Meglátni és megszeretni 2. rész Mágneses tekintet

Holnap megjelenik Valter és Vivien története, itt az első találkozás pillanatát olvashatjátok:

A zenegépre néztem, majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a szemközti asztal felé pillantottam. Engem figyelő barna szemekbe ütköztem bele, amik olyan mélyrehatóan bámultak, hogy az egész testem beleborzongott. Pillantásomat azonnal elkaptam és a barátaim felé fordultam. Péter meséje abszolút nem foglalkoztatott, de muszáj volt rá koncentrálnom. Nem szabadott megfordulnom, pedig lassan már el sem hittem, hogy valóban engem nézett az a srác. Csak egy pillanatra olvadt egybe a tekintetünk, mégis a testem azonnal reakcióba lépett. Hiába próbáltam magam arról győzködni, hogy ne nézzek oda újra… Azon kaptam magam, hogy megint őt bámulom. Világosbarna szeme szinte belém égett. Bőre fehér volt, ajka mosolyra húzódott. Jesszusom! Felpattantam ültömből, a fiúk pedig kérdőn néztek fel rám. Hirtelen a hangomat sem találtam. A szívem zakatolva vert a mellkasomban, és még mindig magamon éreztem annak a srácnak a pillantását.

– Megyek… Elindítok valami zenét – magyaráztam a barátaimnak, majd a gép felé indultam. Nem néztem sem jobbra sem balra, csak a zenegépet bámultam, a gondolataim pedig a szemközti asztalnál ülő fiú körül jártak. Az a koromfekete bezselézett haj, azok a szemek…

– Vivien! – hallottam meg a szomszédunk, Erika hangját, ami igen meglepett. Észre se vettem, hogy ő is itt van a kocsmában. Verdeső szívvel fordultam meg a felé az asztal felé, ahol az a srác is ült. Erika mosolyogva intett, hogy menjek oda. Döbbenten indultam meg arra.

– Gyere, be szeretnélek mutatni az unokaöcsémnek!

Te jó ég! Erika rokona az a fiú? Miért nem láttam eddig sosem? Odaléptem, és bátortalanul titokzatos figyelőmre mosolyogtam. Ő megszakítás nélkül engem nézett, amitől kezdtem zavarba jönni.

– Ki ez a szépség? – kérdezte a fiú. A hangja selymesen simogatta az érzékeimet.

– Valter, ő itt Egressy Vivien a szomszéd barátnőm kisebbik lánya.

A fiú váratlanul megérintette a kézfejemet és az ajkához emelte, hogy gyengéd csókot adhasson rá. Közben szemét nem vette le rólam, úgy üdvözölt. Még sosem köszöntöttek engem kézcsókkal. Azt sem tudtam mit mondjak, vagy tegyek. Csak álltam ott és vigyorogtam, mint egy rakás szerencsétlenség. Erikának ki kellett mennie a mosdóba, így magunkra hagyott minket. Éreztem a barátaim pillantását, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a csodálómtól. Valter tekintete úgy magához vonzott, mint egy mágnes.

– Gyere, ülj le mellém – kérte, és én azonnal teljesítettem. Még végig sem mondta, de én már elfoglaltam Erika székét. Elmosolyodott a tettemen, majd pillantása egyre gyakrabban tévedt a kézfejemre.

– Miért bámulod a kezemet?

– Nagyon rég láttam már női kezet. Gyönyörű.

A válasza igen meglepett, és nem nagyon tudtam hova tenni.

Victoria Green: Valter és Vivien

Vélemény, hozzászólás?