Egy milliomos bőrében – Új kiadás

A tragédia
Az égbolt alján halvány fénysugár jelezte a közeledő reggelt. Néhány koránkelő madár óvatos dalba kezdett, kigúnyolva a kakasok rekedt kukorékolását. A hűvös szellő sejtelmesen susogott. Ebbe a nyugalomba  dübörgött bele hangosan az éjszakai vonat. A fülsiketítően zakatoló kerekek megtörték a csendet, felriasztva az alvó állatokat. A felerősödő szél a vagonok rései között vészjóslóan huhogott. Mindezekkel a zajokkal mit sem törődtek a fülkék mélyén kókadozó utasok. A kopott ülésen elnyújtózva békésen horkolt néhány munkáskülsejű férfi, még a piacra tartó kofák is nyugodtan támaszkodtak a fülke oldalának.
A kalauz is félálomban támolygott fülkéről fülkére, hogy fáradtan rázza fel az alvókat.
Az étkezőkocsi üresen tátongott. A büfések még csak készülődtek az éhező, szomjazó utasokra. Mormogva fogadták a köszöntést, mintha mindenki ballábbal kelt volna fel. A levegőben fura, morcos hangulat, talán mondhatnánk, hogy baljós jelek uralkodtak, de erre senki sem gondolt.
Az első osztály kihaltsága egészen megnyugtatóan hatott a jegykezelő kedélyállapotára. Tekintette végigfutott a párnázott fotelokon, miközben megkönnyebbülten konstatálta, hogy egy lelket sem lát. Csupán a legutolsó fülke egyetlen utasa nyújtotta felé a jegyét. A harmincas férfi merev arccal süllyesztette el az úti okmányait a mellette heverő, gondosan szabályos szögletes formára hajtogatott, zakója zsebébe. A köszönésre csupán egy lekezelő fejbiccentéssel reagált.
A kalauz elhúzta a száját. Ki nem állhatta az ilyen alakokat, amiért átnéztek rajta, mintha üvegből lenne. Azért alaposan felmérte a nem mindennapi utast.
A férfi táskája, kabátja, a drága karórája igencsak márkás volt. A vaskos pénztárcája, amelyben a vonatjegye is volt, hivalkodott a méretével. A kalauz jól látta, hogy dugig van pénzzel.  Nem is értette, hogy mi a fenét keresnek az ilyenek a vonaton, miért nem mennek a saját luxus járgányukkal.
Távolabb érve legyintett egyet a levegőbe. Minek bosszantja magát az ilyen alakok miatt?
A kisváros csendjébe belevisított a vonatfütty. A rövid megállás alatt csupán pár álmos utas kászálódott fel, így néhány  perc és ismét úton voltak.
A városszélén néhány ablakból halvány fény szűrődött ki, a koránkelők álmosan törölték szeműket. Nem volt szükségük órára, nekik a hajnali vonat jelezte a pontos időt.
Távolabb a lámpák fényétől már csak a homoktól szürkére festett bokrok, és egy országút kísérte a vonat útját. Minden olyan tökéletesen nyugodt, egyhangú volt.
Ezt a törékeny nyugalmat egy másodperc alatt kettétörte az iszonyatos hang, akár egy robbanás.
Az irdatlan csattanás hangja azonnal kiverte az álmot a rémült utasok szeméből. Az emberek ijedten ugrottak fel, riadtan tekingettek körbe, de még fel sem foghatták, hogy mi történt, amikor hatalmasat rázkódott a vasúti kocsi és egy szempillantás alatt szétszórta az embereket. Kétségbeesetten kapaszkodtak az ülésekbe, csomagjaikba, szomszédjaikba, ki mibe tudott.
Kintről fékcsikorgás, majd egyre félelmetesebb hangok szűrődtek be. A fények kialudtak, csak a kétségbeesett kiabálás, jajgatás hangja hallatszott mindenfelől.
A vonat egyre lassabban ment, érződött, hogy néhány perc múlva megáll. A földről feltápászkodók ijedtsége is kezdett alábbhagyni, amikor újabb hatalmas rándulást éreztek. A hátsó vagonokban utazók még hallották, ahogy a vonat végében lévő első osztály iszonyú hangerővel az oldalára borul, miközben az összekötő csavarkapocs hatalmas csattanással kettétörik.
A kisiklott vonat első osztálya, szabadságának engedve, a töltés oldalán megpenderülve, egyenesen lerepült a városka legszélső házaihoz. A zuhanás hatására a vagon egyetlen utasa kirepült a darabokra tört ablakon keresztül, és hangos puffanással földet ért.
Néhány másodperc múlva a kisiklott vagon utolérte, és pontosan a férfi teste mellett landolt.
***
Ben fázósan húzta össze magán a szakadt pokrócot. Brunyálnia kellett, de legszívesebben maga alá engedte volna. Mégis az öreg Józsi szavai jutottak eszébe, hogy a kutya sem húgyozik a vackára. Neki az a kuckója, az a szakadt bokor, ahol a sokat látott öreg pokróca alatt hever éppen. Arra persze egyáltalán nem emlékszik, hogyan került a bokor alá. Már csak annyi emléke volt az előző napról, hogy az öreg Józsi nyugdíjat kapott, így, mint mindig, napokig ünnepeltek. Az öreg olyan volt, mintha az apjuk lett volna, a csövesek mind szerették, különösen ezekben a napokban. Mégis csak páran voltak a barátai. A gebe Pisti, akinek mindegy volt, hogy mi van benne, csak egy üveg legyen a szája közelében. A testvérek Marci meg Jani majdnem elválaszthatatlanok voltak, talán azért mert ikrek voltak. Ők mindenen megosztoztak, néha még Julin is. Juli, férfias alkatával, beesett arcával alig tűnt ki közülük, aki távolról szemlélte őket, bizton férfinak nézhette volna. Ők maguk is úgy bántak vele, kivéve Janit, aki mellé éjszakánként bújt, hacsak nem keverte össze a testvérével. Persze ebből sosem csináltak gondot, családon belül maradt.
És ott volt ő, aki egy kissé kirítt közülük. Emlékszik rá, hogy alig akarták befogadni, csak ficsúrként emlegették.
Kapart ő mindig felfele, de a sors mindig lenyomta a mélybe. Ott az otthonban mindig őt mutogatták, mint az árvaház legjobb tanulóját. Milyen büszke volt, amikor megkapta az érettségijét, mégis amikor kikerült…Nem várta egyéb, mint az utca.
Eleinte ment is volna dolgozni, de amikor a lakcímét kérdezték... Nem kellett senkinek sem. Olyankor nem volt más választása. Az ital mindig jó társa volt. Benne sosem kellett csalódnia. Megnyugtatta, elkábította. Most is így történt. Kurva erős volt a bor, és az a pálinka is, együtt rendesen fejbe kólintották. Már csak a pia, és más semmi nem érdekli. Csak annyira volt szüksége, arra a kábulatra, amely megszállta a fejét, és nem engedte gondolkodni.
Régen azt hitte csak néhány napot kell majd az utcán tölteni, de ez lett belőle. Csak a szesz tartja benne az életet.
Nagy nehezen kikászálódott a rongyos pléd alól. Nehezek voltak a léptei, úgy érezte a feje mindjárt elrántja. Fél kézzel maga után húzta az elnyűtt rongyot. Csak alig pár lépést tett meg, hogy egy másik bokrot megöntözzön, amikor a katasztrófa megtörténik. Borgőzös fejjel nézte, ahogy a töltésről egyenesen felé zuhan a hatalmas vagon. A föld megrázkódott a becsapódástól. Ott áll egyik kezével a farkát szorongatva, másikban a rongyos pokrócot, és csupán annyi jutott az eszébe,  még jó, hogy a pokrócot magával hozta, mert a vonat pont ráesett volna.
Kótyagosan húzta fel a zipzárját, majd a szakadt göncöt maga után vonszolva elindult az előtte tornyosuló, összeroncsolódott vonat felé, ami még mindig nyikorgó, recsegő hangokat adott ki magából.
Szétszóródott vasdarabokon botladozott át, másnapos tekintettel pásztázva a környéket, valami használható dolog után kutatva. Még elég sötét volt, így várható volt, hogy valamin átesik, így is történt. Jó nagyot vágódott, mégsem ütötte meg magát, egy test felfogta az ütést. Mintha rúgó lett volna a lábában, úgy ugrott fel a véres testről, de a következő pillanatban már tudta mit kell tennie. A fickón úgyse lehet már segíteni, lehajolt gondosan átkutatva zsebeit, meg is találta amit keresett. Elég vastag volt a tárca, azért még a karóráját is lecsatolta a halott férfinak. Egész jól mutat a karján, állapította meg elismerően a márkás karóráról. A magával hurcolt takarót a hulla testére dobta. Néhány méterrel beljebb bukdácsolt, hátha talál még valamit. Egy zakó hevert a kitört ablaküveg darabjai között. Felemelte, a jó szabású ruhadarab pontosan passzolt a felsőtestére, és a hajnali hűvösben egész melegnek tűnt. Kissé távolabb egy utazótáska hívogatta. Nem sokat vacillált, a tartalmát a földre borította. Csalódottan látta, hogy csak ruhadarabok terültek szét a roncsdarabokon. Gondolkodott egy keveset, ledobálta a ruháit. Kéjesen húzta magára az új ruhadarabokat.
Távolban felhangzott a sziréna hangja, tudta, hogy sietnie kell. Ám meglátott egy szögletes táskát, a szíve nagyot dobbant. Az csak egy laptop táska lehet! A lába máris lódult az értékes csomagért, amikor az előtte tornyosuló fémszörny recsegve-ropogva megindult egyenesen felé. Hegyes vasrúd fordult vele szembe. Minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje a találkozást a gyilkos vasdarabbal. A nyakán érzett iszonyú fájdalom azonban pillanatok alatt elvette az eszméletét.
***
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, és már csak néhány helyen füstölgött a csonkig égett bokorcsoport. A mentőcsapat tétován botladozott a roncsok között, csupán egyetlen testet kerestek. A kalauz már elmondta, hogy szerencsére nem voltak az első osztályon utasok, csupán egy férfi utazott a szerencsétlenül járt vagonban.
Egyikőjük a kocsi oldalán fellépve, a kitört ablakon próbált bekukucskálni a roncs belsejébe, amikor megakadt a szeme a véres ujjakon. Hatalmasat kiáltott. Ugyanakkor, szinte egy időben, hangzott fel a jelzés, a másik test megtalálásáról.
A mentősök készenlétben álltak, ugrásra készen. A töltés aljában heverő férfival hamar végeztek, szerencsétlen ember feketére égett, ott már nem volt mit tenniük, annál inkább az ablakba beszorult férfinál. Iszonyat lassan haladt az idő, míg a tűzoltók nagy nehezen kiszabadították a testet.
A mentőorvos reménytelenül rázta a fejét, mindazok ellenére, hogy sikerült a férfi állapotát stabilizálni.
A környék lakói hamar összecsődültek, mindenki tudni akarta, hogy mi történt. A rendőrök igyekeztek távol tartani a kíváncsi tömeget, ám ennek ellenére pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy az egyetlen túlélő milyen borzalmas állapotban van. A sziréna hangjára többen összeborzongtak, miközben sajnálkozó hangon tárgyalták tovább az eseményeket.
A rendőrautó mellett, egy izgatott vasutas, széles mozdulatokkal ecsetelte a nyomozónak, az általa megtalált sebesült állapotát. A férfinak a felismerhetetlenségig szétroncsolódott a feje, és a keze. Lemondóan legyintett a mentőautó után mutatva.
– Nem marad az életben!
– Hm. Ki tudja – rázta a fejét a középkorú nyomozó.
Zalai hadnagy nem először vett részt közúti balesetek, szerencsétlenségek okának a felkutatásában. Pontosan tudta, hogy a kíváncsi nézelődök között vannak lehetséges szemtanúk, akik sokat segíthetnek az ügy részleteinek megismerésében. Így elindult a bámészkodók felé, hogy még több mindent tudjon meg a baleset okáról, de legfőképpen az egyetlen halott kilétéről. A kalauz, aki túljutott az első ijedtségen, készségesen mesélte a történteket a nézelődőknek, csak akkor hallgatott el, amikor a nyomozó mellé lépett.
– Mondja csak, az a másik férfi is a vonaton utazott?  – tette fel a kérdést Zalai hadnagy. – Nem találtunk nála semmilyen papírt – tette hozzá.
– Nem tudom, én nem láttam ott másik utast – tárta szét a karját a megszeppent jegykezelő, majd rögtön utána keresztet vetett magára. – Jézus! Pont a baleset előtt hagytam el az első osztályt.
– Én sejtem ki lehetett az – szólalt meg a tömegből egy kopott kabátos férfi. A körülötte állók arrébb húzódtak, miközben a férfi közelebb lépett a nyomozóhoz.
– Igen? – nézett a rend őre a láthatólag hajléktalan férfi felé – Ki volt?
– Hát az csak Ben lehetett, ő szokott mindig ott aludni – mutatott a bokrok felé.

 

Vélemény, hozzászólás?