Titkok és rejtélyek – Zarita 5. részlet

Az előzményeket itt olvashatod
Andi izgatottan toporgott a recepciós pult előtt, míg Nicolas egy házaspárral volt elfoglalva.
–Segíthetek? – nézett rá kis idő múlva a mexikói férfi.
Andi bedobta bájmosolyát, mélyen a férfi szemébe nézett, behajolt a pult közepéig.
–Nekem a 117-es szobára van szükségem, az a kedvenc számom.
Az igéző pillantás, a dekoltázsból kivillanó mellek igencsak hatásosak voltak. Nicolasnak azonnal bejött az érett nő kacérsága, ő is közelebb hajolt. Andi közelről érezte a férfi leheletét, és csupán erős önmegtartoztatásának köszönhette, hogy nem törölte képen a szemtelen recepcióst.
–Tudok annál jobb szobát is – simította végig az asszony karját.
Andi nagyot nyelt, gyorsan lerántotta a kezét a pultról, ahol azonnal ökölbe szorított. Csak egyetlen mozdulat kellett volna, hogy egyenesen a férfi arcába csapjon.
–De nekem csak a száztizenhetes kell – erőltetett egy csábos mosolyt az arcára.
–Talán megszerezhettem – kacsintott a férfi. – Kapok érte valami jutalmat?
–Mennyit kell fizetnem?
–Ó, dehogy kérnék érte pénzt! – hajolt még közelebb Nicolas. – Megegyezhetünk másképpen is.
–Értem – mosolyodott el Andi. – Akkor majd este...
–Csodálatos, édes hölgy! – vigyorgott Nicolas. – Itt van a bejelentő lap – firkantotta a szobaszámot a papírra. – A szoba a magáé.
–Ó, nagyon hálás vagyok, ahogy a fiam is – fordult Zarita felé.
Nicolas arca elfancsalodott, de Andi már nem figyelt rá. Elképedve nézte, ahogy Zarita egy fiatal férfival beszélgetett.
–Za... Gábor! – intett a lány felé. Az idegen férfi még valamit mondott Zaritának, majd sietős léptekkel elhagyta a szállodát. Az egyedül maradt lány bénultan nézett utána.
–Gabi! – kiáltott újra Andi.
Zarita szédülten állt fel, sápadtsága csupán azért nem látszott, mert elég vastag sminkréteg fedte az arcát. Lassan odatámolygott nagynénjéhez, az előbbi élmény még azt is elfeledtette vele, hogy a pult túlsó oldaláról Nicolas mered rá.
–Csak pár percre hagylak egyedül, és máris összeszedsz egy meleg srácot – viccelődött Andi.
–Ma...majd elmesélem – dadogta Zarita.
–Rendben, megvan a szoba – mosolygott Andi, és visszafordult Nicolashoz. – Megkaphatjuk a szobakulcsot?
–Persze – morogta a férfi, és kidobott a pultra egy kártyát.
Andi és Zarita meredten nézte a plasztik lapot.
–És a kulcs? – nyögte ki Andi.
–Asszonyom! Mi is modernizálunk, már régóta nincs kulcs a szobákhoz – nézett gunyorosan Nicolas.
***
Andi és Zarita egy percet sem várt a liftre, sietve a lépcsőfeljáróhoz mentek.
–A francba! Lehet, hogy mégsem erről szállodáról van szó? Vagy talán a kulcs mégsem a szobához tartozik – mérgelődött Andi.
–Nem tudom, most minden összekavarodott bennem. Képzeld az a férfi, akit te melegnek néztél, tudta a nevemet, és azt is, hogy takarítóként voltam itt.
–Micsoda? – torpant meg Andi. – Ki volt az? És honnan tudta a neved? Egyáltalán, hogy ismert fel? Hiszen remekül álcáztalak! Mit mondott? Miért rohant el?
–Ne kérdezz már annyit! Fogalmam sincs, ki lehetett. Teljesen leblokkoltam, kérdezni sem tudtam. Annyit mondott, hogy este kilenckor vár a parton a függőágyaknál. És azt is mondta, hogy neked ne szóljak.
–Micsoda? Mi vagyok én? Mumus? Miért ne szólhatnál nekem?
–Nem hinném, hogy mumusnak nézett – nevetett fel Zarita. – Azt hiszi, az anyám vagy.
–No, én most már teljesen összezavarodtam! Nézd csak! Itt van a szobánk! – kapta elő a kártyát.
–Várj! – fogta meg a csuklóját Zarita. – Próbáljuk ki a kulcsot – vette elő a zsebéből, és illesztette a zárba.
Andi feszülten figyelte, ahogy unokahúga könnyed, majd egyre erőszakosabb mozdulatokkal próbálja kinyitni az ajtót.
–Az a kulcs nem jó – szólalt meg a hátuk mögött egy női hang, amelytől mindketten megpördültek. Egy szobalány mosolygott rájuk, kivette a zárból a kulcsot, alaposan megnézte, majd egyetlen lendülettel bedobta a kukába. A két magyar nő tátott szájjal nézte, és azt is, ahogy a nő a plasztikkal kinyitja az ajtót.
–De...de –, dadogta Zarita. – Itt van zár, akkor kulcsnak is kell lennie.
–Van is –, mosolygott a nő. – Ezekhez a zárakhoz speciális kulcsok vannak – nyúlt a zsebébe a kulcscsomóért, hogy megmutassa.
–Köszönjük szépen! – rángatta be Andi Zaritát, és gyorsan becsukta az ajtót. – Csessze meg! Lehet, hogy nem jó nyomon járunk?
–Csitt! – tette a fülét az ajtóra Zarita, majd ahogy a szobalány cipőjének kopogása abbamaradt, gyorsan kisurrant a folyósóra. Andi megállt az ajtóban, onnan figyelte, ahogy az unokahúga a kukában kotorász.
Az egyik szomszédos szoba ajtaja nyílt, és két huszonéves férfi sétált ki rajta. Zarita majdnem a teljes felsőtestével belesüllyedt a szemetesbe, ahogy a fiúk fintorogva elvonultak mellette.
Andi nem bírta sokáig, és a visszatartott nevetés kiszakadt belőle.
–Haha! Nagyon vicces! – vonult be sértődötten Zarita, kezében a kulccsal.
***
Minden apró zúgott átkutattak, Zarita négykézláb tapogatta végig a padlót, miközben Andi a falakon, szekrényeken próbált valami titkos helyet felfedezni.
–Mintha tűt keresnénk a szénakazalban – morogta elkeseredetten Zarita.
–Ja, de itt legalább nem lesz tele a hajad szalmaszállal.
–Nincs itt semmi – tápászkodott fel Zarita. Ahogy felemelkedett a pillantása egyenesen egy faliképre esett. – Megvan! Azt hiszem, megtaláltam!
–Hol? – pattant oda Andi szélsebesen.
–A kép – mutatott a fotóra, amely valószínűleg egy modern csendéletet próbált bemutatni.
–Ez? Mit látsz rajta? – hajolt közelebb Andi.
A fotó egy dolgozószobát ábrázolt, az íróasztalán felborult kávéscsésze, dossziék, szétszórt papírok, újságlapok.
–Nézd! Az ott egy pénztárca – mutatott rá Zarita.
–És?
–Nem látod? Ki van borulva a pénz.
–Azt látom.
–Figyeld csak, némi apró a földre hullott egy újságpapírra. Az az érme egy öt pesos – helyezte a képre a mutatóujját. – De jó lenne elolvasni, mi van azon az újságlapon!
–Megoldjuk! – ugrott Andi a bőröndjéhez, beletúrt, és néhány másodperc alatt megtalálta, amit keresett.
–Nagyító? Te magaddal hoztad?
–Naná, ha már egyszer Sherlock Holmest játszunk – kacagott Andi és a kép elé tartotta a lencsét. – Nézzük csak! Ezen az újságlapon valami Banco Central szerepel.
–Mi? Az egy bank – kapta ki a nagyítót Andi kezéből, és meredten próbál újabb nyomra bukkanni.  – Nincs itt semmi más. Ezzel nem megyünk semmire.
–Szerintem ezzel azt akarta jelezni apád, hogy a bankban van a pénzed.
–Ja, csak éppen nem férünk hozzá.
–Ez igaz, bankszámlaszám, pin kód nélkül semmi.
–Most mit csináljunk Andi? – rogyott le az ágy szélére.
–Nem tudom, kicsim. Talán hagyjuk a fenébe az egészet és inkább érezzük jól magunkat a hátralévő időben. Menjünk le a partra, napozzunk, fürödjünk, pasizunk – kacagott Andi.
–Pasizunk? Ugye nem akarod megcsalni Gábort?
–Ne butáskodj, csak vicceltem. Te viszont nyugodtan megteheted, pasizz!
–Így? – mutatott magára Zarita, egyenesen az orra alatt megbújó bajuszra.
–Hát egyszer már bejött – nevetett hangosan Andi.
–Tényleg! Mit csináljak? Randizzak azzal a sráccal?
–Nézd, ha meg akarod tudni, honnan ismer...
–Így azért nem fogok menni – húzta le a bajuszt.
–Tessék csak visszatenni – igazította Zarita orra alá. – Valahogy ki kell innen mennünk. Húzzunk vissza a másik szállodába.
–De már kifizettük ezt a szobát.
–Na és? A másikat is.
–Akkor legalább vigyünk innen valami emléket – emelte le a titokzatos fotót a falról Zarita.
***
Zarita egyenként rakta ki – be a ruhákat, majd némelyiket újból kiemelt a szekrényből. Andi csendesen mosolygott.
–Nehéz a döntés, igaz?
–Naná! Képzeld el, hogy az a srác látott púposan, ronda göncben, nemrég meg fiúként.
–Arra nem gondoltál, hogy másként is? Hiszen tudta ki vagy.
–Ez igaz – gondolkodott el Zarita. – Most jutott eszembe, hogy ez most nem szokványos randi lesz. Vajon ki lehet ő?
–Én csak egyre tudok gondolni: köze van az apádhoz, és tudta, hogy jönni fogsz.
–De honnan?
–Fogalmam sincs. Menj és tud meg – túrt bele a ruha halomba. – itt ez a világoskék ruha, tökéletesen illik a barna bőrödhöz és kiemeli a gyönyörű kék szemed. Na, vedd fel, és húzzál el a partra!
Zarita egy gyors puszit nyomot a nagynénje arcára, magára kapta a lenge ruhát.
–Jó lesz? – fordult egyet Andi előtt, aki elismerően bólintott.
–Hívj, ha gond van! És ne maradj sokáig, mert szétizgulom az agyam.
–Igyekszem – suhant ki az ajtón.
Lent a hallban kisebb csoport várakozott, talán egy éjszakai hajózásra készülve. Egyetlen alak vált ki a tömegből. Az idős férfi egy fotelben helyezkedett el, kezében egy újságot szorongatott, de nem vetett pillantást a hírekre. A különös alak meredten bámulta a lift ajtaját, és abban a pillanatban, ahogy Zarita kilibbent, felpattant a helyéről, és a lány nyomába eredt.
Folytatás hamarosan!

 

Vélemény, hozzászólás?