Szerelmes gyilkos – Eddig megjelent részletek.

 1. rész

Gróf Zsolt hadnagy erősen vakarta a fejét. Már sok mindent megélt, de ilyenről még csak nem is hallott.
A konyhapult mellett két fiatal pár kornyadozott. A szőke és vörös lány még mindig holtsápadtan kapaszkodott a pultba. Szemük körül durva karikák ékeskedtek, az éjszakai tivornyának köszönhetően. Mellettük két férfi ült kómás tekintettel, mint akiknek fogalma sincs arról, mi történik körülöttük.
Zsolt köszörült egyet a torkán, de mielőtt bármit mondhatott volna, nyílt az ajtó. A belépő kolléga láttán felderült az arca. Andrea a kapitányság egyetlen női nyomozója volt, aki ráadásul könnyedén oldotta meg a legcsavarosabb ügyeket is. Zsolt boldogan irányította nappali felé, ahol már végeztek a műszakiak.
A látvány lehangoló volt.
A földön egymás mellett egy női és férfi holtest feküdt, mindketten terjedelmes vértócsában.
–Lehet tudni, kik az áldozatok?
–A lány modell, a fiú pedig a barátja – nyitotta ki a noteszét Zsolt. – Tóth Aliz és Conor Malone. Ír a fickó, és a lány barátja. Egyelőre nem sok mindent tudok róluk, annál többet a kintiekről.
–Ők a tanúk? – intett Andrea a konyha felé.
–Nem, ők az elkövetők.
–Viccelsz? Együtt ölték meg őket?
–Azt nem tudom, de külön-külön mindegyik magára vállalta. Szerintem fogalmuk sincs mi történhetett. Tudod, összejött bulizni három párocska... És, ez a végeredmény – mutatott a hullák felé.
–Kik ezek az emberek?
–A magas vékony fickó –, vette elő Zsolt a laptopját. – egy ír férfi PAUL, a férfi áldozat barátja. A másik Kovács SÁMSON, egy felkapott modell.
–Nem nagyon látszik rajta, hogy az lenne – húzta el a száját a nyomozólány.
–Egy ilyen éjszaka után? Te sem lennél ilyen fitt – vigyorgott Zsolt.
–Igaz, a lányok is elég nyúzottak.
–Ja – folytatta Zsolt. –A nők közül a szőke Krabiszky GABI, valami modelliskola tulajdonos. A vörös lány LOLA .... Nocsak! – vigyorodott el Zsolt, érdekes a múltja.
–Érdekes? Miért?
–Prosti volt a kis aranyos.
–Ez egyáltalán nem vicces – mérgelődött Andrea. – Gyere, inkább nézzünk szét, hátha találunk valamilyen nyomot.
Az asztalon egyenletesen elosztva öt különböző színű pohár, ugyanannyi borosüveg, és még egy üres palack hevert az asztal alatt.
–Mindegyik megivott egy üveggel? – csodálkozott el a lány.
–Ezek szerint.
–Várj csak! Itt valami nem stimmel! – kiáltott fel Andrea.
1.nyom: eggyel kevesebb pohár van.

2. rész
Zsolt gumikesztyűt halászott ki a zsebéből, a kezére húzta, és óvatosan felemelte az egyik poharat az asztalról.
‒ Elképzelhető, hogy azért van egy pohárral kevesebb, mint ahányan itt mulattak az éjjel, mert ebből többen is ittak? Látok rajta rúzsos és rúzs nélküli ajaknyomot is.
Andrea közelebb hajolt az asztal lapjához, és azonnal megcáfolta a férfi elméletét:
‒ Ebből a pohárból is legalább ketten ittak ‒ emelte az ujját a hozzá legközelebb lévőre. ‒ Két nő bizonyosan.
Most már Zsolt is látta, hogy az említett poháron kétféle színben pompáztak az ajaklenyomatok. Egyúttal az is tudatosult benne, hogy a három nő ajkát a vörös más-más árnyalata díszíti. A kolléganője arca felé emelte a kezében lévő poharat.
‒ Vizsgáltassuk meg az összeset!
‒ Tedd oda vissza, ahonnan elvetted! ‒ mondta Andrea. ‒ Támadt egy ötletem.
Zsolt engedelmeskedett, Andrea pedig találomra behívta az egyik gyanúsítottat.
‒ Ön Paul, igaz? Árulja el nekünk a vezeték nevét is, kérem!
‒ Namara. Paul Mac Namara vagyok.
‒ Melyik az ön pohara?
Paul lenézett a nyomozónőre, majd, mintha kegyet gyakorolna, az asztalhoz lépdelt, és rábökött az egyikre.
‒ Ezen női rúzsnyomok is vannak ‒ mutatott rá Zsolt a mélybordó foltra.
‒ Attól ez még az enyém.
‒ Hogy hihetsz neki, amikor számos más részletre nem emlékszik? ‒ súgta Andreának a társa, félrevonva őt a tanú mellől.
‒ Hidd el, sok részeggel volt már dolgom. Ezek két dologra mindig emlékeznek: hogy hová tették le a poharukat, és hogy merre induljanak hazafelé.
A nyomozópáros visszasétált az asztalhoz, Zsolt elgondolkozva vakargatta az állát.
‒ Tehát ön itt állt? ‒ kérdezte, mire Paul bólintott. ‒ És ki állt maga mellett?
A gyanúsított szeme összeszűkült az erőlködéstől, mégsem jutott sokra.
‒ Nem is tudom. Talán Lola.
‒ Vele osztotta meg a poharát?
Mielőtt válaszolhatott volna, a fejfájásosokra oly jellemző hunyorgással Gabi lépett a szobába. Szőke haja és világos bőre ellenpontjaként bordó ajka táncolni látszott, ahogy megszólalt:
‒ Mindannyiunknak szüksége lenne némi aszpirinre. Részemről az ügyvédről is szívesen lemondok cserébe, ha elmulasztja valaki a lüktetést az agyamban.
Ekkor érkezett meg a halottkém, a mindig morcos, zárkózott Dr. Zuker.
‒ Szép napot, Cuki! ‒ üdvözölte a nyomozópáros. Kórusuk hallatán a zömök férfi elhúzta a száját, és köszönésképpen hümmögött valamit.
Vigyázva, hogy a helyszínt össze ne tapossa, gyors, kimért mozgással a hulláknál termett, és melléjük guggolt.
‒ Mit mond, doki? ‒ ringatta meg pajkosan a csípőjét Andrea Dr. Zuker előtt, amitől Zsoltot megmagyarázhatatlan féltékenység lepte meg.
‒ Azt ‒ felelte a halottkém ‒, hogy micsoda szerencséjük van, amiért én kaptam ezt az ügyet.
‒ Persze! Maga nélkül tehetetlenek lennénk ‒ zsörtölődött Zsolt
2.nyom: Gabi ivott Paul poharából (bordó rúzsnyom)
  1. rész.
‒ Rendben ‒ csapta össze a tenyerét Zsolt. ‒ Az egész kompániát bevisszük az kapitányságra, picit regenerálódnak, aztán folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ilyen állapotban nem sokra megyünk velük.
‒ Legalább a helyszínelők nyugodtan dolgozhatnak ‒ értett egyet Andrea.
Cuki doktor sajnálkozva nézett Andrea, pontosabban a nyomozónő feneke után.
A kapitányságon ellátták gyógyszerrel a gyanúsítottakat, egy kanapékkal és fotelekkel bebútorozott, csupa ablak szobába vezették őket, rájuk zárták az ajtót, és hagyták, hadd pihenjék ki magukat. Kisvártatva Colon horkolásától visszhangzott az egész helyiség.
Andrea belesett a reluxák résein át.
‒ El sem hiszem, hogy a többiek képesek aludni ebben a ricsajban.
‒ Na, hallod? Ennyi pia meg gyógyszer után! ‒ állt meg mögötte Zsolt, aki éppen őt kereste. ­‒ Átküldte a helyszíni fotós az első felvételeit.
‒ Lássuk! ‒ dörzsölte össze a tenyerét Andrea.
Zsolt lehuppant a számítógépe elé, de ügyelt arra, hogy a nőnek is helyet adjon. Andrea gurulós székbe ült, és pipiskedő léptekkel kollégája mellé gördült.
Zsolt megnyitotta a fájlt. Tizenhat kép jelent meg a képernyőn mozaikos elrendezésben. Lejjebb lépdelt a listán, és miután megállapította, hogy első körben húsz kép érkezett, egyesével megnyitotta őket.
Az első képen a poharak és üvegek ismert kompozíciója látszott. Még azelőtt készült, hogy bezacskózták volna valamennyit a labor számára. Még két kép ábrázolta az asztalon lévő tárgyakat más-más szögben, aztán a bulizók holmija következet, szintén több oldalról fényképezve. Volt közöttük kibomlott nyakkendő bordós-barnás folttal; fél pár női cipő; nyitott bicska, amelyen nem volt szemmel látható szennyeződés; egy földön heverő, nyitott női táska, benne szemfesték, vörös rúzs, kulcskarika, amelyre legalább négy kulcsot fűztek, na, meg egy plasztik igazolvány, melynek színei elárulták, hogy a tulajdonosa magyar, de az írást nem lehetett elolvasni rajta. Egy újabb képen ugyanez a táska volt látható szerencsésebb szögből fotózva. Ezen már annyit ki lehetett betűzni, hogy a kártya bizonyos …elláé.
‒ A hullákról egy sincs? ‒ biggyesztette le a száját Andrea.
‒ Idővel a többi kép is befut. Addig éppen elég munkát ad ez a néhány.
3. nyom: Gabi ajkán bordó a rúzs, de a táskájában vörös van.

4.rész

–Helló! – libbent be az ajtón egy szőke fiatal nő, kezében egy kisebb paksamétát lengetve.  – Gyorsak voltunk. Itt van a helyszíni szemle jegyzőkönyve.
–Ó, de jó! –kapta ki Zsolt a kezéből a frissen gépelt lapokat. – Kösz, édes! – mosolygott a távozó nő után.
–Édes? Házinyúlra vadászol? – bazsalygott Andrea.
–Ugyan! Térjünk rá a munkára, mert egy hétig sem végzünk – terítette az asztalra az anyagot. Mindketten elmerülten olvastak, miközben akaratlanul is közelebb került a testük. Mintha egyre melegebb lett volna a szobában. Andrea zavartan húzódott arrább, majd hangosan felnevetett.
–Te, ezek össze-vissza nyalták a poharakat! Még az üvegek száján is ott vannak az ajaklenyomatok, üvegenként legalább három.
–Az semmi! Láttad milyen nyomokat találtak a nyakkendőn? – röhögött hangosan Zsolt. – Rúzs és széklet.
–Pfuj! Mit csináltak ezek?!
Zsolt nem válaszolt, mert egészen más kötötte le a figyelmét.
–Nézd! Megjött a holtestekről a kép. Nézzük csak! –lapozott bele a jegyzőkönyvbe. – Csak egy kés van. A doki szerint is ugyanazzal a késsel végezhetek az áldozatokkal. Így biztos vagyok benne, csak egyetlen gyilkos kell keresnünk. Itt nekünk viszont négy gyanúsítottunk van.
–Érdekes! – vágott közbe Andrea. – egészen közel fekszenek az áldozatok, ráadásul egymással szemben. Mintha még halálukban is összetartoznának. Sőt! Fogják egymás kezét.
–Gondolod, hogy haláluk után elmozdították őket? – vakarta meg a fejét Zsolt.
–Nem tudom. Tegnap Valentin nap volt. Lehet, valamelyik agyament összetolta őket. Szólj át a helyszínelő csoportnak, hogy ők nem láttak-e erre utaló jeleket. Utána kezdjük meg a kihallgatást, és szerintem ezzel a Gabriellával indítsunk. Túl sok jel mutat felé. A rúzs színe... Ráadásul csak az ő táskáját látom a helyszíni fotón, és az egész viselkedése teljes zavarodottságra utal. Mint aki megjátssza magát.
–Igen, nekem is feltűnt a száján az a ronda bordó rúzs, de a táskájában mégis vörös van – mutatott a monitorra Zsolt, miközben füléhez emelte telefonját.
***
A szőke szépség feszélyezve lépett be a nyomozópáros irodájába.
–Krabiszky Gabriella? – nézett rá szigorú tekintettel Zsolt.
–Igen. Én öltem meg mind a kettőt – hadarta azonnal a vallomását.
A két nyomozó meghökkenve nézett rá.
–Miért tett ilyet?
–Mert az a kis ribanc kikezdett a barátommal.
–És Conor Malone mit ártott magának?
–Akadályozott a pályámon.
–És ezért meg kellett ölnie őket? – rázta a fejét Andrea, egy szavát sem hitte el a lánynak.
–Nagyon sokat ittam – fordult bíborvörösbe a lány arca.
–Hogyan végzett az áldozatokkal?
–Ö..Ö... Azt hiszem, Conort fejbe vágtam egy üveggel – hallgatott el egy rövid időre. – Úgy rémlik Alizt is ugyanazzal ütöttem meg. Mindketten a földre estek – tört ki a zokogás Gabiból.
Andrea és Zsolt egymásra néztek, némán rázták a fejüket, és vártak, míg lecsillapodik a gyanúsított.
–Miért van vörös rúzs a táskájában?
–Tessék?
–A száján bordó rúzs van, a táskájában pedig vérvörös.
–Ó! ­– kapott a szájához. – Ez nem az én rúzsom, csak próbálgattuk egymásét. Van ennek jelentősége?
–Nem – rázta a fejét Zsolt. – Még felteszek néhány kérdést, és utána átkísértetjük a fogdába.
–Börtönbe kell mennem?
–Nem, csak negyvennyolc órára bent tartjuk, míg tisztázzuk az ügyet. A bűnösségéről a bíróság dönt, amennyiben átadjuk az ügyét – válaszolt Zsolt.
Néhány általános kérdés elhangzása után elvezették a szőke lányt. Következett a barát, Sámson meghallgatása.
A férfi nyúzott arccal lépett be a szobába, száját összeszorította úgy nézett kihallgatóira.
Andrea szeme végigsiklott a férfi testén, akinek a halványkék ingje az éjszaka viszontagságai ellenére még mindig makulátlannak látszott. A széles váll, a dagadó izmok vonzották a szemet. Andrea szeme is pillanatok alatt odaragadt. A másodpercnyi mustra után Zsoltra tekintett, aki rosszallóan rázta a fejét, és azonnal belevágott a közepébe.
–Mesélne nekünk az elmúlt éjszakáról?
–Nem sok mindent tudok mondani. Nem szoktam inni, teljesen kiütött a pia, így nem emlékszem semmire sem.
–Akkor miért állította, hogy maga ölte meg a két áldozatot?
–Khm. Csak halványan emlékszem – helyesbített. Fejét leszegte és dacosan bámulta a szoba bal oldali szegletét.
–Megölt két embert, és csak ennyi? – szólt közbe Andrea. – Miért és hogyan tette?
A férfi felemelte a fejét és égszínkék szemével egyenesen a rendőrlány szemébe mélyedt. Andrea elkapta a tekintetét.
–Az a férfi, az a Conor sértegette Gabit. Dühös lettem, és nekiestem az ír fickó nyakának. Sajnálom, de az ital elvette az eszem, elfelejtkeztem az erőmről. Megfojtottam szerencsétlent – hajtotta a fejét a tenyerébe.
Zsolt elvigyorodott, de hamar visszafogta magát, és komolyságot erőltetett az arcára.
–És miért kellett megölni a lányt?
–Nem is tudom, alig emlékszem. Úgy rémlik, hogy hozzám vágta a cipőjét, meg kiabált valamit, nekem meg elborult az agyam, és ráborítottam az asztalt.
–Azt a nagy tölgyfaasztalt? – ámult el Andrea.
–És utána mit csinált? – faggatta tovább Zsolt.
–Azt hiszem kimentem a konyhába, utána nem emlékszem semmire. Reggel a konyha padlóján találtak rám a rendőrök, és ők mondták, hogy Aliz is meghalt. Én öltem meg, azzal a nehéz asztallal – sóhajtott egy óriásit Sámson, és ismét a tenyerébe temetkezett.
A két nyomozó összenézett, Zsolt szája sarkában ott bujkált egy huncut mosoly.
–Nekem nincs több kérdésem. Egyelőre őt is küldjük a fogdába – intett Andrea felé. – Folytassuk a többiekkel.
5. rész
‒ Nagyon sajnálom, amit tettem ‒ sóhajtotta Lola lehorgasztott fejjel. ‒ Ha iszom, kissé meggondolatlan vagyok. Ezért is iszom olyan ritkán egyetlen pohárkánál többet. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre. Olyan szépen alakulta az este, de amikor Paul eltűnt egy időre, Alíz és Colon rajtam kezdte köszörülni a nyelvét. Konkrétabban a múltamon. Gondolom, utána néztek már, miből éltem korábban.
Zsolt ismét, most már ki tudja hányadszor, végigmérte a nőt. Valahogy hihetetlennek tűnt számára, hogy valaha is a testét árulta. Lolánál még Andrea is prostisabb volt, bár ehhez az érzéshez bizonyára sokat hozzáadott Zsolt nem is olyan régi féltékenységi rohama.
‒ Pontosan mi történt? ‒ kérdezte.
Lola megrögzötten bámulta a padlót.
‒ Nem emlékszem szóról-szóra, inkább csak a benyomások maradtak meg. Alíz viccelődött, hogy engem az isten is modellnek teremtett, mert az alkatom is megvan hozzá, és az utat is fényesre tudom térdelni magam előtt. Colon meg adta alá a lovat. Totál kihoztak a sodromból, és végeztem mindkettővel.
‒ Mégis hogyan?
‒ A gondolat erejével.
‒ Megismételné? ‒ szólt közbe Andrea.
‒ A halálukat akartam, és meghaltak.
‒ Ha a gondolattal ölni lehetne, sokkal több ügyünk lenne a mostaninál.
Lola rájuk nézett. Vörösre sírt szemei körül mély barázdák ültek.
‒ Mondja ezt Alíznak és Colonnak.
A két nyomozó lemondóan nézett össze.
‒ Vigyék a fogdába! ‒ mondta a férfi, pusztán azért, mert a másik két kihallgatott is ott várta az ügy fejleményeit.
Andreával átsétáltak a szomszédos kihallgatóba, ahol már várta őket Paul.
‒ Kizárásos alapon ő a mi emberünk ‒ mondta a nyomozónő.
‒ Várjuk ki a végét! Ritka idióta ügy ez.
Beléptek. Paul bűnbánó arccal nézett fel rájuk.
‒ A barátnője elmondása szerint ‒ kezdett bele Andrea ‒ maga otthagyta a társaságot egy időre. ‒ Paul bólintott, ő folytatta: ‒ Hol volt ön az alatt az idő alatt?
‒ Rosszul lettem, és a mosdóba mentem.
‒ Az italtól?
‒ Nem. Alíz és Conor, a két áldozat, sértegette a barátnőmet, amitől én bepöccentem, és mindkettőt agyonszúrtam. Amikor ráeszméltem, hogy megöltem a barátainkat, rosszul lettem, és ki kellett mennem, ha nem akartam összehányni a szobát.
‒ Értem ‒ mondta zavarodottan Andrea, aztán az őr felé fordult. ‒ Vezesse el!
Zsolton is látszott a tanácstalanság.
‒ Nem tudom, mit szívtak ezek, de én olyat nem kérek.
Folytatásban fény derül mindenre.

	

Vélemény, hozzászólás?