Az Ördög lánya – részlet

Szilvia arab világa

A durva talpú bakancsok tompán dobogtak a vaskos tölgyfa lépcsőn. A három fekete ruhás, felfegyverzett férfi lábbal rúgta be az ajtókat, aztán gyors pillantással felmérték, van-e bent valaki.
Hamar végeztek az üresen tátongó vendégszobákkal, csupán egyetlen helyiség volt hátra. Az a szoba, amelyben Szilvia ébredezett.
Kellemes félhomály vette körbe, a vastag brokát függönyök elzárták a napfényt. A szőke lány lassan nyitogatta a szemét, mindig nehezen ébredt, ezen a reggelen különösen fáradt volt az esti buli után. Gondolatai átfutottak a történteken.
A fiúk teljesen meg voltak húzatva, versenyre keltek a legnagyobb piás címért. Ráadásul neki kellett hazafuvarozni őket. Még szerencse, hogy egyikőjük sem hányt bele az autójába.
Kéjesen nyújtózott el az ágyon. Augusztus 31-e van, a huszadik szülinapja, izgatottan várta ezt a napot, csakúgy, mint minden évben.
Az örege ilyenkor mindig tartogatott neki valami különlegeset. Őrült humora volt az apjának, és őt állandóan meg tudta lepni. Újra meg újra viccet csinált a születésnapjából. Utána mindig együtt röhögtek a bizarr tréfáin, de csak azután, hogy ő lecsillapodott, és az apja megölelgette. Az, hogy az apja átkarolja, igen ritka alkalom volt. Nem volt szokása.
Átfutottak az agyán az elmúlt évek meglepetései. A gondolattól egy kicsit összeborzongott. Nem mindegyik emlék volt kellemes. Például a két évvel azelőtti, kilakoltatási végzés. Annyira megijedt, hogy abban az évben nemcsak a szülinapja marad el, hanem az élete is keservessé válik. Csak állt és nézte az öltönyös férfit, aki sorolta a lehetőségeiket. Szükséglakás, egy szoba, város széle, stb. stb. Miközben figyelte a férfi szavait, nem vette észre, hogy az apja lehajtott fejjel pukkadozik, akárcsak az őket körülvevő emberei is.
Sosem vallotta be az apjának, az a félelme még mindig nem múlt el. A rémület, hogy elveszíthet mindent. A gazdagságot, ami születésétől kezdve kísérte, a saját jól berendezett életét. Mégis legjobban attól félt, egyszer egyedül marad. A magány gondolata riadttá, gyengévé tette.
Azt a szörnyű élményt a gyémánt karkötő sem tudta feledtetni vele. Rémálmaiban mindig ott van, hogy egyszer minden oda lesz, és ők olyan szegények lesznek, mint némelyik osztálytársa.
Na, és a tavalyi születésnap! Az apja bekötött szemmel vezette az ajándékához.  Ő meg sikított a dühtől, ahogy meglátta azt az ócska kismotort. Még akkor is dühöngött, amikor az igazi ajándékát megmutatta. Egy gyönyörű hófehér sportkocsit kapott, amivel ma is ő a legvagányabb csaj a városban.
Így lett a születésnapjából izgalom, rémálom és öröm egyszerre. Hiába fogadta meg ezerszer, többé nem hagyja magát átverni.
Hallotta, ahogy a léptek dübörögtek a lépcsőn. Fel sem fogta igazán, mik azok a fura hangok, csattanások a folyosón, amelyek egyre közelebb kerültek az ő ajtajához. Félni egy cseppet sem félt, mert nem volt mitől. Testőrök vigyázták a házat, a profi biztonsági berendezés mellett.
Nagy lendülettel vágódott ki az ajtó. Fekete maszkos férfiak lepték el a szobát, kezükben géppisztollyal. Szilvia agyán rögtön átfutott, hogy ez egy újabb szívatás.
–Na, ne! Az apám hülye humora! Menjetek a fenébe! – kiáltotta, majd sértődötten fordult a fal felé. – Ezt most nem fogom bevenni!
Az egyik maszkos férfi a hálóingénél fogva rántotta ki az ágyból. Röptében mozdult a lába, rúgni készült, hiszen nem véletlen imádta a karate órákat. Ám túl gyorsan történt minden, ideje sem volt felkészülni egy ilyen támadásra. Amikor földet ért, rádörrent az erőteljes férfihang:
–Szalóky Szilvia! Öt percet kap, hogy felöltözzön!
Ettől a mondattól hisztérikus nevetés kapta el. – Na, ne! Jó, ha húsz perc elég arra, hogy összeszedjem magam, nem számítva a sminkelést, ami még egyszer annyi. 
Ahogy felállt, látta, hogy a feketébe öltözött férfiak kilépnek a sarkából kifordult ajtó elé, mintegy lehetőséget nyújtva a gyors átöltözéshez. Magában vihogva ment a szekrényéhez.
–Megállj, fater, most én jövök!
Nem sokat gondolkodott, elővette a legszexibb öltözékét. A tűzpiros ruha tökéletesen követte teste vonalát, karcsú derekát és a gömbölyded csípőjét. A mély dekoltázs ízelítőt nyújtott a formás mellekből, ha esetleg még nem kötötték le a férfiember tekintetét a miniszoknyából kivillanó feszes combok. Ez a cucc volt az, amelyet kifejezetten utált a papája. Szerinte egy prostinak tökéletes lenne, de nem az ő lányának. Most is csak azért vette fel, hogy visszavágjon. Ha már ilyen bizarr napot akart neki az apja!
Platinaszőke haját kibontotta, egy gyors mozdulat és a vérvörös rúzs kihívóan csillogott a kecses vonalú szájon. Felkapta a kis táskáját, amit a kimerítő este után csak lehajított a földre.
Csábos mosollyal fordult az ajtó előtt mereven álló férfiakhoz:
–Mehetünk, fiúk!
A lépcsőfordulóhoz érve iszonyú érzések járták át, amint meglátta az apját a földön feküdni, miközben egy kommandós térdepelt rajta. Szilvia jókedve egy pillanat alatt elszállt, nem volt kétséges, ez bizony nem vicc.
Visszaút már nem volt. Menet közben próbálta szoknyáját lejjebb húzni, egyben eltakarni a két szalagból álló bugyiját. Teljesen zavarba jött, amikor minden szem rászegeződött. Egyáltalán nem volt szégyenlős típus, ám most érezte, hogy a tűzpiros ruhából kivillanó testrészei igen csak nagy hatással vannak a jelenlévőkre, ám nem a szó jó értelmében. Idegesen rángatta a ruháját, ám a rugalmas anyag pontosan oda csúszott vissza, ahol eddig is volt.
Görcsösen kapaszkodott a lépcső korlátjába, miközben, mint egy rossz álomban, a háttérből meghallotta a kommandós mély hangját.
–Főnök! Itt van a lány is, megbilincseljem?
A tágas nappali közepén álló feketeruhás alak megvetően nézett végig rajta, majd legyintett egyet. – Mintha egy kupac szar lennék – futott át Szilvia agyán, ám ideje sem volt a felháborodásra. Az előző feketeruhás intett az embereknek.
Szilvia látta, amint az apját karjánál fogva felemelik, aki visszapillantott rá arcán azzal a fura mosollyal. Mintha azt akarná sugallni, hogy hamarosan minden rendben lesz. Ideges borzongás futott végig a testén. Egészen kicsi korától kezdve ezt a fanyar mosolyt kapta tőle, amikor hosszú utazásaiból hazatért. Ettől állandóan elhitte, hogy többet nem fog elutazni, nem fogja elhagyni. Mégis folyton elment, magára hagyta őt a kétségeivel kettesben. Ilyenkor mindig feltette a kérdést magának: vajon visszatér-e hozzá? Vagy ő is elhagyja, mint az anyja?
Ám, most nem hitt a mosolyának, hiszen pontosan látta mennyire nagy a baj. Mégis lelke mélyén reménykedett, hogy csupán idő kérdése, és felébred a rossz álomból. Mindjárt kiderül, ez is csak egy vicc volt. Az ajtó felé közeledve azonban egyre valóságosabbnak tűnt minden. Kénytelen volt elfogadni, hogy ez a valóság, és nem álom.
Az ijedtség egyre jobban a hatalmába kerítette, lehetősége sem volt a szabadulásra. A háta mögött álló férfiak noszogatására kilépett a vörös márvánnyal borított teraszra, ahonnan csak néhány lépés választotta el az utcai kaputól.
Odakint a kíváncsi szomszédok tekintetének kereszttűzében álltak a rendőrautók és megszámlálhatatlan egyenruhás alak. Mintha a kisváros összes rendőre csak őrájuk várna. Olyan volt, mint a filmekben, csak most sokkal félelmetesebb.
Szilvia úgy érezte, mindjárt elájul, ennek ellenére megpróbált úgy tenni, mintha nem is érdekelné mi történik körülötte.
Igyekezett csak arra koncentrálni, hogy a miniszoknyáját lentebb igazítsa, és lehetőleg a tűsarkú cipőben se hasaljon el.
Még csak az kellene, hogy a szomszédok hangos röhögése kísérje a menetet! Na, ne! Azért azt az örömet nem szerzem meg nekik!
Hogy a kínos helyzetet valamiképpen enyhítse, odaintegetett a szájtátó szomszédoknak, akik csak egy-egy tétova kézmozdulattal jeleztek vissza. Alapjában véve sosem voltak igazán jóban a szomszédokkal, pusztán egy-egy köszönés és rövid mondatok erejéig álltak le velük.
Az egyik autó mellé érve a kommandós rászólt, hogy üljön be, ami azért nem volt egyszerű művelet. Miközben a fejét nyomták lefele, szoknyájába kapaszkodva próbált belavírozni az autó hátsó ülésére.
Egy rendőrnő ült be mellé. Szilvia lopva ránézett. A lány vele egykorú lehetett, copfba fogott ezüstszőke haja kivillant a rendőrsapka alól. A rendőrnőnek kedves arca volt, és Szilvia csak arra tudott gondolni, hogy lehet egy ilyen lány zsaru? Mindig is utálta a rendőröket. Állandóan belekötöttek, ha leállították valahol a város utcáin. Az meg különösen tudta idegesíteni, hogy örökké lefényképezték! Tehet ő róla, hogy a sportkocsija csak száz fölött érzi jól magát? Folyton csak a csekkeket küldözgették. Szerencsére az apja mindig szó nélkül kifizette.
Az autóban egész úton hatalmas csend honolt, egyik rendőr sem szólalt meg, ami igencsak idegesítette Szilviát, fel tudott volna robbanni! Azt sem tudta mi történt. – Miért ülök most ebben az autóban? Mi a fene folyik itt? Hová vihetnek és miért? Miért? –  Csak úgy kavarogtak benne a gondolatok. Persze esze ágában sem volt beszédbe elegyedni a zsarukkal, vagy rákérdezni az okra. – Pukkadjanak meg! – pufogott magában.
Azt már régebben is sejtette, hogy valami nem stimmel az apja körül. De mit csinálhatott az öreg? Vagy valaki be akarja feketíteni? Az biztos, nagyon sok ellensége van, mert tele van pénzzel.
Amíg morfondírozott magában, az utca végén feltűnt a rendőrség épülete. Nem volt nehéz kitalálni, oda tartanak.
Folytatás hamarosan.
Megvásárolható itt.

 

Vélemény, hozzászólás?