Egy férfi nyomában- A sivatagban

 

Mint játékos gyermekkezek, úgy szórta szét a szél az apró homokszemeket. Egy lélek sem látszott közel-távol, csak a kecskenyáj iparkodott a kőszikla árnyékába. Mögöttük a két beduin nő kendőjével igyekezett az arcát eltakarni a homok elől. Alig érték el a szikla védelmét, amikor felhangzott a hangos kurjongatás, és máris feltűnt a tevecsorda, amely vágtázva közelített a dűne mögött megbújó falu felé. A tevéket hajszoló férfiak ügyet sem vetettek a nőkre. Kivéve az egyiket, aki mohó pillantással mérte fel őket. Az idősebb asszony, Anna, dacosan nézett vissza a fiatal beduinra. Nem zavartatta magát fedetlen arca miatt, miközben a lánya gyorsan megigazította fekete álarcát. Anna védően lépett a lánya elé. A kék szem sötéten villant a férfiak után miközben az asszony magyarul káromkodott.
– A fenébe! Te kis tetű, nem fogod megkapni Jalát!
Tulajdonképpen nem is az ifjú arabra volt dühös, hanem az egész világra. Jól ismerte a férfiakat, Abdul az unokaöccse volt. Ezért haragudott a hagyományokra, amely feljogosította a férfit, hogy elvegye az unokatestvérét, Jalát.
–Anyám, kérlek, ne mérgelődj! A szokásokkal nem szállhatsz szembe, ahogy nekem, neked is el kell fogadni a sors akaratát.
Anna időnként elcsodálkozott a lánya csendes beletörődésébe. Ő mindig azon mesterkedett, a legkisebb gyermeke más legyen, mint a nővérei. De, Jala engedelmes arab lány lett, mint a testvérei. Ez időnként nagyon bosszantotta Annát.
– Nem akarom! – csattant fel mérgesen. – Ez nem a sors akarata, hanem a nagyanyádé, Abdul az unokatestvéred, és te még túl fiatal vagy.
Jala odabújt az anyjához, átölelte, mintha meg akarná nyugtatni.
–Ne félj, nem lesz semmi baj. Abdul nem olyan rossz fiú, csak egy kicsit vad, de majd megszelídül.
–Jaj, kicsim! – sóhajtott fel Anna. – Te már most olyan érett vagy, mint egy harmincéves, pedig még alig vagy tizenöt.
Anna elérzékenyülten csókolta meg a lányát. Jala korához képest kistermetű, vékony csontú lány volt. Anna nem akart arra gondolni, hogy Abdul kezei közzé kerül. Minden pillanatban attól rettegne, a férfi összetöri lányának gyermeki testét, lelkét. Minden érzékszerve tiltakozott a házasság gondolatától. Jala tehetséges gyermek. Igazi művész. Már egészen kicsi korában ő festette a lányok kezére a henna mintákat. Mindez a tehetség elvész, ahogy belép abba a házasságba, ezt pedig ő nem engedheti meg!
Jala az egyetlen a lányai közül, akivel magyarul is tud beszélni. A nagyobbak hamar a nagyanyjuk befolyása alá kerültek, nem érdekelte őket a tanulás. Jala az, aki önálló életet akar élni, még ha ezt titkolja is.
Anna huszonöt éve él a sivatagban a falu egykori vezetőjének második feleségeként. Egykor feladta minden büszkeségét a szereleméért. Magyarország távolra került, és ő egy idegen világba csöppent. Mégsem bánt meg semmit sem, boldog volt, mindaddig, míg a halál közbe nem szólt, és ő özvegyen maradt. Férje halálával darabokra tört szíve, lelke. Egyedül maradt a világban azzal a teherrel, hogy véghezvigye Jabbar végakaratát, és megvalósítsa a legkisebb gyermeke álmát. Anna már tudta, magának kell szembeszállnia hagyományokkal, de legfőképpen az anyósával. Amikor Jabbar a halálos ágyán megpróbálta az anyjának elmondani mit tervezett Jala jövőjére, az öregasszony úgy tett, mintha süket lenne. Normál körülmények között nem sok minden lenne rábízva, de Lamya erős asszony volt, a sejk anyjaként hatalmat szerzett, és uralkodott Annán és a többi asszonyon, sőt még a férfiak is tartottak tőle. Annának nem sok szava lehetett, hiszen még fölötte állt az első feleség is, nemcsak az anyósa. Mindezt vállalta a férje kedvéért. Magába zárta a büszkeségét, és bolond szíve nem engedte onnan ki. Jabbar mindezt jól tudta, ezért bizonyos fokú önállóságot engedélyezett neki. Nem várta el tőle hogy eltakarja az arcát, mint a többi asszony, sőt sokkal többet is megengedett neki. Autót vezethetett, és időnként egyedül ment Salalahba. Morgott is eleget az anyósa, de ő akkor igazán szabadnak érezte magát.
Amikor elvesztette azt a férfit, akiért vállalta az alárendelt szerepet is, majdnem belehalt. Mára már megerősítette magát, és egyre jobban előtérbe került a lázadó szelleme.
Nincs már miért tűrnie, Jabbar nincs többé. Féléve özvegyült meg, azóta szervezi, hogy elvigye Jalát a sivatagból. Bizonytalan a jövőjükkel kapcsolatban, csupán annyit tud, így nem maradhat. Nem egyszerű szabadulni a múlttól. Ott él a családja, gyermekei, unokái, az eltemetett szerelme, akinek semmibe akarják venni a végakaratát.
Határozottan nézett a lányára.
–Nem leszel Abdul felesége! Annyira fiatal vagy még. Tanulni fogsz! Apád is azt akarta.
–Anya, nem fog menni! Nagymama és Abdul sosem fog beleegyezni. Annyi pénzünk meg nincs, hogy beköltözzünk a városba, és nincs miből élnünk – nézett komoly arccal az anyjára Jala.
–Igaz, de nekem van annyi pénzem, hogy elutazunk Magyarországra. Tudod, hogy megvannak az útleveleink is.
–És mi lesz ott velünk? Hova megyünk?
–A nagymamádhoz, ő majd segít.
– A magyarországi mamámhoz? Hiszen még sosem látott, azt sem tudja, hogy létezem, téged pedig kitagadott – nézett szomorú szemekkel az anyjára Jala.
– Mindig megírtam neki, amikor megszületettek. Rólad, és nővéreidről is.
– Sosem válaszolt. Igaz?
– Igen… De, most írt, látni akar, mert nagyon beteg.
Jala hallgatott. Arra gondolt, hogy talán jobb is lenne a távoli nagymama, mint az Abdullal kötött házasság. Senkinek nem beszélt róla, de olyan sokszor álmodott egy másik világról, ahol azt tehetné, amit szeret. Egy másik életre vágyott, mégis félt a változástól. Tartott a nagyanyjától.
–Gyere, lányom, hajtsuk be a kecskéket, mert közeleg az este.
Rutinosan terelték az állatokat, és ahogy közeledtek a falu felé, már a porfelhőn keresztül is látták a feléjük közeledő alakot. A sötét ruhás, hajlott hátú öregasszony már messziről kiengedte hangját.
–Hol voltatok ilyen sokáig, tán elaludtatok? Asma, már rég meg kellett volna fejni a jószágokat – rikácsolta.
Anna elhúzta a száját. Lám itt az anyósa, aki ennyi év alatt sem tanulta meg a nevét, de egy pillanatot se hagyott volna ki, hogy ne kössön bele.
–Tudja mit? A jövő héttől megfejheti maga!– vágott vissza mérgesen.
–Te meg mit csinálsz addig? Tán a szobában henyélsz? – gúnyolódott az idős asszony.
–Itt hagyom ezt a koszos falut, a lányommal együtt.
–Eredj már! Nem vagy te jó semmire! Hogy tudnál nélkülünk megélni?
–Azzal maga ne foglalkozzon!
–Azt csinálsz, amit akarsz, mehetsz, amerre látsz! – állt meg közvetlen előtte Lamya.
Rövid ideig farkasszemet néztek. Anna összeszorította a fogát, mégsem ütheti meg az öregasszonyt, pedig nagyon bizsergett a tenyere.
– Jala itt marad!
–Azt gondolja? – villant a szeme Annának. Sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga.
–Azt – fordított hátat a menyének Lamya. Kihúzta magát, már amennyire görbe háta engedte, és elbicegett a nyáj nyomában.
Anna hallgatott, nem szállt vitába az anyósával, a falu úgy is mellé áll.
–Most mi lesz? – kapaszkodott a karjába a lánya.
–Most nem vihetlek magammal, de visszajövök érted – ölelte meg a lányát, és elindult szerény holmiját összepakolni.
***
Lamya végigtapogatta fájós derekát, még a karám mellől visszanézett. Anna éppen akkor ölelte meg a lányát. Jala lehajtott fejjel indult a nagyanyja felé. Lamya elégedett volt magával, megmentette Jalát, attól, hogy az anyja magával vigye abba a távoli országba. Annak meg külön örült, hogy megszabadul Asmától. Biztos volt a dolgában, az idegen nő nem viheti magával Jalát, menjen csak egyedül. Sosem állhatta a második menyét. Idegen volt. Nem is értette a fiát, hogyan vehette el az ő megkérdezése nélkül? Ráadásul idehozta, és attól kezdve alig törődött az első feleségével, Munával, pedig az fiút adott Jabbarnak. Mindez, mit sem számított a fiának, elvette az eszét a magyar nő. Ilyen még nem esett meg a faluban. A törzs vezetője mindig tartotta a hagyományt akárhány felesége is volt.
A Koránban is meg van írva, hogy egy hithű muszlim négy feleséget is tarthat, ha minden igényüket ki tudja elégíteni. Na, de az ő fia! Mióta ez az asszony betette a lábát a faluba, semmi mással nem törődött, csak azzal a hitetlen nővel. Az meg egy fiút sem tudott neki szülni!
Annyira ügyetlen volt, nem értett az semmihez, kecskét sem tudott megfejni, főzni sem tudott.
Jabbar meg… Mindent megengedett neki. Fedetlen arccal járt kelt, és egészen megzavarta a falubeli férfiakat. Még jó, hogy ő kordába tudta tartani a lányait, mind a hármat jól adta férjhez. Már csak ez az egy csenevész lánya maradt Jabbarnak, akit meg kell házasítani, de már ezt is lerendezték.
Jala Abdulé lesz még a Ramadán előtt.
Elégedett volt magával, jó házasságokat hozott össze. Ügyesen keverte a kártyákat, Allah is mindig megsegítette. Lám Jabbar fia, Mohamed is megállapodott, már a falu vezetését is átvette az apja halála után.
***
Az egész törzs eljött Anna búcsúztatására, ki, azért mert örült, ki, azért mert sajnálta, hogy elmegy. Anna jól tudta, hogy ők vannak a kevesebben.
Összepakolta a holmiját. Mindent elintézett. Útközben a szomszédos faluban elbúcsúzik lányaitól, és unokáitól. Furcsa, hogy unokái vannak, még mindig fiatalnak érzi magát az alig negyvenhárom évével.
Nem akart túl sokáig búcsúzkodni, így is nehéz lesz. Itt hagyni a tizenöt éves lányát, tudván, hogy házasságra akarják kényszeríteni.
Még elmondta anyósának, hogy pár hétig marad, addig ne tartsák meg az esküvőt. A fejében már körvonalazódott a terv a házasság megakadályozására.
Az öregasszony nyájas hangon biztatta.
–Gyere csak gyorsan vissza, addig nem tartjuk meg a lányod esküvőjét! Lehet, hogy kettős lagzi lesz az –vigyorgott.
A mézes-mázas hangtól ideges borzongás futott végig Anna testén.
–Mit mond?
–Van már kérőd, lányom – büszkélkedett Lamya.
–Micsoda?
Anna tudta, Lamya a falu házasságközvetítője, de hogy őt is ki akarja házasítani...? Ez már neki is sok volt. Dühösen nézett az anyósára, aki széles mosollyal mutatott az egyik faluszéli házra.
–Omár az.  
A szerény ház tulajdonosa éppen a ház árnyékában hűsölt.
Anna szája tátva maradt, és megbabonázva meredt az aggastyánra. – Itt mindenki megőrült? A vénember el akar venni engem?
–Na, ne! Eszem ágába sincs hozzámenni! – fordult Lamya felé. Az asszonyok hada addigra körbekapta őket. Mindenki kíváncsi volt a balhéra.
–Nem úgy van az! – perlekedett az öregasszony. –Nincs más lehetőséged, hozzá kell menned, nem fog itt senki sem eltartani!
–Majd meglátjuk! – szorult ökölbe Anna keze, ismét nagy erőfeszítésébe került, hogy ne vágja képen az anyósát. Inkább a lánya felé fordult, hosszan ölelte, csókolta. Az asszonyok hada körbe vette őket, úgy védték a lányát, nehogy mégis magával vigye. Anna szeme dühösen villant a testőrökre, odahajolt a lányához, és pár mondatot súgott a fülébe. Lamya egészen közel hajolt a búcsúzkodó anyához. Anna gúnyosan nézett rá. – Na, te banya, ezt találd ki! Én jól megtanultam arabul, de te egy szót sem tudsz magyarul!
Futva ment az autóhoz, hátra sem nézett. Indítózott, hangosan felbőgött a motor, csikorogva fordultak a kerekek, vastagon beterítve homokkal az asszonyhadat. A Jalát körbevevő testőrség hangosan prüsszögött, míg a távolban bámészkodó férfiak jól mulattak. Jala lehajtott fejjel állt a kör közepén, arca elé kapta kendőjét, de nem igazán a homok miatt, inkább a köhögésnek álcázott nevetés eltakarására.
***
Az éjszaka ráborult a sivatagra, sötétjével betakarta a beduin falut. A kis vályogházakból nem szűrődött ki egy aprócska fénysugár sem. A falu lakói mély álomba merültek, álmukban semmi nem tudta megzavarni őket, még a sátrak között lopakodó fekete csuklyás alak sem. Egy kecske mekegett bele a csöndbe, a betolakodó megtorpant, majd sietve besurrant az egyik házba. Kezével óvatosan végigtapogatta a tárgyakat, majd egyre elszántabban lopódzott a szoba belsejében. Egy horkanás dörrent bele a csöndbe. A csuklyás alak dermedten állt meg, és csak az elhalkuló horkolás után mozdult. Lehajolt, felkapta, amiért jött, és amilyen csendben érkezett, úgy távozott.
***
–Az átkozott! Elvitte! – rikácsolt a hajnal csöndjében a női hang. Hangja felverte a fél falut.
–Mi történt, Mama? – rohant be Muna.
Lamya zihálva kapkodta a levegőt, és az üres ágyra mutatott. Jala nem volt ott.
–Biztos kiment pisilni.
–Hát, nem látod, te birka! Üres a ládája, elvitte a ruháit is.
–Kicsoda? – nézett bambán Muna, amitől az öregasszony még idegesebb lett.
–Kicsoda, kicsoda? Az az asszony – üvöltötte.
–Anna? De, hogy vitte el? Jala az este velünk egyszerre feküdt le.
–Á! – legyintett Lamya. Felkapta a ruháját, és sietve tartott a szomszédba. Addigra már Mohamed is odaért.
–Mi történt, nagymama?
–Az az átkozott elvitte Jalát!
–Anna? Ugyan! Nem juthattak messzire, mindjárt indulunk utánuk.
Mohamed percek alatt összekürtölte az embereket, a falu összes autója elindult a hajtóvadászatra. Azt nem engedhetik meg, hogy a falu vezetőjének a húgát bárki is elvigye, még az anyja sem!
Mohamed katonai pontossággal elosztotta a járműveket, úgy tervezte, hogy félkör alakban bekerítik a menekülőket, és legkésőbb a város előtt összeszorul a hurok.  Nem izgatta magát túlságosan, biztos volt benne, hogy már a szomszédos faluban elkapják őket. Annának ott vannak az idősebb lányai.
–Biztos vagy benne, hogy arra mentek? – kételkedett Lamya.
–Persze. Miért mennének a sivatag belsejébe. Anna nem ismeri a sivatagot, nem itt született.
–Ez igaz – bólogatott Lamya, és már tervezte, hogyan fogja megalázni Annát. – Mohamed biztos nem fogja bántani, de majd én teszek róla, hogy megemlegesse ezt a napot!

Egri Zsanna: Az Ördög lánya 2. Beduin sólyomFolytatás hamarosan!
Hasonló könyveink:
Egri Zsanna: Az Ördög lánya 1. Szilvia arab világa

Vélemény, hozzászólás?