatása.
A férfi nyúzott arccal lépett be a szobába, száját összeszorította úgy nézett kihallgatóira.
Andrea szeme végigsiklott a férfi testén, akinek a halványkék ingje az éjszaka viszontagságai ellenére még mindig makulátlannak látszott. A széles váll, a dagadó izmok vonzották a szemet. Andrea szeme is pillanatok alatt odaragadt. A másodpercnyi mustra után Zsoltra tekintett, aki rosszallóan rázta a fejét, és azonnal belevágott a közepébe.
–Mesélne nekünk az elmúlt éjszakáról?
–Nem sok mindent tudok mondani. Nem szoktam inni, teljesen kiütött a pia, így nem emlékszem semmire sem.
–Akkor miért állította, hogy maga ölte meg a két áldozatot?
–Khm. Csak halványan emlékszem – helyesbített. Fejét leszegte és dacosan bámulta a szoba bal oldali szegletét.
–Megölt két embert, és csak ennyi? – szólt közbe Andrea. – Miért és hogyan tette?
A férfi felemelte a fejét és égszínkék szemével egyenesen a rendőrlány szemébe mélyedt. Andrea elkapta a tekintetét.
–Az a férfi, az a Conor sértegette Gabit. Dühös lettem, és nekiestem az ír fickó nyakának. Sajnálom, de az ital elvette az eszem, elfelejtkeztem az erőmről. Megfojtottam szerencsétlent – hajtotta a fejét a tenyerébe.
Zsolt elvigyorodott, de hamar visszafogta magát, és komolyságot erőltetett az arcára.
–És miért kellett megölni a lányt?
–Nem is tudom, alig emlékszem. Úgy rémlik, hogy hozzám vágta a cipőjét, meg kiabált valamit, nekem meg elborult az agyam, és ráborítottam az asztalt.
–Azt a nagy tölgyfaasztalt? – ámult el Andrea.
–És utána mit csinált? – faggatta tovább Zsolt.
–Azt hiszem kimentem a konyhába, utána nem emlékszem semmire. Reggel a konyha padlóján találtak rám a rendőrök, és ők mondták, hogy Aliz is meghalt. Én öltem meg, azzal a nehéz asztallal – sóhajtott egy óriásit Sámson, és ismét a tenyerébe temetkezett.
A két nyomozó összenézett, Zsolt szája sarkában ott bujkált egy huncut mosoly.
–Nekem nincs több kérdésem. Egyelőre őt is küldjük a fogdába – intett Andrea felé. – Folytassuk a többiekkel.
5. rész
‒ Nagyon sajnálom, amit tettem ‒ sóhajtotta Lola lehorgasztott fejjel. ‒ Ha iszom, kissé meggondolatlan vagyok. Ezért is iszom olyan ritkán egyetlen pohárkánál többet. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre. Olyan szépen alakulta az este, de amikor Paul eltűnt egy időre, Alíz és Colon rajtam kezdte köszörülni a nyelvét. Konkrétabban a múltamon. Gondolom, utána néztek már, miből éltem korábban.
Zsolt ismét, most már ki tudja hányadszor, végigmérte a nőt. Valahogy hihetetlennek tűnt számára, hogy valaha is a testét árulta. Lolánál még Andrea is prostisabb volt, bár ehhez az érzéshez bizonyára sokat hozzáadott Zsolt nem is olyan régi féltékenységi rohama.
‒ Pontosan mi történt? ‒ kérdezte.
Lola megrögzötten bámulta a padlót.
‒ Nem emlékszem szóról-szóra, inkább csak a benyomások maradtak meg. Alíz viccelődött, hogy engem az isten is modellnek teremtett, mert az alkatom is megvan hozzá, és az utat is fényesre tudom térdelni magam előtt. Colon meg adta alá a lovat. Totál kihoztak a sodromból, és végeztem mindkettővel.
‒ Mégis hogyan?
‒ A gondolat erejével.
‒ Megismételné? ‒ szólt közbe Andrea.
‒ A halálukat akartam, és meghaltak.
‒ Ha a gondolattal ölni lehetne, sokkal több ügyünk lenne a mostaninál.
Lola rájuk nézett. Vörösre sírt szemei körül mély barázdák ültek.
‒ Mondja ezt Alíznak és Colonnak.
A két nyomozó lemondóan nézett össze.
‒ Vigyék a fogdába! ‒ mondta a férfi, pusztán azért, mert a másik két kihallgatott is ott várta az ügy fejleményeit.
Andreával átsétáltak a szomszédos kihallgatóba, ahol már várta őket Paul.
‒ Kizárásos alapon ő a mi emberünk ‒ mondta a nyomozónő.
‒ Várjuk ki a végét! Ritka idióta ügy ez.
Beléptek. Paul bűnbánó arccal nézett fel rájuk.
‒ A barátnője elmondása szerint ‒ kezdett bele Andrea ‒ maga otthagyta a társaságot egy időre. ‒ Paul bólintott, ő folytatta: ‒ Hol volt ön az alatt az idő alatt?
‒ Rosszul lettem, és a mosdóba mentem.
‒ Az italtól?
‒ Nem. Alíz és Conor, a két áldozat, sértegette a barátnőmet, amitől én bepöccentem, és mindkettőt agyonszúrtam. Amikor ráeszméltem, hogy megöltem a barátainkat, rosszul lettem, és ki kellett mennem, ha nem akartam összehányni a szobát.
‒ Értem ‒ mondta zavarodottan Andrea, aztán az őr felé fordult. ‒ Vezesse el!
Zsolton is látszott a tanácstalanság.
‒ Nem tudom, mit szívtak ezek, de én olyat nem kérek.
Folytatásban fény derül mindenre.

	

Minden rajtad múlik! – akció

Szabályzat

A Szív-titkok-könyv akciót hirdet a Szív-titkok-könyv Facebook oldalán az oldal felhasználói számára

Rajtad múlik címmel.

A  játék időtartama: 2018. 01.12 – 2018. 01.14-ig

A játék menete:  

 

A Kiadó több könyvrészletet tölt fel a facebook oldalára.

Az “A” jelölésű könyvrészletben egy kód található

A “B” jelölésű részletben annak a könyvnek a címe, amelyre a kedvezmény érvényesíthető.

A kedvezmény 2018.01.14-ig vehető igénybe a Szív-titkok könyv webshopban.

 

Kik vehetnek részt a játékban?

A játékon azon Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező természetes személyek, felhasználók vehetnek részt, akik csatlakoztak a Szív-titkok-könyv kiadó Facebook oldalhoz.

A kedvezmény igénybevétele: Bárki igénybe veheti

 

Személyes adatok kezelése:

A játékban való részvételhez a felhasználó egyes Facebook-on megadott adataira van szükség, mely adatok az alkalmazás engedélyezésére való felszólítás előtt részletezve vannak a felhasználó előtt.

A nyertes a játékban való részvételével hozzájárul, hogy a Szív-titkok-könyv a nyertes személyi adatait és személyes jellegű információit (név, állandó lakcím) díjmentesen nyilvántartásba vegye és a jelen nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára a jövőben is díjmentesen kezelje a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben foglalt célból, valamint marketingtevékenysége és a Nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára. További harmadik személyeknek a Szív-titkok-könyv ezen információkat nem adja tovább. A Szív-titkok-könyv kötelezettséget vállal arra, hogy a résztvevők személyes adatait a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával kezeli.

Kik nem vehetnek részt a játékban?

A játékban nem vehetnek részt a Szív-titkok-könyv munkatársai.

A játék szervezője az esetleges hibás, valótlan regisztrációkért felelősséget nem vállal. Az előírttól eltérő formátumú regisztrációk helyességének elbírálására a jogot a játék szervezője fenntartja magának.

Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.

This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by or associated with, Facebook.

 

 

Találd ki a keresztnevet 2. heti megfejtés

4.  Megfejtés: JIMMY

Hallie Nadal: Több titoknyi távolság

Izgalmas krimi, jó sok csavarral, itt olvashatsz bele.

 

 

5. Megfejtés: ÁGNES

Egri Zsanna: Az Ördög lánya 1.

Mi történik, ha egy magyar rendőrlány arab országban csali lesz? Részletet itt olvashatsz.

 

6. Megfejtés: ANDRÁS

Egri Zsanna: elveszve Mexikóban

Kibe szeret bele az elveszett lány Mexikóban? Egy mexikói férfiba, vagy netalán egy magyarba? Vagy mégis az eltűnt kedvese után vágyódik?

Részletet itt olvashatsz.

 

Victoria Green: Valter és Vivien -részlet

Prológus
2008. Székesfehérvár
A csendes vasárnapi reggelen egy rendőrautó járőrözött Székesfehérvár utcáin. Kora hajnalban a forgalom csekély volt. Az üres utcán ráérősen gurult a pirosra váltott lámpa alá a járgány. Oldalsó ablakát leengedték, és egy összegyúrt rágógumit hajítottak ki rajta.
– Tényleg muszáj ezt? – szólt rá a vezető ülésnél ülő idősebb férfi.
– Bocs, apa! Legközelebb kidobom egy kukába – viccelődött a fiatalabbik rendőr.
– Ne szemtelenkedj velem az első napodon! – szólt rá szigorúan a felettese. Az anyósülésen ülő, miután látta, a társa nem vevő a poénjaira, vigyorgását abbahagyta, majd komolyra váltan bólintott.
A lámpa először sárgára, majd zöldre váltott. A vasárnap reggeli csendjét egy vérfagyasztó kiáltás hasította fel. Bár a lámpa zölden világított már, a rendőrautó mégsem indult el.
A két rendőr a kiáltás forrását kereste az autóból, és mikor megtalálták, nem akartak hinni a szemüknek.
– Azt a kurva… – reagálta le az idősebbik férfi, és már ugrott is ki az autóból, hogy a csomagtartóból kikapja a tűzálló takarót. Társa ennél lassabban tudta megemészteni a látványt. Álmában sem gondolta volna, hogy az első napján ilyet kell átélnie. A zebrán egy lángokba borult fiatal fiú szaladt üvöltözve, végül a kíntól az autójuk előtt esett össze.
– Gyere és segíts! – hallotta felettesét.
A férfi odaszaladt az égő testhez, és befedte a takaróval. A tűz ropogásának hangja megszűnt, helyébe gyomorforgató sistergés hallatszott, ami a szénné égett bőrből fakadt. A fiatal fiú reszketett, mint a nyárfalevél, ruhája teljesen leégett, csak a cipője maradt meg a lábán. Haja, szemöldöke eltűnt. Riadt szemével a két rendőrt figyelte.
– Hívd a mentőket! – förmedt az idősebb férfi a társára, mikor meglátta, hogy az csak az áldozatot figyelte. A szag elviselhetetlen volt. Égett hús és bőr szag terjengett a levegőben. Míg az ifjonc rendőr a mentősökkel beszélt, addig felettese újra az áldozathoz fordult.
– Ki tette ezt veled fiam?
A reszkető test sokkos állapotban volt. Csak nézte a rendőrt, majd szólásra nyitotta száját, de hang nem hagyta el ajkát.
– Mond ki a nevét, és egy életre lecsukjuk azt a rohadékot!
– Valter – nyöszörögte az áldozat alig hallhatóan. A rendőrnek közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy meghallja a nevet. Közben nem vett levegőt, mert már az ő gyomra sem tudta bevenni az égett test szagát.
– A teljes nevét! – kérte, de válasz már nem érkezett, csak egy halk sóhajtás, mint mikor a haldokló a lelkét leheli ki.
A reszketés abba maradt, a fiú szeme pedig örökre lecsukódott.
1.Fejezet
2013. Szeptember
Vivien

A világ legédesebb gyermekét tartottam a kezemben! Gyönyörű barna szemét az anyukájától, a szőkésbarna haját pedig az apukájától örökölte. Sosem hittem volna, hogy egy napon még fogok bárkit ezen a néven szólítani: Pálfi Zsolt. Kimondani ezt a nevet egyszerre volt félelmetes és örömteli. Az oka ennek évekkel ezelőttre nyúlik vissza. Pontosabban négy évvel ezelőtt a nővérem első nagy szerelme volt, akit Pálfi Zsoltnak hívtak, életét vesztette egy autóbalesetben. Borzalmas időszak volt mindenki számára. És most, mintha az unokaöcsémben újjászületett volna.
Ha látogatóba jöttek a nővéremék, és a pici Zsoltika meglátott, a vigyora azonnal az arcára ragadt. Eleinte jókat nevettünk ezen, mára már mindenki megszokta, csak egyedül én nem. Olyan szépséges mosolya volt, hogy átragadt rám, és én sem tudtam tovább komoly fejet vágni. Rajongott értem a Zsoltika, és én is imádtam őt. Most is kacagott a kezemben, ahogy a magasba emeltem. Apró kezeivel megérintette az arcomat, majd a levegőben összecsapta tenyerét. Élvezte, ha vele játszottam. A távozáskor mindig hatalmas sírás lett, mert nem szeretett elbúcsúzni tőlem. A szívem szakadt meg ilyenkor érte. De tudtam, hogy egy héten belül újra ölelhetem, mert több részt hétvégente szoktak jönni hozzánk.
Anyukám egészen az autójukig kísérte őket, de nekem erre most nem volt időm. Készülődnöm kellett az esti bulihoz. A nővérem azonnal megértette. Ismert már annyira és tudta, hogy nekem minimum másfél óra szükségeltetik a teljes elkészüléshez. És már ennél is kevesebb időm volt, ezért mihelyst a bejárati ajtó becsukódott és a pici Zsoltika keserves sírásának hangja távolodni kezdett, én azonnal bevágódtam a fürdőszobába. Gyors ütemben letusoltam, hajat szárítottam, vasaltam. Sminkkel adtam egy kis csillogást az amúgy is szépséges arcocskámnak. Hibátlan arcbőrömre nem is tettem semmit, csak a szemhéjamra kentem egy kis tust, és szempillaspirállal hosszabb és dúsabb pillákat varázsoltam. Elégedetten vigyorogtam magamra a tükörben, de tudtam még csak most jön a neheze. A ruhaválasztás. Valahogy a saját cuccaim sosem tetszettek annyira, mint a nővéremé, de ő már nem lakott itt, és kénytelen voltam a saját béna ruháim közül választani. Ez körülbelül negyven percembe került, és már az utolsó simításokat végeztem, amikor az óra nagy mutatója a tizenkettes szám alá kúszott. Este hét van. Indulnom kellett. Magamra nyomtam egy kis parfümöt, utoljára ellenőriztem a kinézetem a tükörben, majd anyukámhoz fordultam.
– Elmentem! Hajnalban érkezem!
– Vigyázz magadra, és siess haza! – hallottam Bertát, de ekkor már fél lábbal kint voltam a lakásból. Nem kellett messzire mennem. Az utca végében a sarkon volt egy kis kocsma, ahol a barátaimmal alapozni szoktunk. Majd miután úgy érezzük kellően feltöltődtünk gátlásoldó itallal, buszra szállunk és a legközelebbi diszkóig meg sem állunk. A sarki kocsma – én csak így hívtam – bejáratánál találkoztam a barátaimmal, Péterrel és Patrikkal. Lány barátom nem igazán volt. Valahogy nem jöttem ki jól a lányokkal. Azok mind kétszínűek, és szeretnek a hátadba kést döfni. A fiúkkal jobb szerettem együtt lógni. Ők csak idegesítőek, és fárasztóak voltak, de legalább őszinték. Patrik mikor meglátott, vigyorogva köszöntött. Mindig bejöttem neki, milyen kár, hogy nekem nem az esetem. De ezt az infót sem tőle tudom, hanem a haverjától, Pétertől, mert arra is gyáva volt, hogy közölje velem az érzéseit. Így hát én meg postagalambnak használva Pétert, visszaüzentem, hogy nem az esetem. Azóta még csendesebb lett, amit annyira nem is bántam. Elég volt Pétert hallgatnom, akinek viszont be nem állt a szája. Mindig volt valami mesélni valója.
– Szia, Vivi! Csodásan nézel ki! – üdvözölt Patrik.
– Köszi! Péter?
– Már bent van. Az első kört ő állja. Éppen azt rendezi a pultnál – Patrik illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, és előre engedett. Ezt az egyet szerettem benne. Udvarias volt, nem úgy, mint Péter. Ő már nem egyszer pofátlanul elém vágott, mikor belépni készültem valahova.
Patrikkal helyet foglaltunk a csocsó asztal mellett. Péter három pohár boros kólával csatlakozott hozzánk.
– Hát, megérkeztél Vivi! Már-már azt hittük Patrikkal, hogy kettesben kell neki vágnunk az éjszakának.
– Dehogy! Hisz ismertek, egy estét sem hagynék ki! – kezembe vettem a hideg italt és jó nagyot kortyoltam belőle. Ez kellett nekem. A szénsav jólesően csiklandozta végig a torkom, a hűvös italtól egy pillanatra kirázott a hideg. Nem voltak sokan a kocsmában. Rajtunk kívül még egy valaki ácsorgott a pultnál, és ketten ültek egy másik asztalnál. Miközben a jobb oldalamon Péter valami sztorit mesélt a haverjának, én azon merengtem, lehet, hogy elindítok egy zenét. A zenegépre néztem, majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a szemközti asztal felé pillantottam. Engem figyelő barna szemekbe ütköztem bele, amik olyan mélyrehatóan bámultak, hogy az egész testem beleborzongott. Pillantásomat azonnal elkaptam és a barátaim felé fordultam. Péter meséje abszolút nem foglalkoztatott, de muszáj volt rá koncentrálnom. Nem szabadott megfordulnom, pedig lassan már el sem hittem, hogy valóban engem nézett az a srác. Csak egy pillanatra olvadt egybe a tekintetünk, mégis a testem azonnal reakcióba lépett. Hiába próbáltam magam arról győzködni, hogy ne nézzek oda újra… Azon kaptam magam, hogy megint őt bámulom. Világosbarna szeme szinte belém égett. Bőre fehér volt, ajka mosolyra húzódott. Jesszusom! Felpattantam ültömből, a fiúk pedig kérdőn néztek fel rám. Hirtelen a hangomat sem találtam. A szívem zakatolva vert a mellkasomban, és még mindig magamon éreztem annak a srácnak a pillantását.
– Megyek… Elindítok valami zenét – magyaráztam a barátaimnak, majd a gép felé indultam. Nem néztem se jobbra se balra, csak a zenegépet bámultam, a gondolataim pedig a szemközti asztalnál ülő fiú körül jártak. Az a koromfekete bezselézett haj, azok a szemek…