Victoria Green: Valter és Vivien II. kötet

Prológus
Vivien

Szerencsés lánynak éreztem magam. Mint kiderült, Valternak hatalmas szíve van! Minden rossz ellenére, amit elkövettem ellene, képes volt megbocsájtani. Messzemenően nem ezt érdemeltem volna. Szokták mondani, az igaz szerelem képes minden akadályt legyűrni. Na, a mienk pont ilyen volt! A mi szerelmünk kapott hideget, meleget, de leginkább hideget, és a legtöbbet sajnos én okoztam. Nem vagyok rá büszke.
A kapcsolatunk elején nagy volt a bizonytalanság részemről, próbáltam hinni neki, de a sok negatív benyomás, ami ért, elbizonytalanított. Valter kezdetektől fogva azt vallotta, hogy nem ő ölte meg legjobb barátját, Nimródot. Mégis elítélték, és az időnkénti agresszív viselkedése is arra utalt, hogy nem ártatlan. Összezavart.
Szerencsére az igazság győzött, és Valter ártatlanságára hivatalosan is fény derült. Arra, hogy ez miként következett be, nem szívesen emlékeztem. Sajnos hoztam olyan rossz döntéseket az életemben, amit lehet, hogy soha nem fogok tudni jóvátenni. Örökre nyomot hagyott a lelkemen, és talán csak tengernyi idő lesz képes arra, hogy elhalványítsa.

1. Fejezet

Vivien

A langyos víz finoman simogatta a bőrömet, ahogy a szivacsból kisajtolva végig csorgott rajtam. Valter újra a kádba merítette a szivacsot, majd kiemelve a mellemre csöpögtette belőle a vizet. A fürdőhabot szép lassan eltávolította róla, így szabadon meredeztek a mellbimbóim. Látványuktól Valter vágyakozva a fülembe sóhajtott.
– Imádom őket. Olyan gyönyörűek – suttogta, és hangjától libabőrbe borult a karom. Mély sóhaj kíséretében behunytam a szememet, és átadtam magamat a kéjnek, amit Valter ujjai okoztak. Gyengéden ingerelte keményre duzzadt mellbimbóimat, játszott velük, bennem pedig fokozatosan kelt életre a szexuális vágy. Megnyaltam alsó ajkamat, és fejemet a vállára döntöttem, úgy élveztem tovább kényeztetését. Egy percre sem hagyta abba, én pedig lassan elveszítettem a fejemet. Önkéntelenül nyögtem fel egyik vadabb érintésétől.
A nyakamat csókolta, mialatt ujjai lecsúsztak a mellemről a vízbe, és megérintették a legérzékenyebb pontomat. Hogyan tudja ilyen érzékien csinálni? Alig ért hozzám, de már az orgazmusom határát súrolta. Egész testem reszketett. Elvesztem az érzékiség világában. Finoman körözött a csiklómon, miközben nyelvével a nyakamat masszírozta. Akartam, hogy a számba hatoljon, és nyelve vad táncot lejtsen az enyémmel, de annyira élveztem simogatását, hogy képtelen voltam oldalra fordítani a fejem. Teljesen az uralma alá vont. A szenvedély, amit percek alatt kihozott belőlem, semmissé foszlatta az akaratomat.
Férfiassága keményen nyomódott a hátamnak, ami még inkább felizgatott. Meg akartam érinteni, ízlelni, a számba venni. Valter sóhajaira vágytam, ahogy a gyönyör felé sodrom őt.
Már pusztán ennek gondolatától felrobbantam. Lábaimat reszketve szorítottam össze, de Valter nem hagyta magát egykönnyen. Tovább ingerelt, én pedig a fürdőszoba csendjébe sikoltottam. Túlontúl érzékennyé váltam.
– Csendesebben, szépségem! – hallottam a fülemben felcsendülni hangját.
– Nem megy, ha ilyen jól csinálod! – emeltem fel a fejem, és néztem vágytól égő barna szemébe.
– Most te következel! – jelentettem ki huncut mosollyal az ajkamon, miközben tenyeremet végighúztam a mellkasán. – Állj fel, kérlek!
Valter elutasítóan csóválta a fejét. – Felizgattál – magyarázta.
– De hisz’ hozzád sem értem! – nevettem. Valter kilépett a kádból, és megragadta a kezemet. Én is kimásztam, majd sietve követtem őt a hálószobába. Egyenesen az ágyhoz húzott. – Pusztán a látványod olyan izgató, hogy ha most még a száddal kezdesz el játszani rajtam, biztosan nem jutunk el az ágyig. Én viszont most keményen a magamévá akarlak tenni! – hadarta, miközben az óvszert kotorászta elő a fiókból.
– Értettem… – feleltem kislányos hangon, az ágy szélén ülve. Valter széttépte a zacskót, és kiszedte belőle a gumit. Én leugrottam az ágyról, és elé siettem.
– Várj! Hadd csináljam én! – Alsó ajkamba haraptam, miközben kikaptam kezéből a gumit, és letérdeltem. Ő lepislantott rám, lélegzete felgyorsult, túlfűtött vággyal nézte végig, hogyan csúsztatom merev, vérrel telített férfiasságára a gumit.
– Ah, Vivien! Kicsinálsz! – sóhajtotta, majd hónom alá nyúlt, és felhúzott a földről. Háttal dőltem le a puha franciaágyra. Valter fölém magasodott, lábával szétnyitotta az enyémet, és közéjük helyezkedett. A számba csókolt, nyelvével mélyre hatolt, miközben vadul és hirtelen csapódott belém. Felsikoltottam az érzéstől, ahogy teljesen kitöltött. Újra eggyé váltunk. Szerelmünk vad szenvedéllyé alakult, és semmi sem csillapíthatta. Az árral sodródtunk, körülöttünk minden lángba borult. Mindenütt a forróság, és mérhetetlen boldogság. Testünk szinkronban mozgott, a hátam ívben megfeszült döféseitől. A szobában nem lehetett mást hallani, csak az ágy ritmusos recsegését, és édes élvezésünk dallamát. – Őrülten szeretlek, Vivien! – hallottam meg ziháló hangját.
– Én is szeretlek! Örökké! – válaszoltam, bár erősen kellett koncentrálnom a szavaimra, mert közben nem lassított. Kezével végigsimított melleimen, majd finoman rájuk csapott. Örömittas nyögéssel díjaztam tettét. Ő a szájába vette az egyiket, és mámorító érzést keltve nyalta és szívta a mellbimbómat. Fekete hajába markoltam, jelezve, mennyire élvezem azt, amit csinál. Megragadta a kezemet, és a fejem fölé tolta. Nyakába vette a lábaimat, ismét fölém magasodott egész testével. Még mélyebbre jutott, és minden döfésével az orgazmus felé lökött. Hangosan élveztem el alatta, testem vonaglott. Ő a plédbe markolt, miközben a csúcsra jutott. Kimerülten dőlt mellém az ágyba. Percekig csak heves zihálásunkra figyeltünk, mely fokozatosan váltott normális ritmusra. Majd mikor kellőképpen magunkhoz tértünk, egymásra néztünk. Valter széles vigyorral az arcán csúszott oda hozzám. Összebújtunk, és élveztük a meghitt pillanatot.

Valter
                – Valter! – hallottam Vivien kiáltását. Nem akartam most rá figyelni. Sokkal fontosabb volt az, hogy ezt a görényt, itt előttem, kicsináljam. Már el is képzeltem hogyan szúrom a kést a torkába. Nem érdekelt a börtönbüntetés. Vivien Dénest választotta! Hiába figyelmeztettem arra, hogy kicsoda. Nem hitt nekem. Én viszont nem fogom hagyni, hogy Nimród gyilkosa szabadon garázdálkodjon, és élje kis életét a szerelmem oldalán! Inkább leülök húsz-harminc évet a sitten, mint hogy ez a senkiházi tovább rontsa itt a levegőt!
– Ne bántsd őt, kérlek! Visszamegyek hozzád, csak hagyd ezt abba! – kiáltott újra a szerelmem.
Visszajön hozzám? Az ígéretét hallva szívem hatalmasat dobbant. Még a levegő is megrekedt a tüdőmben. Biztos jól hallottam? Feléje fordultam, amit nagyon rosszul tettem, mert Dénes azonnal kihasználta az alkalmat, és kicsavarta a kést a kezemből. Alig volt időm mozdulni, Dénes keményen állon vágott egy alulról jövő ökölcsapással. A fogaim durván összekoccantak, szédülve billentem hátra. Éreztem, hogy a gravitáció lehúzza a testemet, és megragadtam Dénest. Ha én zuhanok, akkor szépen tartson velem! Korántsem akartam meghalni, így a híd korlátja után kaptam. Oldalra pillantva viszont sajnálattal láttam, hogy Dénesnek is sikerült megkapaszkodnia. A francba! Igazán lezuhanhatott volna! Dühösen néztünk egymásra, majd megpróbáltuk felhúzni magunkat. Reménytelen próbálkozásnak bizonyult. Annyit küzdöttünk egymással, hogy teljesen kimerültünk. Vivien megjelenése a hídon reményt ültetett a szívembe.
Mégis megúszom. Eljött értem, hogy megmentsen. De mikor áthajolt a korláton, mindkettőnket fel akart húzni. Nem lehet ennyire hülye! Dénes veszélyt jelent mindenkire! Minek akarja megmenteni? Miért nem tud bízni bennem?!
Vivien hiába próbálkozott, erőtlen karjával ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Egyszerre csak egyikünket lesz képes felhúzni. Ezzel még nem is volt probléma, de az idő vasfoga igen meggyötörte a hidat, és egy szívből jövő reccsenéssel jelezte felénk, hogy hármunkat nem sokáig képes megtartani. Dénes figyelmeztette is erre Vivient, aki ekkor már teljesen magán kívül volt a pániktól.
– Segítsen valaki! – kiabálta a távolba, tehetetlenségében könnyei az arcát áztatták. Segíteni akartam neki a döntésben, ezért a kezébe adtam az életemet.
– Húzz fel, Vivi! – kértem, de ekkor megláttam valamit a szemében, amitől riadtan dobbant a szívem.
– Bocsáss meg! – nyögte ki elkínzottan. Én hatalmasra nyílt szemekkel meredtem rá. Kérni akartam, hogy ne tegye, de ahogy kimondta szavait, már el is engedte a kezemet.
– Vivien! – ordítottam, és a becsapódástól való félelmem dió nagyságúra zsugorította a gyomromat. A szívem elviselhetetlenül zakatolt. Vivien döntése miszlikbe szakított belülről. Szerencsére a szenvedésem nem tartott sokáig, mert pillanatok alatt becsapódtam. Az életem minden fájdalmával együtt örökre elillant.

Vélemény, hozzászólás?