Kitiltva – Zarita 4. részlet

Egri Zsanna: Zarita - A kincs nyomában

Az előzmények itt olvashatóak

Zarita azon a bizonyos estén nem ment vissza a szállodájukba, csak telefonált Andinak. A bárban elkövetett kis tréfa után hajnalig beszélgettek a lányokkal, majd visszaadta a csodaszép ruhát, amit kölcsönkapott.
Közben átgondolta: mégis megmutatja az igazi arcát Nicolasnak, igaz ideje sem lett volna visszamenni Andihoz a csúfító maszkjáért.
A függőágyban várta a reggelt. A hajnali hűvös szellőben, bármennyire is igyekezett ébren maradni, a szeme lecsukódott. Ijedten riadt fel, és nézett körbe, amikor meglátta a rendőrautókat, valamint az egyenesen rámeredő megbilincselt Nicolast. Fogalma sem volt, mi történhetett.
Nicolas odaszólt az anyjának. Zarita túl távol volt tőlük, hogy meghallhatta volna, ám amikor señora Fernandez, Nicolas anyja felé fordult, tudta baj van, és róla beszélnek. Borzasztóan bánta, amit előző este tett, már eldöntötte, nemcsak az igazi arcát mutatja meg, hanem Nicolas bocsánatát kéri az esti tréfáért. Igazából nem gondolt semmire, csak tetszett neki a helyzet. Élvezte a pillanatot, amikor Nicolas a kegyeiért könyörgött, miközben napközben lábtörlőnek használta.
Amikor délután megtalálta a lányokat, és átadta a gyöngyös pénztárcát, nem sejtette, mekkora bajba keveredik. Az volt a terve, hogy valahogy beoson az egy szinttel lentebb levő szobába, amelynek a kulcsát az apja ráhagyta. Ám, minden megkavarodott, amikor a szépségkirálynő jelöltek szobájába betoppant.
–Helló! Te is a versenyre jöttél? – nyitott ajtót egy bronzvörös lány.
–Á, dehogy! – mosolyodott el Zarita. – Én csak Zita Lucia Sanchez Rodrigezhez jöttem – olvasta a névjegyről.
–Az én vagyok! –– ugrott fel a kanapéról egy fekete szépség. – Te, pedig aki megtalálta a tárcámat – ölelte át Zaritát, aki félszegen ácsorgott az ajtóban.
A lányok lelkendezve kapták körbe vendégüket, nem mindennapi az ilyen becsületes nő, aki ahelyett, hogy zsebre vágta volna a pénzt, még vissza is viszi.  Mindent tudni akartak róla. Zarita, bár igazán nem akarta, mégis kikotyogta, hogy a szálloda alkalmazottja. Ezzel, mintha lavinát indított volna el.
–Tényleg itt dolgozol, és ilyen tisztességes vagy? Pedig nekünk nem a legjobb a véleményünk a személyzetről – csodálkozott Zita. –A londinerek, a pincérek is szemtelen módon tartják a markukat, és ha nem adtál elég pénzt, még be is szólnak. Mi nem vagyunk gazdagok, nekünk mindent az ügynökség fizet. Az a szemét Nicolas, vagy, hogy is hívják a bárból, az meg mindegyikőnket le akarta fektetni.
–Nekem meg a főnököm – kuncogott Zarita.
–Igazán? Te tényleg itt dolgozol? Még sosem láttalak. Még jó, hogy nem neki adtad a tárcámat, mert visszaélt volna vele.
–El tudom képzelni, mit kért volna – nevetett fel az egyik lány. – Zita, te meg dolgozhattál volna érte.
–Én ugyan nem! Egyáltalán, hogy bírod elviselni azt a fickót? Biztos téged is ágyba akar vinni, mint minden szép lányt.
–Nem, dehogy! –tiltakozott Zarita. –Én napközben csúnya vagyok.
–Micsoda? Mi vagy te, Hamupipőke? – kacagott Zita..
–Dehogy! Csak egy kicsit elmaszkírozom magam – árulta el a titkot.
–De jó! Ez néha nekünk is jól jönne.
–Ugyan! Nektek semmi szükségetek rá, a szépségetekből éltek.
–Néha kipróbálnám, hogy senki ne ismerjen meg, ne figyeljen rám – sóhajtott fel Zita. –Elbújnék, és úgy figyelném az embereket, mintha valami maszk mögött lennék.
–De hiszen, ott vannak az álarcok! – csapott a homlokára az egyik lány, és máris a komódhoz ugrott. Egész köteg színes álarc került elő. –Ezt használtuk a múltkor a fotózáshoz – mutatta Zaritának, aki elvett egy vörös színűt, és az arcához próbálta
–Érdekes.  Ez nem takar el mindent, így is látható, hogy gyönyörűek vagytok.
–Ahogy te is – mosolygott Zita. – Van egy ötletem. Gyere velünk este a partra, így biztos nem ismer meg Nicolas. Igazán megleckéztethetnéd!
–Én? Ugyan! Nézzetek rám, ebben a ruhában... Azonnal felismerne.
–Ez nem gond – nyitotta ki az egyik szekrényt Zita. – Ez csak egy része – mutatott a ruhakölteményekre. – A többi szobában is van elég. Nézd csak! Ez a vörös ruha pont megy az álarchoz. Próbáld fel!
–Jó, de mit csináljak?
–Ó, te lány! Nem tudod? Szerintem csavard el a fejét, és hagyd szépen faképnél. Az ilyen alak megőrül, ha nem éri el, amit akar. Igaz lányok?
Zaritát egy pillanat alatt elvarázsolta a gondolat, hogy bebizonyítsa, pillanatok alatt az ujjai köré csavarja a nagyképű főnökét. Haragudott rá, de ugyanakkor tetszett is neki.
Most a reggeli fényben hunyorogva figyelte a jelenetet. – Mit követett el Nicolas? Miért viszik el? – ült fel, és szemével követte a távozó autókat, majd gyorsan kiugrott a függőágyból. A szálloda igazgatónője egyenesen felé tartott.
–Tűnés innen! Meg ne lássalak a szállodám környékén!
–De miért? Én nem tettem semmit.
–Semmit?! Neked semmi, hogy megmérgezted a vendégeket?
–Micsoda? – esett le Zarita álla. –Méreg?
–Jó, nem méreg, de a hashajtó... Ekkora szemétséget! Beletenni az italokba... Éppen elég arra, hogy kitörjön a pánik. Hatalmas kárt okoztál!
–Én? Nem is voltam az italok közelében.
–A barátnőid viszont igen, és te hoztad ide őket.
–Ők a hotel vendégei.
–Még hazudsz is? – csattant fel a nő. – Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra. Örülj, hogy Nicolas nem szólt a rendőröknek, mert most mehetnél a dutyiba. Takarodj innen!
Zarita egy rövid ideig nézte a vörös arccal pufogó asszonyt, majd szó nélkül megfordult.
***
Andi a körmét rágcsálta, pedig tudta, ennyi idős korára már leszokhatott volna. Zaritának azt mondta, nem fog beleavatkozni a dolgába, de mégis képtelen volt aludni éjszaka. Aggódott a lány miatt, aki az éjszakát a másik szállodában töltötte. Neki még mindig az a duci kislány, akinek az életét első lépéseitől követi. Amikor Judit visszatért Mexikóból, Zarita alig egy éves volt. Ő akkor vett egy kis lakást, és a nővére hozzá költözött a gyerekével. Talán egy évig laktak együtt, és a kicsi Zarita sokszor aludt mellette az ágyban. Judit éjszaka dolgozott, és olyankor vele maradt az unokahúga, de máskor is szívesen voltak együtt. Nagyon hasonlítottak egymásra.
Andi akkor sem nyugodott meg, amikor hajnalban felhívta Zarita, és most is feszülten ült a reggeliző asztal mellett, rossz érzései voltak.
Zsongott a terem a nyüzsgő nyaralóktól, innen is onnan is magyar szó hangzott fel, aminek Andi nem túlzottan örült, különösen a folytonos faggatózás miatt. Pillanatok alatt feltűnt utastársainak, hogy Zarita nappalra eltűnik. De, most nem ez történt. Zarita jelent meg az étterem ajtajában. Az a kopott ruha volt rajta, amelyet direkt a takarító szerep miatt szereztek be, de arcáról hiányzott a maszk. Andi azonnal meglátta a lány kétségbeesett tekintetét. Felugrott, és néhány lépéssel ott termett. Nem szólt egy szót sem, csak átkarolta a könnyes szemű lányt.
–Nocsak! Előkerült a kislánya? – hangzott egy gunyoros női hang.
Andi abban a pillanatban ölni tudott volna, de csak egy mélyet sóhajtott.
–Úgy néz ki – vetett egy gyilkos pillantást a nőre, de ennél többet nem mondott neki. – Gyere, kislányom! – fogta meg unokahúga kezét, aki engedelmesen követte.
–Mi az istent csináltál? A frászt hozod rám!
–Elcsesztem! Kitiltottak a szállodából, nem tudjuk megszerezni a kincset.
–Tojok a kincsre! Lényeg, hogy nem esett bajod. Gyere, mesélj el mindent részletesen – mutatott egy napozóágyra.
Zarita engedelmesen leült, és mindent elmondott az előző napról.
–Nos, azt hiszem, ezt tényleg elszúrtad, de szerintem, nincs semmi veszve. Odamegyek, és megpróbálom legalább egy éjszakára kivenni azt a szobát.
–Nem tudom –, sóhajtott Zarita – én szeretném megtalálni az apám örökségét, de oda engem már nem engednek be.
–Téged nem, de a fiamat igen – ugrott fel Andi, felrántva unokahúgát a padról.
–Micsoda? Neked elment az eszed? Ide akarod Gabit hívni?
–Dehogyis! Az jutott eszembe, ti hasonlítatok egymásra, nekem meg nem gond fiúvá varázsolni – kacagott Andi.
–Jaj, ne már! Útlevél nélkül úgysem mehetek be.
–Gondoltam én mindenre. Gyere! Menjünk a szobánkba – indult nagy lendülettel a hotel fel, Zarita alig tudta követni.
–Ha, most azt mondod, szereztél útlevelet, én a kardomba dőlök.
–Nem kell olyat tenned, de tényleg van egy útlevelem – nyitotta ki a kézitáskáját. – Ha hiszed, ha nem, a repülőtérre menet találtam meg az oldalzsebben. Még a múltkor, amikor együtt utaztunk a családdal, nálam maradt. Igaz, odaadhattam volna Gábornak, hogy vigye vissza...Gondolkodtam is rajta, de valahogy sejtettem, hogy jó lesz ez még – kuncogott Andi az unokahúga arckifejezésén.
***
Andi jól mondta, percek alatt átmaszkírozta Zaritát. Az unokatestvérek arcvonásai hasonlóak voltak, egyedül, ami problémásabb volt, a lány melleit álcázni. Félhosszú haja sem jelentett gondot. Zarita nőies arcvonásai pillanatok alatt átalakultak, Andi még egy bajuszkával is kiegészítette a nagy művét.
–Ó, most tényleg olyan vagyok, mint Gabi – nevetett fel Zarita.
–Igen, kisfiam, mehetünk a buliba –kacsintott Andi, majd óvatosan kilesett a folyósóra. A csoport tagjai már a strandon sütették a hasukat.
–Mehetünk? – súgta Zarita.
–Gyerünk, a hátsó kijárathoz! Hozd a bőröndöket!
Mint két besurranó tolvaj lopakodtak, és szerencsésen ki is jutottak a főútra. A szerencse melléjük állt, mert velük egyszerre egy turistabusz is befutott. Zarita sejtette, a Pirata del tesoro aznap kiürült. A hasmenéses járványnak köszönhetően a vendégek többsége elhagyta.
A személyzet lelkesen ugrálta körbe az érkezőket. Zarita kicsit félve nézett körbe, de senki nem ismerte fel. Igaz, túl sok időt nem töltött el a szállodában, de mégis megakadt a szeme valakin, majdnem felsikoltott.
–A francba! Baj van! – súgta Andi fülébe. – Ott van Nicolas. Máris kiengedték?
–Hol?
–A recepción, csak rám ne ismerjen! – hajtotta le a fejét, Andi karjába kapaszkodva.
–Nem hinném, de inkább maradj itt, majd én bejelentkezem.
–De, nem tudsz spanyolul.
–Miért? Gondolod, azok az amcsik tudnak? Jó lesz az angol is, ha meg nem értik, majd mutogatok – nevetett, és lenyomta Zaritát egy üres kanapéra, aki nem is bánta. Tartott Nicolastól, ezért inkább távolról figyelte az eseményeket. Egy fiatal férfi ült mellé, Zarita oldalra lesett. A fickó nem látszott turistának, különösen nem amerikainak, akikkel tele volt az előcsarnok. A fiatal férfi, inkább tűnt helyinek, mint a szálloda vendégének. Sötét bőrét kiemelte a fehér póló. Mellette, hanyagul a pamlagra dobva bőrdzsekije, ami elég feltűnő volt a kánikulában. Fekete haja hátrafésülve megmutatta a magas homlokot, a dús szemöldököt. Zarita nem akarta túlzottan megbámulni, de annyit megállapított, hogy jóképű fickó, majd ismét a nagynénjére figyelt, aki élénken magyarázott valamit Nicolasnak.
–Zarita – szólalt meg mellette az idegen. A lánynak leesett az álla, a fejét a férfi felé kapta, aki rámosolygott. – A takarítójelmez jobban állt.
Zarita csak tátogni tudott, egy szó sem jött ki a torkán.

 

Vélemény, hozzászólás?