Megégett szív – részlet

A tűz

Apró finom durranások hasítottak az éjszaka csöndjébe, akár a pezsgősdugó pukkanása a szilveszteri vigasságban. Az alvó városrész nyugalmát egyre hangosabb csattanások törték meg. A városszéli házak ablakaiban sorra gyúltak fel a fények. Az emberek gyülekeztek a kis patak partján, izgatottan figyelték az eseményeket, mint egy izgalmas esti filmet.
Lángok bújtak ki a szétdurranó palák résein, a tűzcsóvák finoman pislogtak a csillagok felé, hogy a következő pillanatban a magasba törjenek.
Sámson felkapta a fejét, testén remegés futott végig. A hirtelen felriadt férfi gondolatai nem találták az utat az ébrenlét és az álom között. Görcsösen kapaszkodott a takarójába, mintha az megvédené a rá váró nehézségektől. Hiába tiltakozott teste a kényszerű ébredés ellen, az ablakon át bevilágító lángok mágnesként vonzották a tekintetét.
– Edina! – üvöltött fel, miközben teste megfeszült, és mint egy kemény rugó pattant ki az ágyból.
Sámsont nem érdekelte mit rángat magára, csak az, hogy másodperceken belül az utcán legyen. A fakapu hajszálhíján kiszakadt a keretéből, ahogy feltépte. A szíve iszonyatos tempójú ütemet vert a mellkasában.  Azt látta, ami még a rémálmaiban sem fordult elő. A patak túlpartján a jól ismert rozzant kis vályogház tetejét nyaldosták a lángok.
Sámson egész teste remegett, lelkében iszonyatos félelmet érzett, olyat, amelyet évekkel ezelőtt már átélt, és nem akarta, hogy megismétlődjön. Csak egyetlen mondat zakatolt benne legbelül.  – Nem, nem akarom még egyszer azt az elviselhetetlen veszteséget! 
Minden erejét összeszedve futott a kis híd felé. A lángok között ott van az a lány, akit mindennél jobban szeret. Az nem lehet, hogy ott vesszen el a szerelme! Ki kell hoznia abból a tűzkatlanból!
A túlparton bénultan állt meg az addigra már beomlott tetejű ház előtt. Mint egy film, úgy pergett le előtte minden pillanat, amit együtt töltöttek Edinával, a legelső pillanatoktól kezdve.
***
A fóliasátorban, a felemelt oldalfal ellenére is a pokoli hőség volt az úr.
Sámson karján megfeszült az izom, ahogy a súlyos talicskát megemelte. Egy szóval sem panaszkodna a teher miatt, különösen, amikor látja maga előtt a vékony alkatú lányt, aki keményen küzd a másik talicska trágyával, ami csak félig van, ám mégis óriási súly az alig tizenhat éves Edinának.
A lány zokszó nélkül tolta maga előtt a bűzölgő halmot. Hogy is merne szólni? A környéken semmi más meló nincs, örült, hogy dolgozhat. Ez a nyári munka hozta a legtöbbet, a suli mellett alig maradt ideje dolgozni.
Tántorgó léptei ellenére határozottan tartott a cél felé. Magas karcsú lány volt, igencsak mutatós testtel megáldva. Dús keblei, kerekded feneke vonzotta a tekinteteket. Bármelyik modell elégedett lehetett volna ilyen testtel.
A lány bőre, a napsütés ellenére sem volt túl barna, inkább tejeskávéra emlékeztette a háta mögött cammogó fiút. Edina derékig érő vastag szálú fekete haja szoros fonatban verdeste a hátát.  Meg sem kellett fordulnia, Sámson úgyis látta maga előtt a dacosan összeszorított bordó ajkat, a hatalmas fekete szemet, fölötte a szépen ívelt pihe-puha szemöldököt. Sámson csak arra tudott gondolni, hogy Edina szemöldöke pontosan olyan, amely arra készteti a férfiembert, hogy végighúzza a száját rajta, és onnan már csak egy lépés megtalálni a puha ajkakat. Ám ezt senki nem merte csak úgy megtenni, mert a halk szavú lány nem engedett senkit magához közel. Míg a vele egykorúak javában randiztak, ő távol tartotta magától a fiúkat. Egyedül Sámson volt az, aki mellette lehetett, hiszen jó három éve dolgoznak már Jóska gazdánál. Edina alig múlt tizenhárom éves, Sámson is csak éppen betöltötte a tizenötöt, amikor már naponta gyomlálták a gazda kertjét. Senki nem foglalkozott vele, hogy jóformán még gyerekek voltak.
Sámson a szemével követte a lány mozgását, szíve szerint odarohant volna, hogy segítsen, de a gazda nem nézte jó szemmel az ilyenfajta udvariasságot. Neki pedig sok szava nem igazán lehetett, hiszen ő sem volt sokkal idősebb Edinánál. Egy hét választotta el a nagykorúságtól.
Csak hallgatott, és nézte a lány meg-megbicsakló lépteit, ahogy odaért a peckesen ácsorgó gazda mellé. Edinának minden erejére szüksége volt, hogy ki tudja fordítani a nagy adag trágyát. Munkaadója nézte a teherrel kínlódó lányt, de esze ágában sem volt könnyíteni a munkáját, vagy esetleg némi segítséget nyújtani.
Jóska gazda a hatvanas éveinek az elején jár, bár meg kell adni, nem látszott rajta.  Mindig fegyelemmel irányította az embereit, nem kivételezett egyikkel sem, így most is karba font kézzel nézte a lány esetlen mozdulatait.  Azért végigmustrálta a lány formás testét, nyelt is egy nagyot.
Megnyalta a szája szélét, és hirtelen mozdulattal belemarkolt a lány hátsójába. Szája elégedett vigyorra húzódott a feszes fenék érintésétől.
– Eressze el! – ordított fel Sámson. A megrakott taliga a terhével együtt az oldalára dőlt. Csupán néhány lépés és az idősebb férfi arcába lihegett közvetlen közelről. A düh majd szétfeszítette a mellkasát. A sötétkék szempár rémisztő villámokat szórt Jóska gazda arcába, aki meglepetten lépett hátra egy lépéssel, majd rögtön vissza is pattant Sámson elé.
– Mit akarsz, kölyök?! – üvöltötte vérvörös arccal. – Nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak!
–Sámson, ne! – állt kettejük közzé a lány.
 –Takarodjatok innen, senkiháziak! – harsogta az öreg.
– Maga, maga… – húzta fel magát Sámson.
– Mi van? Mit akarsz – lökte el a vállánál fogva Jóska gazda.
– Sámson! – rángatta Edina a kezénél fogva a kijárat felé. A fiú érezte, hogy követnie kell. Pontosan tudta, hogy a gazda erősebb nála, és a józan esze is egyre jobban kezdett felülkerekedni. Fújt egyet, és elindult a lány után.
– A házam közelébe se merjetek jönni! Vagy a kuvaszokat engedem rátok – üvöltötte a háttérből a gazda, miközben dühödten felkapta a földön heverő vasvillát és a menekülő pár után hajította.
Sámson feljajdult az ütéstől, érezte, ahogy a villa hegye végighasítja vállát. Megtántorodott és térdre esett. Csupán néhány perc, és ismét talpon volt, csak a szeme villant a támadójára.
***
Összeszorított szájjal tűrte, hogy az apró kezek felitassák a vért a hátáról. Sámson megpróbált nem a fájdalomra figyelni. Becsukta a szemét, és mint mindig, amikor valami rossz érte, a múltat idézte fel. A gyermekkorát. Amikor még minden olyan szép volt. Tökéletes család volt az övé. A játékos esték, a vidám párnacsaták, a könnyed hétköznapok. Mégis mindez pillanatok alatt véget ért, és csak a fájdalmas űr maradt benne, amelyet az édesanya elvesztése okozott.
Tízéves agyába belevésődtek anyja szavai. Rosszabb napjain kifejezetten dühös volt a jósló szavak miatt. – „Kisfiam, te nagyon boldog és gazdag leszel. Olyan leszel, mint a bibliai Sámson, erős, büszke. Ha kell, küzdeni fogsz. Én majd ott fent, nagyon büszke leszek rád.” 
Ám sem a boldogság, sem a gazdagság nem akart rátalálni, csak túl hamar lett felnőtt.
Ott ült a kis erdőben egy kidőlt fa törzsén, a háta iszonyúan fájt, pedig az eléggé edzett volt. Rendszeresen kapott rá az ostorral. Nem volt rossz ember az ő apja, csak akkor dühöngött, ha részeg volt, ami egyre többször esett meg vele. Hiába könnyezett másnap a saját tette miatt, őt már nem tudta megengesztelni. Csak a harag gyűlt benne, amiért még mindig úgy bánik vele, mint valamiféle rabszolgával, vagy engedetlen gyermekkel. Hányszor elgondolta, hogy mit fog tenni, ha eléri a felnőtt kort. Erre már munkája sem volt, lehetősége sem. Tudta, hogy még rosszabb lesz a helyzete, az apja egy perc nyugtot sem hagy neki.
Felnézett a lányra, fura érzések keringtek benne.
Egészen kisgyerekkoruktól ismerték egymást, csupán a patak választotta el őket. A patak, amely kettéosztotta az utcát szegényekre és még szegényebbekre. A déli oldal omladozó házai, szemetes, gyomos udvarai, szöges ellentétben álltak a másik part rendezett, szegényes kis portáival. A város széle volt, mégis olyan akár egy falu, mindenki tudott mindent a másikról.
Edina a szegényebb oldalon élt. Családja a környéken elég nagy hírnevet szerzett, és nem mondhatni, hogy a leghízelgőbbet. A lány apja nem csinált belőle nagy ügyet, hogy a saját lányait futtatta.
 Azt is mindenki tudta, hogy Edinát rendszeresen megverte, amiért a lány nem volt hajlandó a nővérei példáját követni. Azért is kellett dolgoznia, hogy legyen mit elkölteni az apjának a kocsmában. Minden keresetét odaadta, és mégis csak ütlegelés volt a jutalma. Az apja így akarta rávenni, hogy a két idősebb lány nyomdokaiba lépjen, hiszen az sokkal jövedelmezőbb volt, mint a fóliás segédmunka. Edina apja úton útfélen hangoztatta, a lányait az isten is arra teremtette, hogy a férfiak vágyát elégítsék ki.
Ám Edina makacs lány volt. Nem adta meg magát olyan könnyedén.
Sámson dühös volt Edina apjára, de semmit nem tehetett.  A fiatal fiú úgy gondolta, a lánnyal egyszerre lettek felnőttek, és igaz barátok. Akkor kezdtek több időt együtt tölteni, amikor meghalt az anyja. Iskolába menet mindig megvárta Edinát a kis erdő szélén. Az sem érdekelte, hogy a többiek kigúnyolták érte. Kinevették, amiért egy cigánylány a barátja, de ez sosem zavarta. Néha odadobott egy-két öklöset, ha túl sokat romázták a lányt.  Ám, amikor lekurvázták, komolyabb ökölharcba is keveredett. Sokszor állt emiatt az igazgatói iroda előtt.
Amikor együtt jártak dolgozni, volt egy titkos helyük is. A tanyától hazafele találtak rá a kis esőbeállóra, amely a közeli kilátóhoz látogató turistáknak készült, de csak ritkán tévedt arra valaki. A mindennapi munka után egy rövid félórát tudtak lopni maguknak. Csak lógatták a lábukat a kopott padról, és hallgattak, vagy féktelenül nevettek valami butaságon.
Ám ez a barátság lassan egészen mássá alakult, Sámson már nem csak úgy tekintett rá, egyre inkább a nőt, a vonzó nőt látta benne. Ez az érzés már igencsak megerősödött benne, és ez okozta akkor a dühös kirohanását. Annyira féltette a lányt, hogy csak arra tudott gondolni, hogy mindenáron meg kell védenie a gazda mocskos kezétől.
***
Edina nézte a széles vállon végigfutó vörös csíkokat és a kezében tartott vérrel átitatott zsebkendőt. Legszívesebben lehajolt volna, hogy az épen maradt részeket végigcsókolja, azzal enyhítve Sámson fájdalmát. A képzelete szárnyra kelt. Bár még sosem volt férfival, de mindent pontosan el tudott képzelni. Nem egyszer halotta nővéreitől, mi hogyan történik. Sokszor gondolt undorral a szexre, de ha Sámson széles mellkasára, izmos karjára, és tűzben égő sötétkék szemére gondolt…
Megrázkódott. Erőt kellett venni magán! Meg kell állítania a vérzést! Eszébe jutott, hogy még átöltözni is alig volt idejük, csak futtában cserélték át a munkásruhát. A blúzát is csak felkapta a topjára.
Egy pillanatig elgondolkodott, majd lekapta válláról a fehér vászonblúzt, pedig tudta, hogy otthon rendesen fog kapni érte. Tétova mozdulattal helyezte a fiú vállára, a textil pontosan betakarta a vérző sebet.
Sámson egy mélyet sóhajtott, mintha nehéz súly lenne a vállán a könnyű kis blúz.
– Jaj, nagyon megnyomtam a sebed? – hajolt előre a fiúhoz.
Sámson szeme elkerekedett az elébe táruló látványtól. Edina topja minden részletét kiadta a lány mellének. A fiú nagyot nyelt.
– Á, dehogy! Már sokkal jobb – fordult el zavartan, mielőtt Edinának feltűnne, hogy képtelen levenni a szemét a formás melleiről.
– Akkor jó – lépett Edina a fatörzsön ücsörgő fiú elé, hogy megrója –, de tudod, nem kellett volna nekimenned a gazdának!
– A szemét! – hördült fel a fiú, de hamar lecsillapodott, amikor a lány keze az arcához ért.
– Meg tudom magam védeni – súgta magabiztosan Edina, miközben közelhajolt a fiú arcához.
– Biztos? –Sámson becsukta a szemét, ahogy Edina szája megtalálta az övét.
Egyre szorosabban ölelte magához, nem törődve a fájó sebével. Keze végigsiklott a lány hátán, érezte a finom bőr bársonyos tapintását. Mint a selyem – gondolta. Egyre lejjebb és lejjebb tévedt a keze, a csók végére már a bejárta a gömbölyű feneket. Tenyere végigsimította a feszes combokat, majd lassan becsúszott közéjük. Közvetlen közelről érezte a lány egyre erősödő szívverését. Úgy verdesett, mintha át akarna repülni az ő szívéhez, hogy együtt doboghassanak. Érezte, ahogy a lányt is egyre jobban fűti a vágy. Pillantásuk egybeforrt hosszú másodpercekig, testüket forróság járta át, mindketten erősen ziháltak.
– Akarod? – szólalt meg, végigsimítva a lány peckesen álló mellbimbóját. Csak egy fejbólintás volt a válasz, ám az elég volt arra, hogy Sámson a lágy avarszőnyegre fektesse.
Nem először volt nővel, bár szörnyen szégyellte az első alkalmat.
Az anyja halálát követően először ment nyaralni, a közeli Kaposházára a nagynénjéhez. Mária néni akkor még dolgozott, és valami buta elgondolásból rábízta a szomszédasszonyra. Hiába mondta ő, hogy elég nagy már az egyedülléthez, nem kell neki dada! De a néni hajthatatlan volt. Jobbnak látta, ha Erzsi ránéz, hogy minden rendben legyen a porta körül, és ő is el legyen látva rendesen.
Erzsi, fiatalos, babaarcú asszony volt, széles csípővel, dús keblekkel. Jó kedve, életvidámsága mindig felpezsdítette a szomszéd ház monoton nyugalmát. Sámson örült, amikor megjelent az egyhangú nyaralása alatt. Nem találkozott még olyan asszonnyal, aki, bár kétszer olyan idős volt, mint ő, mégis mindig jókedvre tudta deríteni.
 Erzsi a három gyermek mellett otthon töltötte minden idejét, és miután a kicsik iskolában, óvodában voltak, a férje is távol dolgozott, igencsak unta a hétköznapjait. Pont kapóra jött Sámson, így igen sűrűn ránézett. Még az ágyban volt, amikor már Erzsi átsietett egy tányérral a kezében.
–Sámsonka! Kérsz enni? Csináltam finom túrós palacsintát.
Később egy adag málnaszörppel sietett át. 
Sámson érezte, hogy fura íze van a szörpnek, de nem sejtette, hogy egy adag rummal van ízesítve. Egy idő után kezdte magát egészen jól érezni, már az sem zavarta, hogy az asszony mellé telepedett, és haját, vállát simogatta. Még vagy két szörpöt belediktált az asszony, amikor a combját kezdte simogatni, majd beljebb csúszott a keze. Sámson egyre mélyebben vette a levegőt, hiszen látott már egy pár pornófilmet, tudta mi fog történni. Már tizenévesen megtanulta, hogyan kell magát kényeztetni, így Erzsi keze nyomán hamar dudorodni kezdett a nadrágja. Szinte fel sem fogta mi történik vele.  Elragadta a hév, és az alkoholtól felbátorodva vadul nekiesett az asszonynak.
–Lassabban, Sámsonka! – tartotta vissza Erzsi, majd megfogta a kezét, úgy irányította, miközben a fülébe duruzsolt. Elkerekedett szemmel pislogott az asszonyra, aki az ujjai érintésétől nagyokat sóhajtott, míg végül kéjesen felnyögött. Borzalmasan tetszett neki, hogy ilyen érzelmeket váltott ki egy majdnem ismeretlen nőből. Ám, Erzsi nem volt hálátlan asszony, ő maga is mindent megtett, hogy kényeztesse. Sámson álmodozó típus volt, csak arra várt, hogy az első szex a fellegekbe vigye azzal a lánnyal, akit szeret. A fellegek megvoltak, csak a lány nem stimmelt. Persze később nem tiltakozott a nő közeledése ellen, az esze és a teste azt súgta, hogy olyan tapasztalatokat szerezhet, amelyet csak nála idősebb nő adhat. Hamar megtanulta, hogyan kell a másiknak örömet szerezni, amiért utólag nagyon hálás volt Erzsinek. Most minden rezdülésére figyelt Edinának. Ahogy az életben, a szexben is felelősnek érezte magát.  A lány ösztönösen engedte át magát, szenvedélyesen simulva a fiúhoz, már – már vadul húzva magára. Sámson megijedt, átfutott az agyán, hogy mivel foglalkoznak Edina testvérei. Dermedten meredt a lány átszellemült arcára, amikor eszébe jutott, hogy védekezni kellene.
–Nem tehetem, baj lehet belőle – nyögte ki.
– Nem lesz semmi baj ­– nyúlt Edina a táskája felé, pironkodva vette elő az óvszert. Bár igencsak bosszús volt, amikor Magdi, a nővére a táskájába tette, de abban a pillanatban igen jól jött. Sámson arca egy pillanatra elkomorult, de a lány fekete szemében égő tűz újra lángra lobbantotta.
A vékonyka top könnyedén csúszott le a lány válláról, feltárva a lélegzetelállító melleit. Edina szemérmesen lecsukta a szemét, ahogy Sámson szája bejárta a domborulatot, és lassan elindult lefele. Ujjai becsusszantak a fakó farmer cipzárja alá, végigsimítva a szeméremdombot. A lány ujjai izgatottan túrtak bele Sámson hajába. Akarta a fiút, de mégis félt az elkövetkező pillanattól. Sámson egyetlen mozdulattal lehúzta róla a farmert és a fehér pamut bugyit. Edina teste megremegett, keze akaratlanul is a fehérneműje felé nyúlt, de Sámson átfogta a csuklóját, és az ajkaiba súgta:
–Ne félj! Nagyon vigyázok rád.
A lehető legfinomabban harapdálta a lány puha ajkait, majd apró csókokkal becézte. Edina feszültsége lassan lecsillapodott, és egy újabb szenvedélyes csók ismét felkorbácsolta az érzékeit. Sámson ujjai megtalálták az utat, amitől Edina halkan felnyögött. Amennyire erős volt Sámson, annyira gyöngéden bánt a testével. Edina teste önálló mozgásba kezdett, a sóhajai egyre erősebbé váltak. Be akarta fogadni testébe azt, akit mindennél jobban szeretett. Sámson finoman, de mégis lendületesen hatolt belé, és néhány erőteljes lökéssel elérte a célját. Edina nagyot sikoltott, és szinte azonnal eleredtek a könnyei. Sámson ijedten húzódott ki belőle, amiért fájdalmat okozott, majd észbe kapott és újabb csókrohammal megvigasztalta szerelmét.
Összebújva feküdtek egymás mellett, csupán Sámson kockás, véres ingje terült el rajtuk. Nem nézték az órájukat, nem volt hova sietniük, a jótékony álom elringatta őket.
–Edina! – babusgatta ujjaival az álmában mosolygó lányt. – Lassan haza kellene mennünk.
–Még ne! Állítsuk meg az időt! Nem akarok hazamenni, veled akarok lenni! – tekerte a lábát Sámson derekára, és szorosan átölelte karjával. Sámson felszisszent a fájdalomtól, de a pillanatnyi kínszenvedés azonnal véget ért, ahogy a lány szája a mellkasához ért. Az érzéki csókok elkábították, Sámson nem törődött a fájdalommal, hanyatt feküdt, és magára húzta a lányt. Edina, mint egy tapasztalt nő, fölé emelkedett, térdeivel megtámaszkodott a száraz avarban. Szája végigfutott a fiú testén. Sámson úgy érezte, hogy az összes vér egyetlen helyre áramlott, amelyet a lány finom ujjai tovább fokoztak. Biztos volt benne, hogy a mennyországba érkezett, amikor ismét becsusszant Edina testébe, akinek a csípője olyan érzéki mozgásba kezdett, amitől istentelenül hamar elrepült. Dühös volt magára, de mindenáron kárpótolni akarta Edinát. Újra meg újra bizonyítani vágyta a szerelmét, egészen addig, míg fel nem hangzott egy traktor pöfögő hangja. Riadtan kapkodták magukra a ruháikat, és az erdő fái között szaladtak a külváros szélső házaihoz. Egy szélesebb fa nyújtott védelmet egy utolsó csókhoz, ahonnan egyenesen a pokolba vezetett az útjuk.
***
Jóska gazda hátat fordított, úgy vonult el, amikor a két fiatalt megjelent a sátor ajtajában.
Szeme sarkából mogorva pillantásokat vetett feléjük, ám igyekezett a találkozást elkerülni. Még mindig ingerült az asszony replikálása miatt – Az orvos feljelenti őket! Miféle világ ez, ahol még egy szemtelen kölyök is felébe kerekedhet?! 
Nem volt mit tennie, vissza kellett venni őket. Persze azt is tudta, hogy nem sok ilyen munkást lehet találni, akik a belüket kidolgozzák azért a kis pénzért. Mégsem akart igazat adni az asszonynak. Azt sem mondhatta el, hogy szívesen meghúzná a kiscsajt, de az csak bosszantja őt, azzal, hogy nem hagyja magát. Még, hogy nem akarja a nővéreit követni? Hiába mondja, úgyis az lesz belőle! Kurva.
Sámson kihúzta magát, érezte az erőt önmagában, akár az, akiről elnevezték. Nem szerette a biblia nevet, amelyet születésekor kapott. Sokszor viccelődtek vele, így még akkor sem hordott hosszú hajat, amikor a suliban nagy divat lett. Fura volt, hogy őt alig becézték, nem úgy, mint a többieket. Körbe vették Pistikék, Robikák, Petikék. De őt, ezzel a névvel… Nem is nagyon lehetett becézni. Mégis amikor Edina a fülébe súgta az első szeretkezésük után, ott az avarban, hogy: Sámson, kedvesem, szeretlek, annál szebb, kedvesebb szavakat el sem tudott képzelni. Azt akarta, hogy minden így maradjon, örökre!
Annak a csodás délutánnak az emlékét még az sem tudta csorbítani, hogy a sérülésének egyáltalán nem tett jót a hancúrozás. Valami kosz került a sebbe, és néhány nap múlva elgennyesedett, így kénytelen volt orvoshoz menni. A doktornő teljesen kikelt magából, amikor meglátta a szúrt sebeket. Nem sok időbe tellett, hogy kitalálja, mitől is van. Pedig ő semmiképpen nem akarta elmondani. A vasvilla ágai négy felszínes sebet vágtak a hátán, amit a lecsúszó hegyes acél még hosszában végig is szántott.
Jóska gazda felesége sokáig könyörgött a doktornőnek, hogy ne jelentse fel a férjét. Az asszony mindent megígért, még azt is, hogy visszaveszik a fiatalokat, jóváteszik a nagy hibát. Mert, hát az ura igencsak heves vérmérsékletű, de igazán nem árt az a légynek sem. A doktornő csak rázta a fejét, de mivel Sámson sem tett panaszt, letett a feljelentésről.
Ennek köszönhetően újra dolgozhattak.
Különleges volt az a nap, hiszen csak ketten voltak a sátorban.
Edina kacéran ringatta a csípőjét Sámson előtt. A lánynak minden mozdulatából érzékiség áradt, a fiú pedig alig bírt magával. Fogalma sem volt arról, hogy honnan tudott a lány annyi erotikus mozdulatot. Az, akinek néhány napja maga vette el a szüzességét. Sötéten futott át a gondolat az agyán, hogy Edina vérében ott van a bujaság, ahogy az apja mondja: az isten is arra teremtette, hogy férfiak vágyait elégítse ki.
A sátorajtó takarásában a vérmes gazda is erősen meregette a szemét a csábosan vonagló lányra. Edina annyira elfoglalta magát az ifjú szerelme kecsegtetésével, hogy elkerülte figyelmét a kéjsóvár tekintet. Annál inkább feltűnt a párjának.
Sámson egyre mérgesebben vágta bele a vasvillát a melegtől összeszáradt trágyába, fintorogva forgatta meg a szerszámot a halomban, mintha maga a gazda lett volna az. Ám, az öreg leselkedésének hatására, a gyanú is egyre erősebben fészkelődött be a gondolataiba. Mi van, ha Edina mégsem olyan ártatlan, mint amilyennek mondja magát? Ahogy ott riszálja magát… 
***
A tűz egyre magasabbra és magasabbra csapott. A lángok bevilágították a szájtátó tömeget, akik tehetetlenül nézték a pusztítást.
Sámson, mint egy tébolyodott rohant a tűz felé, ám a perzselő lángok őt is megállították. Rémültem pásztázta végig a környéket, amikor a kerítésen lógó vödröket meglátta. Lekapta a két kopott csebret, és loholt egyenesen a patak vizéhez. A szájtátók közül morgolódás hallatszott, majd egy öblös férfihang utána szólt.
– Hagyd a fenébe, öcsi! Nem kár értük.
Egy pillanatra megtorpant, szemével keresve a lelketlen alakot.
– Leég a többi ház is! ­– üvöltötte kétségbeesetten a tömeg felé, mire néhányan megmozdultak, és lassan megindultak a vízzel teli vödrök. A háttérben felhangzott a tűzoltó és mentő hangja.
***
A tűz lassan megadta magát. Maró füstfelhő telepedett a környékre. A tűzoltók lassan csévélték a csöveket, csupán egyikőjük áztatta a maradványokat, nehogy a tűz újra éledjen. Egyszer csak morajlás futott át a bámészkodó tömegen, ahogy a füstölgő ház mögül előbotorkált a házaspár. Sámson erősen szuggerálta a pár mögött feltűnő alakokat, remélve hogy köztük lesz Edina is. Ám csak a hátsó szomszédok követték a lány szüleit. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Sztojkáék a házuktól távolabb borozgattak valamelyik hasonszőrű alkoholista barátjuknál.
Sámson idegesen pislogott körbe. Talán a bámészkodok közzé keveredett? Nem akarta elhinni, hogy a házban égett a kedvese. Mégis belülről biztosan érezte, elveszítette a szerelmét.
– Sámson – hallotta az apja hangját a háta mögül. Mintha egy másik világból szólna hozzá
Összetörten fordult meg. Úgy érezte, nem lenne képes több apai verést elviselni. Ám az apja komoly arca elárulta, nem az alkohol gőze hozta utána.
– Gyere! – Keze megpihent a fia izmos vállon. Sámson rápillantott az apja kezére, amely a kormos, kiégett pulóverjén pihent, és csak egyre tudott gondolni. –Miért kell neki mindig hulla részegre innia magát? 
Mennyivel könnyebb lett volna az élete egy józan apával. Elkeseredett és reménytelen volt. A tűzoltás egy rövid időre kikapcsolta a gondolatait, de most annál erősebben tört fel az érzés.
– Nem, nem mehetek! Meg kell tudnom mi történt Edinával!
– Edina nincs itt, gyere haza – fordított hátat az idősebb férfi.
– Nincs itt?! – Sámson elkapta az apja vállát, és egyetlen lendülettel maga felé fordította. Az apa lábai meginogtak az erős fiúi kéztől. Sámson sosem próbálta az erejét az apja ellen.
– Nincs, még tegnap este elment a nővéreivel, és nem is kerül elő reggelig – húzta el a száját gunyorosan. Látszott, egyáltalán nem volt ínyére, hogy a fia a Sztojka lánnyal tekereg. – Mindenki tudja, hogy beadta a derekát, és most avatják be a „szakmába” a nővérei.
– Nem, az nem lehet! – üvöltött fel Sámson keservesen. Még a távolban állók is felkapták a fejüket.
Nem akarta elhinni, hogy Edina arra az útra lépett, amely ellen annyira tiltakozott. – Miért tette ezt velem? Tegnap még szerelmes szavakat suttogott a fülembe, ma meg elmegy más férfiakkal henteregni? 
Bénultan állt, képtelen volt egyetlen lépést is tenni.
Az apja megfogta a vállát és a házuk felé irányította. Sámson hagyta, hogy az apja vezesse, de még a kapuból visszafordult a füstölgő romok felé, és egészen halkan csak ennyit suttogott:
–Miért?
Senki nem válaszolt, csak a feléledő szél rázta meg a remegő fák ágait, amelyek, mint egy óriás karjai, sötéten tornyosultak fölé. Az égen egy fekete felhő úszott be a fénylő hold elé, baljós jeleket sugározva magából.
***
Sámson fázósan húzta össze magán a vékony dzsekit, amelyet sietve kapott fel, amikor eszébe jutott, mit kell tennie. Jól tudta, hogy a Sztojka lányok mindig az első busszal érkeznek vissza munkájukból. Érezte, hogy Edina is velük lesz. A keserves gondolatok, a kínzó előérzete méregként hatolt a véráramába, megölve a lelkét.
 A sötéten hömpölygő patak már majdnem elérte a híd alját. Esős volt a nyár, ilyen sok víz régen volt a mederben. Mindez nem foglalkoztatta Sámsont, meredten bámult lefele a saját zűrzavaros arcképére, melyet egészen torzzá változtatott a fodrozódó víz.
A hajnali busz hangjára felemelte a fejét, és összehúzott szemmel bámult a távoli járműre. A kihalt utcán csak a szél söpört végig néhány kóbor papírdarabot. A busz motorja felmordult és egyetlen lendülettel kifordult a megállóból, magára hagyva a három lányt, akik a kora reggeli órák ellenére vidám hangulatban baktattak a városszéli patak irányába.
Sámson szeme sötéten villant. Lehet, most valóra váltak a félelmei?
Egyetlen lépést sem tett a lányok felé, csak várt. A lányok vidámsága akkor sem csökkent, amikor felfedezték a híd karfáján gubbasztó fiút, sőt… Sámson számára úgy tűnt, még erősebben kacagnak. Mintha rajta mulatnának. Egyedül Edina arca komorodott el, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a nővére közelebb lépett Sámsonhoz.
– Nocsak! Mire vársz Sámsonka? Gyönge pipi húsra? – szólt mókázva a középső lány, Magdi. – Semmi nincs már ingyen. Igaz?  – ölelte át a húga vállát. Ám Edina arca mozdulatlan maradt, ingerülten bújt ki az öleléséből. Haragudott Magdi viselkedése miatt, bár szerette, ahogy csak testvért lehet, ellentétben a szüleivel. Velük szemben már semmit nem érzett, csak ürességet. Nem szólt a nővérére, csak halkan kérte őket.
–Hazamennétek nélkülem?
–Oké! Maradj egy kicsit, de utána gyere pihenni, hosszú volt az éjszaka – vigyorgott az idősebb nővér, miközben belekarolt Magdiba. 
Edina szó nélkül állt meg közvetlenül Sámsonnal szemben. A fiú a távolodó testvérek után fordult.
– Leégett a házatok – közölte nemes egyszerűséggel, cseppet sem cifrázva a dolgot.
– Tudjuk – húzta fel a vállát Magdi. – Már feltalálták a mobiltelefont.
Sámson egy pillanatra megdermedt, amiért ennyire egykedvűen fogadták a hírt. Pedig benne ördögi gonoszság bujkált, amellyel bántani akarta őket. Az ébren töltött éjszaka, a ránehezedő súly, az egyre erősödő gyanú, megkeserítette. Azt akarta, hogy Edina és testvérei is érezzék át azt a végtelen aggodalmat, és félelmet, amiért elveszítettek valamit. Ő, akkor ott a tűzzel szembenézve csak Edinát akarta visszakapni, érte harcolt. Szavakba nem tudná foglalni, mit érzett, amikor megtudta, hogy egészen más útra lépett a szerelme.
Nem gondolkodott tovább, ki kellett mondania! Végignézett a lányon. Edina dús fekete haja fényesen csillogott a hajnali fényben. A megszokottól eltérően, a haja kibontva borult a vállára, onnan lágyan omlott a csípőjére. A hófehér csipkés blúza kiemelte karamell színű bőrét, és vérvörösre rúzsozott száját. Sámson szava egy pillanatra elakadt, még nem látta Edinát kifestve, a lány sosem használt sminket.
Keserűen szakadt ki belőle a szó.
– Szóval igaz?
­– Mi igaz? – nézett vissza Edina csodálkozó szemekkel.
– Az, hogy… – nem akarta kimondani a szót, inkább csak egy nagyot nyelt.
– Micsoda? – sürgette a választ a lány.
Sámson zavartan pislogott körbe, nem mert a lány szemébe nézni. Mégiscsak meg kellene mondania neki. Végül nyelt egy nagyot és lassan kiejtette a szavakat.
– Kurva vagy! Mégiscsak elmentél a nővéreiddel.
– Szerinted az vagyok? Ezt gondolod rólam? – vált jéghideggé Edina tekintette. Arcán mérhetetlen fájdalom futott át, de ezt Sámson nem láthatta, mert inkább a patak vizét bámulta. Képtelen volt megbocsájtani annak a lánynak, aki az elmúlt éjszakáig a teljes helyet elfoglalta a szívében.
– Igen az! – állt fel Sámson a korlátról. Megfordult, egy pillantást sem vetett Edinára, csak nehéz léptekkel elindult haza. Akkor ott megérezte, a tűzben nemcsak a ház enyészett el, hanem az ő szíve is megégett.
–Sámson, én nem lettem az – nyújtotta a kezét a fiú után, aki csak egyetlen mérges pillantást vetett rá.
–Nem, én már nem hiszek neked. Ne is próbáld nekem megmagyarázni, hogy másért mentél! Mindenki tudja, hova járnak a testvéreid ilyenkor.
–Én.. – suttogta halkan a lány, de Sámson dühösen csapott a levegőbe, csalódott, elkeseredett volt. Látni sem akarta többet, azt, aki így átverte, megcsalta.
A fekete hajú lány szemével követte a férfit, aki mindennél többet jelentett neki. Azt, aki belegázolt a lelkébe, darabokra törte az életét, és beledobta a patak zavaros vízébe.
***
Sámson nem akart többé Edinával találkozni, ahogy a lány sem vele.
Edina a tűz után két nappal, egy táskával a kezében elhagyta a várost. Nem hagyott maga után semmit, még egy búcsúszót sem. Sámson ekkor már tudta, hogy végleg megfagyott a szíve, soha senkit nem fog szeretni. Legfeljebb úgy tesz, mint Edina. Kihasználja az embereket, és ha kell, hazudni fog mindenkinek.
Az évek hidegen, érzéketlenül múltak el Sámson életében. Nem érdekelte senki, magányra ítélte magát. Nem voltak barátai, nem szívesen járt társaságba. Azt gondolta, talán soha nem lesz olyan nő, akit a szívébe fogadhatna.
Csak az váltott ki belőle boldogságot, ha a kertészetben dogozhatott. A virágok, növények mindig elterelték a figyelmét. Rájuk számíthatott, soha nem bántották meg, viszont mindig meglepték színes virágaikkal, kendőzetlen tiszta szépségükkel. Talán csak a fehér rózsától szorult el mindig a szíve. Újra előtte volt a kép, amikor egyszer Edina fekete hajába tűzte azt a hófehér rózsát, ami neki akkor még a tisztaságot, ártatlanságot jelképezte.
A rózsa mára csak az árulást szimbolizálja. Orrában érezte az illatát, amely édesen keveredett a lányból áradó narancsos aromával. A lány nővérei mindig ezzel a parfümmel lepték meg Edinát, és el is várták, hogy rendszeresen használja.
–Gyönyörű vagy! – súgta a fülébe a tanya egyik eldugott zugában. Azzal sem törődött, hogy a virág a gazdaaszony kertjéből származott. Bár a Juli néni a vasvillás eset után igencsak elnéző volt velük szemben, nehogy mégis feljelentsék az urát.
–Jaj, Sámson, miért szedted le? Így olyan hamar elszárad. – Edina finoman végigsimította az arcát. A becéző ujjak mindig megszédítették. A lány annyira tudta, hogyan csábítsa el újra és újra. Már akkor gyűlt benne a féltékenység, amikor arra gondolt, hogy azt a gyönyörű testet bárki más is megérintheti rajta kívül. Ezt az érzést csak fokozta, amikor a gazdaságban a többi férfi is kerülgetni kezdte Edinát.
–Miattad az egész virágos kertet leszedném!
–Ugyan már! Hagyd, hogy más is megszagolja – nevetett fel a lány és elszaladt, egyenesen az egyik munkás karjaiba, aki azonnal elkapta a derekát. Sámsonnak egy pillanat alatt elborult az agya, de akkorra már Edina kitépte magát, és kacagva tovább szaladt. A férfi vigyorogva széttárta a karját Sámson felé, és elsietett a lány után. Addigra a gazda is odaért a többiekkel, és azonnal munkára ösztökélte a dolgozóit.
Sámson mérges volt magára, amiért nem vette észre a jeleket, az árulás jeleit.
Dühösen rázta meg a fejét. Élnie kellett az életét, egy alkoholista apa mellett, barátok, rokonok nélkül. Míg az iskoláit végezte akkor sem szorult szülői támogatásra, mindig tudott dolgozni. A környéken jól ismerték szorgalmát, majd később a szakértelmét is. Amit csak lehetett, mindent megtanult a kertészetről és a virágokról. Ez töltötte ki minden idejét.
Az érettségi után keményen tanult, kertész akart lenni. Könnyedén vette az akadályokat, hiszen nemcsak jó feje volt, hanem gyakorlati tapasztalata is. A suliból mindig őt küldték a versenyekre, több díjat is elhozott. Így alig kapta kézbe a bizonyítványát, azonnal felvették a közeli kertészetbe, ahol egzotikus virágokat is termesztettek, és neki ez volt a vágya, virágok között élni. Végre nem csak a trágyát hordta, vagy a kapa nyelét szorongatta egész nap. Úrnak érezte magát, ráadásul nagyon rövid idő alatt csoportvezetőnek is kinevezték, ami azért nagy szó volt, hiszen igen fiatal volt még.
Ott a kertészetben körbezsongták a lányok, de az ő szíve csak egy füstös roncs volt, amelyből már nem pattanhatott ki egyetlen szikra sem. Néha megesett, hogy egy-egy szemrevaló lányt megdöntött az üresen álló öreg szerszámosban, de pusztán csak a szexuális vágyainak kielégítésére. Semmilyen érzelem nem tört fel belőle, bármilyen szépek, kedvesek voltak a munkatársai. Egyszerűen üresnek érezte magát.  A lányok többsége magától is rájött, hogy csak alkalmi szexre kellettek, de így is volt, aki reménykedett.
Sámson sosem akarta őket megbántani, ezért külön technikát dolgozott ki a szakításra. Mindig a virágok segítettek, elég volt egy szép csokor, és némi magyarázkodás. A lányok könnyei legfeljebb szánalmat váltottak ki belőle, sosem volt lelkiismeret-furdalása. Úgy gondolta nem lehet nagyobb a fájdalom, amit ő okozott a lányoknak, annál, amit Edina tett vele. Még az is jobban esett neki, ha hozzávágták a csokrot, vagy lehordták mindenféle szemét alaknak, pedig ő sosem ígért semmit.
Elégedett lehetett volna az életével, munkájával, de ő mégis többre vágyott: kertészmérnök akart lenni. Egy másik városban adta be az egyetemi felvételijét, és mivel már nem volt maradása, még a nyár végét sem várta meg. Lelkét szorongatta a múlt, túl akart lépni a rajta, ahogy az átélt megpróbáltatásokon is. El kellett hagynia a szülővárosát. A tavaszi szellő hívogatta az új élet felé.
Vállára dobta a tömött sporttáskát. Némán nyújtott kezét az apjának. Még mindig nem tudta megbocsájtani neki a keserves éveket. Apja kései bűnbánata csupán arra volt elég, hogy maga mellett tarthatta néhány évig. Az örege hiába járta meg az alkoholelvonót, a kapcsolatukat már nem tudta rendbe hozni. Eljött az ideje, hogy végleg szakítson a múlttal.
Nem kellettek szavak, a kézszorításból is érezte, az apja nem szívesen engedi el. Nem érdekelte, szabadulni akart a szomorú évektől, újra akart mindent kezdeni. Nem nézett sem az apjára, sem a patak túloldalára. Ott már csupán a megégett lelkének hamvai maradtak. Belül a szíve helyére egy jéghideg márványdarab költözött, amelynek sima felületéről minden érzelem lepattant.
Gondolataiban mégis kétségek kavarogtak. Mi vár rá a másik városban? Mi lesz, ha az apjának lesz igaza, és nem veszik fel az egyetemre?
Konokul felemelte a fejét, tudta, hogy meg fog állni a lábán. Nem fél a munkától, százszor bizonyította már Jóska gazda tanyáján és a kertészetben is. Sőt máshol is ugyanolyan keményen dolgozott, sokfajta munkát elvállalt, hiszen a tűz után semmi kedve nem volt visszamenni az öreg Jóska tanyájába.
El kellett hagynia a múltját, elindulni egy új élet felé.
                    Gabi

A fehér Jaguár oldalán táncot járt a napfény, vezetőjének világosszőke haját aranyfénybe vonta. A nő nyugodt arccal ült a kormány mögött, de bensőjében nyugtalanság uralkodott. Krabiszky Gabriella távirányítójával kovácsoltvas kapu felé bökött. Míg a kapu lassan kitárult előtte, végignézett az elébe táruló látványon. Igazából sosem tudta megunni.
A hosszú bejárót szabályos téglatestenként fogták közre a méregzöld sövények, az út végén álló kastélyra irányították a tekintetett. Krabiszky kastély, így hívták. Bár csak jóindulattal lehet kastélynak hívni a kúriát.
Az épület barokk stílusával igazán impozáns látvány volt. Cirádás falai, apró szobrai túl soknak tűntek az egyszerű kifinomult stílushoz szokott lány számára. Gabi mégis erősen kötődött a jelenlegi otthonához, ami sok-sok nyarat idézett fel benne. A háború után államosították a kastélyt, a nagyszüleinek csupán a cselédház jutott. A nemesi Krabiszkyk elfoglalhatták az egykori szolgáik otthonát. A két öreg már nem érte meg azt, amikor a nemesi kúria ismét a család tulajdonába került. Gabi kislányként Ausztriában élt, de minden adandó alkalommal hazatérhetett a nagyszüleihez. Most is a legkedvesebb számára az öreg cselédlak, amely ma már vendégházként szolgál.
Lassan araszolt a fehér cabrio az épület felé. A két oldalt elterülő zöldellő park az éppen nyíló virágözönnel nyugalmat, békét sugárzott. A kert tökéletes pompája szakértő kezekre utalt, annak ellenére, hogy egy hónappal azelőtt a gaz kezdte átvenni az uralmat. Bandi bácsi, az öreg gondnok nem bírta már erővel, és hát adjuk meg, szakértelemnek is híján volt. Most örül, hogy hallgatott az öregre, és rábízta az új kertész felvételét, amíg ő távol volt. Elégedett az eredménnyel, úgy látszik jól választott az öreg Bandi.
Itt vásárolható meg e-könyvben és itt rendelhető nyomtatott könyvben


 

Vélemény, hozzászólás?