Címke: új könyv

Meghalsz a szerelemért

A monda szerint a Főnix madár Indiában él. Amikor ötszáz éves lesz, felrepül egy fenyőfára és megtölti szárnyait tömjénnel.
Azután elrepül Heliopoliszba, ahol tüzet gyújt a fészkében és elégeti magát.
Másnapra egy kicsinyke madár születik, amely harmadik napon új Főnix lesz, majd visszatér eredete helyére, Indiába.
Van, amikor az ember elemészti magát egy szenvedélyért, hogy utána újjászülessen egy másik szerelemben.

A jóslat

–Meghalsz a szerelemért!
Tisztán hallotta a szavakat, csupán nem értette. Már az is természetellenes volt, ahogy ott ült az inkább könyvelőnek, mint jósnőnek látszó nővel szemben. Meredten nézte Izabella nyakán az ernyedt bőrlebenyt. Arra gondolt, ha az ujjával megérintené, úgy lebegne, mint egy ráncosra gyűrődött vitorlavászon.
Régről ismerte már az asszonyt, még egészen kisgyerek volt, amikor az anyjával barátnők lettek. Fura, hogy a mamájával ellentétben, ő egyáltalán nem hitt az ilyen marhaságban, és most mégis ő ül ott a jósnővel szemben.
Mit keresek én itt? Egyáltalán, hogy mehettem bele ebbe a hülyeségbe? Férfi létemre jósnőhöz menni? – morgott magában Pista, miközben a szemben lévő tükörben saját magával nézett szembe. Egy harmincöt éves fiatalember pillantott vissza, aki rendesen kiemelkedett a székből jókora termete miatt. Talán ennek köszönhetően határozottan tetszett a nőknek. Nem tartotta magát jóképűnek, de mégis vonzotta a nőket, akár legyeket a trágyadomb. Ám Pista ezt sosem használta ki. Nem volt ideje a csajozásra, csupán futó kapcsolatokra. Évekig egy cél lebegett a szeme előtt, megszerezni a Kis piszkost. Na, jó, ő nem emberi lény, sőt egyáltalán nem nő, csupán egy lepukkant kis kocsma volt.
Nézte a tükörben az izmos vállát, amelyet nem a konditermeknek köszönhetett, hanem a napi tizenhat óra segédmunkának. Öt hosszú évig nyomatta egy kőműves mellett, míg összejött a pénz, és élete első nagy szerelme a Kis piszkos végre az övé lehetett.
Akkor azt hitte elérte a célját, de még nem tudhatta, további öt év kell, hogy kipofozza, és végre igazi bár legyen belőle. Kemény harcot kellett vívnia a város lezüllött rétegével, hogy az egykori Kis piszkosból kitegye a szűrüket. Ekkor lett Erdős Istvánból visszavonhatatlanul Erős Pista. Eleinte remekül szórakozott a közönség, amikor gallérjánál fogva rakott ki egy-egy kellemetlenkedő alakot. Mindezt tette mindaddig, míg az elit vendégek átvették a helyüket, az akkora már Éjféli fénynek keresztelt bárban.  Majd elkezdődött az életének egy új szakasza. Pontosan meg is tudja határozni, hogy melyik nap az. Mégpedig amikor Szabó-Szalóky Jázmin átlépte a bár küszöbét. Úgy érezte, az igazi éjféli fény akkor érkezett meg és azonnal bearanyozta a szürke falakat, elnyomta a színes fényeket. Egészen addig maradt tátva a szája, míg az egyik pincér hátba nem vágta. A gondolattól most is széles mosolyra húzódott a szája.
–Meg kell halnod, hogy szerethess! – pillantott rá tágra nyílt szemekkel Izabella, mint aki nem érti a férfi arckifejezését. Bár maga sem értette, hogyan adhatott ki ilyet a kártya.
A legtöbben hasonló jóslat hallatára kétségbeesnek, vagy mérgesen rávágják az ajtót, ám Pista úgy vigyorgott, mint egy idióta.
Izabella hosszú ideje a kisváros jósnője, de ilyennel még nem találkozott. A kártya is ritkán hozott fel effajta jóslatot, de ha mégis, ő mindig finomított a dolgon. Pistának is csak azért mondta ki ilyen nyíltan, mert egészen kicsi korától ismeri. Bár a kimondott szavakat azonnal megbánta.
A vele szemben ülő férfi fejében mégis egészen más dolgok jártak. Meredten nézte Izabellát.
Vajon ez az igazi neve, vagy csak úgy felvette? 
Egészen lassan fogta fel a szavak értelmét. Nem volt lassú felfogása, csak olyan valószínűtlenül hangzott ez az egész kijelentés.
Mi ez a baromság? Meghalni? Pont az esküvőm előtt? Eszem ágában sincs pont most feldobni a talpam!
–Pista, hallod, amit mondok?
–Hallom, csak nem értem. Ennek így semmi értelme! Jázminnal már egy éve élünk együtt és minden rendben van, semmi szükségem az öngyilkosságra. Tudhatnád, hogy nem vagyok annyira gyenge jellem.
–Nem is azt mondtam, hogy meg kell ölnöd magad. A kártya nem hazudik. Még sosem vetettem ilyet. A halál árnyékában ott van a szerelem – mutatott a kaszás mellett rikító szív kártyára. – A te halálod az, amit látok. Ez nem jót jelent!
–Á! Nem kellett volna ide jönnöm! – emelkedett fel a székből a vállas fiatalember, hatalmas toronyként árnyékolva be az apró termetű asszonyt, aki riadt szemekkel pillantott fel a jól megtermett férfira. Nem félt tőle, inkább aggódott érte. Ő nagyon is komolyan vette a jóslatot.
–Bajba kerülsz, fiam! – nyelt egy nagyot Izabella.
– Mondtam, hogy baromság az egész! – legyintett a levegőbe Pista.
Piszok dühös volt, amiért az anyjára hallgatott. Sosem hitt az efféle dolgokban, annyira távol állt tőle a misztikum. Most is úgy gondolta, hogy pusztán a véletlen dobta ki azokat a lapokat. Megpróbált nem foglalkozni a jósnő riadt tekintetével, aki rettegve szorította meg a karját.
–Nagyon vigyázz magadra! Veszélyben vagy!
–Ugyan már! – legyintett a férfi, majd reflexszerűen lehajtotta a fejét.
Mindig mérges lett, amikor ahhoz az ajtóhoz közeledett. Nem is értette, hogyan lehet olyan alacsony ajtókat gyártani, amibe rendszeresen beveri a fejét. Ő százkilencven magas, akkor az ajtó mekkora lehet? A mérgelődés sem tudta elterelni a gondolatait az előzőleg hallottakról.
Semmi okom aggodalomra, tökéletes a kapcsolatom – nyugtatta magát.
Mindent szeret a menyasszonyában, szuper a teste, okos, kedves, humoros, és Jázmin csakis őt szereti. Mi kell ennél több? Nem tud semmi rosszat mondani rá. Jó, egyedül talán csak az zavarja, hogy rengeteg arab barátja van. Mondjuk ez is érthető, hiszen Ománban él az anyja, Jázmin pedig jó ideig tolmácsolt ott, de azért mégis…
Na, de az azért elég mókás, hogy Jázmin bátyja egy arab sejk! Eleinte azt hitte, hogy csak viccelnek vele. Azon meg egyenesen röhögött, hogy két felesége van. Azt meg kell adni, nagyon klassz volt, amikor meglátogatták a leendő anyósát. Kicsit leesett az álla, hogy mennyire jómódban élnek. Nem tartja magát csórónak, de a belét kidolgozta már, hogy ennyi mindene legyen. Ők meg csak csettintenek, és minden luxus a rendelkezésükre áll. Amit mégis nagyon élvezett, az a sivatagi túra volt, amikor Alit meglátogatták a táborában. A leendő anyósa, Szilvia megengedte, hogy ő vezessen. Hát az valami eszméletlen volt! Mindig is imádott vezetni, de az a dzsip, az az út… Valami fenomenális élmény volt!
Eleinte nagyon zavarta az, hogy ő mennyivel csóróbb, mint Jázmin, de ami a legjobban idegesítette, hogy egy szót sem értett az ottaniak beszédéből. Egyedül Szilviával tudott jókat beszélgetni, mert ő mégis csak magyar, és meg kell adni, nagyon jó fej a leendő anyósa. És micsoda nő! Egy szava sem lehet, ha Jázmin is ilyen lesz.
 A többiek, úgy ahogy törték a magyar nyelvet, így nem is igazán volt kedve velük beszélni, legfeljebb angolul, de, az meg nem a legjobban megy neki.
 Omán volt az, ahol először jött rá, hogy mennyire féltékeny típus. Majd beledöglött, amikor jöttek azok a huszonéves arab fickók, és Jázmin vígan kacarászott velük, miközben ő meg, mint egy sült hal, csak tátotta a száját. Zavarban érezte magát, hiszen elég jó nagy korkülönbség van Jázmin és közte. Azt hitte nem zavaró az a tizenkét év, de mégis ott lapult a gondolataiban. Habár percek alatt elfelejtette, amikor Jázmin hozzábújt. Elbódult az illatától, az ellenállhatatlan pillantásától, a bőre selymes tapintásától. Még a gondolattól is jóleső borzongás futott át az egész testén, amikor eszébe jutott, hogy az a gyönyörű lány egyedül vele szexszel. Csak arra tudott gondolni, ahogy hazaér, azonnal ölbe kapja, és ott az előszoba kis szekrényén… Majdnem hangosan felnyögött a gondolat hatására. Mégis valami megzavarta a képzeletét. A nemrég elhangzott jóslat. Nem hagyta nyugodni, beszivárgott már az édes érzései közzé is.
A parkolóban egyedül az ő autója várakozott. Az öreg Mercedes fényesre volt glancolva, ám ahogy beült kényelmetlen érzés kerítette hatalmába. Elég sok kilométert tettek meg a rozoga járgánnyal, ami az utóbbi időben egyre nyűgösebb lett. Az ősrégi tragacs most is csak hosszabb biztatásra indult be, ami csak fokozta a rossz érzéseit.
Ösztönei nem csalták meg, alig néhány száz méterre volt az otthonától, amikor az autó nyöszörögve felmondta a szolgálatot, és csupán arra tellett az erejéből, hogy a lakótelep külső parkolójába bevánszorogjon. Dühösen csapta be az ajtaját. – Ez is akkor adja meg magát, amikor a másik autónk a szervizben van! A rohadt életbe! – Mérgében jókorát rúgott a kivénhedt tragacsba, amire még a szomszédos játszótéren italozó fickók is felfigyeltek, és ahogy Pista elindult, ők is a nyomába eredtek. Nem ijedt meg a mögötte lépkedő férfiaktól, azzal azért tisztában volt, hogy simán el tudna bánni két ilyen nyiszlett alakkal, de a fejében még ott zsongtak Izabella szava. Meg kell halnod!
Egyre feszültebb lett, hátra – hátra pislogott, hogy a nyomában vannak-e még. – Komolyan paranoiás lettem? – kérdezte magától. Csakhogy az a hülye jóslat nem ment ki az agyából. Meg kell halnod! – ismétlődtek fülében Izabella szavai.
Szabályosan felsóhajtott, amikor elérte a sorház kapuját, de legfőképpen amikor már belül került. Sietősen zárta be a rácsos kaput, közben azt látta, hogy a két fickó ügyet sem vetve rá az út túlsó oldalán tovább botladozik.
Magában felnevetett. Tényleg butaság, hogy így parázik!
Kettesével vette a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb a karjába zárja a menyasszonyát, és együtt nevessenek a jóslaton.
–Szia, szívem! Megjöttem. Merre vagy?– kiabált be a szobába, ám válasz nem érkezett, amitől egyre idegesebben tekingetett körbe. – Jázmin! Ne bujkálj már!
Minden helyiségbe benézett, képtelen volt felfogni, hogy a lány nincs ott. Tétován állt meg a konyha közepén.
A napjaik nagy részét ott töltötték. Bár többségében ő főzött, mert Jázmin főzőtudománya kimerült néhány arab étel készítésében. Ám most teljesen üres volt a konyha. Szemével újra, meg újra felmérte a lakás minden zugát, szeme végigfutott a polcokon sorba állított fűszeres üvegeken, poharakon. Minden a helyén volt, csak a mosogatóban árválkodott egy kávéscsésze és egy kiskanál.
Hova mehetett ez a lány? 
Csüggedten pislogott körbe, amikor szemébe ötlött a szomszédos étkező asztalára helyezett levél. Egészen megnyugodott. Biztos elszalad a boltba – futott át az agyán, miközben két lépéssel az asztalnál termett, és felkapta a levelet.
Az üzenet rövid és tömör volt.
„Sürgősen el kellett utaznom Ománba. Ne keress!”
***
Jázmin megállás nélkül forgatta az eljegyzési gyűrűjét. A buszmegállóban állók figyelmét hamar felkeltette a feltűnően csinos fiatal nő, akinek platinaszőke haja félig eltakarta az arcát a figyelő szemek elől. Jázmin hozzá volt szokva, hogy minden alkalommal megbámulják. Talán ezért sem szeretett busszal utazni. Mindig idegesítették a hozzá dörgölődő testek. Most mégis rákényszerült, előző nap a szervizben kellett hagyni az autóját, a másikkal pedig Pisti ment el. Az, hogy a vőlegénye nem volt otthon, az adott pillanatban nagyon jól jött, így elkerülte a magyarázkodást. Amúgy fogalma sem volt, hogy mit mondana neki. Az igazat semmiképpen sem! Nagy bajban van, és most Pisti erős karja sem védi meg, egyedül kell megoldania. Apró kis könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, amikor az arany eljegyzési gyűrű lekerült az ujjáról, és a kis kézitáska aljára becsusszant a zavaros összevisszaságban heverő tárgyak közzé. Az illatos papír zsebkendő beitta a rakoncátlan könnycseppet, de a szipogás hangját nem takarta el.
–Baj van, kedveském! – hajolt közelebb egy öreg néni.
Zavartan rázta a fejét, amitől a szőke haj még jobban az arcába hullott. Nem is bánta, semmi szükség a szánakozó tekintetekre!
Csupán két megállót kell utaznia, és ott lesz az apjánál. Muszáj valakinek elmondani azt, amit nemrég tudott meg!
Miért vele történik ez? Pont a rendőrkapitány lányával!
Nagy szüksége volt az apja segítségére, de legbelül valami mégis mást súgott. Mégsem mondhatja el neki sem! Ez olyan probléma, amire még az apja karrierje is rámehet.
A kopott ócska busz hangos nyikorgással zökkent be a buszmegállóba. Az emberek pillanatok alatt felnyomultak. Csupán néhány másodperc, és ugyanolyan lendülettel vágódott ki a busz a megállóból, ahogy érkezett.
A szőke lány lehajtott fejjel húzódott a busz egyik védett sarkába, csupán az arca elé függönyként lehulló haj résein keresztül figyelte az összetömörödött embercsoportot. A sivatagi forróság jutott az eszébe, amely teljesen más volt, mint a magyar kánikula.
Azok az emlékek a lelkét újra meg újra felmelegítik, testét vonzzák arra a vidékre. Újra felidéződtek benne a régi szerelmek. Az első, az a megmagyarázhatatlan szívdobogás, amely egy apja korabeli férfi jelenléte okozott. Egy rövid pillanatra elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogyan váltotta fel a nagy szerelmet apja után a fia.
A pillanatnyi derűt újra a keserűség váltotta fel. Az elmúlt egy évben újra azt érezte révbe ért az élete, és végre olyan férfira talált, aki mellett biztonságban lehet.
De az az üzenet…
Hatalmasat csattant a becsapódó ajtó. A következő megálló nevét a hangszóróból rekedt férfihang morogta a zsúfolt busz utasainak fülébe. Jázmin mélyet sóhajtott. Nem kerülhette el a tolakodást az összetömörült embertömegben. Sűrű bocsánatkérések közepette közelítette meg az ajtót. Arca bíborpirosba fordult, ahogy megérezte a fenekét végigsimító férfikezet. Legszívesebben felüvöltött volna, és minden rosszkedvét rázúdította volna a kellemetlen alakra, aki kihasználta a lehetőséget. Mégsem tehetett mást, mint egy gyors mozdulattal leugrani a járműről, amelynek az ajtaja a háta mögött máris becsapódott.
Felpaprikázott hangulatban sietett át a zebrán, egyenes a rendőrkapitányság épületébe.
Sietős léptekkel tartott az üvegablak felé. A fiatal rendőr azonnal felpattan a lány láttán.
– Helló! – intett az ismerős férfinak.
Gyermekkora óta rendszeresen megfordult abban az épületben. Szinte nem is volt olyan helyiség, amelyiket ne ismert volna. Nem beszélve az emberekről. Persze, ki ne ismerné a rendőrkapitány lányát?
Az ifjú egyenruhás is meregette a szemét a szép lányra. Ha nem a nagyfőnök lánya lenne, biztosan ráhajtana. Nyelt egy nagyot a férfi.
–Máris felszólok a kapitány úrnak.
– Köszi! Beengedsz előbb?
– Persze, gyere csak! – nyitotta a biztonsági ajtót a lány előtt, hogy utána rögtön visszalépjen a telefonhoz. Szeme vágyakozóan követte a lány ringó lépteit, míg az apját értesítette a lánya érkezéséről. Tetszett neki a lány, de kinek nem? Azért pontosan tudta, hogy még gondolnia sem volna szabad a nagyfőnök lányára.
Jázmin ismerősként tartott a rendőrkapitány irodája felé. Ahogy közeledett a kárpitozott ajtó felé csak azt hajtogatta magában: – Nem, mégsem mondom el neki! Ezt magamnak kell megoldanom! –  Szuggerálta magát a titok megtartására.
Egy darabig tétován ácsorgott az ajtó előtt a cirádás betűket bámulva. Szabó Zsolt főkapitány, olvasta újra meg újra. Nem mintha nem tudta volna, hiszen az apja. Buta, bizonytalan érzés fogta el. Tétován kocogtatta meg a kilincset, tisztában volt vele, hogy a kárpitozott ajtó elnyeli a hangokat. Tudta, az apja már várja, mégis óvatosan nyitotta az ajtót, mintha attól tartana, hogy nem jó helyen jár.
Az ötvenes, még mindig jóvágású férfi széles mosollyal ugrott fel, hogy a lányát üdvözölje. Zsolt büszkén ölelte át a gyönyörű kislányát, aki újra meg újra el tudta varázsolni. Sosem tudott betelni a látványával. A férfi boldogságát csak az tetézte, hogy a lánya ismét Magyarországon van. Annyi évet töltött a lánya Ománban, és olyan ritkán látta, hogy most minden percét élvezte.
–Gyere kicsim, ülj le. Mi szél hozott erre? – mutatott a bőrfotelre.
–Utazok Ománba – vágott a közepébe Jázmin, feleslegesnek érezte a körbemagyarázást.
–Micsoda?! – pattant fel Zsolt a székéből. – Most?! Az esküvőd előtt? – Csak nem az anyád keze van már megint benne?
–Ugyan már Apa! Anyának ehhez semmi köze. Munkaügyben megyek.
–Munkaügyben? Hiszen már több mint egy éve otthagytad az ománi munkádat. Mégis mi a fenének kell odautazni?!
Zsolt szabályosan üvöltött az idegességtől. Az elmúlt években csak gyűlt a haragja a volt felesége ellen, amiért Jázmint Ománba csalogatta. Most egyszerűen minden visszafojtott feszültsége kirobbant belőle. A mindig higgadt férfi elvesztette a türelmét.
–Kell és kész! Csak elbúcsúzni jöttem – emelte a fejét dacosan a szőke szépség. Az apja hitetlenkedve rázta a fejét. Nem akarta elhinni, hogy ezt teszi a lánya. Egyszerűen félt. Rettegett attól a gondolattól, hogy újra átélheti azt a kegyetlen érzést. Azt, a félelmet, amelyet Ali sejk okozott, amikor elrabolta a lányát a fiával együtt. Bár Szali csak a nevelt fia, de őt is ugyanúgy szerette mindig, mint a saját gyermekét.
Szúrós tekintettel nézett Jázmin arcába.
–És az esküvő? Mi lesz vele? Mi van Pistivel, ő is veled megy?
–Pisti még nem tudja, az esküvőre pedig visszaérek – hajtotta le a fejét, sejtette mi következik.
–Nem tudja? Te teljesen megőrültél?! Nem tudok eligazodni rajtad, ahogy anyádon se tudtam – vett egy mély levegőt, érezte, hogy gyorsan le kell csillapodnia.
Jázmin lehajtotta a fejét, nem mert az apja szemébe nézni. Körmeit a tenyerébe mélyesztette, és csak a fájdalomra koncentrált. Minden erejére szüksége volt, nehogy elbőgje magát, mert akkor az apja biztosan kiszedi belőle a szörnyű titkot.
–Mi baj van? – emelte fel Zsolt Jázmin állát és fürkészően nézett a lánya arcába. Nyomozó volt, nem kellett sok idő ahhoz, hogy meglássa a félelmet a gyermeke tekintetében. Nemcsak érezte, tudta, hogy baj van.
–Mennem kell! – fordított el a fejét Jázmin, de az apja nem engedte el, szorosan átölelte. Nem akarta elengedni, nem akarta elveszíteni. Szörnyen féltette a kicsi lányát, még akkor is, ha már felnőtt nő.
–Nincs semmi baj Apa, ne aggódj! – Jázmin igyekezett visszatartani a könnyeit, és erősnek látszani, de Zsoltot nem tudta félrevezetni.
–Biztos, hogy menned kell? Nem tudjuk megoldani itthonról?
 –Tényleg nincs semmi baj, de mennem kell, el kell érnem a repülőgépet! – tolta el magától az apját, hogy azonnal hátat fordítson neki, és csak az ajtóból nézzen vissza könnyes szemekkel, mosolyt erőltetve az arcára. – Hamarosan itt leszek.
Szabó Zsolt kapitány meredten bámult a lánya után, miközben elfehéredett ujjakkal szorította az íróasztala sarkát. Újra az az érzés járta át, mint egykoron: elveszti a gyermekét.
***
Ne keress? Mit jelent ez? Az esküvőnk előtt, minden előzmény nélkül? Én csináltam valamit rosszul? Egyszerűen nem értem!
Erős Pista legszívesebben a falba verte volna a fejét, de annyira nem volt őrült, inkább a telefonja után nyúlt. Csak egyetlen ember van, akitől segítséget remélhetett. Zsolt a leendő apósa.
–Helló! Pista, te vagy az? Mi történt közted és Jázmin között? Összevesztettek? – záporoztak a kérdések a fiatalember nyakába, aki már amúgy is tele volt megválaszolatlan kérdésekkel.
Legszívesebben elbőgte volna magát, de az már pelenkás kora óta nem esett meg vele.
–Fogalmam sincs mi történt. Azt hittem, te tudod.
–Annyit tudok csak, hogy Ománba akar menni. Már felhívtam az anyját is, de Szilvia sem tud semmit.
–Nekem nagyon rossz érzéseim vannak, utána kell mennem!
–Igen, azt hiszem meg kell tudnunk, hogy mi történt – vakarta meg a fejét Zsolt a naptárjára meredve. – Ez az, megvan! – kiáltott fel, ököllel az asztalra csapva. – Elutazunk Ománba!
–Mi ketten?
–Persze! Mi bajod van ezzel? Hiszen hamarosan egy család leszünk.
–Nem, semmi gondom veled, csak te nemigen szoktál ilyen hirtelen szabadságra menni.
–Éppen itt az ideje! Meg kell tudnom, mi történt Jázminnal, ráadásul évek óta nem láttam a fiamat. Arról nem is beszélve, hogy hétfőtől szabadságon vagyok.
Ettől a pillanattól felgyorsultak a dolgok. Pista csak kapkodta a fejét, ahogy az apósa kezébe vette a dolgokat. Hétfőre készen álltak a repülőjegyek, és Pistának nem volt más lehetősége, mint a nászútra megspórolt pénzéhez nyúlni. Borzasztóan szégyellte volna, ha az apósa fizet mindent. De már mindegy volt, így is az az érzése volt, hogy elvesztette Jázmint, és ezzel a közös nászútjukat is. Minden érzékszerve tiltakozott a gondolat ellen, de az agya apró kis zugaiból újra és újra előtörtek a negatív gondolatok. Fáradtan dőlt végig a bevetett ágyon, és csak meredten bámulta a plafon közepén ékeskedő rozettát. A cirádák között képeket vélt felfedezni, Jázmin szőke hajkoronáját, amely lágyan omlott a vállára egészen le a karcsú derekáig. Szeme homályossá vált, és csupán egy pillanatra hunyta le, mégis eltűnt az álomkép, csupán egy vigyorgó ördögfej maradt helyette. Ijedten csukta be a szemét, és már csak hangokat hallott.
Meghalsz a szerelemért!
Rémülten ugrott ki az ágyból. Csupán az ablakon beszűrődő éjszakai fények nyugtatták meg, hogy mindez csak rémálom volt.
***
Szilvia türelmetlenül toporgott a repülőgépre várva, fogalma sem volt, hogy mi történt. Teljesen összezavarodott. Minden olyan tökéletesnek tűnt az életében. Azt látta, hogy a gyerekei élete is rendeződött.
Ali fia boldog a családjával. Ő pedig igazán örül, hogy Masirah szigeten élnek. Klassz, hogy a komptól csupán néhány órányira van a falujuk. Bármikor könnyedén meglátogathatja őket. Mióta a férje, Jafar nyugdíjba ment, elég sűrűn megteszik ezt az utat. 
Az meg igazán fantasztikus hír volt, hogy Jázmin is párra talált. Igazán megkedvelte a vőjelöltet. Komoly, szorgalmas fiatalember. Mellette biztonságban érezte a lányát, de valami mégis történt. Jázmin néhány napja beállított, hogy mindenképpen a bátyjához akar menni. Ők meg csak néztek, mi az a sürgős ügy, ami még egy napot sem várhat.
Egyszerűen nem lehetett kiszedni belőle, hogy mi történt, miért akart, azonnal Alihoz utazni?
Most pedig mindjárt megérkezik a lánya vőlegénye és a volt férje. Attól egészen ideges lett, hogy Zsolt is repülőre szállt. Komoly ok kell ahhoz, hogy a volt férje Ománba utazzon. Hosszú évek óta nem találkoztak, és Szilviában ettől csak még jobban nőtt a feszültség.
Csupán néhány másodperc és feltűntek az első utasok. Az arab ruhába öltözött asszony erőt vett magán, és az arcára derűt varázsolt, és vidáman integetett az érkező férfiaknak.
Zsolt katonás léptekkel tartott egykori felesége felé. Fura érzés volt ennyi év után látnia Szilviát. Amikor kilépett az életéből, egy teljesen összetört nőt, egy katasztrofális házasságot hagyott maga mögött. Hiába volt a majd egy évig tartó kitartása, akkor nem tudta megmenteni a kapcsolatukat, Szilvia teljesen elhanyagolta magát. Ám most az egykori nagy szerelme ismét a régi pompájában tekintett rá, még akkor is, amikor távolról arab nőnek látszott. A hagyományos abaja eltakarta alakját, de Zsolt így is látta, hogy a negyvenes éveinek közepén járó Szilvia még mindig fitt, vonzó nő. Ezt az érzést csak azt tudta fokozni, hogy a laza selyemkendő alól a szőke fürtök dúsan hullottak a vállára. Az arca is igazán fiatalos volt, tíz-tizenöt évet simán letagadhatott. Zsolt nagyot nyelt, amikor Szilvia a nyakába ugrott. A hosszú út alatt sokszor elképzelte, milyen lesz újra találkozni, de semmiképpen nem számított arra, hogy ilyen fogadtatásban lesz része. Tétován ölelte át. Szilvia a régi csábos nézésével tekintett exférjére miközben két tenyere közzé fogta az arcát.
–Ejnye! Te semmit nem változtál! Még mindig jóképű fickó vagy!
A háttérben Pista a jelenetet látva hangosan köszörülte a torkát, amitől végre Szilvia figyelme őrá is irányult.
–Pisti! De jó, hogy itt vagy! Mit csináltál, hogy Jázmin ide rohant?
–Miért gondolja mindenki, hogy bármi rosszat csináltam? – lépett közelebb leendő anyósához, aki kissé elszégyellte magát, de ezt egy gyors öleléssel ügyesen leplezte.
–Tulajdonképpen mi történt Jázminnal? Mi semmit nem tudtunk kivenni belőle.
–Mi sem – rázta a fejét Zsolt.
–Akkor mese nincs, tőle kell megtudnunk – karolt bele a két férfiba, nem törődve a rosszalló tekintetekkel.
Ugyan miért is figyelt volna az őket körülvevő arab férfiakra, hiszen eddig is bámulták. Ami azért nem volt meglepő, hiszen európai létére arab ruhában volt, ráadásul kibontott hajjal. Mert hát az a falatnyi selyemkendő semmit nem takart el, inkább csak felhívta a figyelmet a szőke hajzuhatagra.
Szilvia tudta, hogy Jafar nem foglalkozik ilyen külsőségekkel. Nagyon hálás volt a férjének, hogy arab létére elfogadta olyannak amilyen. Abba sem szólt bele, hogy egyedül ment ki a két férfi elé, igaz a kislányukra valakinek vigyázni kell, azért most nem akarták a bébiszittert odarendelni.
Szilvia lelkesen vezette vendégeit a kijárat felé, miközben elkerülte a figyelmét az egyik arcát eltakarni igyekvő arab férfi, aki halkan morgott az orra alatt:
–Megvagy Szalóky Szilvia! Hamarosan …
***
Szilvia, mint kíváncsi gyerek, úgy halmozta el a férfiakat kérdéseivel, de csak általános dolgokról, az utazásról, a magyarországi eseményekről, bár szeme sarkából jól látta, hogy a bánatos vőlegény mennyire feszült a menyasszonya miatt. Talán mégiscsak Jázminról kellene faggatni, hátha Pista többet tud a lánya hirtelen ománi felbukkanásáról és különös viselkedéséről. Úgy gondolta, hogy Zsoltnak nincs ideje a lányára, mert továbbra is leköti a munkája, ezért is furcsállotta a megjelenését. Ő azért nem gondolta olyan komolynak Jázmin odautazását, talán csak megijedt a házasság gondolatától. A lánya mindig is önfejű volt, és ha egyszer valamit a fejébe vett…
Azért mégis ott motozott legbelül valami, valahogy az anyai szíve rosszat sejtett, de ezt nem akarta elmondani Zsoltéknak, mert semmi oka nem volt rá.
Erős Pista kevésbé takarta el aggodalmát, szemével a környéket pásztázta. Valakit várt. Legbelül arra készült, hogy egyszer csak feltűnik az ő éjszaki fénye, a szőke angyala, és egyetlen lendülettel a nyakába ugrik. Ő meg felkapja, és úgy forgatja körbe, hogy maga is beleszédül. Minden rossz egy pillanat alatt véget ér, és ők élnek boldogan, míg meg nem halnak. De, ez itt nem mese! Jázmin nincs sehol. Még arra sem volt képes, hogy kijöjjön elébe!
–Ő hol van? – torpant meg, a belékaroló Szilvia karját megrántva.
–Ne aggódj, nincs semmi baja, tegnap elutazott a bátyjához, Alihoz.
–De miért? Nem mondta?
Szilvia csak a fejét rázta. Kicsit bántotta, hogy a lánya nem bízik benne, nem mondja el, ha problémája van. Talán igaza is van, régebben sokkal többet foglalkozott a fiával, Jázminnak túl korán kellett önállóvá válni.
–Akkor nekem is oda kell mennem – közölte mindenre elszántan a fiatal férfi.
–Biztos, hogy jó ötlet? Hiszen pár nap múlva visszajön.
–Miért nem telefonáltok neki – szólt közbe Zsolt.
–Nincs térerő a szigeten, csak a katonai bázison.
–Nincs más választásom –emelte fel a fejét elszántan Pista –, meg kell találnom, hogy választ kapjak a kérdésemre. Miért lépett le mindenféle magyarázat nélkül? Máris indulok. Tudok itt valahol autót bérelni?
–Teljesen megőrültél? Hogy akarsz oda menni kísérő nélkül?
–Csak van GPS a bérautókban is. Nem?
–Van, de akkor sem biztonságos odamenni!
–Megyek én is veled – tette Pista vállára a kezét Zsolt.
–Nem vagytok normálisak! – csóválta a fejét Szilvia. – Előbb gyertek velem haza, beszélek Jafarral is. Otthon van Hasszán is, ő úgyis holnap megy vissza a bázisra. Valahogy megoldjuk, hogy együtt menjünk.
Pista csak hallgatott, folyamatosan az járt a fejében, hogy mi történt szívének királynőjével? Mi változott meg? Mi az, amit sem ő, sem az anyja nem tudhat.
***
Jafar hátradőlt az elegáns kanapén, elmélyülten figyelte, ahogy játszadozik a kislánya, de a gondolatai egészen máshol jártak. Vendégeik érkeznek, és ez kissé zavarja. Zsoltot régről ismeri, és tulajdonképpen húsz évig az útjában volt. Igazán sosem kedvelte, de ki kedveli a vetélytársát?
Gondolatait a csengő hangja zavarta meg, és néhány percen belül a megtelt a nappali.
Zsolt idegenül feszengett, ahogy Pista is. A fiatal férfi feszülten tekingetett körbe. Hiába mondta el Szilvia, hogy Jázmin elutazott, ő mégiscsak reménykedett. Persze jól tudta, hogy butaság, ennyi idő alatt nem érhetett vissza a menyasszonya. Ami még jobban megkavarta a lelkivilágát, az a két fiatal arab megjelenése volt. Hasszán, Jafar fia mindig rossz érzést váltott ki belőle, hiszen jól tudta, hogy egykoron Jázmin barátja volt. Hiába bizonygatta Jázmin, hogy annak a szerelemnek, kapcsolatnak vége van, ő továbbra sem bízott a fickóban. A másik férfit nem ismerte, de nem is volt lényeges. Elég volt annyi, hogy Hasszán barátja.
Szilvia elemében volt, mosolyogva kínálta vendégeit kávéval, még az sem tűnt fel neki, hogy Zsolt a kezével együtt fogta meg a csészét, ám Jafarnak nem kerülte el a figyelmét. Borús tekintettel figyelte vendégeiket, de Pista szavai elterelték a gondolatait.
–Ne haragudjatok, de nekem indulnom kell Jázmin után – emelkedett fel a kanapéról.
–Hova ez a nagy sietség? – nyomta vissza Hasszán. – Holnap mi is megyünk Masirahra, és mehetünk együtt.
–Igaza van Hasszánnak. Amúgy sem mehetsz egyedül, jobb, ha a két autó együtt megy – nyugtatta Szilvia.
–Így van, jó helyen van a bátyjánál – kontrázott rá Zsolt. Ő nem volt olyan forrófejű, bár nagyon aggódott a lányáért. A magyar rendőrkapitány abban azért biztos volt, hogy Szalinál biztonságban van Jázmin. Mégiscsak ő nevelte fel Szilvia fiát, és nagyon jól tudta, hogy a húgáért mindenre képes.
Még egy darabig győzködték a türelmetlen Pistát, de végül beleegyezett a másnapi utazásba.
***
Jafar kényelmesen elhelyezkedett a vezetőülésben, háta mögött a fiával és annak barátjával.
Szilvia is kiállt a másik autóval, és intett a két magyarnak.
Jafar nyelt egy nagyot, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve Zsolt után szólt.
–Zsolt, beülnél hozzám, szeretnék néhány dolgot kérdezni Ágiról.
Tulajdonképpen túlzottan nem érdekelte, hogy mi van a volt feleségével, de így legalább távol tarthatja a magyar férfit mostani feleségétől.
Zsolt kelletlenül fordult meg, semmi kedve nem volt az arabokkal utazni, de ellentmondani sem tudott.
Nyugodt tempóban haladtak, és a nyelvi nehézségek ellenére egész kellemes társalgás alakult ki. Lassan Zsolt is felengedett, különösen, hogy a hátsó ülésen a két fiatal vicces történetek mesélésébe kezdett. Hasszán híres volt előadó képességéről, mindig a társaság középpontjába tudott kerülni. Szerencsére az angoltudásuk éppen elegendő volt arra, hogy a magyar férfi is be tudjon kapcsolódni.  Hamarosan már ő is velük hahotázott, egészen elfelejtkezve aggodalmáról.
A másik autóban kissé komorabb hangulat alakult ki. Pistának nem sok kedve volt társalogni, így Szilvia is jobbnak látta, ha az előtte haladó dzsip hátulját bámulja. Jafar jól vezetett, bár ő sem túlzottan maradt le. Sokszor versenyeztek, így meg sem lepődött, hogy az óceán felé vezető útszakaszon a férje beletaposott a gázpedálba. Az úton szinte nem is volt forgalom.
Szilvia elmosolyodott és ő is a gázpedálra lépett, de a következő pillanatban hatalmasat sikoltott, és szinte két lábbal nyomta a féket.
A hatalmas, kamionméretű Mercedes dzsip, mint egy fekete villám vágódott ki a kanyarból, egyenesen a Jafar által vezetett autónak.
A hófehér dzsip megpördül a levegőben és oldalával egyenesen becsapódott egy vastag pálma törzsébe.

Meghalsz a szerelemért bővebben…