Olvass bele kategória bejegyzései

Egri Zsanna: Egy milliomos bőrében Afrikában

Irány Afrika!

–Meg fognak ölni, fiam!
A szavak elszálltak a szélben, csak a vonatfütty válaszolt. Ben és Betti elindult az ismeretlen felé.
Ben szótlanul bámult ki az ablakon. A vonat hangja visszaidézte a múltat. A töltés aljában eltöltött éjszakákat, és azt a hajnalt, amikor a vagon lezuhant mellé. Sápadtan gondolt a pillanatra, amikor minden megváltozott. Ott zakatolt benne a kérdés: ki is ő tulajdonképpen? Csöves vagy a milliomos? Csóró vagy gazdag? Kinek az életét kellene élnie?
Szemben vele a gyönyörűséges szerelme, és egyenesen Dél-Afrikába tartanak. Mi ez, ha nem csoda? Egy jel, hogy folytatnia kell! Egy másik ember életét élni, és elfelejteni a hajléktalan múltat.
Betti szótlanul fürkészte a férfi arcát.
–Edvárd... – akadt el a hangja. – Akkor most hogyan is hívjalak?  Bennek? Benjáminnak? Edvárdnak?
–Hívj, ahogy akarsz – vonta közelebb a lányt, megcsókolta az ajkát. – Csak szeress!
–Szeretlek, te bolond! De, nem tudlak Benjáminnak hívni. Olyan fura! Nekem Edvárd maradsz.
–Hiszen most már az vagyok!
–Dehogyis! Te magad mondtad, a balesetnél a valódi Kállay halt meg.
–Így is volt, de nézd! – nyúlt a zsebébe. – Az útlevelem Kállay Edvárd névre szól. Különben is, külföldön senki nem fogja kétségbe vonni.
–Jaj, nem jó ez így! – tördelte a kezét Betti. – Mégis be kellett volna menni a rendőrségre.
–Megőrültél? Börtönbe zártak volna. Különben is, Kis Benjámin meghalt, eltemették.
–Baj lesz belőle! Rá fognak jönni.
–Ugyan! Ki jönne rá? Nyugodj meg, édes! Én vagyok Kállay Edvárd, a milliomos – húzta ki magát önelégülten.
–Várj csak! – kapott a fejéhez Betti. – Te pénzt loptál tőlük?
Ben arca elszürkült. Sosem gondolta, hogy ennyire rosszul eshet, ha tolvajnak nézik. Régen ez nem jelentett gondot, hiszen gyakran megesett, hogy egy-két dolgot elcsent a boltokból. Az utcán talált értékkel sem rohant a talált tárgyak osztályára.
–Mit képzelsz rólam! – csattant fel. – A pénzért megdolgoztam. Nem bízol bennem? Vagy megbántad, hogy velem jöttél? – hajtotta le a fejét.
–Nem, kedves, csak félek – súgta Betti.
–Nincs mitől, megvédelek mindig, mindenhol! Soha nem hagynám, hogy bántsanak!
–Megígéred?
–Igen.
–És akkor elmondod, hova megyünk és mit fogunk csinálni?
–Nem is tudom – hajtotta le a fejét. – Van kint egy magyar család, Tóthék, ők majd segítenek.
–Hol fogunk lakni? Mit fogunk csinálni?
Ben széttárta a két kezét. Amikor Betti elhagyta, már nem érdekelte az afrikai utazás, nem tervezte a jövőt. Minden mindegy volt.
–Micsoda! Nem tudod?
–Mondom, hogy a Tóth család segít. Van egy bérelt lakásuk. Itt a címűk – vett ki egy papírlapot a tárcájából. – Csak jut egy szoba nekünk. Majd lesz valahogy!
–Edvárd, így nem lehet! Elutazunk több ezer kilométert és nem tudjuk miért, hova, minek?
–Ugyan már! Legyél egy kicsit kalandvágyó! Meglátod, nagyon jó lesz!
–Nem is tudom – nézett elkomorulva Ben szemébe.
–Jó lesz! Hidd el! – biztatta Ben.
Afrikában
Ben és Betti, mint két elveszett gyermek, úgy kapaszkodtak egymásba. Szédültek a kavargó tömegtől, tétován tekingettek körbe.
–Most hova menjünk? – nézett Benre Betti.
Ben mogorván bámult maga elé. Ebben a pillanatban tudatosult benne, mennyire átgondolatlanul vágott neki a nagy kalandnak. Már nem volt visszaút.
–Keresünk taxit és elmegyünk egy szállodába.
–Nézd! – rángatta meg Betti a karját, fejével intett egy fekete férfi felé. Az idegen kezében tartott táblán jól olvasható volt a név: Edvárd Kállay.
–Ez meg hogy lehet? – kerekedett el Ben szeme.
–Nem mondtad, hogy elénk jönnek.
–Nem is volt róla szó, csak a címűket adták meg.
Akkor nem is biztos, hogy ők küldték ide?
–A francba! Ha már értünk jöttek, miért ne mehetnénk?ragadta meg Betti kezét. –Gyerünk!
–De, nem is ismerjük az a férfit! Nem is biztos, hogy ránk vár.
–Ugyan! Nem hinném, hogy rajtam kívül még egy Kállay Edvárd lenne itt – nevetett fel Ben a gondolatra.
–Edvárd, ne menjünk, nekem ez nem tetszik!
–Ne légy buta! Ez egy remek alkalom, lehet mégis Tóth Laci küldte. Tudod, akikkel beszéltem – rángatta magával Bettit, aki megadóan követte.
Ben abban a pillanatban eldöntötte: ha a sors így akarta, akkor bizony marad a milliomos bőrében. Mennyivel könnyebb így!
Mikor a férfihoz értek, Ben határozottan nyújtotta a kezét, és gyönge angolsággal üdvözölte. Hátrahőkölt a hirtelen rázúduló idegen szavaktól. A férfi afrikans nyelven beszélt, és kézzel-lábbal a kijárat felé tessékelte őket, egyenesen egy fekete limuzinhoz.  Ben köpni – nyelni nem tudott.
–Látod, kedves, minden kialakul! – mosolygott Bettire, aki egyre idegesebben tekingetett körbe, de mielőtt tiltakozni lett volna ideje, Ben karjánál fogva betolta az autóba, majd maga is bebújt mellé. 
–Edvárd, ki küldhette ezt az autót? Azt mondtad, hogy az a család bérelt lakásban él. Miből lenne nekik ilyen autójuk?
Ben csak a vállát húzogatta.
–Biztos kölcsön kérték.
Ben még mindig nem fogta fel. Mi történik vele? Egyik pillanatról a másikra valóra válnak az álmai. Ott ül mellette egy gyönyörű szőke nő, és egy luxusautó suhan velük.
Semmiképpen sem akarta azt a fantasztikus pillanatot holmi kétkedéssel elrontani, egyszerűen csak élvezni akarta. Maga mögött hagyta hajléktalan létét, és azt is, ami utána következett. Új életet akart kezdeni, és ami most vele történik, határozottan jó.
A vonatbaleset örökre megváltoztatta az életét, és ő azt a jövőt akarta, amely Kállay Edvárdra vár.
Vajon milyen ember lehetett az igazi Edvárd? Sokat tudott a férfiról, de inkább csak az üzleti ügyeiről. Hiába hackelte meg a laptopját, a magánéletéről semmit nem talált. Nem is érdekelte, amit tudott elég volt, hogy elhitesse, ő a Kállay vagyon egyik örököse. Bár az a hír, hogy valahol él egy nő, aki Kállay felesége volt... Az egy kicsit megzavarta.
Az élet mégis a legszebbet Betti személyében adta neki. Szerelem, boldogság. Ezt az érzést nem akarta elveszíteni, azzal, hogy visszafordul vagy feladja magát.
–Ben, félek!
–Mitől, kicsim? Nem lopnak el bennünket, főleg nem egy ilyen autóval – cirógatta meg a lány arcát.
Betti lemondóan bámult ki a limuzin lehúzott ablakán, nézte, ahogy az autópálya túloldalán időnként elsuhannak mellettük az autók. Hátranézett a távolodó repülőtér felé. Mögöttük egy bordó színű autó buzgón próbálta leelőzni a mellettük haladó ezüstszínű furgont. – Mintha otthon lennénk, itt sem engedik el egymást – figyelte a két jármű viaskodását. A kisteherautó továbbra is szomszédságukban száguldott.
Betti elmélyülten olvasta a virágszállító oldalán lévő szöveget. TON-KIN FLORIST. Hátrafordította a fejét, felnézett a platóra, ahol színes virágok sorakoztak. Mindez pár másodperc volt, ahogy visszafordult, elállt a lélegzete. Egy pisztolycső meredt rá a teherautó ablakából. Egyszerűen képtelen volt megszólalni, csak nyöszörögni tudott. 
Ben nem figyelt a Bettire, némán bámult az ellenkező irányba. Az elkövetkező jövőjükre gondolt. Hogyan tudná használni azt a pénzt, ami a számláján van? Vajon mire elég? Talán csak néhány hónapra, vagy akár egy évre is. Először bérel egy lakást, és munkát is fog keresni. Ettől egy nyugodtabbnak érezte magát. Betti felé fordult, hogy a gondolatait elmondja.
Betti sápadtan meredt ki az ablakon, teste remegett, majd hatalmasat sikított. Ben ijedten kapott a szívéhez.
–A frászt hozod rám! Mi...  kiáltott fel, de a mondatot már nem tudta befejezni.
Mintha villám csapott volna le a szomszédságukban, amitől a mellettük haladó furgon megpördült.
 Ben szemével követte. A furgon keresztbefordulva megállt az autópálya közepén, háta mögött egy bordó Mazda beletekeredett a szalagkorlátba.
Sofőrjük lassított. Néhány másodperc múlva a karambolozó autók ajtaja kinyílt, az utasok kiszálltak. Ben felsóhajtott, már nem is látszott olyan komolynak a baleset. A limuzin vezetője is csak legyintett, majd beletaposott a gázpedálba. Egyedül Betti zokogott hisztérikusan.
–Úristen! Meg akartak ölni!
–Ugyan már! Ez csak egy koccanás, két autó összeszaladt. Még csak hozzánk sem értek.
–Pisztoly volt náluk!
–Ugyan! Képzelődsz, kicsim!
–De, láttam...
–Kérlek, ne hisztizz! Mindenben a rosszat látod, engedd el magad! Élvezd a kényelmet! Afrikában vagyunk, itt nem ismer senki – ölelte át Betti vállát, aki tovább szipogott.
Betti lehajtotta a fejét. – Tényleg a képzeletem játszott velem? Vagy valaki csak vicces kedvében volt? Ki akarna minket megölni? Nem is ismernek. – Nem tudom. Lehet, rosszul láttam – nézett fel Benre.
–Túlzottan aggódsz! Rémképeket látsz, nincs itt semmilyen veszély. A legrosszabb, ami történhet, hogy rájönnek, nem azok vagyunk, akinek gondolnak.
–És akkor mi lesz? Kidobnak az autóból?
Menet közben biztos nem, csak ha megállnak. – nevetett Ben. – Mi meg legfeljebb kifizetjük a fuvart.
–Miből?
–Van pénzem, ne izgulj! Mondtam, hogy milliomos vagyok.
–De...
–Mi a picsa! – kiáltott fel Ben elfeledkezve a jó modorról. – Ez meg mi?

Egy milliomos bőrében

A tragédia

Az égbolt alján halvány fénysugárral érkezett a reggel. Madárdal kelt versenyre a kakasok rekedt kukorékolásával. Tökéletes volt a nyugalom, míg a hajnali vonat be nem futott az állomásra. A kerekek csikorogva lassítottak a rozoga állomásépület előtt. A fülkék mélyén munkásemberek és piaci kofák szenderegtek, a kalauz is félálomban támolygott fülkéről fülkére. Egy nyitott ablakon kísértetiesen süvített be a szél, felborzolva a jegykezelő kedélyállapotát. Rossz érzés kerítette hatalmába, dühösen rángatta fel az ablakot.
Már csak az utolsó vagon volt hátra. Az első osztály üresen kongott, sok dolgot nem adott a jegykezelőnek, csupán a legutolsó fülkében talált utast. A harmincas férfi merev arccal tekintett a belépő kalauzra.  A köszönésre csupán egy lekezelő fejbiccentéssel válaszolt.
A kalauz elhúzta a száját. Ki nem állhatta az ilyen alakokat, átnéztek rajta, mintha üvegből lenne.
A férfi ráérősen nyúlt a zakója felé. A karján megcsillanó a karóra felkeltette a kalauz kíváncsiságát. Óvatosan odapislogott. – Aranyból lenne? 
 Az utas elővette vaskos pénztárcáját, hivalkodóan nyitotta ki, majd két ujjal kicsippentette a vonatjegyet. Úgy nyújtotta a várakozó jegykezelő felé, hogy egy pillantást sem vetett rá. A kalauz szeme megakadt a nyitott buksza láttán, amelyből jókora köteg pénz villant elő.
–Tessék – tolta a férfi orra alá a lekezelt jegyet, aki még a fejét sem fordította felé. – További jó utat! – köszönt el udvariasan.
Tulajdonképpen meg sem lepődött, hogy válaszra sem méltatta az idegen.
Nem is értette, hogy mi a fenét keresnek az ilyenek a vonaton, miért nem mennek a saját autójukkal, mert az ilyeneknek biztosan van.
Távolabb érve legyintett egyet a levegőbe. Minek bosszantja magát az ilyen alakok miatt?
Ránézett az órájára, de már a vonatfütty is jelezte, megérkeztek a következő állomásra. Leszállt a vonatról, de mivel sem leszálló, sem felszálló nem volt, előre baktatott az első kocsiba. Néhány perc után ismét úton voltak, maguk mögött hagyva a vasútállomás fényeit.
A városszélén néhány ablakból halvány fény szűrődött ki, a korán kelőknek a hajnali vonat jelezte a pontos időt.
Távolabb a lámpák fényétől már csak sötét bokorcsoport, és egy országút kísérte a vonat útját. Minden tökéletesen nyugodt volt.
Ezt a nyugalmat egy másodperc alatt törte ketté az iszonyatos hang.
A csattanás hangja azonnal kiverte az álmot az utasok szeméből. Ijedten ugráltak fel, de még fel sem foghatták, hogy mi történt, amikor hatalmasat rázkódott a vasúti kocsi. Az emberek a kapaszkodók után kapkodtak, de néhányan így is a padlóra zuhantak, vagy visszaestek az ülésre. Kintről fékcsikorgás hallatszott. A fények kialudtak, csak a kiabálás, jajgatás hangja hallatszott mindenfelől.
A vonat hatalmasat rándulással megállt. Az utolsó vagon ráfutott a szerelvényre, az összekötő csavarkapocs egyetlen reccsenéssel kettétört. A vonat végére csatolt első osztály döndülve az oldalára fordult. Egyetlen utasa, az arany karórás férfi rongybabaként zuhant ki az ablakon, egyenesen a töltés aljába. Néhány másodperc múlva a vagon lebukfencezett, és megállt az utasa mellett.
***
Ben dideregve húzta össze magán a szakadt pokrócot. Brunyálnia kellett, de legszívesebben maga alá engedte volna. Az öreg Józsi szavai jutottak eszébe, a kutya sem hugyozik a vackára. Alulról bámulta a bokrot, nem emlékezett rá, hogyan került alá. Az öreg Józsi nyugdíjat kapott, azt ünnepelték már két napja. Az öreg olyan, mintha az apjuk lenne. A csövesek mind szerették, különösen, amikor pénzt kapott. Józsinak mégis alig voltak a barátai, csak ők öten. A gebe Pisti, akinek csak az számított, hogy üveg legyen a szája közelében. Néha észre sem vette, hogy üres flakont szorongat. Ott volt még Marci meg Jani, az ikrek. Ők mindenen megosztoztak, még Julin is.
Juli, férfias alkatával, és beesett arcával alig tűnt ki közülük. Aki távolról szemlélte férfinak nézhette. Egyedül Jani bánt vele nőként, így szívesen bújt mellé éjszakánként... Néha megesett, hogy Juli Marci paplanja alá tévedt, de ebből sosem csináltak gondot.
És ott volt Ben, aki egy kissé kirítt közülük. Alig akarták befogadni, csak ficsúrként emlegették.
Bent elfogta a keserűség. Kapart ő felfele, de a sors mindig lenyomta a mélybe. Az otthonban csak őt mutogatták, mint az árvaház legjobb tanulóját. Milyen büszke volt, amikor leérettségizett, mégis amikor kikerült az intézet falai közül, és lejárt az otthon támogatása, az albérletét is felmondták… nem várta más, csak az utca. Elment volna dolgozni, de amikor a lakcímét kérdezték, nem tudott mit mondai. Kinek is kellene egy hajléktalan? Azután már nem volt választása, csúszott egyre lejjebb. Az ital mindig jó társa volt, megnyugtatta, elkábította, nem engedte gondolkodni, erre volt szüksége.
 Előző este is így történt. Kurva erős volt a bor és a pálinka, együtt rendesen fejbe kólintották.
Régen azt hitte csak néhány napot kell majd az utcán tölteni, de nem így történt. Sokszor gondolt arra, nem ér semmit az élete, nincs jövője, semmije sincs.
Megrázta magát, és nagy nehezen kikászálódott a rongyos pléd alól. Nehezek voltak a léptei. A feje sajgott, gyomra kavargott. Fél kézzel maga után húzta az ócska pokrócot. Csak alig pár lépést tett meg, hogy egy másik bokrot megöntözzön, amikor megdöndült a föld. Borgőzös fejjel nézte amint a töltésen sebesen közeledik felé a hatalmas vagon. A föld megrázkódott a becsapódástól, a környéket porfelhő lepte be.
Ben megkövülten állt, egyik kezével a farkát szorongatta, másikban a rongyos takarót. Az járt a fejében, jó, hogy a pokrócot magával hozta, mert a vonat pont ráesett volna.
Kótyagosan húzta fel a cipzárját, majd a szakadt plédet még mindig maga után vonszolva elindult a nyikorgó roncs felé. Szétszóródott vasdarabokon botladozott át, másnapos tekintettel pásztázta a környéket. A szürkületben alig látott, remélte, talál valami használhatót.
–A rohadt életbe! – akadt be a lába valamibe. Nagyot nyekkent, és valami puhára esett. Közvetlen közelről bámult egy hulla fennakadt szemébe. – Mi a tököm! – pattant fel a véres testről. Még a szája is tátva maradt, és hirtelen azt sem tudta mit csináljon. De a következő pillanatban már tudta mit kell tennie. – A fickón úgysem lehet már segíteni! – hajolt le. Gondosan átkutatta a férfi zsebeit. Csalódottan állapította meg, hogy azok teljesen üresek.
Sercegő hangra lett figyelmes. A vagonból kiszakadt vezeték felparázslott. A hirtelen jött fényben meglátta a csillogó karórát. Arca felderült. Egyáltalán nem zavarta, hogy egy halott karjáról rángatta le, azonnal a sajátjára húzta. Elégedetten szemlélte, még a nadrágja oldalán ki is fényesítette, így legalább a vérfoltok is eltűntek.
A magával hurcolt takarót a hullára dobta. Néhány méterrel közelebb bukdácsolt a vonathoz, hátha talál még valamit. Egy zakó hevert a kitört ablaküveg darabjai között. Felemelte, a ruhadarab pontosan passzolt a felsőtestére.
–Baszd ki! – emelte ki a zsebből a pénztárcát. – Azt a kurva! Hú, de vastag volt a pali! – meredt vigyorogva a köteg pénzre.
Gyorsan körbenézett, nem látja-e valaki. Rajta kívül egy lélek sem volt a közelben.
Vészjósló csend telepedett a környékre. A szürkületben csak az égő vezeték parázslott, bevilágítva a vagon egy részét, és egy sötét színű utazótáskát. Ben nem sokat vacillált, két lépéssel a csomag mellett termett, tartalmát kiborította, csak ruhadarabok terültek szét a földön. Nem sokat gondolkodott, ledobálta a ruháit. Szélsebesen kapkodta magára a földön heverő ruhákat. Pontosan ráillettek a testére, még gyorsan felkapta a zakót, aminek a zsebébe süllyesztette a megszerzett tárcát, pénzzel, iratokkal együtt.
Távolban felhangzott egy sziréna hangja, tudta, sietnie kell. Utolsó pillanatban meglátott egy szögletes táskát, a szíve nagyot dobbant. Az csak egy laptop táska lehet. Sietve ugrott oda, felkapta, majd egyetlen lendülettel megfordult, hogy elmeneküljön. Túl késő volt.
Recsegve ingott meg a fölé magasodó fémszörny. Hatalmas pofont kapott egy kiszakadó ajtótól. Tehetetlenül zuhant be a vagon alá egyenesen egy földmélyedésbe. Másodpercek töredéke alatt fordult a szerelvény, és ugyanolyan hirtelen temette maga alá. Ben már csak annyit látott, hogy egy vasrúd egyenesen felé tart. Megfeszítette a testét, minden igyekezetével azon volt, hogy elkerülje a találkozást a gyilkos vasdarabbal. A fejét még időben elrántotta, de a nyakát ért ütéstől elvette az eszméletét.
A földet ért vagonból lángok törtek fel.
***
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, ami már csak néhány helyen füstölgött. A mentőcsapat tüzetesen átvizsgálta a roncsot és a környéket, túlélőket kerestek, bár a kalauz elmondása szerint, egyetlen emberre számíthattak. Néhány vasúti szakember is velük tartott. Egyikőjük a kocsi oldalán fellépve a kitört ablakon próbált bekukucskálni a roncs belsejébe, és már távozni készült, amikor megakadt a szeme a vagon alól kivillanó véres ujjakon. Hatalmasat kiáltott. Ugyanabban a pillanatban hangzott fel a jelzés a másik test megtalálásáról.
A mentősök futva tartottak a töltés aljában heverő férfihoz, de már nem volt mit tenniük, szerencsétlen ember feketére égett. A másik csapat mentős a vagon alá szorult férfihoz sietett, őt a földmélyedés megvédte a tűztől. A tűzoltók is hamar odaértek, keményen dolgoztak mire sikerült  kiszabadítani a testet.
Sikeresen stabilizálták a sérült állapotát, a mentőorvos mégis kétkedően rázta a fejét.
A környék lakói hamar összecsődültek, feszült csöndbe figyelték a mentőautót, amely nem mozdult a helyszínről.
–Na, itt már baj van! – szólalt meg egy idős asszony.
–Az biztos! Ha ennyi ideje dolgoznak a szerencsétlenen...– kontrázott egy másik.
Pár kíváncsi ember közelebb merészkedett a helyszínhez, rá sem hederítve a rendőrségi helyszínelő szalagra. Néhány marcona rendőr igyekezett távolabb tartani az embereket, akik kitartóan lesték a nyüzsgő mentőcsapatot, helyszínelőket.
A rendőrautó mellett a sérült megtalálója széles mozdulatokkal ecsetelte egy nyomozónak az általa megtalált sebesült állapotát.
–Istenem! Én még nem láttam ilyet, annak a szerencsétlennek az arca olyan volt, mint a darált hús – rázkódott meg a férfi. – De még a karja is fel volt szecskázva, nem is beszélve a vállába fúródott vasdarabról – legyintett a mentőautó után. – Nem marad az életben!
–Hm. Ki tudja. Nem vagyunk orvosok – rázta a fejét a középkorú nyomozó, majd elindult a bámészkodók felé.
–Hadnagy úr – szólt utána az egyik közrendőr. – A megégett áldozatnál nem találtunk semmilyen iratot.
–Naná! Biztos elégett – intett és folytatta az útját.
 Zalai őrnagy nem először vett részt közúti szerencsétlenségek okának a felderítésében. Pontosan tudta, hogy a nézelődök között vannak lehetséges szemtanúk, akik sokat segíthetnek az ügy részleteinek felderítésében.
A kalauz, aki addigra túljutott az első ijedtségen, készségesen mesélte a történteket a nézelődőknek, csak akkor hallgatott el, amikor a nyomozó nekiszegezte a kérdést.
–Mondja csak, az a másik férfi is a vonaton utazott? 
–Nem, biztosan nem, csak egy utas volt – tárta szét a karját a jegykezelő, majd keresztet vetett. – Jézus! Pont a baleset előtt hagytam el az első osztályt.
–Én tudom – szólalt meg a tömegből egy kopott kabátos férfi. A körülötte állókat félrelökve közelebb lépett a nyomozóhoz.
–Igen? – nézett Zalai a hajléktalanra. – Ki volt?
–Hát az csak Ben lehetett, ő szokott a töltés lábánál aludni.
–Milyen Ben? Mi a vezetékneve?
–Fogalmam sincs, mindenki így ismerte, de hívták Ficsúrnak is. A szállón biztos tudják a nevét, elég gyakran bejárt oda, mindig a masina mellett ült.
–Miféle masina?.
–Hát, valami számítógép vagy micsoda – csuklotta a nyomozó arcába. Zalai kénytelen volt hátrébb lépni, ahogy arcába csapott az alkoholos lehelet. A férfiból ráadásul tömény bűz is áradt, nadrágján sötétlő foltok jelezték a szag eredetét.
–Biztos benne, hogy az a Ben volt? – faggatta tovább.
–Ja, ő volt. Bármilyen részeg volt, odáig mindig el tudott mászni – böfögte a férfi, majd se szó, se beszéd hátat fordított és elvonult.
Zalai néhány mondatot firkantott a noteszébe, majd később felkeresi a hajléktalan szállót. Még visszament a roncshoz. Kollégái már az egyik rendőrautó oldalát támasztották. Lemondóan integettek felé, hogy ott már nem talál semmit. Ami igaz is volt, a tűz minden nyomot eltüntetett. A műszaki szakemberek a maradék roncsdarabokat begyűjtötték, a későbbi elemzések majd kimutatják a baleset okát.
–Mekkora mázlija volt a palinak, hogy odáig nem ért el a tűz, mert ő is ropogósra sült volna, mint az a szerencsétlen csöves. – állapította meg. Elindult az autója felé, csak a telefoncsörgés megállította. – A központ az – intett a többieknek. – Kállay Edvárdnak hívják a fickót, valami menő üzletember. Honnan jött? – kérdezett rá a diszpécserre. – Micsoda?  Dél–Afrikából?  Az apja temetésére?
–Az apja temetésére? – ismételte az egyik nyomozó. – Egy kissé elkésett, mert az már egy hónapja meghalt. Ismerem a Kállay családot. Övék az a fuvarozó cég az Északi–soron.
–Biztos az örökségért jött – vágott közbe egy másik rendőr.
–Nem hinném. – szólt közbe egy másik rendőr. – A sógorom magánnyomozó, őt bízta meg a család a fickó felkutatásával. Nem sok mindent mondott, csak annyit, hogy tényleg Dél-Afrikában talált rá, és állítólag egy vagon pénze van. Biztos gyémánttal foglalkozik.
Zalai felhúzta a vállát, nem érdekelte a szerencsétlen magánélete. Intett a többieknek, hogy indulhatnak vissza.

Hallie Nadal: Több titoknyi távolság

I.

A fiút Seamusnek hívták. Az iskola jó előre figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk vele, de Steve Archiro, a kutatóintézet lingvisztikusa, éppen őt hívta fel a pódiumra a foglalkozás elején, majd bevezettette Jimmyt. A gyerekek ujjongtak, ahogy meglátták a csimpánzt, aki csücsöri ajakkal puszit dobott feléjük, aztán fogait csattogtatva bólogatott. Mindannyian élvezték a műsort, egyedül Seamus őrizte meg lezser érdektelenségét.
‒ Szia, szia! ‒ jelelt mindenfelé Jimmy. ‒ Szia, hosszúhaj lány! ‒ köszönt nekem is, bár a magam harminckét évével rég túl voltam már a lánykoromon.
Egész közel engedtem Jimmyt a néma fiúhoz, amíg az egy lépést nem tett hátrafelé. Seamus arcizmai egy pillanatra megkeményedtek, de azonnal visszanyerte semmitmondó tekintetét.
‒ Ad alma ‒ jelelte neki Jimmy.
‒ Előbb a munka, alma csak azután ‒ mondtam a csimpánzkölyöknek szavakkal és az ujjaimmal.
‒ Jimmy jó ‒ biztosított a majom.
‒ J-nek hívják? ‒ kérdezte egy copfos lány, aki az első sorból figyelte a jelenetet.
‒ Az ő neve Jimmy ‒ betűztem a szót. ‒ Mindenkit a neve kezdőbetűjével jelölünk.
‒ Így válik eggyé Seamus és Susan ‒ mondta a süketekre oly jellemző fejhangon a lány mellett ülő barátnője.
Seamus, meghallva ezt, elvörösödött arccal lépett a gúnyolódó felé. Keze a pillanat töredéke alatt szorult ökölbe, és lendült a magasba. Steve a fiú vállára tette széles markát.
‒ Mondja meg nekik, hogy a következő csúfolódót kizavarom! ‒ szólt át nekem a srác feje felett.
Azok, akik hallották a lány rosszindulatú megjegyzését, és felnevetve sebesen tolmácsoltak süket társaiknak, most megszeppenve ültek vissza a székükre. A terem elcsendesedett. Seamus magára húzta eredeti nemtörődömségét, amit arrogáns lenézéssel árnyalt. Kezdett szórakoztatni a kölyök.
Jobban tettem volna, ha komolyan veszem a jelzéseit.
‒ Akarsz beszélgetni Jimmyvel? ‒ kérdeztem Seamust, ő bólintott.
‒ Kérdezd meg tőle, hogy…
‒ Kérdezd meg magad! ‒ szakítottam félbe, mire összehúzott szemmel méregetett, aztán keresztülnézett rajtam.
‒ Szoktál álmodni? ‒ fordult a majom felé.
Steve-vel összenéztünk, mert szokatlan volt az ilyen kérdés. A gyerekek olyasmikre kíváncsiak, hogy mi a csimpánzok kedvenc étele, szeretnek-e rajzolni, csupa olyan dologra, ami számukra is fontos. Vajon miről álmodozhat ez a fiú?
Jimmy izgatott hu-hu hangot hallatott, mancsa sebes táncba kezdett. Seamus próbálta követni, de arca egyre tanácstalanabbá vált.
‒ Ez nekem túl gyors ‒ mutatta.
‒ Beszéld meg Jimmyvel! ‒ válaszoltam.
Fújt egyet mérgében, ajkát is felhúzta fenyegetően. Na, pont egy tizenhat éves suhanc fog rám ijeszteni!
A csimpánz felé böktem a fejemmel, mire Seamus kimérten arra fordult.
‒ Lassan! ‒ jelelte neki.
Jimmy megismételte az előző mozdulatsort, ezúttal ráérősen, és mintha kicsit csipkelődött is volna, de mivel a gyerekek nem ismerték őt, észre sem vehették ezt.
‒ Én is szoktam menekülni álmomban ‒ mesélték a srác kezei. Úgy tűnt, az igyekezet, hogy megértse az állatot, kiszakította a valóságból, és egy olyan világba repítette, ahol rajta és Jimmyn kívül nem létezett más. Leült a földre, hogy ne magasodjon a csimpánz fölé. Bár csak egyetlen évvel volt idősebb osztálytársainál, fizikuma meghaladta a korosztályáét.
‒ Jimmy álma sokszor jó ‒ közölte a majom.
‒ Jimmy szerencsés ‒ felelte a fiú.
A majom közvetlenül elé kacsázott, átkarolta a saját törzsét, és addig bámult rá, amíg Seamus meg nem ismételte az ölel jelét. Ekkor Jimmy az ölébe telepedett, szorosan összebújt vele. A fiú végigsimított a vállán, ujjaival a sötét szőrt babrálta.
‒ Hát itt vagy! ‒ robbant a kiselőadóba egy középkorú férfi, állott kocsmaszagot hozva magával. Feldúlt képén megfeszültek az izmok.
A gyerekek felbolydultak, Jimmy elengedte Seamust, érdeklődve leste az idegent. Seamus válla előreesett, arcát a szégyen pírja öntötte el.
‒ Elnézést, uram! Nem zavarhatja így meg a foglalkozást ‒ figyelmeztettem, de a fickó keresztülgázolt rajtam, egyenest a pódiumhoz sietett.
‒ Azt gondolod, hogy másra lőcsölheted a feladataidat?! Hogy én fogom, vagy szegény anyád fogja megcsinálni helyetted?! ‒ korholta mindvégig a srácot, de mielőtt elérte volna az emelvényt, Steve az útját állta.
‒ Mit képzel? Fogja vissza magát! ‒ parancsolt rá.
Ez hatott. A férfi indulatosan fújtatott, szúrós szemmel bámult a fiára, de a meggyőződés elpárolgott a gesztusai mögül.
‒ A tanításnak rég vége. Elviszem Seamust. Dolgunk van.
‒ Egy órán belül befejeződik a foglalkozás, akkor elviheti.
‒ Írország jogállam, és nekem jogomban áll elvinni a fiút.
‒ Senki sem kérdőjelezte meg a jogait, de figyelembe vehetné Seamus érdekeit is.
A két férfi úgy feszült egymásnak, mint két rivális csimpánz. Seamus apja már-már meghunyászkodott, amikor a kölyök melléjük lépett.
‒ Menjünk! ‒ jelelte lehorgasztott fejjel.
Apja visszanyert magabiztossággal vonult kifelé, ő követte. Az ajtóból visszanézett.
‒ Sajnálom! ‒ mutatta, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.
A rosszkedv megülte a termet, a gyerekek riadtan gubbasztottak a helyükön, egyiküknek sem jutott eszébe kommentálni a jelenetet. A csoportfoglalkozásokon tíz főnél húztuk meg a felső határt, így mindegyik gyereknek volt lehetősége kapcsolatot teremteni valamelyik csimpánzzal, hisz ez keltette bennük a legintenzívebb élményt. Seamus távozásával kilencen maradtak, és ez a kilenc szempár zavarodott várakozással meredt ránk. Összecsaptam a tenyerem.
‒ Tudjátok, miért vannak itt a majmok? ‒ kérdeztem. Hangomon még érződött a felindultság, kezem reszketett jelelés közben, de a gyerekek tekintetébe visszaköltözött a kíváncsiság.
‒ Megfigyelitek a viselkedésüket ‒ találgatta a copfos az első sorból.
‒ Részben ‒ feleltem, és belekezdtem az előadásba: ‒ Huge tanár úrtól tudom, hogy a suliban már tanultatok a génekről. Mondjátok meg nekem, mit tudnak ezek a gének!
Megszoktam a bekiabálásnak azt a furcsa módját, ahogy a beszédképtelen gyerekek felállva jelelik el a helyesnek vélt választ. Hogy jelentkezésre bírjam őket, egy játékot szoktam velük játszani.
‒ Az feleljen, akit felszólítok! Ha helyes a válasza, Jimmy megkínálja egy szelet gyümölccsel.
Az összes kéz a magasba lendült. Nekem egy jólfésült fiúra esett a választásom, aki már mondta is a helyes választ:
‒ A szülők a génjeikkel örökítik át a tulajdonságaikat az utódoknak.
Jimmy elmarta a gyümölcskosarat, rám függesztette barna szemét, és lendületesen bólogatott. Nem mintha tudta volna a választ a kérdésre, ugyanezt tette akkor is, ha a tanuló tévedett. Legalább annyira élvezte ezt a mókát, mint az emberek.
‒ Rendben van Jimmy, viheted.
Kacsázó járással a fiúhoz lépdelt. Útja közben egy sünisre zselézett hajú kölyök a gyümölcsök felé nyúlt, de Jimmy ügyesen kitért a potyázó mozdulata elől. Csak a helyesen válaszoló kaphatott jutalmat, és a csimpánzok ragaszkodnak a bevett szabályokhoz.
‒ Kiegészítenéd? ‒ szólítottam meg a sünist.
‒ Az utódok génállományának fele az apától, fele az anyától származik, és ezek közösen szabják meg a tulajdonságait.
‒ Remek válasz ‒ dicsértem.
Jimmy boldogan rugózva nyújtotta neki a kosarat.
‒ Mint egy tervrajz ‒ szólt közbe egy kövérkés fiú.
Jimmy fejét csóválva igyekezett vissza a pódiumra.
‒ Valóban. Azonban létezik egy szabályozórendszer, amely képes a gének egy részét ki-bekapcsolni.
‒ Megváltoztatja a gének sorrendjét? ‒ jött az első kérdés.
‒ Kivág egy génszakaszt? ‒ hangzott a második.
‒ Ilyen felkészült társaság ritkán jár ide ‒ súgta Steve közelebb lépve. Elég régóta foglalkoztunk már gyerekekkel ahhoz, hogy ne lepjenek meg az ilyen értelmes kérdések. Nagy valószínűséggel hamarosan el fog hangozni olyan mondat, ami óvodás szintre rántja vissza a beszélgetést.
‒ Sokkal egyszerűbben működik ‒ folytattam. ‒ A fehérjetartalmú táplálékkal metil csoportokat viszünk a szervezetünkbe, amelyek rátelepszenek bizonyos génekre, ezzel megakadályozva, hogy a megfelelő enzim le tudja olvasni a genetikai kódot, vagy ahogy te mondtad ‒ fordultam a kövér fiúhoz ‒, a tervrajzot, amit az adott gén hordoz.
‒ Akkor hiányos lesz az ember? ‒ A kérdező kislány szőke haját csatok tartották távol kerek arcától. Most a szeme ugyanúgy kikerekedett megdöbbenésében. Siettem a kiigazítással:
‒ Szó sincs róla. Olyan ez, mint amikor lila szoknyához piros blúzt veszel. ‒ A lányok kuncogva összehajoltak, a fiúk elhúzták a szájukat. ‒ Fel vagy öltözve, csak rosszul. Vannak gének, amelyek bekapcsolt állapotban betegségeket tudnak megelőzni, másoknak kikapcsolt állapotban kell lenniük a szervezet helyes működéséhez. Érthető vagyok? ‒ A tekintetek kíváncsian csüngtek rajtam. ‒ Mondok pár példát. Az egereknél előfordul egy génhiba. A hibás génekkel rendelkező egerek bundája sárga, elhízottak és hajlamosak a megbetegedésre. Ha ezeket az egereket egészségesen táplálják, utódaik általában barnák, karcsúak és egészségesek lesznek. Hibás, azonban metil csoport által kikapcsolt génekkel születnek, és életük végéig megőrzik ezeket a tulajdonságokat.
Átsiklott a tekintetem a termen. A srácok abbahagyták a mozgolódást, csendben figyeltek. Lelkesen meséltem tovább:
‒ Más kutatók patkányokat vizsgáltak, amelyek egy csoportja kellő törődést kapott, anyjuk rendszeresen nyalogatta őket. Ezek a patkányok bátor felnőttekké nőttek. A kontrollcsoporttól megvonták a törődést, ezek félős, kevésbé ellenálló felnőttek lettek. Az agyuk hippokampuszában a metiláció kikapcsolt állapotban volt.
‒ Megölték a patkányokat? ‒ borzadt el egy fitos orrú fruska a második sorban.
‒ Sajnos másként lehetetlen lett volna a hippokampusz vizsgálata ‒ feleltem együttérzőn.
‒ Ti is megölitek a csimpánzokat? ‒ vont kérdőre a copfos.
Megvásárolható itt

 

Meglátni és megszeretni 3. rész A megmentő

 

A megmentő

A hősnőnek, szorult helyzetében, miután fizikailag bántalmazták, már csak egyetlen esélye maradt.

 

„‒ Rendőrség. Kezeket fel! ‒ ismételték meg a szobába belépve néhányan, amit szerintem már az egész emelet tudott. Úgy ítéltem, rám nem vonatkozik a felszólítás. Zihálva, lehorgasztott fejjel vártam a zaj elültét, közben az öregasszonyon járt az eszem. Lola simán megette Billyék meséjét, mással pedig nem találkoztam az út során. Ki más értesíthette volna a zsarukat? Sosem tapasztalt hála érzése szorította el a szívemet.

‒ Az ablakon át. Hárman ‒ krákogtam kiszáradt torkommal, amikor abbahagyták zajos bemutatkozásukat. Hallottam a függönyhöz ugró embereken himbálózó kiegészítők zörgését. Másodpercnyi csend következett, gondolom, itt játszhatták el az elmaradhatatlan rendőrpantomimet, aztán szövetsusogás hallatszott.

‒ A tűzlépcsőn át menekül három ‒ mondta egy távolodó hang.

‒ Tim Krowsky nyomozó vagyok. ‒ Azt hittem, mindannyian a menekülők után iramodtak, ezért összerezzentem a váratlan baritonra. ‒ Nem akartam megijeszteni ‒ mentegetőzött az elém térdeplő alak. Puha tenyerét remegő alkaromra tette, felnézett rám. A könnyfüggönyön át megnyerő, negyvenes pasi fürkészte érdeklődéssel a képem helyét elfoglaló masszát. ‒ Nyugodjon meg, minden rendben lesz ‒ ígérte.

‒ Üdv, Tim! Van vize?

Hangom még mindig reszelős volt a félelemtől és a szomjúságtól.

Figyeltem, ahogy gyengéd ujjai lefejtik csuklómról a ragasztószalagot. Amikor a szalag letépte a szőrt az alkaromról, felszisszentem. A nyomozó ugyanabban a pillanatban megfeszítette az arcizmait. Ekkor vettem észre a felsőajkát az orrával összekötő hasíték nyomát. Nyúlszáj. Nem lehetett könnyű gyerekkora. Előrébb hajoltam, amikor a bokáim kerültek sorra. Ezt a pózt már képtelen volt megtartani elgyötört testem, és Tim ölébe hanyatlottam. Ő magához húzott, és átszólt a vállam felett:

‒ Hívjatok mentőt!

‒ Már úton vannak ‒ kiáltott vissza valaki.

‒  Kettő kell ‒ leheltem.

‒ Kettő?

‒ Megvan a meglőtt bankrabló. ‒ A Krowsky mellkasán nyugvó fejemet a szobába benéző rendőr felé fordítottam. Timnél fiatalabb, de szintén civilbe öltözött pasas volt. Vállára simuló haja és vaskos bajsza a fél képét kitakarta.

‒ Két legyet egy csapásra ‒ nyugtázta Krowsky.

‒ Él még? ‒ kérdeztem.

‒ Ismeri őt?

Tim gyengéden a tenyerébe fogta az arcomat, és a saját arca elé emelte, pedig a mellkasán pihegve is tudtam volna válaszolni a kérdésére.

‒ Én láttam el a sebét.

A bajszos alak jegyzetfüzetet vett elő a mellényzsebéből, és közelebb lépett.

‒ Ugyan, Harry! Hiszen alig él ‒ intette le Krowsky.

Harry esetlenül visszadugta a noteszt a zsebébe, és úgy válaszolt, mint kisfiú, ha cukorkalopáson kapják:

‒ Bocs, azt hittem…

‒ Az empátiát még gyakoroljuk ‒ suttogta Tim, s a szám fájdalmasan megrándult, ahogy elmosolyodtam.

Egy egyenruhás nő nagy pohár vízzel jelent meg a szobában. Félresöpörte Harryt, remegő kezeimbe helyezte az italt, és aggodalmas képpel figyelte, hogy megbirkózom-e a feladattal. Magamba öntöttem a folyadékot, aminek jelentős része végigfolyt az államon, és eláztatta eleve maszatos blúzomat. A víz, bár marta kiszáradt torkomat, erővel töltött el.

‒ Lassan ‒ intett óvatosságra a nő, ennek ellenére sikeresen félrenyeltem. Valamelyikük kikapta a kezemből a poharat, és éreztem a hátamat verdeső kéz érintését.

Miután kifújtam magam, kimondottan kellemetlennek találtam a rám meredő szempárokat. Semmi dolguk sincs ezeknek? Tim, mintha az arcomról olvasna, amit lehetetlennek véltem, megszólalt: ‒ Nem akar lepihenni, amíg a mentő ideér?

‒ Legszívesebben felállnék ‒ feleltem. Tanácstalanul összenéztek, a nő széttárta a karját, mire Krowsky a könyököm alá nyúlt, és felsegített. Aggódva kérdezte:

‒ Nem szédül?

Nem szédültem, és a lábam sem reszketett.

‒ Menjünk a konyhába ‒ javasolta Harry. ‒ Ott párnázottak a székek, ha a kisasszony mégis le akarna ülni.

‒ Fejlődik ő ‒ súgtam Krowsky fülébe, aki meg sem próbálta elnyomni elégedett vigyorát.”

 

Megvásárolható

Meglátni és megszeretni 2. rész Mágneses tekintet

Holnap megjelenik Valter és Vivien története, itt az első találkozás pillanatát olvashatjátok:

A zenegépre néztem, majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a szemközti asztal felé pillantottam. Engem figyelő barna szemekbe ütköztem bele, amik olyan mélyrehatóan bámultak, hogy az egész testem beleborzongott. Pillantásomat azonnal elkaptam és a barátaim felé fordultam. Péter meséje abszolút nem foglalkoztatott, de muszáj volt rá koncentrálnom. Nem szabadott megfordulnom, pedig lassan már el sem hittem, hogy valóban engem nézett az a srác. Csak egy pillanatra olvadt egybe a tekintetünk, mégis a testem azonnal reakcióba lépett. Hiába próbáltam magam arról győzködni, hogy ne nézzek oda újra… Azon kaptam magam, hogy megint őt bámulom. Világosbarna szeme szinte belém égett. Bőre fehér volt, ajka mosolyra húzódott. Jesszusom! Felpattantam ültömből, a fiúk pedig kérdőn néztek fel rám. Hirtelen a hangomat sem találtam. A szívem zakatolva vert a mellkasomban, és még mindig magamon éreztem annak a srácnak a pillantását.

– Megyek… Elindítok valami zenét – magyaráztam a barátaimnak, majd a gép felé indultam. Nem néztem sem jobbra sem balra, csak a zenegépet bámultam, a gondolataim pedig a szemközti asztalnál ülő fiú körül jártak. Az a koromfekete bezselézett haj, azok a szemek…

– Vivien! – hallottam meg a szomszédunk, Erika hangját, ami igen meglepett. Észre se vettem, hogy ő is itt van a kocsmában. Verdeső szívvel fordultam meg a felé az asztal felé, ahol az a srác is ült. Erika mosolyogva intett, hogy menjek oda. Döbbenten indultam meg arra.

– Gyere, be szeretnélek mutatni az unokaöcsémnek!

Te jó ég! Erika rokona az a fiú? Miért nem láttam eddig sosem? Odaléptem, és bátortalanul titokzatos figyelőmre mosolyogtam. Ő megszakítás nélkül engem nézett, amitől kezdtem zavarba jönni.

– Ki ez a szépség? – kérdezte a fiú. A hangja selymesen simogatta az érzékeimet.

– Valter, ő itt Egressy Vivien a szomszéd barátnőm kisebbik lánya.

A fiú váratlanul megérintette a kézfejemet és az ajkához emelte, hogy gyengéd csókot adhasson rá. Közben szemét nem vette le rólam, úgy üdvözölt. Még sosem köszöntöttek engem kézcsókkal. Azt sem tudtam mit mondjak, vagy tegyek. Csak álltam ott és vigyorogtam, mint egy rakás szerencsétlenség. Erikának ki kellett mennie a mosdóba, így magunkra hagyott minket. Éreztem a barátaim pillantását, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a csodálómtól. Valter tekintete úgy magához vonzott, mint egy mágnes.

– Gyere, ülj le mellém – kérte, és én azonnal teljesítettem. Még végig sem mondta, de én már elfoglaltam Erika székét. Elmosolyodott a tettemen, majd pillantása egyre gyakrabban tévedt a kézfejemre.

– Miért bámulod a kezemet?

– Nagyon rég láttam már női kezet. Gyönyörű.

A válasza igen meglepett, és nem nagyon tudtam hova tenni.

Victoria Green: Valter és Vivien

Meglátni és megszeretni 1. rész Megbabonázva

 

Ofélia Garza a mexikói luxus prostituált, tökéletesen tud bánni a férfiakkal, pontosan tudja, hogy mit akar. Az életébe nem fér bele a szerelem. Vagy mégis?

 

“Egészen jól megélt ebből a munkából. Mégis amikor visszatért Chiuahuába mindig megkönnyebbült, ott volt a béke szigete, a szeretett. Imádta, hogy nem a luxus prostit, a kitartottat látták benne, hanem tisztelettel tekintettek rá, mint dolgozó nőre.

A szomszédok, mind-mind férjet kerestek számára, de neki egyik sem kellett.

Ám, egyszer-csak Gerardó betoppant az életébe. Ma is előtte van a kép, ahogy ott álltak szemben a zöldséges pult két oldalán, egymástól alig egy méterre. Mintha elvarázsolták volna, nem bírta levenni a szemét a jóvágású férfiról. A fehér póló rásimult a férfi felsőtestére, jól kiemelve izmos vállát, amelyre Gerardó hanyagul feldobta világoskék zakóját. Bőre világosabb volt a helyiekénél, de mégsem olyan, mint a környéken lézengő turistáké.

Fekete haja vállát verdeste. Ofélia számára kissé túl hosszúnak is látszott, de minderre már nem is figyelt, amikor a férfi leemelte sötét napszemüvegét.

A lány egy pillanat alatt azt érezte, hogy megbabonázták. Olyan tengerkék szemek pillantottak rá, mint amikor a hold fénye bevilágítja az óceán vizét. Apró fények cikáztak az igéző szempárban, mint megannyi tűzbogár a mexikói éjszakában.

Ofélia csak állt, képtelen volt megmozdulni. Teljesen zavarba jött.

Még soha nem történt meg, hogy annyira idiótán viselkedjen. Mindig pontosan tudta, milyen pillantások szükségesek a férfi behálózásához. Volt, akinek elég volt egy mosoly vagy egy szemérmes pislogás, netán egy szexi szemvillanás. A cél érdekében mindent bevetett. Akkor pedig csak azon gondolkodott, hogy mennyire szép az a férfi! Biztosan külföldi, hiszen egyáltalán nem látszott mexikóinak. Először esett meg vele, hogy valakire ne úgy tekintsen, mint lehetséges áldozatra.

Ami mégis megzavarta, hogy az idegen szája sarkában sejtelmes mosollyal szintén őt szuggerálta. Megszokta, hogy megnézik a férfiak, de ahogy ő nézett rá…  A lába teljesen lecövekelt, és igen erősen kellett koncentrálnia, hogy megtudjon moccanni.

Feszülten rakta kosarába az avokádókat, majd sietve dobálta rá a hagymát, koriander zöldet, a csili paprikát sem válogatta, mint máskor.

Egészen megijedt az érzéseitől, gyors léptekkel közelítette meg a pénztárt. Nem kellett hátranéznie, a zsigereiben érezte, hogy követi a férfi. A kassza után majdnem futva tartott a közeli buszmegállóba.

– Senorita! – szólalt meg hamarosan, közvetlenül a háta mögül a kellemes bariton hang. – Elhagyott valamit.

Kíváncsian fordult meg, vajon miféle trükköt talált ki a férfi, hiszen teljesen biztos volt benne, hogy semmit sem hagyott el. Gerardó kezében egy szál sárga rózsa volt, amit egyenesen felé nyújtott. Akaratlanul is elnevette magát.

– De én nem is vettem virágot.

– És az mi a kosarában? – mutatott egyenesen a karjára.

Elképedve pillantott le a kosarára, illetve az abban heverő sárga rózsacsokorra. Szavak nem jöttek az ajkára.

Gerardó mosolyogva helyezte a  a kezében tartott virágot a rózsacsokorra.

Ő pedig képtelen volt megszólalni.

– Minden jót, senorita!

Mint egy sóbálvány állt, miközben némán nézett a titokzatos férfi után.”

Egri Zsanna: Bűnös angyalok

Akciós áron megvásárolható

Eljött az erotika ideje! 1. rész 18+

Ezen a hétvégén az erotikái a főszerep, amelyben szereplőink lesznek segítségünkre. Elsőként Ofélia Garza titkos kalandját ismerhetitek meg.

Ofélia egy mexikói luxusprostituált, akinek kegyeiért a leggazdagabb férfiak versengenek és fizetnek, és egyszer mégis megesik vele, amit sosem akart…

Szex a moziban

Egri Zsanna: Bűnös angyalok

Még soha senkivel nem volt moziban, így egészen izgalomba jött, amikor elhívta Gerardó. Kislánynak érezte magát, leszámítva azt, hogy egy késő esti vetítésre mentek.

A hátsó sorból gyermeki kíváncsisággal nézte a filmet.

Az előttük lévő sorok üresen kongtak, csupán a vászon közelében ültek sűrűbben a nézők.

A film egyre kevésbé volt érdekes, ahogy hozzáhajolt Gerardó, egészen közel. Teljesen megszédült. Az orrát elérte a férfi illata, amely annyira más volt, mint az izzadt, vágytól lihegő kéjenc pasiké.

Mégis, amikor megérezte a nyakán végigfutó apró kis finom csókokat egészen pánikba esett, hogy mégiscsak oda lesz a varázs. Megpróbált távolabb húzódni, ám Gerardó annál hevesebben követte.

Hirtelen nem tudta, hogy örüljön vagy inkább mérgelődjön. Egyre kellemesebb érzés járta át, ahogy a puha férfiszáj végig járta a nyakát. Gerardó izgató csókokkal becézte a száját, mindaddig, míg engedelmesen ki nem nyitotta, szabad utat engedve a férfi nyelvének.

Olyan szenvedéllyel csókolta a férfi, hogy úgy érezte minden ereje elhagyja. Gerardó lágyan masszírozta, simogatta a mellét, ő pedig erősebben vette a levegőt, amitől a férfi keze lentebb csúszott az egyre nedvesebb alsóneműjére.  A férfi ujjai pontosan megtalálták azt a pontot, amelytől Ofélia testén kéjes borzongás futott át. Életében először történt ez vele.

Egyre jobban vágyott a férfira, úgy kívánta, ahogy még soha senkit. Nem érdekelte már semmi, sem az elvei, sem a mozi közönsége, akik amúgy is elmélyülten figyelték az izgalmas filmet. Gerardó gyakorlott mozdulatokkal húzta le a bugyiját, amelyet elsüllyesztett a zsebében, és helyette kihalászott egy óvszert, A két erős kar könnyedén ültette át az ölébe Oféliát, aki egy picit kérette magát, mintha nem az lenne a foglalkozása. Ám, amikor megérkezett Gerardó ölébe, hagyta, hogy finoman belecsusszanjon Gerardó ágaskodó férfiassága. Nem törődtek a külvilággal, ahogy az sem velük. Gerardó gyors mozdulatokkal gombolta ki a blúzt, szabadon engedve a formás női melleket. Finoman harapdálni kezdte, de mégsem okozott fájdalmat, inkább a vágyat erősítette Oféliában, aki maga is elcsodálkozott az érzésen.

Teste önálló játékba kezdett, finom köröző mozdulatokkal kerítette hatalmába a férfit, aki majdnem hangosan nyögött fel, ám Ofélia keze betapasztotta a száját. Nem akarta, de a szakmai tapasztalata mégis előjött, így alsóteste olyan táncba kezdett, amely megőrjítette az alatta ziháló férfit.

Ám, Ofélia profi mozgása nemcsak a férfi érdekeit szolgálta, hanem életében először önmagát is.

Ofélia úgy érezte szétrobban az érzéstől, amikor szinte egyszerre mentek el Gerardóval. Most először érzett orgazmust, miután őszintén kéjesen adta át magát egy férfinak.  Annak a férfinak, akinek később elveszi az életét.

Első szeretkezésük után hosszasan lihegtek egymás mellett. A film végét nem várták meg, hanem kisurrantak a sötét teremből. Odakint a langyos mexikói éjszaka várt rájuk.  Még a kezeik sem értek össze, csak mentek egymás mellett, mint két idegen. Ofélia körbetekintett a kihalt utcán, legszívesebben elszaladt volna. Nem értette saját magát. Mi történt? Odaadta magát egy férfinak, csak úgy ingyen. Persze, ha jobban belegondolt, mégiscsak megérte. Gondolt egyet és odafordult Gerardóhoz, egészen halkan mondta ki a szavakat.

–Add vissza a bugyimat!

Az utca csendjét felverte a férfikacagás.

Gerardó elkapta Ofélia derekát, erőteljes rántással szorította magához.

–Ingyen nem adom! Dolgozz meg érte! – ragadta meg vigyorogva a lány fenekét.

Ofélia arca sötétre váltott.

Mindenféle érzésén felülkerekedett a düh. Erőteljes mozdulattal lökte el magától a férfit. A hatalmas csattanás visszhangzott az ódon falak között. Gerardó elképedve állt, arcát vörösre festette a lány keze nyoma.

–Tartsd meg! – pördült meg Ofélia, és futva hagyta magára.

Másnap reggel kocsikerék nagyságú sárga rózsacsokor hevert a Garza ház kapujában.

 

Akciós áron megvásárolható

Eljött az erotika ideje! 4. rész 18+

Most Victoria Green szívszorító könyvéből egy őrjítő szerelem beteljesüléséről olvashattok.

Forróság a szaunában

– Miért csinálod ezt?! – üvöltötte. Az ég fejük felett dörgött, a szél vadul szelte a levegőt, és hordta az eső illatát. Érezhető volt, hogy hamarosan rájuk szakad az ég.

– Micsodát? – Annát feldühítette a fiú viselkedése. Miért nem hagyja őt békén? Foglalkozzon Rékával… A keserű gondolat újabb könnyeket csalt a szemébe.

– Úgy viselkedsz, mint aki féltékeny! – közölte a színtiszta tényeket, amin Anna felnevetett. Úgy kacagott, mint aki az év viccét hallja. A fiú nem tudott ezen mulatni, komoly pillantása nem eresztette el Annát. Karját még mindig szorosan fogta, majd közelebb lépett a lányhoz. Az arca olyan közel volt, hogy a lehelete simogatta Anna bőrét.

– Te voltál az, aki elhagyott! Te döntöttél így!

Anna nem bírta tovább hallgatni, és látni a fájdalmat Levente szemében. Abban a pillanatban semmi mást nem akart, csak visszakapni őt, és boldoggá tenni. Átadta magát az érzelmeinek, és hallgatott a szíve parancsára. Olyan hévvel csókolta meg Leventét, hogy fogaik szinte összekoccantak. Az esőcseppek hűvösen csapódtak felhevült bőrükre, eleinte elszórtan, végül, mintha a csapot engedték volna meg, zúdult rájuk az esőfüggöny. Ruhájuk pillanatok alatt elázott, de mindebből semmit sem vettek észre. Levente beletúrt Anna víztől csöpögő hajába, és megindult vele a szaunakabin felé. Ajkuk csak annyi időre szakadt el egymástól, amíg Levi belökte a kabin ajtaját, ami hangosan csapódott be mögöttük.

Anna teljesen elvesztette a fejét, már nem tudott tisztán gondolkozni. Mindenestül át akarta adni magát a fiúnak, aki csókjaival a falhoz szorította. Szívük szinkronban dobogott, testük reszketett a vágytól. Levi ajka levándorolt a lány nyakán, nyelvével bőrét masszírozta. Anna vágyakozva felnyögött, miközben a fiú feltolta a ruháját, hogy a bugyijához férkőzhessen. Felduzzadt ajkukkal kéjesen ízlelgették egymást, még egyikük sem érzett ilyen erős vágyat a másik iránt. Anna ujjai erősen karmolták Levente izmos hátát, miközben letépte róla a fehérneműjét. A fiú egy hirtelen mozdulattal megragadt a lány hátsóját, és a csípőjére húzta. Anna összekulcsolta lábát a fiú derekán, és erősen a nyakába kapaszkodott. Háta ívben megfeszült, ajkát a vágy beteljesülésének örömkiáltása hagyta el, amikor a testük eggyé vált. Anna nem tudott mást tenni, csak kapaszkodni és élvezni, ahogy a fiú megáévá teszi. Olyan rég volt ebben az érzésben része, hogy a boldogságtól sírni tudott volna. Az égő vágy száguldott ereikben, és a mennybe repítette őket. Heves lélegzésük, nyögéseik zenéje töltötte be a kabin szűkös helyiségét. A forró levegő megszárította bőrüket, így szinte egymásra tapadtak. Levi úgy tartotta Annát, mintha pehelykönnyű lenne, meg se kottyant neki a súlya, és tette, amit az ő szíve is diktált. A szerelem minden ésszerű viselkedést elsodort, és szinte tudatában sem voltak annak, hol vannak és mit csinálnak. A testük átvette felettük az irányítást, a levegő izzott körülöttük, a bőrük lángolt. A beteljesedés robbanásszerűen reszkettette meg testüket. Éjbe kiáltó nyögéseiket csókban fojtották el. Levi finoman leeresztette magáról a lányt, és a padra fektette. Csillogó szemébe nézett, és őszintén, végtelen gyengédséggel szólt hozzá.

– Szeretlek, Anna, amióta megpillantottalak.

– Én is szeretlek, Levi! – nyöszörögte, mert még mindig sírhatnékja volt a boldogságtól. Kezével megsimogatta a fiú arcát, és olyan jó érzés volt újra érezni őt, hogy a lelke belesajdult.

A fiú megfogta a lány kezét, és a tenyerébe csókolt.

– Kérlek, ígérj meg nekem valamit… – szólt remegő hangon Anna. Levi aggódva figyelte a lányt. Nem tudta eldönteni, mitől reszket ennyire, a boldogságtól, vagy a félelemtől.

– Mit? – hajolt közelebb hozzá.

– Kérlek, ígérd meg, hogy nem fogsz meghalni…

A csend fájdalmasan ereszkedett rájuk. Levi meghatódottan felhúzta, és magához ölelte a lányt. – Ó, Anna… – Érezte, ahogy forró vállára csöppennek a lány könnyei. – Megígérem, hogy soha nem fogsz elveszíteni! Örökre veled maradok! Annyira szeretlek! – Kibontakozott az öleléséből, és ajkát ismét a lányéra tapasztotta. A lány édes íze sóssá vált könnyeitől. Percekig finoman ízlelgették egymást, ujjaikkal gyengéden simogatták bőrüket. Kiélveztek minden egyes együtt töltött, meghitt percet.

Akciós áron megvásárolható

Az erotikus hétvégénket Egri Zsanna: Bűnös angyalai zárják. Hamarosan! Ha tetszettek a történeteink, jelezzétek! Köszönjük!

Eljött az erotika ideje! 4. rész 18+ bővebben…

Eljött az erotika ideje! 3. rész 18+

Chica, a magyar származású Kathy, a mexikói börtönt elhagyva hatalmas terveket szövöget, amelyhez csupán egy gazdag, jóképű férfira van szüksége.

Megkísértve

Jó ideig ültek együtt, hallgatva az álomba merült kisfiú szuszogását. John teljesen el volt keseredve.

Miért nincs mellette Dolores? Itt kellene lennie a beteg fiúk ágya mellett! Miért fontosabb neki a munkája? Ugyanakkor nagyon imponált neki, ahogy Kathy bánt a gyerekkel. Mint egy igazi anya.

Kathy, megérezte a férfi gondolatát, megint a keze után nyúlt, de az elhúzta, majd felugrott az ágyról, és gyorsan kisietett a folyosóra. Megkapaszkodott a lépcső korlátjában, szédülten nézett le a nappali márvány padlójára.

Mi történik vele? Miért érzi azt, hogy Kathyra van szüksége, a vigasztaló ölelésére? A testi közelségére, hogy érezze az elveszett múltat. Gyötrődött a saját érzései miatt, amelyek a lány iránt törtek fel, és szenvedett a szeretett asszony hiánya miatt.

Finoman ereszkedett a női kéz a vállára, végigsimította nyugtatólag a hátát. A férfinak idegesen rándult össze a teste, ahogy a lány hátulról átölelte, és a testéhez simult. Már nem tudott tiltakozni és nem is akart, hagyta, hogy Kathy karjánál fogva behúzza a szomszédos hálószobájába.

– Engedd, hogy felidézzük a múltat – súgta a fülébe, miközben maga felé fordította a férfit. – Segítek! – Egyik kezét bedugta a férfi finom anyagú inge alá, hogy végigsimítsa a mellkasát, miközben a másik kéz ujjai lassan kigombolták a maradék gombokat is.

John sóhajtozva vette a levegőt, ahogy a lány ujjai finoman simogatták a testét.

Kathy-Chica már tudta, hogy nyeregben van. Megtette az első lépést, és nem talált ellenkezést.

John szédülten állt, nem ellenkezett, engedte, hogy a nő kényeztesse. Chica ajka finoman bejárta a nyakát, mellkasát és John még mindig bénultan tűrte, miközben érzékeit egyre jobban felkorbácsolta Kathy testi közelsége.

A nő csípője ringatózva dörzsölődött az altestéhez. John nem bírta tovább, lehúzta a lány blúzát, amely rögtön feltárta előtte a formás kicsi női kebleket.

Egy rövid futó pillanatra átfutott a gondolat az agyán, hogy mennyivel másabb, mint Doloresé. Ám az érzékei gyorsan kizárták a gondolatot, már csak a lány testére koncentrált.

Chica feszes feneke pontosan beleillett a tenyerébe. Szájával újra meg újra körbejárta a halványbarna mellbimbót, amely egyre feszesebben meredt előre.

John nyelve finoman kényeztette, amitől Chica lélegzete is egyre erősebbé vált. Kéjesen nyögött fel, amikor a férfi keze becsusszant a lába közzé.

Chica kezei másodpercek alatt kibontakoztatták a férfit a nadrágjából.

Az nadrágöv csatja hangosan csattant a padlón, de John már nem törődött vele, felemelte Kathyt, és egyenesen az ágyra döntötte. Hosszú mély csókban forrtak össze, miközben a lány egyre szorosabban ölelte, teste csak úgy könyörgött a férfiért.

– Nem tehetem – nyögött fel a férfi – Dolores…

– Ne, most ne gondolj rá! – tekerte lábait a férfi hátára Kathy, egyre közelebb húzva magához.

– Nem lehet – nyöszörgött John, érezte, hogy a maradék ellenállása is a semmibe vész.

– Dehogynem – nyúlt a lány a fiókba egy óvszerért.

John engedelmesen húzta fel és már csak a vágyai vezették, ahogy eggyé vált a lány testével.

Akciós áron megvásárolható

Hamarosan következik: Victoria Green könyvéből egy erotikus részlet.

Tetszett a történet?

Eljött az erotika ideje! 2. rész 18+

Most Victoria Green hamarosan megjelenő könyvéből olvashattok két izgató, szexi részletet:

Az első

Victoria Green: Valter és Vivien

– Szépségem! – mosolygott. Összekoccintotta a poharunkat. Ja, tényleg. El is felejtettem, pedig mindvégig a kezemben tartottam. Finoman belekortyoltam, majd savanykás ízén elfintorodtam. Valter arca rezzenéstelen maradt, tekintete az enyémbe olvadt. Kiittuk a poharat, majd a táskájába suvasztotta. Én törökülésbe tettem a lábamat, mert kissé elzsibbadt.

Ő újra felém fordult és fölém magasodott. Egész testem hátra billent és elfeküdtem a panel koszos tetején. De ez sem érdekelt. Szabadnak éreztem magam. Csak mi voltunk és a csillagos égbolt.

Valter egy szót sem szólt vadító pillantásától, testem ismét belső remegésbe kezdett. Mintha megérezné, hogy veszélybe kerül a szüzességem. Valter végig simított a karomon, majd ujjait az enyéimbe csúsztatta és mindkét karomat a fejem fölé tolta. Tenyerével átfogta a csuklómat. Nem mondom izgató volt ez az egész. Ő irányított, magabiztosan szenvedélyesen, de mégis finoman. Ajkaink összeolvadtak, és percekig nem is engedték el egymást. Csak csókolóztunk, a testem pedig lüktetve vágyakozott a többi érintésért. Egyik kezét megéreztem, ahogy a mellemre siklik. Gombos kockás inget viseltem, ami nem jelentett nagy akadályt. Valter ujjai becsusszantak a gombok közötti réseken, és mellbimbómhoz értek. Felnyögtem, ő pedig egy gyors vad mozdulattal széttépte az ingem ezzel szabadjára téve a melleimet. Egy gomb elpattanhatott, mert hallottam a csattanását a betonon. Annyira erotikus, annyira szenvedélyesek voltunk. A szájába vette a mellbimbómat, és a nyelvével finoman ingerelte. Én rá néztem, és a látványtól vágyakozva sóhajtottam. Imádott engem, és én is őt! Olyan jól csinálta, hogy az egész testem lüktetett. Ujjaival, egy mozdulattal kigombolta a farmeromat, és a bugyimba nyúlt. Valter sóhajtása jelezte, hogy megint beindítottam a nedvességemmel. Éreztem ujját, ahogy siklott a bugyimban. Vágyakozva haraptam az ajkamba. Ő lejjebb kúszott a testemen, apró csókokkal borítva a hasam, és lehúzta rólam a farmert.

Megnyaltam az ajkam, mikor ő engem. Ezt sosem lehet megunni. Vadul csókolta a legérzékenyebb részemet, és ujját ismét a magamban éreztem. Nem fájt, és egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy talán az sem fájna. Lehet, hogy az első szeretkezés sem járna fájdalommal?

Ujjaival finom mozgásba kezdett, és közben nyelvével körözött rajtam. Megint megéreztem a mélyről jövő érzést, és mintha Valter is tudta volna ezt: rágyorsított, hogy biztosan robbanjak. Nem kellett sokat várnunk. Az érzéstől felsikoltottam. Valter forró teste az enyémre simult, és szememet kinyitva egyenesen az ő vad tekintetébe ütköztem. Belső combomon meztelen alsó részét éreztem. Nem mozdult csak várt. Nem tudtam, hogy közöljem vele, hogy én még sosem…

– Valter én…

– Tudom… Óvatos leszek, ígérem!

Tudja?! Mindvégig tudta? Döbbenetem nem tartott sokáig, mert vágytam rá. Csak némán bólintottam, ő pedig a nyakamba csókolt, miközben az egyik kezével lábunk közé nyúlt. Férfiassága testemhez nyomódott, és izgatottság lett úrrá rajtam. Nem sokára megtörténik, és a szűz kislány a múlté lesz.

Mindketten lélegzetvisszafojtva vártunk, és akkor megéreztem a behatolását. Lassan haladt én mégis görcsösen a hátába kapaszkodtam. Nem volt annyira kellemes, de akartam! Vágytam, hogy a testünk végre egybeolvadjon. Ő haladt egyre beljebb én pedig fájón felnyögtem. Megállt. A feszítő érzés alábbmaradt. Úgy kapkodtam a levegőt, mint aki éppen futott egy jót, a szívem vadul zakatolt.

– Tovább! – kértem, ő pedig teljesítve beljebb csúszott. A fenébe is, ez nem olyan, mint a filmekben vagy a könyvekben. Ott az elsőt úgy élik meg, mintha nem fájna! Pedig ez nem igaz! Fájdalmat okozott bár tudom, hogy nem szándékosan. Túlságosan feszített, és az érzés nem akart elmúlni.

Kihúzta magát belőlem és én megkönnyebbülten fellélegeztem. A görcsös testem is ellazult. Valterra néztem, aki aggódva vizslatott. Én megérintettem az arcát, és ujjammal megsimogattam. Nem akartam, hogy aggódjon.

– Szeretlek! – suttogtam.

– Én is szeretlek, szépségem! Ne haragudj, ha fájdalmat okoztam.

– Nincs semmi baj! Gyere! – Kezemmel keretbe fogtam az arcát és az ajkamhoz húztam. Nyelvünk körözött egymáson, miközben újra belém hatolt. Ez már nem fájt annyira, mint az első és a lábamat a derekára kulcsoltam. Egyre gyorsabban mozgott bennem, de közben ajkával az enyémet becézgette. Nyögtünk és lihegtünk a gyönyörtől. Imádtam mindent, amit csinált. Ahogy eleresztette a kezem, én a tarkójába kapaszkodtam és élveztem a szenvedélyes lökéseit, amik egyre vadabbá váltak. Valter lélegzete felgyorsult, a teste megremegett, majd felnyögött. A mellembe markolt, miközben kihúzta magát belőlem és elélvezett.

Ekkor jutott az eszembe a védekezés. Te jó ég! Nem is védekeztünk!

Valter észrevette a rémült arcomat, és megnyugtatóan rám mosolygott.

– Ne aggódj! Tudom, hogy mit csinálok. Időben csúsztam ki.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Ha tudja, hogy mit csinál, az csak jó. Csendben néztem őt és csodáltam a meztelen testét. Izmos combja volt, a hasa alsó részét fekete szőrzet borította. Vettem a bátorságot és pillantást vetettem rá is, és pirulva kaptam el a tekintetem mikor meglátta mit nézek.

– Ne ess zavarba tőlem. Olyan édes vagy! – mormogta a fülembe, majd finoman fogai közé vette a fülcimpámat.

A gyönyör új útjai

Úgy döntöttünk, hogy a kanapén hajtjuk álomra a fejünket, mert a hálószobában levő matrac nagyon koszos, és talán még penészes is volt. Szerencsére a kanapén elfértünk mindketten, igaz, csak az oldalunkon fekve. Valter feküdt belülre, én pedig elfoglaltam kis kifliként a helyem. Szorosan egymáshoz bújtunk, lehelete a fülcimpámat csiklandozta, amitől mosolyognom kellett. Most alszunk először együtt, és annyira jó érzés volt magam mellett érezni! A teste forrón simult az enyémhez, karja védelmezőn fogott át. Ujjaival finoman cirógatta a kezem, és én sem bírtam megállni, hogy ne simogassam.

– Szeretlek Vivi! – suttogta a fülembe, majd a hajamba csókolt. Kezemmel megszorítottam az övét jelezve én még jobban szeretem. Fejemet felé fordítottam, és a szemébe néztem. Tekintete végtelen csodálatról, mélyről jövő szerelemről mesélt. Nyeltem, nem szóltam és ő sem. Csendben percekig merültünk el egymás pillantásában, majd egyszer csak megéreztem valamit megmozdulni a fenekemnél. A vigyor azonnal az arcomra ragadt.

– Csak nem? – kérdeztem.

– Kívánlak… – vallotta be. A szavai hatással voltak a testemre. A szám elnyílt, és keményedő férfiassága, ami egyre jobban nyomódott hozzám, izgalomba hozott. Egész testemmel feléje fordultam, és hagytam, hogy tenyere a mellemre simuljon, ajka pedig újra az enyémet ízlelje. Ujjai a mellemről levándoroltak, és a bugyimba nyúltak. Az érintésétől automatikusan nyíltak el a lábaim, hogy szabad utat engedjek neki. Egyre vadabb csókjai égették az ajkamat. Kezem végig siklott a hátán, majd megérintettem ott. Valter vágyakozva nyögött, én felültem és kezembe vettem a dolgot.

– Szépségem, ne! Így nagyon hamar elmegyek, inkább hadd csókoljalak én! – tenyerével óvatosan visszalökött a kanapéra, és bugyimat szinte letépte rólam.

Ezt sosem fogom tudni nem élvezni. Valter nyelvének körözése, kiéhezett csókja, vad morgása, ahogy egyre jobban beindul tőlem… Egyszerűen imádom! Ujját belém csúsztatta, és közben visszatért hozzám, és szájon csókolt. Ajkába nyögtem, mert a fokozott ütemtől, amit a keze diktált, egész testem hullámokat vert. Szabad tenyerét a nyakamra fonta, mintha meg akarna fojtani. Izgatott, ahogy lefogott, nem hagyta, hogy szabadon vonaglódjak alatta. Tenyere a nyakamról az államra kúszott és úgy kulcsolódott rá, hogy ajkaim akaratom ellenére szétnyíltak. Olyan vadul csókolt, hogy egész testem remegett. Nem hagyott levegőhöz jutni, közben ujjával egy percre sem állt le. Az őrületbe kergetett, a csípőm önkéntelenül is megemelkedett, hogy még mélyebbre tudjon jutni.

– Élvezed? – kérdezte, én csak bólintottam. Nem bírtam beszélni. Hirtelen kihúzta belőlem az ujját, ami majdnem felért egy fizikai fájdalommal! Még nem mentem el! Nem hagyhatja abba!

– Térdelj a kanapéra! – utasított. Tettem, amit mondott, mert semmi mást nem akartam csak őt. Valter mögém lépett, én előre hajoltam és a támlára könyököltem. Valter széjjelebb nyitotta a lábam, magamon éreztem az ujjait, amit váratlanul más váltott fel. Vadul csapódott belém, amitől azonnal elélveztem. Olyan erősen, hogy ehhez foghatót még nem éreztem. Felsikoltottam, és ahogy döfni kezdett, sikolyom nem hagyott alább. Valter tenyere a számra szorult, belém fojtva a vonyításom.

– Ha így sikítasz, akkor én sem bírom sokáig! – magyarázta. Csak bólintottam, és a tenyerébe nyögtem tovább, miközben ő egyre gyorsabb tempót vett fel. Mindig sikerült valami újat mutatnia, amire pozitívan reagált a testem. Izgatott, amikor a nyakamra kulcsolódott a tenyere, most a számat fogta be, és ettől szintén kész lettem. Egyik keze a csípőmbe kapaszkodott, a másikkal eleresztette a szám, és a hajamba markolt. Újra a hangomtól zengett a ház, Valter pedig egy nagyot csapott a fenekemre, és kiszakadt belőlem.

– Vivien! – nyögte, miközben elélvezett. – Megőrjítesz, komolyan!

Kezem-lábam reszketett, úgy éreztem minden erőm elhagyott. A kanapéra feküdtem, és mosolyt erőltetve fáradt arcomra így szóltam:

– Te is engem!

Szememet behunytam és már félálomban lehettem, amikor megéreztem Valtert mögöttem. Egy utolsó csókot nyomott a vállamra, és az édes kimerültség pillanatok alatt álomba nyomott.

Akciós áron megvásárolható

Hamarosan ismét Egri Zsanna: Bűnös angyalok könyvéből jön egy újabb részlet.

Tetszett a történet?